Feltehetően sok olvasónknak van olyan tapasztalata, hogy hiába értett mindent nyelvórán, mégsem tudta kihámozni, mit kérdez tőle egy turista az éppen tanult nyelven. Vagy nem értett egy kukkot sem a tanult nyelven elhangzó hírműsorokból, akárhányszor is hallgatott bele egy idegen nyelvű adásba. Miért van ez így?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvórákon általában először a normál tempónál lassabb, szűk szókincset tartalmazó, stúdióban felvett beszélgetéseket hallgattatnak a nyelvtanulókkal. Így könnyen sikerélményhez jutnak a diákok, és megtanulják az alapvető kifejezések kiejtését, hanglejtését. Ám a valóságban a körülmények korántsem ilyen ideálisak. Az emberek gyorsan beszélnek, elharapnak szavakat, elhúz egy busz, és a szavakat sem a nyelvtanuló szókincséhez mérten válogatják meg a beszélők. Ráadásul az egyes emberek kiejtése elég távol eshet a nyelvórán hallott kiejtéstől.

Hogy fejleszthetjük hallás utáni megértésünket? Egy olyan módszert mutatunk be, amit egy japánt tanuló diák írt le a japánul tanulók számára létrehozott All Japanese All The Time oldal blogján, saját tapasztalatai alapján. Természetesen ez a taktika bármilyen olyan nyelvre alkalmazható, amelyhez találunk könnyen hozzáférhető, meghallgatható hírműsorokat.

Bámészkodás közben is hallgassuk!
(Forrás: Wikimedia Commons / Tim / CC BY-SA 2.0)

A módszer nagyon egyszerű – rengetegszer kell meghallgatni a híreket. Lehetőleg éjjel-nappal, miközben járkálunk, utazunk, felmosunk, fogat mosunk. A cikk írója még éjszaka is a hírek duruzsolására aludt. De nem mindegy, mit hallgatunk és hányszor.

Célszerű felvenni mondjuk egy félórás hírműsort, és állandóan ezt hallgatni. Unalmas lenne? Az anyanyelvünkön valóban. De ha egy olyan nyelven hallgatjuk, amin még kevéssé értünk, minden egyes újrajátszás újabb felfedezésekkel szolgál. Először örülünk, ha ki tudjuk hámozni a tulajdonneveket és be tudjuk határolni, nagyjából miről lehet szó. Később felismerünk egy-egy már tanult szót, kifejezést. Előbb-utóbb pedig egész jól össze tudjuk rakni, mik is voltak a legfontosabb információk azon a napon. Ne akarjunk mindent azonnal érteni: örüljünk annak, ha valamit sikerült megfejteni.

Azt is meg lehet tenni, hogy a tévéből veszünk fel egy hírműsort. Akkor a képek is segítenek a téma behatárolásában, illetve a bemondó szájmozgását is meg tudjuk figyelni. Ha televíziós hírműsort választunk, akkor is célszerű hangfelvételt is készíteni ugyanarról a programról, hiszen ezt akkor is hallgathatjuk, ha nem tudunk egy képernyő előtt ülni, mert például autót vezetünk.

Figyeljük a bemondó fejtartását, arcjátékát, szájmozgását is!
(Forrás: Wikimédia Commons / Jimmim / CC BY-SA 3.0)

A japán iskolákban először a hiraganának nevezett, íves vonalakból álló szótagírást taníttatják meg a gyerekekkel. Ezt a kiejtés lejegyzésére, valamint a toldalékok leírására használják a valós szövegekben. Később sajátítják el az iskolások a jórészt egyenes vonalakból álló, szintén szótagjelekből álló katakanát. Ezeket a jeleket külföldi nevek leírására tartják fenn. Végül pedig a tanulók fokozatosan megismerkednek a kandzsi fogalomírás jegyeivel. Ezeket az írásjeleket használják a főnevek, melléknevek, igék lejegyzésére. Emellett a japán gyerekeknek a latin betűket is meg kell tanulniuk.

Emellett érdemes utánajárni annak, hogy az adott hírműsornak van-e szöveges átirata valahol az interneten például. A blogban szereplő japán esetében ez igen fontos, hiszen nem hangjelölő írásról van szó. Bár a Japánban használt három írásrendszer közül kettő szótagírás, ezek mellett az eredetileg Kínából átvett fogalomírás jegyeit is használják. Ahhoz, hogy egy újságot el tudjunk olvasni, körülbelül 2000 írásjelet kell ismernünk a szótagírások 2×46 jele mellett. A japán iskolásoknak ezt a szintet érettségire kell elérniük.

A japán ’helyes, aranyos’ jelentésű "kawaii" szó írása. Felül kandzsi, alatta hiragana, legalul katakana betűkkel. Figyeljük meg, hogy az első sorban a toldalékot hiraganával írták.
(Forrás: Wikimedia Commons / Taichi / PD)

Ha esetleg már unjuk a felvett hírblokkot, próbáljuk meg hallgatás közben a bemondó után mondani a szöveget. Ismételjük, mintha papagájok lennénk, és utánozzuk az eredeti kiejtést, hanglejtést. Nem baj, ha nem értjük, mit mondunk – csak igyekezzünk visszaadni az eredeti hangzást. Ezzel a gyakorlattal jó esetben megszabadulhatunk néhány visszatérő kiejtési problémánktól is.

Végül, ha már elég jól tudjuk a hírblokkot, vegyünk fel egy másikat. Meg fogunk lepődni, mennyivel többet értünk belőle első hallásra is – hiszen a hírek napról napra meglehetősen hasonlóak, és ugyanazokból a kifejezésekből épülnek fel. Emellett kezdjünk el újságot olvasni: a hírekből megtanult kifejezések itt is vissza fognak köszönni.

Aki úgy érzi, egy hírműsor még túl nagy falat lenne számára, válasszon valamilyen könnyebb szöveget, például egy gyerekeknek szóló esti mesét vagy egy ifjúsági ismeretterjesztő műsort. Ezekben általában egyszerűbb szókincset hasznának és kissé lassabban is beszélnek az átlagosnál. Ám ezek is sokkal autentikusabb szövegek, mint egy szokványos nyelvkönyv preparált hanganyagai.

Arra azonban figyeljünk, hogy olyan hanganyagot válasszunk, ami tetszik és érdekel. Ne kínozzuk magunkat azzal, hogy egy számunkra kellemetlen hangú riporter szövegelését hallgatjuk egész nap. Olyan legyen a hangfelvétel, ami hasznos és amit élvezünk – így a siker nem marad el.

Források

How to Watch the News in Japanese

Kéki Béla: Az írás története