Elnézést kell kérnem a nyest rendszeres olvasóitól és a nyelvtudományban tájékozottaktól, amiért olyan tényeket kell leírnom, amiket már vagy százszor leírtam én is, ezerszer mások, de nyilván milliók vannak, akik még nem hallották őket. Tehát: minden emberi nyelvben számtalan kifejezésnek többféle alakja van, ugyanazt a szerepet igen gyakran több kifejezés is betöltheti. Ezek nagyon sokszor szinte egyenértékűek, vagy a beszélőknek csak egy kis része érez köztük valamiféle különbséget, azt, hogy eltérő stílusúak vagy eltérő nyelvváltozathoz tartoznak.

Ezért nagyon sokszor, amikor azt kérdezik, hogy valamit így kell-e helyesen mondani, vagy úgy, akkor azt kell válaszolnunk, hogy így is, meg úgy is. És amikor ezt válaszoljuk, az nem valamiféle szabadosság (vagy pláne „liberalizmus”), nem is egyfajta nagylelkűség vagy elnéző hozzáállás, hanem egyszerű nyelvészeti tényközlés. Na jó, benne van az a meggyőződés is, hogy minden nyelv és nyelvváltozat beszélőjének alapvető emberi joga az anyanyelvének használata, és az, hogy ezért ne bélyegezzék meg. De ezt a jogot a legkonzervatívabbak, sőt a legvaskalaposabbak éppen úgy elfogadják, mint a haladás és a szabadság képviselői. Csak egyes elnyomó hatalmak nem ismerik el.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Most éppen egy János nevű olvasónk tesz fel olyan kérdést, amelyben feltételezi, hogy egy gondolatot csak egyféleképpen lehet „helyesen” kifejezni, pontosabban azt, hogy ha két, egymáshoz nagyon hasonló kifejezést használnak ugyanarra, akkor az egyik bizonyára „helytelen”.

Kálmán tanár úr azt írja, hogy „olyan fogas a kérdés, hogy szinte harap”. Nekem, emlékezetem szerint, gyerekkoromban azt próbálták a fejembe verni, hogy fogas az idő, a tél, ha kemény a hideg, a kérdés az fogós. Hetvenéves fejjel kell megtudnom, hogy félrevezettek? :-) A választ előre is köszönöm.

Kedves János, biztos, hogy nem szándékos „félrevezésről” van szó. Akik az Ön fejébe akartak ilyesmit verni, egyszerűen tájékozatlanok voltak. Az már egy egészen más kérdés, hogy miért voltak a saját tévhitükről annyira meggyőződve, hogy még mások fejébe is ezt akarták verni. Szerintem a ténybeli tévedésüket súlyosbította az önbizalmuk.

A magyar nyelv értelmező szótára

A hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára (a híres ÉrtSz.) nem tartozik a legnagyobb nyelvészeti teljesítmények közé, de azt meg kell adni, hogy számos kitűnő nyelvész és más munkatárs hangyaszorgalommal gyűjtötte hozzá az adatokat, és kizárólag jól adatolt előfordulások alapján fogalmazták meg a szócikkeket. Ennek a szótárnak a szerkesztését az 1960-as évek közepén zárták le, vagyis akkor, amikor János fiatal felnőtt volt. Vagyis az ÉrtSz. ugyanolyan nyelvi adatokon alapul, mint amilyeneken János nyelvi nevelkedett. Ezért ebből a szótárból indultam ki.

Az ÉrtSz. a fogas szónál (egyéb használatai mellett) megállapítja, hogy mondják az időjárásra is, bár ezt a nép minősítéssel látja el: ez a „népiesnek” nevezett stílusérték rövidítése. Ezzel szemben minden stílusbeli minősítés nélkül említi a fogas kérdés ’nehéz kérdés’ kifejezést. Ugyanakkor a fogós kérdés ’nehéz kérdés’ kifejezést a „kissé biz” minősítéssel említi, ami azt jelenti, hogy „kissé bizalmas”, vagyis a kollokviális, ismerősök közötti beszédmódra jellemző.

Fogas vagy fogós?
(Forrás: Wikimedia Commons / psyberartist / CC BY 2.0)

Mi következik ebből? Az, hogy a fogas kérdés kifejezés, amit én használtam, a jelöletlen kifejezési módja ennek a gondolatnak, míg ha a fogós kérdés kifejezést használtam volna, azért a bizalmaskodó stílus vádját vonhattam volna magamra (feltéve, ha érvényes még az, amit az ÉrtSz. körülbelül akkor rögzíthetett, amikor én még csak éppen beszélni tanultam).

A mai helyzetet nehéz felmérni. Mindenesetre megpróbálkoztam egy internetes kereséssel. Ebből persze a stílusértékeket nagyon nehéz kihámozni, sőt még a szövegek keletkezési időpontját sem lehet tudni. Az eredmény: kb. 32 ezer fogas kérdés, és kb. 21 ezer fogós kérdés. Nem drámai a különbség, és jól mutatja, hogy mindkét kifejezés használatos, de az, amelyiket én használtam, másfélszer olyan gyakori, mint a János által „helyesnek” tartott – talán éppen azért jutott az eszembe, mert gyakrabban hallom.