A nyelvstratégia spindoktorai, bocsánat, keretezésgyógyászai biztos már régóta gondolkoznak azon, hogy milyen hosszú távú átfogó tervet dolgozzanak ki (hiszen a stratégia szó erre utal) az angol származású coming out kiirtására és tisztességes, magyar származású kifejezéssel való helyettesítésére. Eleget nyögte már nyelvünk idegen nyelvek igáját, a szemérmesen „kölcsönzésnek” nevezett agressziót, amelyben mindenféle kétes eredetű, államisággal is éppen hogy rendelkező népségek ránk erőltették zavaros szavaikat. Ma pedig a hanyatló imperialista Európa és Amerika teszi ugyanezt. Hát egyék meg a coming out-jukat, meg a többit, amit főztek maguknak.

Szóval jöjjenek csak a guruk, és találják ki, hogy fényrelépés vagy inkább a kormányzati politikához jobban illeszkedő szégyentárás, én addig használom a jó öreg kamingautot. És most erre határoztam el magam, egy akkora kamingautra, mint a pancerfauszt.

Panzerfaust
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchive; Muck, Richard / CC BY-SA 3 0)

Cili nevű olvasónk ugyanis ezt a kérdést tette fel:

írjátok meg, milyen nyelvi jelenséget utáltok ti és miért!

Akkor először is szokás szerint megbírálom olvasónk kérdését. Bár ezt soha nem vallottam még be (és ha terjesztitek, letagadom), iszonyúan idegesítenek a helyesírási hibák, különösen, ha azok az én saját számízét (szájízemet?) követő helyesírás szerint is hibák lennének. A ti és miért kifejezésben a ti ún. karakterdallamot hordoz, vagyis egy dallamhíd vége, utána rövid szünetet is lehet tartani, ezért mindenképpen vessző kell utána. A magyar helyesírás szabályai (AkH.) szerint pedig nem azonos típusú mondatrészek egymás mellé rendelése, ezért kell a vessző. (Az és ugyanis itt két tagmondatot rendel egymás mellé: milyen nyelvi jelenséget utáltok ti az első; miért [utáljátok] a második.)

És most térjünk a lényegre: a liberális nyelvészblabla szerint a nyelvész nem utálhat semmiféle nyelvi jelenséget, neki mindent csak le kell írnia, rezzenéstelen arccal, ahogy a csillagász sem utálhat egy égitestet, az ő feladata csak az, hogy észrevegye a távcsövén, és egy nagy kockás füzetbe mindig felírja, hogy éppen hol tart a pályáján. Jelentem, ez egy baromság. A csillagok nem a társadalom részei, semmi közük az emberi élethez, érzelmekhez, születéshez és halálhoz. Félre a csillagászdemagógiával! Szerintem nincs olyan történész, filozófus vagy akár kutatóorvos, aki semleges lenne az általa kutatott korszakkal, eszmetörténeti iskolával vagy betegségcsoporttal szemben. Vagy ha mégis, akkor sem tekinthetjük normának az elfogulatlanságot.

Az persze más kérdés, hogy bárkit az anyanyelve, az otthonról hozott és később mindenféle hatásra kialakult nyelvváltozata miatt cikizni, lebecsülni: bunkóság. Bár ennek semmiféle párhuzama nincs semmilyen más tudományban, ez a nyelvészet egyedüli sajátossága, nincs még egy olyan területe az emberi életnek, ami ilyen módon alakul ki, mint a beszéd, és amit ilyen módon gyakorlunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Szóval a kamingaut: bizony, egy csomó kifejezésmódot, nyelvi eszközt utálok, a falra mászom tőlük, idegesítenek. Régóta figyelem magamon, hogy mihez kapcsolódik az utálkozásom, besorolható-e a nyelvi előítéletek szokásos fajtáiba. (Ilyenek: az idegen eredetű vagy nyelvjárási kifejezésektől, az újításoktól, a divatkifejezésektől, a rövidítésektől, becézésektől való irtózás, illetve a mindennapi nyelvből a műveltebb köznyelvbe való átvételek elutasítása.) Az én borzongásom egyikbe sem illik bele, talán a divatkifejezésektől meg az újításoktól való viszolygásba a leginkább: én a baloldali és liberális médiaértelmiség modorosságaira vagyok allergiás.

Csak két példát említek ezek közül. Az első a főmondatot bevezető hogy, tehát hogy, de hogy. Például: Én értem, hogy a kis pártokra leadott szavazatok rontják az ellenzék esélyeit. De hogy a kormánypártok esélyeit is rontják. Vagy: Ez a művészeti projekt a kommunikáció lehetőségeit vizsgálja. Tehát hogy csak ebben a térben működik. A második példa a beszélőpartner állítására helyeslésként mondott így, sőt így, így. Tudom én, hogy az igen is az így(en) szóból ered, és hogy sok más nyelvben is az ’így/úgy’ jelentésű szóból alakult ki az ’igen’ jelentésű (pl. a spanyol sí a latin sic-ből lett; a lengyel tak ma is jelent ’így’-et is). Ettől még idegesít, bocsánat.

Ez nem kiegyezés. Világos?
(Forrás: Wikimedia Commons / Szkicsák-Klinovszky István)

Azon is sokat gondolkoztam, hogy miért hatnak rám ennyire taszítóan az ilyen újítások, miközben semmilyen más újítástól, még az egy-egy rétegre jellemzőktől sem idegenkedem, sőt, vidáman használom is őket. Alap. Akkor ezek miért taszítanak? Elmondom, amire eddig jutottam. Valamiért azt gondoltam, hogy ezek a művészek, újságírók, politológusok stb., akik nem keverik össze Világost a Kiegyezéssel, tudják, mi történt 1944. március 19-én, és nem hiszik azt, hogy Szingapúr, Kína vagy Szaud-Arábia azért gazdag, mert ott önkényuralom van, szóval hogy ők tudatosabb nyelvhasználók, és kerülik a rétegükre jellemző (hogy ne mondjam: arról árulkodó) vonások átvételét. Valahogy attól idegenkedem, hogy kialakuljon egy olyan beszédmód, amiről azonnal fel lehet őket ismerni, és aztán a közönségükre is átterjed, mert ez is a társadalmi megosztottságot fokozza.

De az is lehet, hogy csak megideologizálom, hogy miért lesz libabőrös tőle a hátam.