Az említett francia mondat máig az 1350-ben alapított Térdszalag-rend jelmondata, amely a rend sötétkék bársony térdszalag-jelvényére is rá van hímezve arany betűkkel. A Térdszalag-rend a legrangosabb érdemrendnek számít ma is Angliában.

Honi soit qui mal y pense! (’Rossz az, aki rosszra gondol’, vagy szó szerint inkább: ’Szégyenüljön meg az, aki rosszat gondol róla’) – kiáltott fel állítólag III. Edward angol király egy udvari bálon, amikor táncpartnerének lecsúszott a harisnyakötője, amit ő egy lovagias mozdulattal a saját lábára tett fel, nehogy az említett grófnő még jobban megszégyenüljön az udvar előtt. Számunkra ebből a történetből most pusztán az a tény érdekes, hogy az angol királyi udvarban a 14. század derekán franciául beszéltek.

Mint ahogy már korábban megírtuk, ez a normann hódítással kezdődött (1066) és egészen a 15. századig tartott. És csupán az egyik első lépcsőfoka volt annak a folyamatnak, amelynek során a francia az európai királyi udvarok és a diplomácia nyelvévé, majd világnyelvvé vált, hogy aztán a 20. században kénytelen-kelletlen átengedje ezt a státuszt az angolnak. De mitől számít egy nyelv világnyelvnek, és hogyan válik azzá? A továbbiakban ezt járjuk körül a francia nyelv kapcsán.

III. Edward
(Forrás: Wikimedia Commons)

Európai sznobizmus

A már említett normann hódítás és az annak nyomán kialakuló francianyelvűség bár nagyban hatott a helyi angol nyelvre, nem szorította ki azt, hiszen a hétköznapi társalgási nyelv továbbra is az angol maradt, míg a francia amolyan magasabb presztízsű nyelvként a királyi udvar, az arisztokrácia és az igazságszolgáltatás nyelve volt.

Másfajta szerepet játszott a középkorban a francia a Földközi-tenger medencéjében, ahol ezidőtájt élénk kereskedelem zajlott Európa, Afrika és a Közel-Kelet között. Ebben az úgynevezett levantei kereskedelemben részt vevő kereskedők, mivel nem tudtak egymással az anyanyelvükön kommunikálni, egy közvetítőnyelvet, azaz lingua francát használtak, amely a latin, az olasz és az arab mellett sok francia elemmel is gazdagodott. De mindez még nem magyarázza a francia rendkívül elterjedt használatát szerte Európában, később pedig az egész világon.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Néhány évszázaddal később ugyanis a francia lett a népek közötti kommunikáció legfőbb nyelve Európában. Remekül példázza ezt, hogy számos uralkodó és udvartartásuk, köztük Mária Terézia, Nagy Katalin orosz cárnő és II. Frigyes porosz király franciául társalgott, vagy hogy Nagy Katalin egyenesen Voltaire-rel, a francia felvilágosodás nagy alakjával levelezett. Tolsztoj regényeiből azt is tudhatjuk, hogy az orosz arisztokrácia is franciául beszélt abban az időben, amivel az európai kultúrához való tartozásukat akarták hangsúlyozni.

Voltaire
(Forrás: Wikimedia Commons / Nicolas de Largillière (1656–1746) )

Paradox módon a francia forradalom vívmányai éppen a napóleoni háborúk során jutottak el Európa többi, széttagolt vagy megszállás alatt lévő régiójába (például olasz és lengyel területekre), amelyek így a szabadság és a népek önrendelkezésének eszmeiségét francia közvetítéssel ismerték meg. A francia a diplomáciában is hegemóniával bírt: például az 1814-15-ös bécsi kongresszuson részt vevő nagyhatalmak franciául írták meg a napóleoni háborúkat lezáró és a Napóleon utáni Európa rendjét felvázoló békeszerződést.

A waterlooi csata
(Forrás: Wikimedia Commons / Clément-Auguste Andrieux)

Ahhoz, hogy a franciának ezt a népszerűségét megmagyarázzuk, két szempontot érdemes figyelembe vennünk. Az egyik az, hogy a nagy földrajzi felfedezéseket követően Európa gazdasági súlypontja áttevődőtt a Földközi-tenger medencéjéből az Atlanti-óceán partvidékére; ez pedig Anglia, Hollandia és Franciaország, azaz az új gyarmatosítók megerősödését hozta magával.

A másik oka annak, hogy a franciának ilyen magas presztízse lett szerte Európában, Franciaországon belül keresendő. Mint már korábban megírtuk, a Párizs környéki dialektus, a francien már nagyon hamar kiemelkedett a többi közül, és a 17. században megalapított Francia Akadémia ezt a nyelvjárást állította modellként a többi elé, erre épült az első francia szótár és nyelvtankönyv is. Így aztán ez az egységesülő, már szótárral és nyelvtankönyvvel rendelkező nyelv lett a francia felvilágosodás nyelve is, amely aztán követendő példává vált egész Európában.

Mielőtt azonban elhagyjuk Európa partjait, jegyezzük meg, hogy nem sokkal a bécsi kongresszus után,1827-ben, gróf Széchenyi István a következőt jegyezte le naplójába: „Pozsonyba érkeztem. […] Mindenki angolul tanul – a hatalom ismertető jele, melyet Anglia az egész világra gyakorol”.

Széchenyi István
(Forrás: Wikimedia Commons / Friedrich von Amerling)

A világnyelv

Talán nem is olyan könnyű meghatározni, hogy mit is értünk világnyelv alatt, és milyen feltételek teljesülése esetén mondjuk azt egy nyelvről, hogy egy bizonyos korban az a világnyelvnek számít. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy fontos kritérium az, hány beszélője van a nyelvnek, ideértve az anyanyelvi beszélőket és azokat is, akik második nyelvként vagy közvetítőnyelvként beszélik. Számít továbbá az adott nyelvet használó országok száma, népessége, gazdasági, katonai és kulturális befolyása, valamint az is, hogy a nemzetközi élet hány területén – például diplomácia vagy tudomány – lesz használatos a nyelv.

A felvilágosodás korától egészen a 20. század közepéig ilyen nyelv Európában és a világ számos más pontján a francia volt – leginkább a diplomácia területén. A gyarmatosítás és a francia nyelv tudatos terjesztésének következtében ma is körülbelül 200 millióan beszélnek franciául a világon, ebből 115 millió anyanyelvi beszélő, a többi 85 millió pedig második nyelvként tanulta.

A francia gyarmatbirodalom
(Forrás: Wikimedia Commons / Gd21091993)

A régi gyarmatok közül sok jogilag ma is többé vagy kevésbé Franciaországhoz tartozik, bár lehetnek különbségek abban, hogy az ott élőknek van-e francia állampolgárságuk, szavazhatnak-e az elnökválasztáson stb. Így több ország (Guadeloupe, Martinique, Réunion, Francia Guyana stb.) oktatási rendszere is része a franciaországinak.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy a gyerekek azonos tanterv szerint tanulnak, gyakorta Franciaországból érkező tanároktól, és ugyanazt az érettségit teszik le, mint Franciaországban felnövő társaik. Ebből kifolyólag tökéletesen tudnak franciául, de otthon a családban a helyi nyelv és a francia keverékéből létrejövő úgynevezett kreol nyelvet beszélik. Egyes nyugat-afrikai országokban pedig (például Szenegál, Benin, Burkina Faso) bár jogilag függetlenné váltak, még mindig hivatalos nyelv a francia, amelyet közvetítő nyelvként használnak a különböző anyanyelvű törzsek.

A francia fontosságát az is tükrözi, hogy még ma is számos nemzetközi szervezetben számít hivatalos nyelvnek – ENSZ, Európai Unió, Európa Tanács, Nemzetközi Olimpiai Bizottság, NATO, OECD, FIFA, Világbank, Vöröskereszt, Amnesty International stb. – bár ezen a szerepen osztoznia kell Európában az angollal és a némettel, máshol pedig az orosszal, a kínaival vagy az arabbal is.

Guadeloupe
(Forrás: Wikimedia Commons / J Armand / GNU-FDL 1.2)

Amit Széchenyi István már a 19. század elején megfigyelt, a 20. században beigazolódott. Köztudott, hogy a második világháború óta az Egyesült Államok politikai és gazdasági befolyásának növekedésével párhuzamosan a francia használata visszaszorulóban van, az angol pedig egyre nagyobb teret hódít a világ nyelvhasználatában. A tudomány nyelve például ma már kizárólag az angol.

Azért persze említsük meg azt a szempontot is, hogy a nemzetközi szervezetekben, vagy akár baráti társaságokban a nem anyanyelviek által beszélt, nemzetközi angol közvetítőnyelv nem azonos egyik anglofón országban beszélt angol nyelvváltozattal sem. Rengeteg tükörfordítást tartalmaz az aktuális beszélők anyanyelvéből. Az angol anyanyelvi beszélők tehát sokszor nem csak az előnyeit látják annak, hogy az ő nyelvük a világnyelv. A többség által használt angolt anyanyelvük leegyszerűsítésének vagy hibás használatának tartják (kérdés, hogy ebben mennyire van igazuk). De vajon mit szólnak az angol nyelv előretöréséhez a franciák? 

A frankofónia

Természetesen az angol térhódítását a franciák sem nézik tétlenül. Már bemutattuk, hogy a franciák előszeretettel szorgalmazzák új francia szavak alkotását például az informatika és az elektronika területén, hogy útját állják az angol szavak átvételének. De úgy tűnik, hogy a francia nyelvért nem csak a franciaországiak aggódnak.

A frankofónia szót először Onésime Reclus földrajztudós használta a 19. században, majd pedig a modern frankofónia megteremtője, Léopold Sédar Senghor szenegáli elnök az 1960-as években, akik a franciául beszélő országok összességére és egyúttal közösségére utaltak vele. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy 1970-ben létrehozzák a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét, amely ma már 55 tagállamot számlál 5 kontinensen.

A frankofónia zászlaja
(Forrás: Wikimedia Commons / Denelson83)

A csatlakozásnak nem feltétele, hogy a francia hivatalos nyelv legyen az országban, csupán az, hogy a francia kultúra fontos szerepet játsszon az ország életében és kultúrájában. A tagállamok vezetői kétévente találkoznak és megvitatják, hogyan tudnák előremozdítani a francia nyelv használatát a gazdaság, a tudomány és a kultúra területén. Magyarország ugyan nem tagállam, de a megfigyelő államok státuszával rendelkezik, hiszen az iskolák egyharmadában tanítják idegen nyelvként a franciát. A budapesti Francia Intézet pedig évről évre megrendezi a Frankofónia Fesztivált, ahol izgalmas kultúrprogramokkal várják az érdeklődőket az ország több pontján.

Források

Bárdosi Vilmos és Karakai Imre: A francia nyelv lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1996.

Széchenyi István: Napló. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978.

Francophonie