Újra lehet majd helyben költött verssel fizetni a a Centrál Kávéházban, olvasható egy nemrég megjelent cikkben. Hogy valóban így van-e, azt nem tudjuk, mivel mostanában nem jártunk a kávéházban, és a kávézó honlapján sem találtunk erre vonatkozó információt. Megkerestük a Centrál Kávéház munkatársait is, de cikkünk megjelenéséig sajnos nem kaptunk választ. Így csupán eltöprengeni tudunk azon, hogy hogyan működhet egy ilyen kezdeményezés.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A Centrál legendája

A Centrál kávéházat a 20. század elejétől kezdődően a pesti szellemi és kulturális élet centrumaként tartották számon. Az 1887-ben nyílt kávézót az irodalmi élet olyan jeles képviselői látogatták, mint például Mikszáth Kálmán vagy Ady Endre, ami nem véletlen, hiszen ez volt a Hét, valamint a Nyugat folyóirat szerzőinek törzshelye.

A kávéházat Seemann Károly alapította, aki egyike volt az első Andrássy úti kávésoknak. A Centrált veje, Frankl Bertalan részére rendezte be, aki 1887-ben nyitotta meg a nyolc teremmel, két játékszobával, kávékonyhával és ruhatárral rendelkező kávéházat.

Ezután több tulajdonosváltás is történt, mígnem 1905-ben Mészáros Győző banktisztviselői állását otthagyva átvette a Centrál Kávéház irányítását. Az a szellemiség, amit mind a mai napig a kávézónak tulajdonítunk, az ő személyéhez kötődik, mivel Mészáros igen nagy hangsúlyt fektetett a Centrál csendes és kulturális jellegére.

A Centrál Kávéház
(Forrás: Wikimedia Commons / Illustratedjc / CC BY-SA 3.0)

A világháborúkat is átvészelő kávéház egészen 1945-ig tudta ezt a szellemiséget megőrizni; Budapest ostroma után azonban a Centrál fénye megkopott. Az új tulajdonosok eszpresszóvá alakították, és a Mészáros-féle korszaknak addigra már a nyoma sem maradt.

A kávézót 1949-ben bezárták. A Centrál bezárása, majd államosítása után a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat, később a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat kezébe került a kávézó. Klubként, menzaként, koncertteremként végül 1993-ban játékteremként működött. Egészen az 1997-es évig, amikor dr. Somody Imre megvásárolta az épületet az akkori tulajdonosától, és két évvel később megalapította a Centrál Kávéház Kft.-t.

Tejes kávé ingyen van-é?

A rövid történeti áttekintő után térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy ingyen kávé jár-e a helyben írt versekért. Erről csupán annyit sikerült megtudnunk a kávéház munkatársaitól, hogy valóban lesz (lehet, hogy már van) egy ilyen kezdeményezés. Nagyon érdekelt volna minket, hogy hogyan képzelik el a kávéházi munkatársak a gyakorlati megvalósulását az ötletnek. Több kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban, de egyelőre nem kaptunk válaszokat. Reméljük, mihamarabb bővebben is beszámolhatunk majd az érdekes akcióról.

Egy érdekes poétikai – és ebben az esetben gyakorlati vonatkozású – kérdés, hogy hogyan, mi alapján lehet elkülöníteni valódi költészetet és – nevezzük így – kávészerzés céljából létrehozott, kecskerímekkel tarkított (ál)költészetet. Példának okáért, ha valaki annyit ír egy cetlire, hogy: „Ide a kávét, nem kell alátét!” ugyanúgy megkapja-e a kávéját, mint az, aki ténylegesen alkotni ment a kávézóba. De még tovább is gondolhatjuk a problémát, és akkor eljuthatunk a kortárs irodalom sötét bugyraiba – újra és újra feltéve a nagy kérdést: mi számít költészetnek?

Az örök kérdés: mi számít költészetnek és mi nem? No és ki dönti el?
(Forrás: Wikimedia Commons / MAKY.OREL / CC BY-SA 3.0)

Ezzel összefüggésben további problémaként/kérdésként merül fel, hogy a szegény, ámde tehetséges költők vajon élnek-e majd a lehetőséggel. Hiszen az nyilvánvaló, hogy a kezdeményezés nem azoknak szól elsősorban, akik több ezer forintért reggeliznek ott. Mitől fog a szegény költő bemenni a Centrál Kávéházba? Mert jelenleg úgy gondolkodhat, hogy ő azt a luxust nem engedheti meg magának, hogy 800 forintért igyon egy dupla eszpresszót. Hogyan lehet majd őket bevonzani, ha valóban az irodalmi élet felpezsdítése és a régi hagyományok életre hívása a cél?

Abban nem vagyunk biztosak, hogy egy szegény, de tehetséges ember ilyen közegre vágyik. Ahogy az említett cikk írója fogalmaz „a Centrál inkább az elegánsabb irodalmároknak való”. Talán, ha a kezdeményezés egy olyan opcióval egészülne ki, amely a tehetséges költők számára publikációs lehetőséget és/vagy szerkesztőkkel, szerzőkkel való kapcsolatot biztosítana, akkor nagyobb esély lenne e nemes elgondolás kivitelezésére. Természetesen az első kérdés ettől még fennállna, de hát a művészet már csak ilyen...

Felhasznált irodalom

Pertl István: Centrál Kávéház