A magyarban azok az úgynevezett vonatkozó névmások, amelyek nem személyre, hanem tárgyra utalnak, a nyelvművelők egyik kedvenc vadászterületét alkotják. Mivel a beszélt nyelvben csak az ami és az amelyik él, míg az úgynevezett irodalmi nyelvben az amely is, állandóan ki lehet pellengérezni azt, amikor valaki a beszélt nyelvi normát követi nagyon formális vagy emelkedett közlésben is. És mint általában a nyelvművelők vadászterületein, itt is rengeteg az orvvadász, például tanárok, korrektorok és lektorok, akik egyáltalán nem formális vagy emelkedett szövegekből, például publicisztikákban vagy szöveges iskolai fogalmazványokban is az amely használatát akarják előírni. És bőven akadnak kocavadászok is, akik az amit teljesen eltörölnék, szabályos irtóhadjáratot folytatnak ellene.

Büszke orvvadász szarvashibával
(Forrás: Wikimedia Commons / Joshfrier / CC BY-SA 3.0)

Rengeteg eset van, amikor a beszélt nyelvi szokások átmennek a művelt rétegek nyelvhasználatába, és az irodalmi norma részévé válnak. Ez az egyik legtermészetesebb nyelvi-társadalmi folyamat. Ilyen eset az ami térhódítása is, vagyis az, hogy az amelyt még a művelt emberek beszédében is a legformálisabb, legemelkedettebb rétegbe száműzi. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért jó a nyelvművelőknek (a fontoskodáson túl), hogy nem képesek engedményt tenni ebben az esetben, hogy miért ragaszkodnak ahhoz, hogy a beszélt nyelv ebben a tekintetben élesen különbözzön az írottól, pedig egyszerűbb lenne, ha nagylelkűen megengednék, hogy ennyi idő után a beszélt nyelvi ami legalább választhatóan átvegye az amely helyét az írott nyelvben.

Az amelyhez való irracionális ragaszkodást magyarázhatnánk azzal, hogy a nyelvművelők egy különbségtétel elvesztését szeretnék megelőzni. Csakhogy ez az érvelés hamis: nehéz elképzelni olyan esetet, amikor az amely-nek ami-val való helyettesítése félreértést okozhat. És egyébként is, ahogy a -ban/-ben és a -ba/-be esete mutatja, hiú ábránd az, hogy az anyanyelvi beszélőkre rá lehet kényszeríteni egy megkülönböztetés fenntartását. Az is lehet, hogy az amely szó kihalását szeretnék megakadályozni. Nekem ez is elég értelmetlen célnak tűnik, nem beszélve arról, hogy akkor már a mely használatáért is kardoskodhatnának. És persze megsirathatnának minden kihalt szót, vagy például buzgólkodhatnának azon, hogy tojás helyett újra mony-t mondjunk, vagy legalább írjunk.

Ami pedig azt illeti, hogy az írott-emelkedett nyelvhasználatban mikor használnak ami-t, és mikor amely-t (bár némelyik túlbuzgó korrektor legszívesebben teljesen kiirtaná az ami-t), arról korábban már írtam ebben a rovatban, és a fentieket röviden ott is leírtam. Kati nevű olvasónk azonban nem tartja elégségesnek azt a magyarázatot, amit korábban adtam:

Melyik helyes? (Olvastam a cikküket 2011-ből az „amely és ami” használatának különbségéről, mégsem tudom megállapítani, melyik helyes:

… nem lennék tagja egy olyan csapatnak, amely felvenne 10 éven aluliakat…

… nem lennék tagja egy olyan csapatnak, ami felvenne 10 éven aluliakat…

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A korábbi válaszomban azt írtam, hogy az emelkedett norma szerint az ami vonatkozó névmást akkor használjuk, ha a szerkezetnek, amelyikben előfordul, nem névszó (és nem is mutató névmás) az alaptagja. Vagyis amely szerepel például ebben: Kivágták azokat a fákat, amelyek a múzeum helyén álltak, mert annak a szerkezetnek, amelyiknek a vonatkozó mellékmondat a része, névszói alaptagja van: fák. Viszont ami használatos például ebben: Kivágták a fákat, ami felháborító (az alaptag egy tagmondat: kivágták a fákat), vagy ebben: Kivágják azt, ami útban van (az alaptag mutató névmás: az). Kati példájában a szerkezet alaptagja névszó: csapat, tehát az első változat felel meg az régies irodalmi nyelv normáinak: egy olyan csapat, amely felvenne 10 éven aluliakat.

Mi okozhatta Kati elbizonytalanodását? Két lehetséges okot látok. Az egyik persze az, hogy az az emelkedett-régies nyelvváltozat, amelyikben az amely használatát elvárják, már nem része az aktív nyelvtudásunknak. Vagyis könnyedén megértjük (vagyis a passzív nyelvtudásunknak része), de ilyen szövegeket magabiztosan produkálni, alkotni nem tudunk. A másik ok az lehet, hogy Kati fejében ott motoszkálhat (ha ennek nincs is tudatában), hogy sem az ami, sem az amely nem a legjobb megoldás, hiszen az olyan utalószó amilyen vonatkozó névmással is együttjárhat: Olyan fákat szeretnék ültetni, amilyenek (nem pedig amelyek vagy amik) a te kertedben vannak. Nem lehet, hogy az amilyen a legjobb választás?

Ne menjen cserkésznek, aki nem akar gyerekekkel egy csapatban lenni
(Forrás: Wikimedia Commons / Cherie Cullen )

Az én nyelvérzékem szerint nem elfogadható az a változat, hogy nem lennék tagja egy olyan csapatnak, amilyen felvenne 10 éven aluliakat. Azt hiszem, ez a jelenség komoly fejtörést okozhat olyan nyelvészeknek, akik a lehető legegyszerűbben és legáltalánosabban szeretnék a nyelv szerkezetét leírni. Az olyan utalószónak formailag is, jelentéstanilag szépen megfelel az amilyen vonatkozó névmás, ezek ugyanolyan jellegű párt alkotnak, mint az ott, ahol, az oda, ahova, az akkor, amikor vagy az azt, amit. De mit csináljunk, a magyar nyelv, úgy tűnik, az olyan …, amilyen … szerkezetet kizárólag összehasonlító szerkezetekben használja, olyanokban, mint a fenti példa: Olyan fákat szeretnék ültetni, amilyenek a te kertedben vannak. A nyelven nem lehet számonkérni a logikát.