Miért mondjuk, hogy a Biblia szövege versekből áll? Összefér ez azzal a versfogalommal, amit eddig a Verselő című sorozatban megismertünk? – Akárhogyan is próbálkozunk, a bibliai verseket nem tudjuk sem az időmértékes, sem pedig az ütemhangsúlyos verselés szerint ritmizálni. A ritmusról azt mondtuk, hogy valaminek a szabályos ismétlődése adja; a legjobb tehát, ha megkeressük ezt a bizonyos valamit. Figyeljük meg, mi ismétlődik ezekben a „versekben”: lássuk Mózes 1. könyve 1. részének 1–13. versét!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. 
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. 
4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. 
5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. 
6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől. 
7. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. 
8. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap. 
9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn. 
10. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. 
11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
12. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. 
13. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap. 

(Károly Gáspár fordítása)

Forrás: Wikimedia Commons / Jim Padgett / CC BY-SA 3.0

Ismétlődik valami a fenti idézett részben? – A válasz egyértelmű igen: sok mondat ugyanúgy kezdődik (És csinált valamit Isten...), több vers ugyanúgy végződik (És lőn este és lőn reggel, a ... nap.). És persze az elbeszélt történéseknek is megvan a maguk ritmusa: Isten minden nap teremt valamit, ezután elnevezi, majd megszemléli a teremtményét, megállapítja, hogy jó, és véget ér a nap, és jön a következő. Az egyes szakaszokban persze van kisebb variáció, az alapszerkezet mégis ez: és ez adja a szöveg ritmusát.

Az ismétlődő részek ebben az esetben tehát nem annyira kézzelfoghatóak, mint a megismert verselési rendszerekben. Itt bizonyos gondolati sémák térnek vissza újra és újra. Ezt nevezzük gondolatritmusnak. A gondolatritmus visszatérő, egymással párhuzamos mondatszerkezetekben nyilvánul meg, így a ritmust nemcsak a tartalom, hanem a forma hasonlósága is adja. Az egymással párhuzamos gondolatok párhuzamos mondatszerkezetekben jelennek meg. Persze a forma az idézett példában korántsem annyira kötött, mint mondjuk a hexameter vagy a felező tizenkettes esetében. És a fent idézett részletben rímeket sem találunk.

Ráadásul még az is megbonyolítja a helyzetet, hogy gondolatritmus előfordulhat kötött verses formájú, de prózai szövegekben is. A fentiek alapján az, hogy ritmustényező-e a gondolatritmus: nem kérdés, természetesen az. Viszont verselési rendszer nem épül rá. A Biblia szövege sok helyen ritmusos, és ezt legtöbbször a gondolatritmus teremti meg. De nem csak a Bibliában fordul elő ez az alakzat, hanem például az úgynevezett szabadversekben is.

A szabadversről sokan gondolkodnak úgy, hogy olyat bárki tud írni... Titokzatos (valójában értelmetlen) sorokat egymás után pakolunk, lehetőleg a lehető leghülyébb helyeken tördeljük el a szöveget, és kész is a vers. A szabadversben tényleg nincs egységes ritmusrend, bár lehetnek benne itt-ott ritmikus sorok, sorpárok. És persze a 20. század költészete hozta meg a szabadvers virágkorát, de jobb, ha tudjuk, hogy a 17. századi francia költészet egyik kedvelt formája volt a „verse libre”. A magyar költők közül például Petőfi is előszeretettel alkalmazta – gondoljunk csak A helység kalapácsára. A szabadversben a ritmust igen gyakran a gondolatritmus, a mondatpárhuzamok teremtik meg:

Tekintsd az ég madarát, ki segit annak, ha sikolt?
Vedd a tölgyet, az órjást, mikor nyögve törik el a viharban,
Tekintsd a borjat, amely még szopna s a hídra viszik
És minden egyebet, ami szomorún megy nem áhitott célja felé.

Füst Milán: „Ha csontjaimat meg kelletik adni” (Arany)

Most, hogy sikerült jól összezavarnunk az eddigi, viszonylag tiszta képünket a szövegformákat illetően, sorozatunk következő részében további határeseteket vizsgálunk meg. Szó lesz rímes prózáról, prózaversről és még a képversek is képbe kerülnek majd.

Ajánlott olvasmány

Beöthy Zsófia: Poétai iskola. (Online tananyag tanároknak és diákoknak)

Ferencz Győző: Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

Verstani lexikon