A kutatás a TÁMOP-4 2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A maga visszaható névmás régi kedves iskolai ismerős. Bár nem annyira az iskolából, de szintén jó ismerősünk lehet az önmaga és a jómaga is, hiszen elég sokat használjuk őket. Van persze, akinek a jómaga talán kicsit modorosnak hat, a nyelvhasználatban azonban ettől még ez a névmás is elég gyakori. De vajon mire is használjuk ezt a két összetett névmást, és miért is van szükség rájuk? Hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, nézzük meg először, hogy miként működik az alapvető visszaható névmásunk, a maga.

Nézd meg magad!
(Forrás: Wikimedia Commons)

Mit csinál egy rendes visszaható névmás?

A biztonság kedvéért érdemes az elején tisztázni, hogy a maga névmásnak két teljesen külön használata is van a magyar nyelvben. A magázásban használt maga (Maga meg mit keres itt?) egy fajta udvarias névmás, és ugyan történetileg a visszaható névmásból alakult ki, a nyelv jelen állapotában már egy önálló elem, amely a személyes névmásokhoz hasonlóan viselkedik több lényegi szempontból. Például rá lehet mutatni valakire úgy, hogy Te ott! vagy úgy is, hogy Maga ott! Erről a használatról ír a Nyest egy korábbi cikke, itt viszont most nem foglalkozunk vele többet.

Visszahatói szerepben használjuk a maga névmást például abban a mondatban, hogy János magát idegesítette a legjobban (ahol a magát Jánosra utal). Egy ilyen, jólfésült visszaható névmásnak mindig van egy előzménye a saját tagmondatán belül, és ez az előzmény most ebben az esetben János. Ha az előzmény egy másik tagmondatban van, akkor már nem jó a visszaható névmás, hanem személyes névmást kell helyette használni: János arra kért, hogy ne idegesítsem őt (ahol az őt most Jánosra utal), és nem pedig *János arra kért, hogy ne idegesítsem magát (azzal a szándékolt jelentéssel, amelyben a magát Jánosra utal). A visszaható névmás tehát nem nagyon lát ki a tagmondatán kívülre, viszont ebben a kis tartományban megváltoztatja az igei állítmány által jelölt esemény egy fontos jellemzőjét. Az idegesítés alapból egy kétszereplős esemény: van benne valaki, aki (vagy ami) idegesít; és van egy szereplő, akit idegesítenek (plusz ott van az, amivel ez utóbbi szereplőt idegesítik, de ez most számunkra nem lényeges). Az idegesítette magát leírás viszont csak olyan eseményeket írhat le, amelyekben önidegesítés történik. Vagyis a példánkban János egyszerre két szerepet is játszik, mivel ő az idegesítő és az idegesített is egyben. A visszaható névmást tehát olyankor használjuk, ha egy adott igei állítmány által leírt eseményben két különböző szerepet ugyanaz a szereplő játszik el (akár akarva, akár akaratlanul).

Egy nő, két szerep
(Forrás: Wikimedia Commons / Eric Mutrie / CC BY 2 0)

Első ránézésére ugyanezt teszi az önmaga és a jómaga is, a fenti mondatban például nyugodtan használhatjuk mind a kettőt: János önmagát/jómagát idegesítette a legjobban (a beszélők egy részének csak az egyes szám első személyű jómagam alak fogadható el igazán, vagyis nekik inkább csak ebben a formában működik a szerkezet: Én jómagamat idegesítem a legjobban). De vajon ugyanazt jelenti-e mind a három névmás ebben a mondatban? Mivel az ilyen, intuíción alapuló kérdéseket nem is olyan könnyű megválaszolni, régi jó nyelvész szokás szerint keressünk most olyan szerkezeteket, amelyekben nem tudjuk ezeket a névmásokat egymással kicserélni.

Ismerjük meg önmagunkat!

A névmásoknak tekintett szavak egyik hagyományos ismérve az, hogy nem lehet őket bővíteni, vagyis például nem lehet saját jelzőjük. Az ok egyszerű: a névmás önmagában egy egész főnévi szerkezet helyett áll a mondatban. Például a Tegnap is láttam a két pécsi ismerősödet mondatban a tárgyként szereplő főnévi szerkezet egésze helyett használhatunk tárgyi személyes névmást, mint a Tegnap is láttam őket mondatban. Így egyszerűen nincs hely a névmás mellett más nyelvi elemek, például jelzők vagy névelők számára (a témáról részletesebben ír a Névmásblog cikke). Ez igaz a maga és a jómaga névmásokra is, viszont érdekes módon az önmaga képes felvenni különböző bővítményeket. Meg lehet például azt kérdezni valakitől, hogy Te meg tudnál bocsájtani a korábbi önmagadnak? Ebben a szerkezetben azonban csak az önmaga szerepelhet, a maga vagy a jómaga nem.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy az önmaga névmás marad-e akkor is, ha módosítjuk; de a szófajiságnál sokkal érdekesebb kérdés az, hogy mi is a funkciója az önmagának ebben a példában. A maga alapfunkciója az, hogy lehetővé tegye egy adott szereplőhöz két külön szerep hozzárendelését egy adott eseményen belül. A megbocsájtós példában azonban nem teljesen erről van szó, hiszen itt valakinek a jelenlegi énje és egy korábbi énje közti viszonyra kérdez rá a beszélő. Vagyis olyan, mintha valahogy két külön szereplőről lenne szó, akiket nem akarunk teljesen egybeejteni. Pontosan ez a legfőbb különbség a maga és az önmaga közt: az önmaga használatával lehetővé válik az, hogy az előzmény és a névmás jelöltje ne essen teljesen egybe a világban, még ha van is valamilyen kapcsolat köztük.

Nézzünk most egy másik példát ennek alátámasztására. A nyelvészek leginkább azért vonzódnak az önmaga névmáshoz, mert bizonyos igék mellett alanyként is tud funkcionálni, ha van megfelelő előzménye, ahogy az a kiemelt mondatban látható: Oltári aranyos Dani baba, ahogy nézi magát a sütőben. Hogy tetszik neki önmaga! (a példa forrása egy komment a Nők Lapja Café fórumán). Itt és hasonló példáknál egy adott individuum és annak valamilyen, például képi reprezentációja közti viszonyt ír le az ige. Könnyű belátni, hogy a két dolog közt nem mindig kell teljes egybeesésnek lennie, hiszen ha tetszik is nekünk egy saját magunkról készült fénykép, az még nem jelenti azt, hogy egyébként tetszünk magunknak. Dani baba esetében még az sem feltétlen biztos, hogy a baba saját reprezentációjaként ismeri fel a sütő előlapján látható tükörképet (a kommentekhez mellékelt képet megnézve kiderül, hogy szerencsére nem a baba volt a sütőben, hanem a tükörkép az előlapon).

Az árnyképünk fényképe nem azonos önmagunkkal
(Forrás: Rákosi György)

Összességében tehát úgy tűnik, hogy az önmaga tud valami olyat, amit a maga nem. Az önmaga akkor is jó, ha a névmás és az előzmény nem teljesen ugyanarra a dologra utalnak a világban, hanem esetleg csak valamilyen szorosabb kapcsolat van a jelöltjük közt. Nem véletlen, hogy az Ismerd meg önmagad! mondatban is ezt a névmást találjuk, hiszen a felhívás mögötti gondolat előfeltételezi, hogy a megismerő én mintegy kívülállóként tudja elemezgetni akár saját magát is.

Jómagam úgy vélem

A jómaga nyelvtana más jellegű, de szintén nagyon érdekes kérdéseket vet fel. Az önmagam és a magam közös vonása, hogy rendesen megkövetelnek valamilyen előzményt a tagmondaton belül. Ahogy már láttuk, a jómaga is állhat együtt kitett előzménnyel. Ez történik például az Én leginkább jómagamat ajánlanám erre a posztra mondatban, ahol mindenképpen valamilyen visszaható névmást kell használni az adott tartalom kifejezésére (hiszen olyat nem is nagyon tudunk mondani, hogy Én leginkább engem ajánlanám erre a posztra).

Az esetek nagy többségében azonban nincs ilyen kitett előzmény, és a jómaga alanyként szerepel a mondatban – méghozzá többnyire egyes szám első személyben. A Nyesten például a cikk megírása időpontjában 35 találatot hoz a kereső a jómagam kifejezésre, és ha jól nézem, ezek mindegyike a mondat alanya. Egy 2009-es cikkben idézett olvasó például így kezdi a levelét: Jómagam 34 évesen érettségiztem le munka mellett, … Ezekben a mondatokban a jómagam nagyon úgy néz ki elsőre, mint egy személyes névmás, és tulajdonképpen többnyire nyugodtan ki is cserélhetjük ilyenkor a jómagamat az énre. Közelebbről megnézve azonban mégsem teljesen ugyanaz a kettő.

Érettségi 34 évesen
(Forrás: Wikimedia Commons / US Navy)

Nézzünk megint egy példát a Nyestről, ezúttal egy 2013-as cikkből és kicsit nagyobb szövegkörnyezettel:

„Úgy tűnik, közömbösebbek az emberek, mint hittük” – tette hozzá. A kezdeményezők tudomásul veszik a referendum kimenetelét, jómaga pedig lezártnak tekinti az ügyet – kommentálta a történteket Tóth Mátyás, aki szerint a döntés ismét az önkormányzat kezében van.

A szövegrész és a Nyest cikk ezt megelőző része is Tóth Mátyás szavait idézi, hol pontosan, hol csak a lényeget összefoglalva. Ami fontos, hogy az egész szövegrész Tóth Mátyás nézőpontját foglalja össze és azt írja le, és pontosan ez a perspektíva az, ami engedélyezi ennek a névmásnak a használatát az egyébként jobban megszokott, de ebből a szempontból objektívabb leírást sugalló ő helyett. Vessük még össze az alábbi két mondatot is:

János azért haragszik rám, mert jómagát nem vették fel.

Én azért haragszom Jánosra, mert őt nem vették fel.

Mind a két esetben ott van János is és a beszélő is (rám/én) a főmondatban lehetséges előzményekként, de csak az elsőben igazán jó a jómagát. Kipróbálhatjuk a második mondatban is az őt tárgyi névmás helyett, de ez a legtöbbünknek valószínűleg nem hangzik túl jól. Az első mondat azért más ebből a szempontból, mert ott az előzmény, vagyis János nézőpontja határozza meg az egész mondat értelmezését, és az ő nézőpontja által meghatározott tartományban van benne a névmás maga is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A jómaga tehát egy különleges fajta visszaható névmás. Nem követel meg tagmondaton belül kitett előzményt, viszont egy olyan szövegrészletben kell szerepelnie, amelynek az értelmezését a névmás előzményének a nézőpontja határozza meg. Alapesetben persze a saját beszélői nézőpontunkat vesszük fel, azért is olyan gyakori a jómagam alanyként. Ilyenkor nem történik más, minthogy a névmás magára a beszélőre utal vissza, mint a legtermészetesebben elérhető nézőpont hordozójára.