A Kovrig János magyar újságíró saját úti élményeiről írt kötetét olvasva (A sárga kontinensen déltől északig) sorozatunk előző részeiben a szerzőt elkísérhettük Hongkongtól egészen Pekingig. Az előző részben a Nanking-Peking vonaton ülhettünk vele szemlélve a tájat és morfondírozva a kínai modernitás és elmaradottság közti ellentéten. Az alábbiakban már Pekingben találkozunk vele.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Magyarok Pekingben

Ahogy azt korábban láthattuk, Kovrig János hangcsoui látogatása alkalmával komolyabban lebetegszik, ami eltart egészen 1932 végéig. Sanghajban szintén magyarok társaságában próbált meg kilábalni betegségéből, azonban úgy tűnik, nem teljesen sikerült neki. Végül Pekingben egy magyar orvos veszi gondjaiba.

Újévig tartott, amíg a meghűlésből kiláboltam és úgy, ahogy helyreállt az egészségem. A vérhas nélkül is elég nagy próbára tette volna szervezetemet ez az utazás, hiszen négyévnyi trópusi élet után, szinte átmenet nélkül csöppentem bele Észak-Kína hideg telébe.

(103. oldal)

Peking az 1930-as években
(Forrás: Wikimedia Commons)

Arról már volt szó, hogy Kovrig János korábban Holland Kelet-Indiában élt évekig – ehhez képest a kínai tél alaposan megviseli. Pekingben Gajdos István orvos veszi kezelésbe.

Szerencsémre egy kiváló magyar orvos, Gajdos István dr., vett kezelésbe és a másik pekingi magyarral, Szabó Géza műkereskedővel együtt, a jó hangulatról is gondoskodott, ami előfeltétele a felépülésnek. Szegény Gajdos István nincs többé az élők sorában, áldásos pályafutását Tuniszban végezte be, ahová a Pasteur-Intézet meghívására utazott.

(103–104. oldal)

Hogy milyen is lehetett Peking az 1930-as években, megnézhetjük az alábbi videón.

További részletek a pekingi magyarokról

Gajdos Istvánról és Szabó Gézáról még az alábbiakat tudjuk meg Kovrig János elbeszélése alapján:

Gyakran megfordultam Szabóéknál, akiknek háza a Kan-Mien-hutungon valóságos kínai művészeti múzeum, de még többször látogattam meg Kái Tái-fut, vagyis Kái Nagy Orvost (ahogyan a kínai népnyelv átformálta és az első szótagra egyszerűsítette a Gajdos-nevet) otthonában, a Hsziáo Páo Fáng-hutungon, azaz a Kis Ujság Ház-utcában. Pestiskutatással foglalkozott és az amerikai Szent Benedek-rend orvosi kutatóintézetet rendezett be számára a pekingi katolikus egyetemen. Munkája új alapokra fektette a pestis prophylaxisának gyakorlatát. Tengeri malacok, szamarak, lovak, majmok voltak inézetében és milliónyi tetű. Ezért nevezte az egyik nagy francia folyóirat tudósítója cikkében honfitársunkat „le docteur des poux”, vagyis a ’tetűk doktorának’. Apró üveg dobozkákban tartották a tetveket, rendszeresen oltották és amíg fertőzők nem voltak, kínai koldusok testén etették őket. A pestises állatkák kezelése természetesen nem volt veszélytelen foglalkozás. Hónapokig tartó expedíciókon látogatta Kái Tái-fu Belső-Mongólia belga-flamand hittérítőit, oltotta őket pestis ellen. Rövid, selyem kínai kabátot, isángot vitt magával ilyenkor, gubancos, apró mongol lovakon száz kilométeren felüli távolságokat tett meg naponta, kemény fanyeregben...

(104. oldal)

A Fu Jen Katolikus Egyetem logója – ennek elődje volt a pekingi Katolikus Egyetem 1925 és 1952 közt
(Forrás: Wikipedia)

A pekingi Katolikus Egyetem előzményei 1913-ig nyúlnak vissza. Maga az egyetem 1925-ben alapult, s egészen 1952-ig működött Pekingben. 1961-ben alakult újjá Tajvanon.

Gajdos Istvánnak 1933-ban az egyetem gondozásában könyve jelent meg (szerzőtársa Joseph Chang) Studies on Typhus Fever in China címmel.

A folytatásban még mindig Pekingben kísérjük útján Kovrig Jánost – és bepillantást nyerünk a kiújuló japán-kínai konfliktusba 1933 elején.

Felhasznált forrás

Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.