András nevű olvasónk azt szeretné tudni, miként lehet egy mesterséges nyelvet létrehozni, mik a lépései, és mire kell odafigyelni. A kérdés majdnem olyan bonyolult, mintha azt kérdezné, mi a hosszú vagy a boldog élet titka, vagy hogy hogyan kell becsajozni. De az egyszerűség kedvéért vegyünk egy kézenfekvőbb párhuzamot. A nyelv a kommunikáció eszköze. Hogyan kell megtervezni egy jó szerszámot? Általánosságban aligha lehet erre válaszolni, legfeljebb olyan általános közhelyekkel, hogy oda kell figyelni, hogy jól használható, hatékony, tartós stb. legyen. Ezzel azonban aligha segítettünk. A legfontosabb talán mégis az, hogy tisztázzuk: mi a célja, kik fogják használni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Tisztázzuk!

Célszerű egy mesterséges nyelv esetében is ezzel kezdeni, még akkor is, ha csak a saját magunk számára, hobbiból szeretnénk nyelvet farigcsálni. Lehet, hogy sokak szemében ez első pillantásra csak furcsa hóbortnak tűnhet, valójában azonban hasznos dolog, van, ahol egyetemi kurzusokat is indítanak mesterséges nyelvek alkotásából: nagyon sok dolgot felfedezhetünk a nyelvek működésével kapcsolatban, ha magunk is megpróbálunk létrehozni egyet. (Arról nem is szólva, hogy meg is fizethetik – mostanában divatos filmekhez és számítógépes játékokhoz mesterséges nyelvet készíteni.) Arról azonban lebeszélnénk mindenkit, hogy a leendő nemzetközi nyelvet próbálja meg létrehozni: ebben úgysem érhet az eszperantó nyomába, pedig az sem jutott igazán messzire.

Mérsékelt siker: egy sor volapükül I. Vilmos német császár emlékművén (Fischbach,Ummendorf, Landkreis Biberach, Baden-Württemberg)
(Forrás: Wikimedia Commons / Veit Feger)

Mindenképpen tisztáznunk kell, hogy a természetes emberi nyelvekre hasonlító nyelvet (hangzó vagy jelnyelvet, mint a markolászás), vagy valamilyen más nyelvet szeretnénk létrehozni (mondjuk valami morzeszerűt vagy lámpákkal való kommunikációt). Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban maradunk a természetes hangzó nyelveknél és a hozzájuk tartozó hangjelölő betűírásoknál.

Tisztáznunk kell azt is, hogy egy bizonyos kommunikációs célra tervezzük a nyelvet, vagy általános célokra. Például fejleszthetünk olyan nyelvet is, amely kizárólag vagonok rendezésére szolgál, olyan szavakkal, melyek a vagonok össze- és szétkapcsolására, indulásra (előre vagy tolatva), a vagonok megnevezésére, a távolságok megadására stb. szolgálnak. Természetesen gyakoribb, hogy a mesterséges nyelveket általános célra hozzák létre, azaz ha alkotóik nem is hozzák létre rögtön például a vízvezeték-szerelés vagy az atomfizika szókincsét, megadják azokat a kereteket, amelyekben ezek létrehozhatóak. A következőkben mi is általános célú nyelvről fogunk beszélni.

Szintén el kell döntenünk, hogy mennyire fontos a nyelv tanulhatósága. Gyakran a mesterséges nyelvek létrehozásánál elsődleges szempont, hogy könnyen elsajátítható legyen. Éppen ezért szokás kerülni a rendhagyó alakokat, igyekeznek átlátható képzőrendszert építeni stb. Más esetekben az a fontos, hogy a nyelv alapjai (szavai) ismertek legyenek, csak a nyelvtani rendszert egyszerűsítik (például a latinból létrehozott nyelvek, mint az interlingva vagy az occidental).

Geokémiai magyarázatok interlingvául
(Forrás: Wikimedia Commons / Raulfelix)

Számos esetben a nyelv „logikus” felépítése azonban nehezíti a tanulást: hiába találjuk ki, hogy mondjuk minden rokonsági terminus kezdődjön a-val, minden növény neve b-vel stb., az ilyesmi az embert nem segíti – számítógépek persze jól kezelhetik ezeket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nehézség attól is függ, kik fogják tanulni a nyelvet: egy finn számára már az [s], [sz], [z] és [zs] hangok megkülönböztetése is nehézséget okozhat, míg egy magyarnak ez nem okoz problémát. Persze az is elképzelhető, hogy az a célunk, hogy minél bonyolultabb, megtanulhatatlan nyelvet hozzunk létre: ennek tényleg csak a fantázia szab határt.

Lássunk neki! 

Mivel korábban már volt cikkünk arról, hogyan építsünk fel egy mesterséges nyelvet, most inkább csak a buktatókra térünk ki. Vannak olyanok, akik rögtön nekiállnak a szavak farigcsálásának, anélkül, hogy tisztáznák, milyen hangokat is szeretnének a nyelvükbe. Célszerű előbb a hangrendszert kitalálni, és csak azután a hangok jelölésének rendszerét.

Ez még kevés a nyelvtervezéshez
(Forrás: Wikimedia Commons / Planvi / CC BY-SA 3.0)

De nem elég azt kitalálnunk, hogy milyen hangjaink vannak, azt is ki kell találni, ezek hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz. Hol milyen mással- és magánhangzó-kapcsolatok fordulhatnak elő? Kezdődhet úgy egy szó, hogy pr-, rp-, esetleg kjptd-? Ha egy s végű tövet b kezdetű toldalék követ, akkor [zsb]-t vagy [sp]-t ejtünk, vagy esetleg feloldjuk valahogyan a kapcsolatot – mondjuk egy magánhangzó beszúrásával? A szavak megalkotása csak ezután következhet.

A szavak megalkotása során tekintettel kell lennünk arra, hogy milyen toldalékokat fogunk használni. Ha például ragaszkodunk ahhoz, hogy az igei személyragok egy mássalhangzóból álljanak, akkor célszerű olyan igetöveket tervezni, melyek magánhangzóra végződnek. Hasonlóképpen hiába találjuk ki, hogy – a magyar alapján – a többes szám jele legyen mindig a -k, a tárgyeseté meg a -t, nem árt, ha megfontoljuk, hogy tényleg szeretnénk-e ha a többes számú, tárgyesetben álló főneveink kt-re végződjenek (különösen, ha a tő is mássalhangzóra végződik). (Persze ez csak akkor számít, ha olyan nyelvet szeretnénk, amelyen tényleg lehet beszélni.)

Sokan megelégednek azzal, hogy felsorolják, milyen esetek, idők, módok stb. vannak a nyelvben, és ezeket milyen nyelvi elemek jelölik, de elfeledkeznek arról, hogy megmondják, ezeket pontosan mikor kell használni. Egy magyarnak például természetesnek tűnhet, hogy van egyes szám első személyű felszólító mód (menjek), mert tudja, hogy az ilyet függő beszédben kell használni (azt mondta, hogy menjek be). Más nyelvekben ilyenkor más alakot használnak, pl. a feltételes módot (mintha magyarul azt mondanánk, hogy azt mondta, hogy mennék ’menjek’ be). Ilyenkor általában mindenki a saját anyanyelvére (vagy egy másik kiinduló nyelvre) gondol, és eszébe sem jut, hogy ezt tisztázza. Hasonló probléma, ha megadjuk mi a múlt idő és a feltételes mód jele, de azt nem adjuk meg, hogy van-e múlt időben is feltételes mód (nem minden nyelvben van), és ha van, akkor a két jel milyen sorrendben követi egymást.

Az eddigi példákból is látszik, hogy általában az elemek kapcsolódásának leírása jelenti a gyenge pontot. Így van ez a mondatok szórendjével is. A jelző megelőzi vagy követi a jelzett szót (piros alma vagy alma piros)? A nyelv megalkotójának szándéka sokszor csak a példamondatokból derül ki (ha vannak ilyenek). Számos esetben a nyelvek alkotói szabadságot engednek meg, például azt mondják, hogy a szórend szabad. Igen ám, de mit jelentenek a szórendi variációk? A magyarban egyaránt jók az alábbi mondatok:

Pista szereti Marit.

Pista Marit szereti.

Marit Pista szereti.

Marit szereti Pista.

Szereti Marit Pista.

Szereti Pista Marit.

Ezek közül azonban szinte mindegyiknek más a jelentése (talán az utóbbi kettő között nincs jelentős különbség). Egyes mondatok esetében a jelentés az intonációtól függően is változthat, pl. a Pista Marit szereti jelentheti azt is, hogy ’Mari az, akit Pista szeret’ (ha a Marira esik a hangsúly), de azt is, hogy ’ami Pista Mari iránti érzéseit illeti: szereti’ (ha a szeretire esik a hangsúly). Ugyanakkor ha ezeket a mondatokat szó szerint fordítjuk oroszra, akkor ugyanazok a szórendek mást jelentenek, és ugyanazokat a jelentéseket más szórenddel kel kifejezni (például a ’Mari az, akit Pista szeret’ jelentést a Pista szereti Marit szórenddel kell kifejezni). Ha tehát nem adjuk meg a szórendek jelentését, akkor a nyelv magyar és orosz anyanyelvű tanulói ugyanazokat a szórendeket más értelemben fogják használni (az angol anyanyelvűek pedig valószínűleg csak a Pista szereti Marit szórendet fogják használni). De említhetnénk annak eldöntését is, hogy egyszeres tagadás van, mint az angolban (I don’t know anything – Nobody knows anything),vagy többszörös, mint a megyarban (Nem tudok semmit – Senki sem tud semmit), vagy a vonzatok meghatározását (fél valakit vagy fél valakitől) – a sor a végtelenségig folytatható.

Semmiképp se feledkezzünk meg zászlót is tervezni nyelvünknek: ez a talosszai zászlaja
(Forrás: Wikimedia Commons / Manus Hand / CC BY-SA 3.0)

Látható tehát, hogy a mesterséges nyelvek megalkotása igen bonyolult dolog – és olyan kategóriákról még nem is beszéltünk, amilyenek a magyarban nincsenek. Valójában ezek nem annyira komoly hiányosságok, ha egyszer a nyelvet használni kezdik, hiszen ekkor a nyelvhasználók a saját anyanyelvük jelenségeit viszik át a mesterséges nyelvbe, és ha kezdetben van is ingadozás, egy idő után számos tekintetben kialakul valamiféle közmegegyezés (általában annak alapján, hogy milyen anyanyelvűek használják elsősorban a nyelvet). De ne legyenek illúzióink: ha meghatározunk is szabályokat, a nyelvtanulók akkor is át fogják vinni anyanyelvük jelenségeit, és átírják a mi nyelvtanunkat. Ha viszont a dolgokat a nyelvhasználókra akarjuk bízni, akkor minek terveztünk nyelvet? Ha már belekezdtünk, csináljuk meg rendesen. (És lehetőleg ne mutassuk meg senkinek, nehogy használni kezdjék, és elrontsák.)