Az EU-ban leggyakrabban használt munkanyelv az angol lett – a francia és német ajkúak nem kis bánatára. Hiába az Unióé a világ legnagyobb fordítóirodája, a dokumentumokat, melyeknek többségét különben is eredetileg angolul írják, a különböző anyanyelvű célközönség sokszor a fordítást meg sem várva angol eredetiben olvassa el. Legtöbbször angolul folyik a kommunikáció olyan informális találkozókon is, ahol nem biztosítanak tolmácsolást a különböző anyanyelvű résztvevőknek.

Az EU szervezeteiben széles körben használt angol tulajdonképpen egyike a sok, adott intézményre jellemző munkanyelvnek. Az EU-angol így tehát egy olyan zsargon, amelyet a sajátos EU-kontextus hívott életre a kizárólag az EU-ban található jelenségek és fogalmak leírására. Így jött létre például az egységes valuta neve, az euro, amelyet az angol nyelvtannak fittyet hányva a többesszám jele nélkül használnak, akkor is, amikor egynél nagyobb szám áll előtte. A Maastricht, Schengen és Brussels tulajdonnevek köznevesednek (ahogyan magyarban is, valószínűleg az angol közvetítésével), és egy kritérium rendszerre, országhatárok nélküli térségre, illetve az EU intézményeire utalnak az EU-n belül.

Schengen
(Forrás: Wikimedia Commons / Cayambe / GNU-FDL 1.2)

Más esetekben az új szókincs az EU-n belüli és kívüli világ különbségeit világítja meg. Így megkülönböztetődik a tagországon belüli domestic market (azaz ’nemzeti piac’) és az EU-n belüli internal market (azaz ’belső piac’). Ugyanígy vannak  Eurospeaket beszélő euracraták. (Az eurozsargon definíciókkal és magyarázatokkal ellátott gyűjteménye az interneten megtalálható, az EU hivatalos nyelveire lefordított változatban is.)

Az EU intézményein belüli következetes és sztenderdizált nyelvhasználat megvalósítása érdekében az angolul írt vagy angolra fordított dokumentumoknak pontosan meghatározott nyelvi követelményeknek kell megfelelniük. A fordítók és szövegírók munkájukhoz egy több mint 100 oldalas kézikönyvet használnak, amely a nyelvtani, helyesírási és központozási szabályokon kívül tartalmaz olyan etikettel kapcsolatos tanácsokat is, hogy miként kell megszólítani levélben egy nagykövetet. Az útmutató – mivel gyakran jogi szövegekről van szó – hozzáállásában kissé konzervatív. Példaként hozható a data ’adatok’ főnév, amelyet a mai brit vagy amerikai köznyelvben már gyakran írásban is (pl. újságokban, folyóiratokban) egyesszámú főnévként használnak. A kézikönyv szerzői azonban magabiztosan állítják, hogy a data többesszámú főnév (datum ’adat’ – data ’adatok’), s mint ilyen többesszámú igével jár.: „’Data ’ is properly a plural noun and therefore goes with a plural verb” (33. o.).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Hasonlóan kötött a szakmai nyelvhasználat a tolmácsolás esetében is. Az EU-ban alkalmazott tolmácsok olyan többnyelvű listát kapnak, amely meghatározza, hogy egy adott EU-s kifejezésnek melyek az EU-ban elfogadott megfelelői a különböző nyelveken. Ha például az angol bureau Európai Parlamenttel kapcsolatos kontextusban merül fel, akkor azt franciára ugyanezzel a szóval, magyarra elnökségként, olaszul Ufficio di presidenza-nak kell mindig fordítani.

Euro-angol

Az EU-angol mint intézményes munkanyelv használata hivatalos kontextusokban viszonylag kötött és ezért, mint az előbbiekben láttuk, többé kevésbé le- és előírható. Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon milyen az az angol, amelyet a többségében nem angol anyanyelvű európaiak beszélnek, amikor az EU intézményeiben és országaiban azt maguk között mint lingua francát használják? Létezik-e a behatárolt földrajzi terület, a hasonló múlt és a közös jelen okán egy olyan európai angol nyelvváltozat, amely a különböző anyanyelvi (pl. skót angol) vagy posztkoloniális változatokhoz (pl. kenyai angol) hasonlóan világosan megkülönböztethető és jellemezhető.

A Bécsi Egyetemen összeállított, kb. egymillió szóból és kizárólag spontán szóbeli interakciókból álló korpusz (VOICE: Vienna-Oxford Corpus of English) többek között ennek a kérdésnek a vizsgálatát tűzte ki céljául. A projektben szereplő több mint ezer beszélő 50 különböző, jobbára európai anyanyelvet képvisel. A korpusz összeállításához intézményes (főleg EU-s) kereteken belül megtalálható szituációkban, például interjúkon, munkaértekezleteken, szemináriumokon, testületi üléseken, különféle megbeszéléséken és vitákon elhangzottakat rögzítették. A kutatás eredményeit ismertető első publikációkban a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy körvonalazódni látszik egy olyan európai angol nyelvváltozat, amelyet a kontinentális Európában, tehát az Egyesült Királyságon és Írországon kívül használnak.

A Bécsi Egyetem kampusza – az EU-angol kutatásának egyik legfőbb központja
(Forrás: Wikimedia Commons / Oleg Sidorenko / CC BY-SA 2.0)

Ezt a következtetést a VOICE korpuszban megfigyelhető különböző nyelvi és nyelvhasználati tendenciákra alapozták. Azt tapasztalták például, hogy jelenidejű egyesszám harmadik személyű igéknél gyakran elmarad az -s végződés, különösen, ahol nem olyan gyakran használt és rögzült kifejezésekről van szó, mint pl. a this means ’ez azt jelenti’ vagy it depends ’attól függ’. Egy másik gyakran előforduló vonás, hogy az előzményhez igazodó ugye-utókérdés helyett megelégednek az egyszerűbb isn’t it? ’nem az?’ no? ’nem?’ vagy right? ’igaz?’ kifejezésekkel.

A VOICE korpuszban előfordulnak még elöljárószók olyan igékkel, amelyeket az anyanyelvűek magukban, elöljárószók nélkül használnak (pl. discuss about ’megtárgyal valamit’ atz elöljárószó nélkül használt discuss helyett), valamint hogy a who és which vonatkozó névmások felcserélhetők.

Azt is észrevették, hogy a korpuszban szereplők nem használják a névelőket ott, ahol a nyelvtani szabályok előírják őket, és fordítva, beteszik a névelőket oda, ahol a szenderd angolban nincs szükség rájuk. Tapasztalható volt azonban a VOICE-ban és más korpuszokban is, hogy a névelők nem sztenderd angolhoz igazodó használatában van rendszer, amennyiben például a névelőket olyan, kommunikációt nem akadályozó esetekben hagyták el a nem anyanyelvű beszélők, mint a sorszámnevek vagy a melléknév felsőfokú alakja előtt (first ’első’ a the first ’az első’ helyett, best ’legjobb’ a the best ’a legjobb’ helyett).

Az EU parlementje
(Forrás: Wikimedia Commons / CeCILL / CC BY-SA 2.0)

A korpuszok anyaga a nem anyanyelvű beszélők nyelvi kreativitásáról, a nyelv nyújtotta lehetőségek hatékony kihasználásáról is szolgáltat érdekes adatokat, különösen a szóképzés területén. A jobb megkülönböztethetőség lehet az egyik oka annak, hogy az increase ’növel, növekszik; növelés, növekedés’ szó esetében, ahol az ige és főnév szóban a szótaghangsúly segítségével különböztetődik meg, a VOICE korpuszban főnévi alakként az increasement fordult elő. A korpuszokban megtalálható egyéni és a sztenderdtől eltérő nyelvi formák természetesen csak tendenciákat jeleznek, például azt, hogy a nem angol anyanyelvűek nyelvhasználói minőségükben ugyanolyan bátran formálják az angol nyelvet, mint anyanyelvű társaik.

A kutatások azt mutatták, hogy az angolt közvetítő nyelvként (lingua francaként) használó nem anyanyelvűek kommunikációjában a kiejtésnél az egymás kölcsönös megértése a legfontosabb tényező. Ahol a kiejtés értési nehézségeket okoz, ott a beszélők az angol anyanyelvi normákhoz jobban igazodva próbálják a problémás hangot vagy hangokat úgy kimondani, hogy az a másik fél számára érthető legyen. A fogsor mögött képzett réshangok (dentális frikatívák), a [θ] [f] hangként vagy a [ð] [v] hangként történő kiejtése vagy az anyanyelvű normától eltérő szóhangsúly például egyáltalán nem befolyásolja a kölcsönös megértést. Ezt a szempontot figyelembe véve hozták létre a Lingua Franca Core-t, amely az angol kiejtés olyan elemeit tartalmazza, amelyek megléte fontos a kölcsönös megértés szempontjából, azaz más hangzókkal való helyettesítésük értési nehézségeket okozhat. Így a Lingua Franca Core-ba tartozik például a magánhangzó-hosszúság (lásd ship [sip] ’hajó’ – sheep [síp] ’birka’) és a a szó elején és közepén lévő mássalhangzó kapcsolódások (pl. strap [sztrep] ’pánt’).

Tényleg Euro-angol?

A kutatás során azonban azt is megfigyelték volt, hogy az angol mint lingua franca esetében tulajdonképpen hasonló regularizációs folyamatok és változások tapasztalhatók, mint az anyanyelvként használt angolban vagy azokban az angol nyelvváltozatokban, amelyeket az egykori brit és USA gyarmatokon, pl. Nigériában, Indiában vagy a Fülöp-szigeteken beszélnek. A mai brit területi és társadalmi dialektusok között egyre népszerűbb, a Temze torkolatának vidékéről származó Estuary English (tölcsértorkolati angol) nyelvváltozatban például az ugye-utókérdés az azt megelőző mondat nyelvtani struktúrájától függetlenül az innit?, amely az isn’t it? összevont alakja. A sztenderd angolban a jelen idejű egyesszám harmadik személyű igék végződéseként megjelenő -s-t  az Estuary Englishben minden számban és személyben kirakják, de például a Fülöp-szigeteki angolban minden számban és személyben elhagyják (ez utóbbi paradigma-egyszerűsödés egyes brit-angol változatokban szintén megtalálható).

Apály a Temze-torkolatban
(Forrás: Wikimedia Commons / Eluveitie / CC BY-SA 3.0)

Annak a kérdése, hogy valóban beszélhetünk-e Euro-angolról, megosztja az ezzel foglalkozó nyelvészeket. Vannak kutatók, kisebbségben ugyan, akik szerint a kontinentális Európában beszélt angolt egy olyan saját normáit kialakító nyelvváltozatnak lehet tekinteni, mint amilyenek az egykori gyarmatokon létrejött World Englishes-változatok. Példaként itt elsősorban a skandináv országok állnak, ahol az angolt már nem idegen, hanem második nyelvként beszélik. Dániában például az ember irigykedve tapasztalja, hogy ott mindenki, beleértve a különböző korosztályokat és szakmákat is, a legnagyobb természetességgel szólal meg angolul és tud beszélgetni nemcsak a turistákkal kapcsolatos tranzakciókat érintő témákról.

A nyelvészek többsége azonban inkább azon a véleményen van, hogy az angol mint lingua franca Európában (és másutt is, ahol ezt a funkciót tölti be) nem egy nyelvváltozat, hanem inkább egy olyan típusú nyelvhasználat, amelyben a különböző anyanyelveket beszélők az közös nyelvként az angolt választják, gyakran mint a kommunikáció egyetlen lehetséges médiumát. Olyan helyzetekben, ahol az angolt lingua francaként beszélik és ahol a résztvevők gyakran nagyon különböző nyelvi és kulturális háttérrel rendelkeznek, egymás megértéséhez több erőfeszítésre, empátiára és nyitottságra van szükség, mint egy olyan szituációban, ahol a közös háttértudás miatt a beszélők félszavakból is megértik egymást. Egy ilyen kontextusban kölcsönösen igazodni kell a másik fél igényeihez és szükségleteihez, aminek következtében a nyelvi és nyelvhasználati normák sokszor az adott szituációban öltenek végleges formát. Az angol mint lingua franca szituációkban kialakuló, kölcsönös megértést lehetővé tevő közös nyelv alapjául általában a beszélők által tanult sztenderd anyanyelvi változat szolgál, amit aztán befolyásol az angolt mint lingua francát beszélők anyanyelve és az angolon kívül általuk ismert egyéb nyelvek. Mivel ez az angol nyelv nagyban az adott helyzettől, és ezen belül is a benne résztvevők éppen aktuális nyelvi és kulturális hátterétől függ, a lingua franca angolt kutatók figyelmének középpontjába egy speciális nyelvváltozat leírása helyett többek között a kommunikációs folyamatok és stratégiák vizsgálata került.

Egyszóval még nem dőlt el, hogy beszélhetünk-e Euro-angolról. Addig is, a globálisan elterjedt és a többségében nem anyanyelvűek által beszélt angol (egy becslés szerint 1992-ben a világban az angolul folytatott interakciók 80 százalékában nem angol anyanyelvűek beszéltek hozzájuk hasonló nem angol anyanyelvűvel, és ez a szám napjainkra valószínűleg tovább nőtt), az angol nyelvvel foglalkozók számára kimeríthetetlen kincsesbánya. Ezzel egy időben egy olyan kutatási terület is, ahol egy állandóan és gyorsan változó komplex rendszer leírása a nyelvészek feladata.

Források

Breiteneder, A. (2009). English as a lingua franca in Europe: An empirical perspective. World Englishes, 28(2), 256-269.

House, J. (2003) English as a lingua franca: A threat to multilinguilism? Journal of Sociolinguistics, 7(4), 556-578.

Jenkins, J. (2000). The phonology of English as an international language. Oxford: Oxford University Press.

Jenkins, J. (2001). ’Euro-English’ accents. English Today, 17(4), 16-19.

Jenkins, J. (2009). English as a lingua franca: Interpretations and attitudes. World Englishes, 28(2), 200-207.