Kétszáz éve, 1812. december 26. és 29. között zajlott a berezinai csata, melyben a Moszkva alól visszavonuló francia csapatok súlyos vereséget szenvedtek az oroszoktól. Az orosz történelemben fényes győzelemként számon tartott eseményre most Oroszországban nagyszabású ünnepségekkel emlékeznek meg: állítólag 2,4 milliárd rubelt (közel 17 milliárd forintot) költenek az ezzel kapcsolatos rendezvényekre.

Ugyanakkor egy orosz történész, Jevgenyij Ponaszenkov, Az igazság az 1812-es háborúról című kötet szerzője azt állítja, hogy Napóleon a bereznai ütközetben a lehetetlenséggel határos dolgot hajtott végre: kiszabadította seregét az orosz csapatok gyűrűjéből. Erről a tényről csak a későbbi propaganda terelte el a figyelmet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Maga Kutuzov, az orosz hadsereg főparancsnoka is arról számolt be a cárnak, hogy a bekerítés nem sikerült (bár a felelősséget beosztottjaira hárította). Ahogy Arkagyij Avercsenko író fogalmazott: „Napóleon a Berezinánál győzelmet szenvedett”.

De mi is történt pontosan a csatában? Napóleonnak ekkor már csak 35 ezer katonája volt: éheztek és súlyos fagyási sérüléseket szenvedtek. A sereggel tartott mintegy 40 ezer fegyvertelen ember is. A Litvánia felé vezető utat Csicsagov 25 ezres és Wittgenstein 40 ezres serege zárta el, kelet felől pedig Kutuzov 55 ezer fős serege üldözte. A körbekerített seregnek egy természetes akadályt is le kellett küzdenie: a 107 méter széles, két méter mély Berezina folyót.

A csatatér
(Forrás: Wikimedia Commons / Gregory Fremont-Barnes (main editor) - The Encyclopedia of the French Revolutionary and Napoleonic Wars, page 137. Adapted from Chandler 1966, 840.)

Az oroszok azt feltételezték, hogy Napóleon Minszk felé tart tovább, de ő északabbra kanyarodott. A császár parancsára Oudinot délen színlelt kitörési kísérletet, miközben a francia csapatok megpróbált hidat verni az átkelés legkevésbé valószínűbbnek tűnő pontjánál, Sztugyenka falunál.  Nem érhetett volna el sikert azonban katonái hősiessége nélkül: Eblé tábornok négyszáz hidásza nyakig a jeges vízben állva építette meg a hidakat – valamennyien odavesztek.

Hidászik a Berezinában
(Forrás: Wikimedia Commons / Lawrence Alma-Tadema (1836–1912))

Eközben a francia csapatok visszaverték Wittgenstein támadó erőit, Csicsagov előörseinek szétverése közben pedig kétezer foglyot ejtettek, sőt, megkaparintották Csicsagov személyes holmijait is. Erről Krilov, a híres orosz állatmeseíró meg is emlékezett A csuka és a macska című meséjében: ebben azokról emlékezik meg, akik olyan dolgokba fognak, melyekhez nem értenek. A mese azzal indít, hogy a varga ne süssön, a pék ne készítsen csizmát. A történet szerint a csuka megkéri a macskát, hogy vigye magával egerészni. Persze a csuka a szárazon épphogy életben marad, a patkányok lerágják a farkát, végül a macska vonszolja vissza a tóba.

Az orosz propaganda azt hirdeti, hogy Napóleon visszavonulását hős orosz ellenállók, „partizánok” nehezítették. A történész szerint mindez kitaláció: az orosz jobbágyot verték, adták-vették (miközben családjától is elszakították), semmiféle patriotizmus nem alakulhatott ki nála. Napóleon a legkisebb ellenállás nélkül vonult Moszkváig, miközben a parasztok és a pópák földig hajoltak előtte. Hamisak azok az állítások is, melyek a kozákok hősiességéről szólnak. 1812-ben többet raboltak a lakosságtól, mint a franciák. A korabeli dokumentumok szerint például Platonov atamán olyan részeg volt, hogy nem tudott portyára indulni.

Átkelés a Berezinán
(Forrás: Wikimedia Commons / January Suchodolski (1797–1875))

Ponaszenkov szerint Napóleont egyedül az éhség és a hideg győzte le. Ugyanezen nehézségek miatt azonban legalább annyi orosz katona is elpusztult, mint ahány francia. A legendás Kutuzov a csata idején is 115 km-re állt Napóleon csapataitól. Korábban háromszor csaptak össze: 1805-ben Austerlitznél, 1812-ben pedig Borogyinónál és Malojaroszlevecnél – Kutuzov mindháromszor visszavonulásra kényszerült. Mivel biztos volt benne, hogy az éhség és a mínusz 20-30 fokos fagy miatt a franciák elvonulnak, nem akarta karrierje végét egy újabb vereséggel siettetni. Kutuzov egyébként sem tette a dolgát: csapatait nem készítette fel a télre, a beszámolók szerint a katonák akár egy hónapon át sem kaptak kenyeret. Mindezt tetézi, hogy a háború kezdeti szakaszában, míg Napóleon Moszkva felé vonult, Kutuzov egy kozák népviseletbe öltöztetett 14 éves leányzóval múlatta az időt... Sándor cár sem állt a helyzet magaslatán: a háború kezdetn Szentpétervárra menekült, és ott kedvenc foglalatosságának, a fütyülés művészetének szentelte magát. (Tudtunkkal a magyar fütyül valamire kifejezésnek semmi köze nincs az itt tárgyalt eseményekhez.)

Összecsapások
(Forrás: Wikimedia Commons / Peter von Hess (1792–1871))

November 28-án Csicsagov végre támadásba lendült, ámde 1300 embert, négy svájci század maradékát nem tudták visszavonulásra kényszeríteni. A történész szerint ennek az az oka, hogy a svájciak haza akartak jutni, míg az orosz seregbe 25 évre kényszerrel besorozott katonáknak akkor sem volt hova hazamenniük, ha végre leszereltek. Amikor Kutuzov átvette a hadvezetést, már kétezren dezertáltak, Borogyinó után pedig annyira lezüllött az orosz hadsereg, hogy amikor Rosztopcsin kormányzó felgyújtatta Moszkvát, a franciák ráncigálták el a részeg orosz katonákat és tiszteket az égő házak mellől. (A tűzvészben 20 ezer orosz sebesült veszett oda!)

Az áttörés sikeressége ellenére a bérézina szó a franciában ’katasztrófa’ jelentésben terjedt el. A történész szerint ennek az az oka, hogy a sereg átkelése után a hidakat megsemmisítették, a sebesültek, illetve a sereget kísérő menekültek, közöttük nők és gyerekek nem tudtak átkelni a folyón. Őket érte Wittgenstein kozákjainak támadása: a kozákok kíméletlenül kaszabolták a fegyverteleneket, és gátlástalanul raboltak. Erről maradtak fenn emlékezések, például a moszkvai francia színház művészeitől.

Az átkelés
(Forrás: Wikimedia Commons / Alekszel Danyilovics Kivsenko (1851–1895))

A hadifoglyok sorsa nagyon különbözőképpen alakult. Az orosz parasztok és a kozákok nem tudták, hogy a háborús törvények szerint a hadifoglyaikat kötelesek átadni a parancsnokságoknak, a keresztény törvények szerint pedig kegyelmet kell gyakorolniuk. Voltak esetek, hogy a hadifoglyokat élve eltemették, elevenen megfőzték, vagy egyszerűen  betörték a fejüket. Szerencsére ilyen esetek csak ritkán fordultak elő. A francia katonák többsége télen esett foglyul, gyakran a fagy és az éhség elől menekülve egyszerűen fegyvertelenül besétáltak az orosz táborba, hogy itt kell-e megadniuk magukat. Az oroszoknak nem volt kellő erejük ahhoz, hogy rendes hadifogoly-oszlopokat indítsanak, de a franciák nagyon békésen viselkedtek. A hadifoglyok a távoli kormányzóságokba kerültek. A tisztek kifejezetten jól jártak: a legjobb házakban szállásolták el őket, helyi „sztárok” lettek. Az egyszerű katonák is kaptak zsebpénzt – azonban előfordult, hogy ezt az összeget a csinovnyikok ellopták, a katonák pedig éhen haltak. Az orosz katonákkal és parasztokkal szemben azonban a hadifoglyokat nem volt szabad verni és kínozni. Az orosz hadifoglyok Königsbergbe (ma: Kalinyingrád) vagy Danzigba (Gdańskba) kerültek, és ott kellett kivárniuk a béketárgyalásokat és a fogolycserét.

Forrás

Война и миф