Tréfásan nevezik virgácsnak a lábat, illetve újabban nevezik szaunavirgácsnak a szaunában a bőrfelület csapkodására használt ágakat – ezek azonban a ’krampusz által adott vesszőnyaláb’ jelentéshez képest másodlagosak.

Fura szó ez a virgács: Mikulás kivételével szinte sosem használjuk. Tulajdonképpen még az is kérdés, hogy mit jelent a szó „valójában”, tehát nem mikulási értelemben. Hangzása alapján szláv szóra tippelhetnénk – tévesen.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A latin virga ’vessző, friss hajtás’ minden bizonnyal azonos eredetű a virgo ’szűz(lány); friss, használatlan’ szóval.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a szó a latin virga ’vessző, vesszőnyaláb’ szó többes számú (tárgyesetű) alakjából, a virgasból  (már klasszicizáló [virgasz] ejtésben) származik – felbukkanásakor, a 18. században még ebben a formában használták. A szóvégi cs feltehetően a korbács hatásának köszönhető, de nem egyedülálló: a grádics is a latin gradus ’lépés; lépcsőfok; fok, fokozat’ átvétele, és hasonlóan alakult a Lukács név is (eredetileg Lucas).

A virgász, virgács a magyarban már kifejezetten ’fenyítésre használt vesszőnyaláb’ jelentésben került, de előfordult ’megvesszőzés’ jelentésben is. A korbács hatása a jelentésbeli hasonlóságon kívül azért is feltételezhető, mert a virgács előfordul virgáncs alakban is, és a korbács is megjelenik korbáncs alakban. A korbács egyébként oszmán-török eredetű szó, először 1585-ből adatolt.

Virgács

A korbács Európa jelentős részén elterjedt (71. o.), talán a magyarból eljutott az olaszba is, és ez magyarázhatja Boccaccio Il Corbaccio című művének címét (bár az olasz Wikipédia inkább a megfelelő spanyol és francia szavakból származtatja, az internetes kiadás kommentárja ezt nem említi – a kérdésnek egyébként gazdag szakirodalma van).