A generatív, generativista megjelöléssel lassan úgy vagyunk, mint a politikai-ideológiai irányzatok elnevezéseivel. Felszínes megítélésből, hallomásból ismert tényezők alapján sok mindenkire „rásütik” az ilyen elnevezéseket, hol indokoltan, hol kevésbé. Valójában kevesen tudják, hogy az ilyen mozgalmak eredeti megalapítói vagy a szakmabeliek gyakorlata alapján kikre is illenek rá és mennyire az ilyen megjelölések. Nálunk manapság már majdnem mindenki megkaphatja a generativista bélyeget, aki az ún. „hagyományos nyelvtan” (vagyis az ókori eredetű, az iskolából ismert nyelvfelfogás) elképzeléseinél egy kicsit korszerűbbet képvisel. Vagy akár csak a magyar mondat szerkezetét nem az iskolából ismert eszközökkel próbálja leírni. Én például megkaptam már tanároktól ezt a minősítést azért, mert azt magyaráztam, hogy a magyarban az „alany” (alanyesetű névszói szerkezet) nem játszik olyan kitüntetett szerepet, mint az angolban (pl. a mondatbeli helye nem annyira rögzített), ezért nem kellene olyan középponti szerepet játszania a magyar mondattanban. Pedig ennek az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy mit gondolok a generativizmusról.

Technikai meghatározás

Vigyázat, most néhány bekezdésnyi technikai rész következik, ezt át lehet ugorni, vagy meg lehet próbálni nagyjából megérteni.

A nyers tény az, hogy a generativizmus egyetlen alapgondolattal jellemezhető (amelyből persze más gondolatok valamennyire következnek).

A generativista felfogás lényege, hogy az emberi nyelveket mondatok összességeként fogja fel (minden mondat egy-egy hangsor, esetleg a „jelentésével” együtt, bármit jelentsen is ez). Tehát minden nyelv egy mondathalmaz: a magyar nyelv modellje a „helyes” (grammatikus) magyar mondatok halmaza. Az A macska kergeti a kutyát mondat benne van, de a *Macska a kutya a kergeti szósaláta (ami „helytelen”, agrammatikus mondat) nincs benne. Ennek megfelelően az emberi anyanyelvtudás lényege az, hogy el tudjuk dönteni, mi van az anyanyelvünkön, vagyis mi „helyes” mondat, és mi nem az, ahogy a fenti két szósorozat között is minden magyar anyanyelvű beszélő érzi ezt a különbséget.

A generativizmus szerint tehát a nyelv tudományos modellje a matematika nyelvén egy mondathalmaz. A matematikának van egy külön ága, amelyik éppen azzal foglalkozik, hogy az ilyen mondathalmazokat milyen módszerekkel lehet megadni, felsorolni, azaz generálni. Innen származik a nyelvészeti generativizmus neve: olyan matematikai modelleket használ, amelyek mondathalmazok jellemzésére szolgálnak. (Ennek a matematikai ágnak a neve: a formális nyelvek elmélete.)

Vegyük például a leírt természetes számokat, pl. 2, 634, 5732. Generatív szempontból ezek is felfoghatók „nyelvként”, hiszen a matematikában el lehet képzelni az összes leírt természetes szám halmazát. Nevezzük ezt a halmazt Szám-nak. „Helyes” (grammatikus) szám a 2011, de például nem az a D-209 (mert betűt és kötőjelet is tartalmaz). A formális nyelvek elméletének központjában a különböző nyelvtanok (angolul: grammar) állnak. Egy konkrét nyelvtan egy szabályrendszer, amelyik egy nyelv (vagyis mondathalmaz) elemeit adja meg, generálja. Például a Szám halmaz elemeit megadhatjuk a következő szabályrendszerrel:

1. A 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 számjegyek mind a Szám halmaz elemei (a szokásos jelentésükben).
2. Ha x a Szám halmaz eleme, akkor az x0, x1, x2, x3, x4, x5, x6, x7, x8, x9 jelek mind a Szám halmaz elemei (jelentésük: szorozd meg x-et 10-zel, és add hozzá az utolsó számjegy értékét).
3. A Szám halmaznak csak olyan elemei vannak, amelyeket az 1–2. szabályok alkalmazásával hoztunk létre.

A nyelvtanban levő szabályok ismételt alkalmazásával kapjuk meg a nyelv, a mondathalmaz elemeit. Persze végtelen halmazról is szó lehet, és olyankor a teljes mondathalmazt soha nem kaphatjuk meg, de a nyelvtan mégis képes ennek a végtelen halmaznak a jellemzésére, erre jó a matematika. A Szám halmaz is végtelen (mert végtelen sok lehetséges természetes szám van), de a fenti 1–3. szabály mégis jól jellemzi ezt a halmazt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ha a természetes nyelveket véges halmazokként képzelnénk el (persze senkinek sem jut eszébe ilyen butaság, hiszen végtelen sok helyes magyar mondat megalkotása lehetséges), akkor a nyelvet mint mondathalmazt akár felsorolással is megadhatnánk (generálhatnánk). Mivel azonban végtelen halmazokról van szó, vagy végtelen hosszú felsorolást kellene megadnunk (ez nyilván lehetetlen), vagy pedig azt tesszük, amit a formális nyelvek elméletében szokás: rekurzív, azaz ismételt alkalmazást lehetővé tevő szabályrendszerrel adjuk meg a mondathalmazokat. A számokat leíró fenti szabályrendszer is rekurzív, hiszen a 2. szabály ismételt alkalmazásával akárhány számjegyet biggyeszthetünk egy már megalkotott szám végére. Ami a természetes nyelv végtelenségét illeti, gondoljunk például a minden nyelvben létező felsorolásokra. Mivel elvileg nincs határa annak, hogy milyen hosszú lehet egy felsorolás, azoknak a szabályoknak, amelyek a lehetséges felsorolásokat előállítják, generálják, lehetővé kell tenniük, hogy a felsorolás végére még odabiggyesszünk egy tagot, majd az így kapott lista végére még egyet, és így tovább.

Korai történet

Nagyon sokan tudják, hogy a generatív nyelvfelfogás atyja Noam Chomsky (1928–) amerikai tudós. Valóban, az ő 1957-es könyvétől számítjuk a generativizmus térhódítását a nyelvészetben. És való igaz, hogy ő volt az első, aki nagyon szigorúan és komolyan érvényesítette azt a felfogást, hogy a nyelvészetnek a természettudományok mintájára matematikailag kezelhető modelleket kell alkotnia a megfigyelt jelenségek megmagyarázására. Ezért hajlamosak egyesek minden korszerűen gondolkodó nyelvészre rámondani, hogy generativisták.

Az igazság kedvéért hozzá kell tenni egyébként, hogy a természettudományos módszerek alkalmazására már korábban is rengeteg próbálkozás, kezdeményezés volt. Például már a 19. században is népszerűek voltak a különböző modellek (August Schleicher (1821–1868) több, főleg biológiai ihletésű modellt javasolt a nyelvek történeti összefüggéseivel kapcsolatban). A nyelv mondathalmazként való felfogása és szabályrendszerrel való megadása sem Chomskytól származik: valószínűleg Jan Łukasiewicz (1878–1956) és Kazimierz Ajdukiewicz (1890–1963) lengyel logikusok voltak az elsők, akik ezt a modellt javasolták, de a nyelvészetben alig volt hatásuk (és az is inkább Chomsky fellépését követően volt megfigyelhető).

Chomsky tanításai hihetetlen gyorsasággal hódították meg a nyelvészetet, aminek az egyik oka persze az volt, hogy a természettudományok mindenki számára a tudományosság legmagasabb szintjét jelképezik, ezért nagyon vonzó, ha a nyelvészetet is természettudományos elvek alapján lehet művelni. A másik ok az volt, hogy a generatív szabályrendszerek mindenki számára elsajátítható módszertant nyújtanak a nyelvi szabályszerűségek megragadására – persze csak akkor, ha a játékszabályok nem változnak túl gyorsan, de erről később.

A harmadik ok pedig az, hogy a szabályrendszerek matematikai kezelhetősége rendkívüli optimizmust ébresztett a katonai célú kutatóintézetekben (lelki szemeik előtt megjelent az ellenség sajtójának automatikus elemzése, a beszédhanggal vezérelt hadijármű és fegyverzet, és így tovább), ezért kezdettől fogva nagy anyagi támogatást nyújtottak a generativistáknak.

Chomsky tanításai

Chomsky nem maradt meg a különböző nyelvtani szabályrendszerek technikai vizsgálatánál, nyelvelmélete fenekestül felforgatta a nyelvről alkotott korábbi elképzeléseket. A Chomsky-féle nyelvelmélet azonban nem vezethető le abból a generativista alapelvből, amit fent ismertettem. Ezért a generativizmusnak már nagyon korán több ága alakult ki, és ezek közül a Chomskyé csak az egyik, még ha anyagilag és tudományosan sokáig a legerősebb helyzetben volt is. Alig lehet felsorolni a sok Chomskyhoz nem köthető, vagy éppen Chomsky tanításaival szemben kibontakozott generatív iskolát. Talán a legfontosabbak a HPSG és az LFG elnevezésűek – később ezek halászták el Chomskyék elől a katonai és általában számítógépes nyelvészeti alkalmazásokat, mivel ezek matematikailag könnyebben kezelhetőek, mint a Chomsky-féle modellek.

Chomsky igen termékeny szerző, és számtalan termékeny nyelvész tartozik a szűkebb vagy tágabb iskolájához, ezért megemlíteni is lehetetlen a chomskyánus nyelvfelfogás minden elképzelését. A legnevezetesebbeket emelem csak ki.

Kompetencia és performancia

A generatív nyelvfelfogásban a mondathalmaz csak modellje az emberi nyelvnek, ami azt jelenti, hogy persze sok részletét nem ábrázolja. Az emberek használnak olyan mondatokat is, amelyek nem grammatikusak, vagyis nem elemei a modellként szolgáló mondathalmaznak, és persze lehetnek a modellben olyan mondatok, amelyek a gyakorlatban elképzelhetetlenek, sosem hangzanak majd el, sőt, nem is nagyon érthetőek a beszélők számára. Például (attól függően, hogy milyen magyar szabályrendszert tételezünk fel) lehet, hogy nem grammatikus a Aki a sarkon állt szervező itt van még valahol? kérdés, pedig épp tegnap hallottam a Pozsonyi Pikniken. Vagy az a rendőr, aki a fickót, aki a kutyáját, amin nem volt póráz, sétáltatta, megbüntette, lelépett mondat (normális nyelvtant feltételezve) teljesen grammatikus, de kizárt, hogy bárki mondana ilyet, és nem is nagyon lehet papír és ceruza nélkül megérteni.

Ezeknek a furcsaságoknak a generatív elképzelés szerint az a magyarázata, hogy a mondathalmaz a nyelvi kompetenciának a modellje, vagyis annak, hogy a nyelvtudásunk alapján milyen mondatokat kellene tudnunk megalkotni és megérteni. De a valóság az, hogy egyrészt nemcsak a nyelvtudásunkat használjuk (hanem néha kézzel-lábbal magyarázunk, mindenféle szavakat összehányunk), másrészt a nyelvtudásunkat sem tudjuk mindig maradéktalanul felhasználni (mert rövid az eszünk, és papírral-ceruzával kellene megsegítenünk). Chomsky performanciának nevezi azt az egész apparátust, amit a nyelvtudásunk felhasználásakor használunk, és ami sokszor eltorzítja azt, ami a kompetenciák alapján a nyelvi viselkedésünktől elvárható lenne.

Persze rengetegen bírálják Chomskyt a kompetencia és a performancia fogalmának használata miatt, pedig ez mintha valóban a generatív alapgondolatból következne. A fő probléma ez: Honnan tudhatnánk, hogy amit megfigyelünk az emberek beszédében, abból mennyi köszönhető a kompetenciájuknak, és mennyi a performanciájuknak?

A „nyelvi szerv”

Azt, hogy az emberi nyelveknek vannak univerzális tulajdonságai, amelyek minden emberi nyelvre érvényesek, nem Chomsky ismerte fel (a nyelvészeten belül Wilhelm von Humboldt (1767–1835) volt az első, aki programjának a középpontjába helyezte). Például egyetlen nyelv sem él a „megfordítás” eszközével (nincs olyan, hogy egy nyelvben mondjuk a gama hangsor egy jelen idejű igealak, aminek mondjuk a múlt ideje a megfordítása, az amag hangsor lenne). Ez az emberi nyelvek egyik univerzális tulajdonsága. Chomsky is ezt vallja, abban a formában, hogy az egyes nyelvek nyelvtanai (értsd: mondathalmazokat leíró szabályrendszerei) nem is annyira érdekesek, mint amennyire ezeknek a szabályrendszereknek az univerzális tulajdonságai. Chomsky azonban hozzáteszi ehhez azt is, hogy ezek az univerzális tulajdonságok sajátosan nyelviek, vagyi nem lehet őket levezetni a viselkedés, a nyelvelsajátítás, a nyelvhasználat, a gondolkodás általános törvényszerűségeiből. Ebből adódóan léteznie kell egy velünk született sajátosan nyelvi képességnek, sőt az agyunkban egy nyelvi szervnek, ami megmagyarázza az univerzális vonásokat.

Természetesen ennek a felfogásnak is számtalan bírálója van. Ennek egyik oka az, hogy eleve lehetetlen olyan tagadó állításokat bizonyítani, mint hogy az univerzális tulajdonságokat „nem lehet másokból levezetni”. A másik, amiért támadják Chomskyt, az, hogy a képzeletbeli „nyelvi szervet” a neurológusok egyelőre nem találják, ráadásul nem találunk olyan genetikai rendellenességeket sem, amelyek éppen ezt a szervet érintik. (Néha felröppennek ugyan olyan hírek, hogy ilyet találtak, de eddig egyik sem bizonyosodott be.) Mindezért a „nyelvi szerv” elgondolását a generativisták közül is csak a chomskyánusok vallják magukénak.

Nyelvtani elképzelések

Az végépp nem célom itt, hogy leírjam, milyenek lehetnek a különböző szabályrendszerek a generatív nyelvtanokban. Még ha a Chomsky-féle elképzeléseket nézzük, azokon belül is számtalan verzió alakult ki az évek során, és ezek ma is állandó változásban vannak. Chomsky nyelvtanfelfogására két dolog volt kezdettől fogva jellemző: a több elemzési szint feltételezése és a transzformációk használata. A több elemzési szint azt jelenti, hogy a szabályrendszer több részre oszlik, több modulja van, és ezek egymás után alkalmazhatók. Mondjuk a mondattanban az első modul összeállítja, hogy nagyjából milyen szavak legyenek a mondatban, a másik modul „beszerzi” az egyes szavak alakjait (a hangtantól és az alaktantól), a harmadik valamilyen „alapsorrend” alapján sorbarakja őket, a negyedik különböző okokból átrendezi a kapott sorozatot, és így tovább. A transzformáció pedig azt jelenti, hogy minden szabály a korábban alkalmazott szabályok eredményén, kimenetén végez valamilyen átalakítást. Hogy pontosan milyen átalakítások lehetségesek (sorrendi változtatás, törlés, beszúrás stb.), arról az elmélet különböző fázisaiban meglehetősen eltérő elképzelések voltak.

Két fontos megjegyzést kell ezzek kapcsolatban tennem. Az egyik, hogy Chomsky eredeti elképzelései szerint a szabályok alkalmazása nem azt próbálja megragadni, ahogy valójában az emberek a mondatokat előállítják, hiszen nem a performanciát kívánja megragadni, hanem a kompetenciát, azt a tudást, ami a beszéd alapjául szolgál. Tehát a szabályalkalmazásról nem szabad úgy gondolkoznunk, hogy az valamilyen emberi tevékenységnek a modellje. A másik megjegyzés, hogy Chomskyt a transzformációk feltételezésében nem követi a többi generativista iskola, azok egészen másfajta szabályrendszereket tételeznek fel. Sőt, az említettek közül a HPSG még a több elemzési szint létezését sem fogadja el, és az LFG sem úgy gondolkozik az elemzési szintekről, mint Chomskyék.

A magyar helyzet

Elnézést, itt nem fogok neveket említeni, mert ha bárkit kihagynék, azt úgy értékelhetné bárki, hogy a magyar nyelvészek fontossági sorrendjéről mondok ítéletet.

Akárcsak a világ többi részén, Magyarországon is van tábora a generatív nyelvészetnek, de akárcsak más dolgokban, Magyarországra ez az irányzat is igen nagy késéssel, az 1980-as években jutott el. Akárcsak a világ többi részén, itt sem a nemzeti nyelvvel foglalkozó (tehát a magyar nyelvészeti) tanszékeken, hanem elsősorban az angol nyelvészeti és az elméleti (más néven: általános) nyelvészeti tanszékeken ismerik el a generatív nyelvészetet, más idegen nyelvvel foglalkozó intézetekben pedig elvétve akad egy-egy képviselője. És akárcsak a világ többi részén, elsősorban a mondattannal (szintaxissal) és a hangtannal (fonetikával és fonológiával) foglalkozó nyelvészek között vannak generativisták.

Az Akadémián, a Nyelvtudományi Intézetben is szép számmal dolgoznak generatív nyelvészek, nemzetközileg elismertek is, ennek ellenére az akadémiai tagok összetétele egyáltalán nem tükrözi a világban uralkodó irányzatok elterjedtségét: közöttük csak mutatóba akad egy vagy talán két generativista.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése