A navahó nyelvet jelenleg egy 140 ezer főre becsült közösség használja, s ezzel Észak-Amerika legelterjedtebb őshonos indián nyelvének számít. A navahók az Egyesült Államok dél-nyugati államaiban élnek, főleg Új-Mexikóban, Arizonában és Utahban. Önmagukat Diné-nek (nép), nyelvüket pedig diné bizaad-nak nevezik. Ez a nyelv a déli atapaszkai nyelvek közé tartozik, legközelebbi nyelvrokonai az apacsok és csirikahuák – a híres indián vezér Geronimónak például ez utóbbi volt az anyanyelve. Az atapaszkai nyelvek másik csoportját sokkal északabbra, Kanadában beszélik, és ez a két csoport együtt képezi a Na-Dene nyelvcsaládot. A Na-Dene nyelvcsalád érdekessége, hogy Edward Vajda nemrég először bizonyította be a nyelvészek által már régóta feltételezett kapcsolatot egy szibériai (Jenyiszej) és egy amerikai indián (Na-Dene) nyelvcsalád között.

Amerikai katonák indiánokkal
(Forrás: Wikipedia)

A navahó indiánok többsége rezervátumban vagy nagyvárosokban él, és otthonában ma is első nyelvként használja a navahó nyelvet. Folyamatosan növekszik azonban azoknak a navahóknak a száma, akik kizárólag angolul beszélnek. 1980-ben a rezervátumban élő iskoláskorú navahó gyerekeknek még csak a 12%-a nem tudott navahóul, 2000-re ez az arány már 43%-ra nőtt.

A navahó nyelv igen fontos történelmi szerepet töltött be a második világháború idején: az Egyesült Államok haditengerészete üzenetek titkosítására használta a csendes-óceáni hadszíntéren. Az anyanyelvi navahók (code talkers – kódbeszélők) által kódolt üzeneteket a japán kódtörőknek a háború végéig sem sikerült megfejteniük.

A gépfegyver mint varrógép

Az amerikai indián nyelvek katonai alkalmazásának története az első világháborúig nyúlik vissza. Az első eset 1918 szeptemberében történt, amikor a második somme-i csatában az angol vezetés alatt álló 30. amerikai gyalogsági hadosztály a cserokí (cherokee) katonák nyelvét használta üzenettovábbításra. Szintén az első világháború végén történt, hogy két csaktó (choctaw) katona beszélgetését meghallva egy bizonyos Lawrence századosnak az az ötlete támadt, hogy az indián katonák nyelvét használják titkos üzenetek küldésére. Hamarosan ki is képeztek 14 csaktót, akik szolgálatukkal tevékenyen hozzájárultak több csata megnyeréséhez.

Az indián kódbeszélők első világháborús sikeréről Hitler is tudomást szerzett, és 30 néprajzkutatót küldött az Államokba, hogy azok kiismerhessék az amerikai indián nyelveket. A „néprajzkutatók” fáradozásai azonban a kezdetektől szükségszerűen kudarcra voltak ítélve, mivel Észak-Amerika indián őslakosai még ma is kb. 30 különböző nyelvcsalád több száz nyelvét és legalább 25 további izolált nyelvet beszélnek. Ráadásul az 1930-as években még írásos változata sem volt e nyelvek legtöbbjének. Az Egyesült Államok hadvezetése azonban tudott a német antropológusok kutatásairól, és az európai hadszíntéren nem mertek rendszeresen indián kódbeszélőket alkalmazni. A normandiai partraszállásban azonban még részt vett 14 komancs (comanche) kódbeszélő: ők egy több mint száz kifejezésből álló kód-szótárat alkottak a modern katonai szakszavak komancs rövidítésére. Így lett a tank komancsul „teknősbéka”, a gépfegyver „varrógép”, Hitler pedig „bolond fehér ember”.

Egy nyelv melléknevek nélkül

A természetes nyelvek előnye a bonyolultságuk volt; ezért alkalmazták őket a második világháború idején a matematikai kódolás helyett. Nem véletlen, hogy több írásos emlékkel rendelkező, mára már kihalt nyelvet a mai napig nem sikerült megfejtenünk. A navahónak ráadásul az Európában beszélt nyelvektől nagyon eltérő a nyelvtana. Egy erősen ige-központú nyelvről van szó, amelyben kevés a főnév, mivel számos főnevet is igével fejeznek ki. Melléknevek pedig egyáltalán nem léteznek a navahóban. Hogy a hiányzó főneveket és mellékneveket is kifejezhessék, előragok módosítják az igék jelentését. Minden navahó igének legalább egy előragja van, de akár nyolcra is rúghat ez a szám. Ezek az előragok a módosító jelentés szerinti tizenegy pozícióban, szigorú sorrendben előzik meg az igetőt.

A navahó azért volt kiválóan alkalmas kódnyelvnek, mert a háború idején nemhogy nyelvkönyv, de semmilyen könyv nem létezett még ezen a nyelven. 1942-ig szinte csak a navahók ismerték és használták, és mindössze 30-ra volt tehető azoknak a száma, akik az indiánokon kívül beszélték. Philip Johnson egy volt közülük. Misszionárius szüleinek köszönhetően egy navahó rezervátum területén nőtt fel, így gyermekkorától beszélte a nyelvet. Ő volt az, aki 1942-ben az amerikai haditengerészet vezetőségének javasolta a navahót azt üzenetek titkosítására. Johnson azzal érvelt, hogy a navahó az európai nyelvekben teljesen ismeretlen fonémákat is tartalmaz, ezen kívül olyan különleges a tonalitása, hogy az anyanyelvi használók könnyen felismerik azokat, akik csak felnőttkorban sajátították el a nyelvet.

Nehéz megfejthetőségük mellett az volt még a természetes nyelvek előnye, hogy alkalmazásuk gyorsabb volt, mint a matematikai kódolás. A kódolási folyamatot ugyanis – számítógépek ekkor még nem léteztek – mechanikusan kellett volna végrehajtani. A navahó kódbeszélők 20 másodperc alatt tudtak titkosítani egy háromsoros angol nyelvű szöveget. Mechanikus titkosítással – az akkoriban használt módszerekkel – ugyanez 30 percet is igénybe vehetett volna. Végül ez volt az, ami meggyőzte az amerikai haditengerészetet 400 navahó kódbeszélő alkalmazásáról.

Amerikai katona emlékműve
(Forrás: Alexander Glazkov, forrás: Wikipedia)

Kódfejtés helyett kínzás

Kriptográfiai szempontból a navahó kódolás viszonylag egyszerű, megfejthetetlenné csak az élő nyelv bonyolultsága tette. Az angol üzenetek betűit olyan navahó szavakkal kódolták, melyeknek az angol fordítása az adott betűvel kezdődött. Például wo-la-chee az „a” betűt jelölte, mert annak hangya, azaz angolul az „a” betűvel kezdődő ant a jelentése. A gyakrabban használt hadászati kifejezésekre pedig egy 200 szavas – később duplájára bővített – kódszótárt állítottak össze, ami hasonlított a komancsok kódolási rövidítéseire. Erre azért volt szükség, mert a modern hadászati kifejezéseknek nem voltak navahó megfelelőik. Így lett a tengeralattjáróból besh-lo „vashal”, vagy a bombákból pedig a-ye-shi „tojások”. Ez a viszonylag egyszerű kódolás elég volt arra, hogy a be nem avatott navahók se értsék meg az üzenetet. Így a japánok hiába tudták, hogy egy indián nyelvről van szó, hiába faggatták és kínozták az általuk elfogott navahó őrmestert, az nem tudott nekik segíteni. Ha kínzás helyett egy kriptográfus faggatta volna a foglyot, akkor valószínűleg feltörhető lett volna a pár száz szavas kódszótár – ugyanúgy, ahogy a japánok a navahón kívül az összes többi légi és szárazföldi amerikai kódot fel is törték. Legalábbis saját hírszerzési főhadnagyuk szerint.

Sikerek és elkésett elismerések

A navahó kódbeszélők fontos katonai szerepét egészen 1968-ig nem hozták nyilvánosságra, mert még a koreai háborúban és a vietnámi háború elején is használták tudásukat. 1982 óta azonban három amerikai elnök  – Reagen, Clinton és Bush – is kitüntette őket utólag. Ma, a számítógépek korában a titkos kódolások már sokkal bonyolultabb programokkal készülnek, így az élő nyelvi kódolások kora valószínűleg végleg lejárt.

Források:

http://www.dalit.hu/navajo-taviraszok-feltorhetetlen-kodja/

http://www.yvwiiusdinvnohii.net/history/usmccode.htm