Kínában a média igen gyakran él azzal a lehetőséggel, hogy azonos hangalakú, de különböző jelentésű szavakkal játszva humoros szlogeneket alkosson. Ezek mostantól hivatalosan kerülendők: betiltották ugyanis „a kínai nyelv szabálytalan és pontatlan használatát, valamint az idiómákkal való visszaélést”. A törvényhozók egyik fő indoka az, hogy az ilyenek félrevezetik a gyerekeket. Írásbeli jelenségről van szó ugyanis: egy-egy karaktert kicserélnek egy azonos hangalakú, de eltérő jelentésűre úgy, hogy a kapott kifejezés is értelmes legyen és valamilyen módon kapcsolódjon az eredeti értelemhez. Akik még nem mozognak otthonosan a kínai írásjegyek világában, azokat megtéveszthetik az újszerű frázisok. Tovább bonyolítja a dolgot az, hogy a hangalaki azonosság jelenthet teljes azonosságot is és csak tonalitásbeli különbséget is.

Eredetileg 溫州人 ’wēnzhōu-i ember’ volt az étterem neve, amit az étterem kínálatához igazodva módosítottak az képen látható 溫粥人-re: 溫 [wén] ’forró’ 粥 [zhōu] ’rizskása’ 人 [rén] ’ember’
(Forrás: Wikimedia Commons / Devin Ronis / CC BY-SA 3.0)

Természetesen nem csak a médiában található meg a szójáték jelensége. A hétköznapi kommunikációban is igen elterjedt az efféle kreatív karakterhasználat. Ennek népszerűsége érthető, hiszen a poliszémia nagyon gyakori a standard kínaiban is, és annak minden változatában. Az írás híresen sok karaktert számlál. A nagy szótárak több tízezer írásjegyet tartalmaznak, amiből egy átlagos, egyetemet végzett felnőt „csupán” 3500-at ismer. Ezzel szemben a standard kínaiban a lehetséges szótagok száma körülbelül 420. Mivel tonális nyelvről van szó, a tónusokkal együtt jóval magasabb a kiejtett szótagok száma, körülbelül 1300. Viszont mivel sokkal több karakter van, mint ahány lehetséges olvasat, elkerülhetetlen, hogy bizonyos karaktereket egyformán kelljen ejteni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Divat vagy kultúra?

Kína már korábban is tett lépéseket „a nyelv tisztaságának megóvása” érdekében. Úgy tűnik tehát, hogy a nyelvi purizmus és a nyelvi katasztrofizmus esetével van dolgunk. Úgy tűnik ugyanis, hogy a törvényhozók félteni kezdték a nyelvet, mert embertársaik nem az ő normáik szerint használják azt, és ebből katasztrofális következményeket jósolnak.

Csakhogy ez esetben nem feltétlenül valami új divatról van szó. A hangalak egyezéséből táplálkozó szójátékok hosszú hagyományra tekintenek vissza. Az egyik legismertebb példa a tetrafóbia, vagyis a 4-es szám [sì] kerülése, mert poliszém kapcsolat fűzi a ’halál’ [sǐ] jelentésű szóhoz. A kínai Tavaszünnephez tartozik a mondás: 年年有余 [niánnián yǒuyú] ’bőség lesz minden évben’. A kifejezés utolsó karakterének (’bőség’) ejtése megegyezik a 鱼 ’hal’ kiejtésével [yú], ezért esznek ezen az ünnepen halat.

Van olyan eset is, hogy egészen konkrét célt szolgálnak az azonos kiejtésű karakterek: mégpedig az internetes cenzúra megkerülését. Ahhoz, hogy a „nem kívánatos” kifejezések (például politikával kapcsolatos kifejezések vagy káromkodások) átmehessenek a cenzúrán, nincs szükség másra, mint egy-két olyan karakterre, melyek kiejtése megegyezik az eredeti szavakéval. A rendelet megjelenése tehát egészen bizonyosan nem független attól az új kifejezéstől, amit az elnöki házaspárra használnak (大妈), melynek ejtése [dàmǎ] pontosan megegyezik a 大麻 ’marihuána’ kiejtésével.

Források

Ping Cheng (2004): Modern Chinese. History and Sociolinguistics. Cambridge University Press

Homophonic puns in Mandarin Chinese

China bans wordplay in attempt at pun control