Bálint Gábor (1844–1913) orientalista, a kolozsvári egyetem tanára. Tanított Athénben és Budapesten is, tucatnyi nyelv (köztük mongol, kabard, mandzsu) ismerője és kutatója. Az eszperantó magyarországi úttörőjeként már 1897-ben tartott eszperantó tanfolyamot a kolozsvári egyetemen.

Eszperantó tankönyveket bemutató sorozatunkban a hazai eszperantó nyelvkönyvek közt kívánunk – példálózó jelleggel – tallózni, s a tankönyveken keresztül bemutatni az eszperantó nyelv tanításának magyarországi történetét. A sorozat első részeként természetesen az első hazai nyelvkönyv, Barabás Ábel: Esperanto világnyelv. Gyakorlati és elméleti módszer a Zamenhof-féle világnyelv néhány nap alatt való megtanulására. Nyelvtannal, gyakorlatokkal és szótárral című kötetét ismertetjük, amely a szerző kiadásában jelent meg 1898-ban Kolozsváron. A kötet előszavát az első magyar eszperantista, Bálint Gábor írta.

Barabás Ábel: Esperanto világnyelv
(Forrás: Wikimedia Commons / G. Nagy Róbert)

A kötet előszavát követően a tankönyv maga további 206 oldalon át mutatja be rendkívül alapos módon Zamenhof nyelvét – ahogy az utolsó oldalak reklámszövegeiből kiderül, a magyar ekkor már a tizennyolcadik nemzeti nyelv, melyen 1898-ban eszperantó nyelvtan megjelent.

Történelmi előszó

Bálint Gábor alig kétoldalas előszavában igazán tömören oly markáns véleményt fogalmaz meg az eszperantó mellett, mely máig hatóan lehet az eszperantó mellett állók jelszava és vezérelve. [Az idézeteket az eredeti helyesírással közöljük.]

Azok, a kik egy könnyen megtanulható közös nemzetközi-nyelvnek szükséges és hasznos voltát hirdették, tudták, hogy a nyelv nem czél, hanem csak eszköz a haladásra és jólétre; belátták, mert tapasztalták, hogy úgy a holt nyelvek, mint az élő nemzeti nyelvek mindenike csupa logikátlan szeszély alkotta valami, a mit tökéletesen megtanúlni nem lehet, hanem csak úgy körülbelül. A ki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem foglalkozott komolyan egyetlen egy nyelvvel sem.

(V-VI. oldal)

Dr. Bálint Gábor előszava Barabás Ábel könyvéhez
(Forrás: Wikimedia Commons / G. Nagy Róbert)

Bálint Gábor a nemzetek közti elkülönülés ellen, zamenhofi szellemben ajánlja Barabás Ábel kötetét az érdeklődő magyar közönségnek – s vele együtt tesszük ezt mi is.

„Esperanto-nyelvtan”

Barabás Ábel (1877–1915) irodalomtörténész, dramaturg, műfordító, az első magyar eszperantisták egyike, a kolozsvári unitárius gimnázium tanára. Sci-fi íróként is alkotott.

A kötet első önálló fejezetében, az Esperanto-nyelvtan című részben Barabás Ábel rövidke 19 oldalon igen tömören foglalja össze a „néhány nap alatt” megtanulható nemzetközi nyelv nyelvtani alapjait, a hangtantól a szóképzésig és a helyesírás kérdéséig. Az Esperanto nyelv betüi című fejezetet követően a szerző áttér A beszédrészek című fejezetre. Külön 19. századi zamata a kötetnek, hogy például a főnévragozás során latin terminológiával mutatja be az egyes alakokat:

A névragozásnál csak két eset van, a nominativus és accusativus. Az accusativust úgy képezzük a nominativusból, hogy egy n betüt ragasztunk hozzá. A többi esetet előljáró segítségével képezhetjük, így a genitivust de (-tól, -től) és dativust al (-hoz, -hez) segítségével.

(2. oldal)

Az ige alakjainak ismertetésekor szintén latin terminológiára bukkanunk: a praesens, a conditionalis v. optativus, a partic. futur. pass. stb. mellett találunk még például coniunctivus plusquamperfectumot is. Az ige alakjainak felsorolása kapcsán, az eszperantó páratlan előnyeiről szólva Barabás Ábel így ír:

 Itt szükségesnek látjuk rámutatni az Esperanto nyelv egy olyan finomságára, mely egy élő nyelvben sincs meg. Azt szoktuk mondani, mikor megszólítunk valakit: „Tisztelt uram!” Az ige itt a participium perfectumában van, tehát szó szerint ezt tenné, tehát az, a kit megszólítottunk, csak a multban volt tisztelve s a jelenben nem. Hiába, ezt másként egyik nyelv sem tudja kifejezni. Az Esperanto azonban mindezen finom különbségeket fel tudja tüntetni.

(9. oldal)

A szerző persze – az ige kérdő alakjainak bemutatásakor – burkolt propagandával élve gyorsan felveti a példamondatok között az alábbi kérdést: „Ĉu vi lernas la ligvon [sic!] internacian?” (’Tanulja ön a nemzetközi nyelvet?’).

A globalizáció e korai megnyilvánulása azonban karöltve jár a lokalizáció 19. századi megjelenésével is: a verespataki születésű Barabás Ábel nem felejti el megemlíteni új, felnőtt életének talán legmarkánsabb városát: az első magyarországi eszperantó nyelvkönyvben Budapest mellett ott szerepel Kolozsvár (Koloĵvar) is.

Barabás Ábel
(Forrás: Wikimedia Commons / G. Nagy Róbert / CC BY-SA 3.0)

Az ige alakjainak felsorolása után külön alfejezet foglalkozik a prepozíciókkal – ezek felsorolására azonban csak a kötet következő részében, a gyakorlatok kapcsán kerül sor, itt tételesen nem szerepelnek. A nyelvtani rész harmadik fejezetében (Szóképzés az Esperanto nyelvben) a szerző ismét rámutat a nyelv egyik nagy előnyére:

Az Esperanto nyelvben minden alap vagy tőszóból magunk képezhetünk szavakat, meghatározott szabályok szerint. A szók tanulása ezáltal nagyon meg van könnyítve, mivel egy alapszóból csaknem 50–55 szót lehet képezni s így könnyű szerrel juthatunk hozzá olyan szavakhoz, a melyeket a többi nyelveknél csak fáradságos és hosszas tanulás után szerezhetünk meg.

Ez a körülmény okozza azt is, hogy az Esperanto-szótár sokkal kisebb terjedelmü, mint bármely más nyelv szótára s mégis magába foglalja a nyelvnek csaknem teljes szóanyagát, akkora szóanyagot, a melynél nagyobbat a többi nyelvek vaskos, nagy terjedelmü szótára sem tartlamaznak. S ennek a szóanyagnak a megtanulása nem vesz igénybe éveket, mint a többi nyelveké, hanem csak napokat, vagy legfölebb heteket.

(11. oldal)

Ebben a részben A harmincz képző címszó alatt tárgyalja a szóképzés azon lehetőségeit, melyek mindezt lehetővé teszik. Oly korban élünk ekkor még, melyben az -id- képző ’utód, sarjadék’ jelentésben történő ismertetése kapcsán a szerző habozás nélkül asszociál az alábbi példára, mely jelzi, hogy oly korban íródik e nyelvkönyv, melyben Napóleon és utódai még a közelmúlt szereplői: „Napoleonid[o] – Napoleon-utód”. S vajon milyen jelenkori eszperantó nyelvkönyvben bukkanna elő az országnevek képzése kapcsán is használt -uj- képző ismertetésekor az alábbi példa: „Prusujo” – Poroszország?

Prusujo – 1871
(Forrás: Wikimedia Commons / 52 Pickup / CC BY-SA 2.5)

A nyelvtani rész ötödik és egyben utolsó fejezetében (Függelék) további, a korra jellemző adatokra bukkanhatunk: a nemzetek felsorolásában megtaláljuk a bajorokat (Bavaroj), poroszokat (Prusoj) – vajon ma mely nyelvkönyben bukkannának fel példaként? – és némileg archaikus formában Bohemoj néven a cseheket is (ma talán a ĉeĥoj szerencsésebb lenne).

 Az országnevek kapcsán fontos kiemelni a fentebb már látott -uj- képző következetes használatát, ám nem hagyhatjuk említés nélkül az Amerikai Egyesült Államok itt felbukkanó nevét: Unigitaj Ŝtatoj Amerikaj – a ma általánosan elfogadott Unuiĝintaj Ŝtatoj de (Nord-) Ameriko helyett.

A ma is általánosan használatos mértékek mellett a szerző habozás nélkül sorolja fel az olyan mértékegységeket, mint pud, font, lat, mérföld, verszta, öl, láb, hüvelyk, a városnevek közt felbukkan Konstanlinopolo [sic!] és régi-új ismerősként Sankt-Petersburgo [sic!] – hiába no, kicsi a világ, a történelem ismétli önmagát... Ha pedig a gyönyörű korrajzot adó ünnepek puszta felsorolását is megvizsgáljuk, ahol csak keresztény ünnepeket találunk, karácsonytól Mária mennybemeneteléig, joggal tesszük fel a kérdést: a 20. század végén megjelenő nyelvkönyvekben várható-e november 7., április 4. s egyáltalán: a tematika változása? Nem árulunk el nagy titkot: minden nyelvkönyv egyben korának lenyomata is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

„Esperanto gyakorlókönyv”

Az Esperanto gyakorlókönyv című fejezet a 21–55. oldalon mintegy 38 rövid részben, rövid példamondatokban és kisebb, összefüggő, adott esetben több részben folytatódó kis történetben (ilyen a La feino – A tündér története) a nyelvtani részben tárgyalt anyag feldolgozása mellett a szerző bővíti a nyelvtanulók szókincsét és apránként bevezet az eszperantó prepozíciók világába is.

A burkolt üzenetek mellett explicitebb formában is találhatunk nyelvtani és nyelvhasználati kérdéseket. A névmások használata kapcsán a következőt olvashatjuk: „Ci skribas (anstataŭ ’ci’ oni uzas ordinare ’vi’). – ’Te írsz (a ’ci’ névmás helyett általában a ’vi’ használatos)” – ami már szinte előre vetíti a ci használatának korai hanyatlását is.

Az igenevek gyakorlása kapcsán nyílt manifesztumát olvashatjuk az eszperantó iránti hitvallásnak:

„En la lingvo ’Esperanto’ ni vidas la estontan lingvon de la tuta mondo.” – ’Az eszperantó nyelvben látjuk az egész világ jövendő nyelvét.’

(37. oldal)

A 23–26. részek a fejezeten belül gyakorlatilag összefüggő szöveget alkotó nyelvtani magyarázatok példákkal:

„La artikolo ’la’ estas uzata tiam, kiam ni parolas pri persono, aŭ objektoj konataj.” – ’A ’la’ határozott névelőt akkor használjuk, amikor ismert személyről vagy dolgokról beszélünk.’

(40–41. oldal)

Az „adjuk meg a császárnak, ami a császáré” elvének megfelelően lojális mondatokra is bukkanunk a tankönyvben:

„La regnestro de nia lando estas bona kaj saĝa reĝo.” – ’Országunk államfője jó és bölcs király.’

(50. oldal)

„La regnestro de nia lando estas bona kaj saĝa reĝo.”
(Forrás: Wikimedia Commons / Carl Pietzner (1853–1927) )

Az országhatárok és a szuverenitás sérthetetlensége mellett a nemzeti öntudat kérdése is megfogalmazódik a tankönyv soraiban:

„Germanoj kaj francoj, kiuj loĝas en Rusujo, estas Rusujanoj, kvankam ne estas rusoj.” – ’Azok a németek és franciák, akik Oroszországban laknak, oroszországiak, bár nem oroszok.’

(uo.)

A társadalmi berendezkedés mintapéldáját ugyanitt olvashatjuk:

„Ni havas diversajn servantojn: kuiriston, ĉambristinon, infanistinon kaj veturigiston.” – ’Különféle szolgálóink vannak: szakács, szobalány, dadus és kocsis.’

(50. oldal)

A jó eszperantista természetesen jó állampolgár is egyben, így – ha kell – küzd a honért:

„La junulo aliĝis al nia militistaro kaj kune kun ni kuraĝe batalis kontraŭ niaj malamikoj.” – ’A fiatalember csatlakozott katonaságunkhoz és velünk együtt bátran harcolt ellenségeink ellen.’

(52. oldal)

A „gyakorlókönyv” igazi érdekessége persze tényleg az, hogy eszperantó-magyar szószedeten kívül csak eszperantó nyelvű mondatokat tartalmaz, fordítás nélkül, s a nyelvtanulónak – mint jogalkalmazónak a törvény szövegéből – a megadott példamondatokból kell önerőből kihámoznia azt, hogyan működik a nyelv.

„Szemelvények az Esperanto irodalomból”

Az 57–93. oldalakon a nyelvtanuló még komolyabb kihívással néz szembe akkor, amikor a szerző részben eredeti, részben fordításon alapuló eszperantó nyelvű szemelvényeket közöl – szószedet nélkül. Turgenyev, Shakespeare, Byron, Homérosz, Zamenhof és sokan mások szerepelnek itt sorban egymás után – elsőként Hamlet híres monológját idézzük mi is:

Ĉu esti aŭ ne esti, – tiel staras
Nun la demando: ĉu pli noble estas
Elparti [sic!] ĉiujn batojn, ĉiujn sagojn
De la kolera sorto aŭ sin armi
Kontraŭ da tuto maro da mizeroj,
Kaj per la kontraŭstaro ilin fini?"

(77. oldal)

„Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki? [...]”

(Arany János fordítása)

Homérosz Iliászának kezdő sorai eszperantóul, 1898-ból – klasszikus, minden szempontból:

„Kantu, diino, koleron de la Peleido Aĥilo
Ĝin, kiu al la Aĥajoj kaŭzis mizerojn sennombrajn [...]”

(87. oldal)

„Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét, 
vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak, [...]”

(Devecseri Gábor fordítása)

A Gaudeamus igitur... (De brevitate vitae) latin diákdal kezdő sorai eszperantóul így hangzanak:

„Ĝoju, ĝoju ni, kolegoj
Dum ni junaj estas!”

(92. oldal)

S végül egy eredeti eszperantó vers, az eszperantó himnusz (l’Espero) kezdő versszaka, Zamenhof tollából:

„En la mondon venis nova sento
Tra la mondo iras forta voko;
Per flugiloj de facila vento
Nun de loko flugu ĝi al loko.”

(93. oldal)

Az eszperantó himnusz
(Forrás: Wikimedia Commons)

Mindezek a szemelvények természetesen azt hivatottak szemléltetni a nyelvtanulók számára, hogy az eszperantó a klasszikus és más élő, nagy nyelvekhez hasonlóan, de akár önállóan is képes irodalmi értéket felmutatni.

A 96–137. oldalakon Esperanto-magyar szótár, a 139–185. oldalakon pedig Magyar-Esperanto szótár címmel foglalja össze a kötet megjelnésekor alig 21 éves szerző a kötetben is előforduló legfontosabb eszperantó szavakat.

Public enemy number one: Volapük

A kötet 187–192. oldalán Volapük-e vagy Esperanto? címmel a szerző tollából olvashatunk egy rövid, de annál érdekesebb eszmefuttatást arról, hogy a leendő, nemzeteket összekötő világnyelvnek vajon az eszperantónak, vagy az elavult volapüknek kell-e lennie. Nemzeti (vagy éppen holt) nyelv – ahogy azt láttuk, a szerző koncepciója szerint szóba sem jöhet – a fejezet tehát nem más, mint a volapük kemény kritikája. Miután azonban – az eszperantó megjelenését követően – a volapük valóban hamarosan leszállóágra kerül, Barabás Ábel is megelégszik azzal, hogy az alábbiakban összegzi karakteres véleményét:

De hát minek is szóljunk még többet a Volapük hibáiról, hiszen amugy is azt mondják, hogy mióta a becsületes Volapük tiszteszégesen kimult, az Esperanto barátai minden rosszat ráfognak. Hagyjuk tehát pihenni a becsületes Volapüköt. Élt, meghalt, pihenjen békében. Örüljünk inkább annak, hogy a letünt világnyelv még ki nem aludt hamvaiból föltámadt a világnyelv valódi eszméje, s hogy már él az a nyelv, mely hivatva van az eszmét megvalósítani: az Esperanto.

(192. oldal)

A jövő nyelvének további szemléltetése céljából a szerző a 193–196. oldalon Egy levél nyolcz nyelven címmel egy motivációs levelet közöl eszperantó, volapük, olasz, francia, német, angol, román és magyar nyelven. Ahogy az ezt követő, 197–199. oldalig terjedő részben (Néhány szó a könyv használatáról) maga a szerző is nyilatkozik a könyv használatáról és felépítéséről, majd sajtóhibák és egyéb tudnivalók után a 204. oldalon pályázati kiírást olvashatunk arra nézvést, hogy mivel eddig a magyar irodalom nem jelent meg eszperantó fordításokban, 100 korona pályadíjért Jókai és Arany műveiből kellene lefordítani eszperantóra kisebb műveket. A kötet végén egy bejelentést találhatunk egy tervezett eszperantó évkönyv kiadásáról és egy kitöltendő nyilatkozatot az eszperantó mozgalomhoz való csatlakozásról.

Az első magyar eszperantista emléktáblája Szentkatolnán
(Forrás: Wikimedia Commons / G. Nagy Róbert / CC BY-SA 3.0)

Az első magyar eszperantó nyelvkönyv bemutatásának zárásaként a Bálint Gábort idéző Barabás Ábelt idézzük: „...az Esperanto úgy jelent meg, mint Minerva istennő atyja fejéből.” (188. oldal) Hogy azonban Zamenhof 126 és Barabás Ábel 115 évvel ezelőtti szándékából mit valósított meg eddig az eszperantó, itt nem feladatunk értékelni. Azt pedig, hogy mit valósíthat meg ezután, nem tudjuk. A könyvet viszont ajánljuk mindazoknak, akik érdeklődnek az eszperantó és annak magyarországi múltja iránt.