K. Blanka tulajdonképpen csak a sinológia 'Kínával foglalkozó tudomány' szó iránt érdeklődik, de a kérdés messzebbre vezet.

A napokban egy angol nyelvű levelet fogalmaztam, amiben a sinológia angol megfelelője, a sinology szó szerepelt. A levél írása közben párom arról próbált meggyőzni, hogy az lehetetlenség, hogy s-sel írjuk ezt a szót, biztos ch-val kell írni, biztos én emlékszem rá rosszul. Természetesen a leírásban nekem volt igazam, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Utánanéztem, hogy más nyelvekben hogy írják, de nem találtam példát rá, hogy a China szóból következtetve bárhol ch-val írnák le ezt a szót. Az lenne a kérdésem, hogy mégis miért így írjuk ezt a szót, és miért nem másként?

Meredek kérdés!
(Forrás: Wikimedia commons / Anna Frodesiak)

Kedves Blanka, a kérdése teljesen jogos, hiszen a Kína szó és a sinológia szó töve csak az első hangjukban (és persze betűjükben) különböznek egymástól, és ez más nyelvekben is így van, pedig az ember arra gyanakodhat, hogy a két szónak azonos az eredete. Pedig ez egyáltalán nem biztos.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A sinológia szó latin-görög eredetű. Kína görög neve ugyanis Sinae volt (latinul görög mintára ugyanígy hívták), és még az is biztosnak látszik, hogy a görögbe az arab Ṣin (kiejtése kb. [szin]) átvételével került ez a szó. De azt már nem tudjuk, hogy az arab elnevezés honnan származik. Igen rövid, egyszótagos szóról van szó, ami attól függően, hogy mi volt az átadó nyelv, sokféleképpen hangozhatott, és semmilyen írásos emlékünk nincs az arab szó történetéről. Elképzelhető, de egyáltalán nem biztos, hogy ugyanonnan származik, ahonnan a Kína (vagy más nyelveken a China) elnevezés: mind az arab Ṣin, mind az angol China szónak (és rokonaiknak) homályos az eredetük, ezért nem tudhatjuk, hogy ugyanonnan származnak-e – ha a kulcsomat is elvesztem, meg a bérletemet is, az nem jelenti azt, hogy most ugyanott vannak, vagy akár azt, hogy egyszerre vesztettem el őket.

Kína nevének eredete is ködbe vész
(Forrás: Wikimedia commons / Emitchan)

A magyar Kína szónak is kalandos és ködbe vesző a története. Ennek a szónak az elődjét [csina] kiejtéssel olasz utazók hozták be Európába, [sina] kiejtéssel pedig portugálok, de akkoriban mindkét nyelvben ch betűkapcsolattal jelölték ezt a hangot. A [csina] kiejtés állítólag Kína perzsa nevéből ([csin]) származik, a perzsába pedig a szanszkritból ([csina]) kerülhetett. Már a Mahábháratában ezen a néven említik Kínát (vagy annak Indiához közel eső részét), de itt ugyanúgy elveszítjük a fonalat, mint az arab elnevezés esetében. Nem tudhatjuk, hogy a szanszkrit milyen nyelvek közvetítésével, és közelebbről milyen szóból vette át a [csina] hangalakot. Elképzelhető, hogy a Csin uralkodóház nevéből származik, vagy az ugyanilyen nevű tartomány nevéből (ez volt a Zhou dinasztia idején a legnyugatibb kínai tartomány), de sok más lehetőség is van, például azt is olvastam, hogy van Kínának egy Indiához közel eső tartománya (Yelang), amelnyek a lakói ziná-nak nevezték magukat. Ugyanilyen sokféle lehetőség van az arab Ṣin eredetének magyarázatára is.

Feketén-fehére ki kell mondani: egy-egy etimológiai kérdésen sokat kell rágódni
(Forrás: Wikimedia commons / jcwf)

Ami igazán különös, az Kína magyar nevének kiejtése (és persze írásmódja). Vannak megbízható adatok arra, hogy olaszul régebben létezett a [kina] kiejtés is (leírva: China, a ma is használt [csina] kiejtés mellett, leírva: Cina), és ezt a változatot vette át a magyar. Tehát a magyarban valószínűleg olasz eredetűnek kell tekintenünk a Kína szót. Hasonlóképpen vannak területek Németországban, ahol [k] hanggal ejtik Kína nevét. Ugyanakkor valószínű, hogy ezek az ejtésváltozások nem hangtani változásból fakadnak. Az olasz és portugál [cs] vagy [s] hang nem változhatott át [k] hanggá, ilyen változást semmilyen nyelvben nem ismerünk. Azt is olvastam valahol, hogy a portugál íráskép (China, kiejtve [sina]) helytelen értelmezése lehetett a [k]-s kiejtés alapja, de őszintén szólva nem nagyon hiszem: vajon miért sillabizálgatták volna Itáliában annak az országnak a portugál nevét, ahová a 13. század óta jártak a saját utazóik is?

Ahogy megszokhattuk, a távoli múltból származó szavak esetében semmi sem biztos. Még az sem kizárt, hogy Marco Polo és más olasz utazók eleve nemcsak egyféleképpen, [csina]-nak ejtették Kína nevét, hanem már ők is használták a [kina] kiejtést. Ennek pedig akár a gyökerekig visszanyúló oka is lehetett. Például ha megfigyeljük Kína orosz nevét (Kitaj), abban is [k]-t találunk, pedig annak a törzsnek a neve, amelyről az oroszok Kínát elnevezték, ma szintén [c] vagy [cs] hanggal kezdődik. (Cidan vagy csidan a neve ennek a Belső-Mongólia és Mandzsúria területén élő mongol népcsoportnak.) Ennek az az oka, hogy a [c]- és [cs]-szerű hangok megjelenése a kínaiban viszonylag kései fejlemény, ezek egy korábbi [k]-ból alakultak ki (ez a palatalizációnak nevezett folyamat nagyon gyakori a különböző nyelvekben). Elképzelhető tehát, hogy a magyar Kína szó (az orosz Kitaj-hoz hasonlóan) egy igen régi kínai nyelvállapot nyomát hordozza, régebbiét, mint a szanszkrit Csina vagy az arab Ṣin.

Forrás: Wikimedia commons / Stougard