Az alkalmazott kutatás kifejezést olyan  vizsgálatokra használják, amelyeknél  valamilyen gyakorlati alkalmazásra is sor kerül – például ha azt vizsgálják a tudomány eszközeivel, hogy egy beszédfejlesztő módszer mennyire hatékony, az alkalmazott utatás. A pszicholingvisztika jelentős részét az alkalmazott indíttatású vizsgálatok teszik ki,  habár létezik kimondottan elméleti pszicholingvisztika is, mint azt lejjebb látni fogjuk.

Kálmán László izgalmas cikkéből megtudtuk, hogy mit mond a generativizmus a nyelvről, mit nem, és mit csak néha. De hogyan teljesít a gyakorlatban – használják-e az ide tartozó elméleteket a tudósok például a gyerekek nyelvelsajátításának leírására? Azt már az eddigiekből is sejthetik olvasóink, hogy a Chomsky-féle generativizmus mára már korántsem egyeduralkodó. A sokféle nyelvelmélet közül melyiket kedvelik az alkalmazott kutatók, akik nem szeretnek bonyolult elméleti nyelvészeti értekezéseket bogarászni? Lehet, hogy egyiket sem...

Kormányzás és kötés
(Forrás: Wikimedia Commons / Diiscool / PD)

Módosított-kiterjesztett-továbbfejlesztett!

A laikus érdeklődőt megzavarhatja, hogy a Chomsky-féle generatív program már számos különböző nevet viselt. Amikor a kutatók a gyakorlatba szeretnék átültetni Chomsky elgondolásait, gyakran valamelyik korábbi változatra építenek, amelyet már maga Chomsky sem vall. Ráadásul a mi tapasztalatunk szerint magyar felsőoktatási intézményekben körülbelül bármelyik verzióval lehet találkozni, és diák legyen a talpán, aki eligazodik a dzsungelben! Ezért érdemes röviden áttekinteni, a program milyen elnevezéseket viselt fejlődése különböző szakaszaiban, még ha egyelőre nem is részletezzük, mik voltak ezek között a főbb különbségek. Így megállapíthatjuk, hogy amiről mi olvastunk vagy hallottunk Chomsky címszó alatt, az mennyire új vagy éppen elavult.

Vigyázat, dzsungel következik!
(Forrás: Wikimedia Commons / Dirk van der Made / CC BY-SA 3.0)

A Chomsky-féle nyelvelméletet eleinte némi nagyravágyással standard elméletnek hívták, majd ahogyan toldozgatták-foldozgatták, létrejöttek olyan változatai, mint például a kiterjesztett standard elmélet (Extended Standard Theory), vagy éppen a módosított kiterjesztett standard elmélet (Revised Extended Standard Theory). Egy idő után már Chomsky is kezdte úgy érezni, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba, átvariált egy csomó mindent, és így a nyolcvanas években megszületett a kormányzás és kötés (Government and Binding) elmélete, illetve a kilencvenes években az elvek és paraméterek (Principles and Parameters) elmélete. Talán ez a két variáns futotta be a legnagyobb karriert az elméleti nyelvészeten kívül, de Chomsky innen is továbblépett – a teória jelenlegi formájában a minimalista program (Minimalist Program) nevet viseli.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

És ezeket olvasta is valaki?

A kísérleteket tervező pszicholingvistákra jellemző, hogy nem közvetlenül Chomsky műveit tanulmányozzák, hanem közvetítéssel jut el hozzájuk valamelyik generatív nyelvelmélet. Ez nem csoda, hiszen Chomsky írásai gyakran még elméleti nyelvészeti képzettséggel is viszonylag nehezen olvashatóak, más tudományágak művelőitől még kevésbé várható, hogy mélységükben értelmezzék őket.

Az elméleti nyelvészet problémája, hogy nem igazán tud olyan elméleti keretet biztosítani az alkalmazott kutatásokkal foglalkozóknak, ami valamennyire univerzális lenne, lehetne rá azt mondani, hogy ez A nyelvészet. A nyelvészet azonban nincsen ezzel egyedül a tudományok között: hasonló helyzetben van például a pszichológia is, ahol a rivális megközelítések akár gyökeresen ellentétben is lehetnek egymással.

Több próbálkozás született a célból, hogy a pszicholingvisztikában a pszichológusok és nyelvészek közti szakadékot áthidalja. Steven Pinker magyarul is olvasható A nyelvi ösztön című népszerűsítő könyve, valamint szakmai publikációi például sok pszicholingvisztikai kutatást ihlettek, de ez a könyv nem a Chomsky-féle elmélet mai állapotát tükrözi – azt nem is teheti, hiszen 1994-ben íródott –, hanem az elvek és paraméterek elméletén alapul. Ráadásul Pinker több helyen maga sem értett egyet Chomskyval.

Pinker népszerű előadó is
(Forrás: Wikimedia Commons / G ambrus / CC BY 3.0)

A pszicholingvisztikában idővel kialakult egyfajta elképzelés arról, tulajdonképpen mit mond a nagybetűs Nyelvészet, de ez általában valamiféle, Pinker és mások által értelmezett (és olykor átértelmezett) generatív elképzelés, nem a tényleges minimalista modell. Az alternatív generativista elméletek, mint például a HPSG, eközben háttérbe szorultak, hogy a nem generatív nyelvtanokról ne is beszéljünk.

Minek ide elméleti nyelvészet?

Sajnos a mai napig meglehetősen ritkák az olyan pszicholingvisztikai kutatások, amelyek konkrét nyelvtani elméleteket vetnek össze abban a tekintetben, hogy melyik illeszkedik jobban a valósághoz. Minél inkább elmegyünk az alkalmazott tudományok irányába, annál kevesebb ilyen kutatást találunk. Ez valahol érthető, hiszen ha valaki például azt szeretné vizsgálni, milyen nyelvelsajátítási zavarok mutatkoznak autizmusban, akkor elsősorban nem az fogja érdekelni, hogy az előző részben bemutatott elméletek közül a minimalizmus, az LFG, a HPSG vagy éppen valami más magyarázza a legjobban a gyerekek nyelvi teljesítményét.

A kutató első lépésben azt szeretné tudni, pontosan milyenek ezek a zavarok – tehát pusztán leíró jellegű vizsgálódást végez, habár a modern kutatásmódszertanban már akkor is illik valamilyen hipotézist felállítani és azt tesztelni, hogyha szíve szerint az ember tényleg csak a tények egyszerű feltérképezésére törekedne. Ebben a leíró vagy leíró jellegű szakaszban mindenesetre a nyelvészeti elméletek csekély szerepet játszanak.

A következő lépésben kezdődik az elméletalkotás, de általában a kutatók még ilyenkor is közel maradnak az általuk az előző lépésben rögzített tényekhez. Ha használnak valamilyen meglévő elméletet, az inkább pszichológiai, mint nyelvészeti kiindulású. Ha az előző példánknál maradunk, a jelenlegi egyik legnépszerűbb elgondolás az autizmus magyarázatára az, hogy az autizmussal élő emberek kevésbé hajlamosak arra, hogy másoknak tudatállapotokat tulajdonítsanak. Az elméletalkotás is ebből indul ki, és így autizmusban javarészt olyan pszicholingvisztikai vizsgálatok születnek, amelyek ennek a gondolkodásbeli eltérésnek a nyelvi kihatásával foglalkoznak (és nem mondjuk azzal, hogy milyen mondattani szerkezeteket használnak az autizmussal élő beszélők).

Ha a pszichológia irányából közelítünk a nyelvészethez, általában véve is először a nyelv társas-kommunikatív funkcióit leíró elméletekkel találkozunk, és nem a szűken értelmezett nyelvtannal. Chomsky és követői viszont saját megközelítésükben élesen elhatárolják a nyelvet mint kommunikációs eszközt és a nyelvet mint elméleti szerkezetet, és a kettő közül szinte csak az utóbbit vizsgálják.

Kommunikáció kézzel-lábbal. Ehhez nem jár elmélet?
(Forrás: Wikimedia Commons / S. Krupp / CC BY-SA 3.0 DE)

Múló radikalizmus

A gyakorlatban tehát a pszicholingvisztika és a chomskyánus generatív grammatika meglehetősen ritkán talál egymásra. Igaz, a chomskyánus nyelvészek gyakran érvelnek azzal, hogy az ő elképzelésüket idegtudományi adatok támasztják alá... sőt néha még az általuk feltételezett nyelvi szerv pontos helyét is tudni vélik az agyban, vagy akár a génállományban. De ezeket az állításokat a tények sokszor egyáltalán nem, vagy csak igen kevéssé támasztják alá.

Azért nem lehet azt mondani, hogy chomskyánus generatív kiindulású pszicholingvisztika nem létezik, mert szerencsére van ilyen is. Jill de Villiers és Tom Roeper épp az idén szerkesztett egy átfogó kötetet, ez a Handbook of Generative Approaches to Language Acquisition (A nyelvelsajátítás generatív megközelítéseinek kézikönyve). Viszont ha ebbe belenézünk, láthatjuk, hogy a chomskyánus állítások sokkal visszafogottabbá és kevésbé kategorikussá válnak, ahogy a hirdetőik a valós adatokkal szembesülnek. Ahhoz pedig valószínűleg még generativistának sem kell lenni, hogy az ember egyetértsen a kötet bevezetőjének összegzésével: „Elképesztő az összecsengés abban, hogy a gyerekek [nyelvi viselkedése] mennyire ugyanazokat az absztrakt elveket követi, miközben mindennapi tapasztalataik nagyon sokszínűek.”

További olvasnivaló

Pinker, S. (1994): A nyelvi ösztön. Budapest: Typotex. – már magyarul is több kiadása létezik

de Villiers, J., Roeper, T. (szerk., 2011): Handbook of Generative Approaches to Language Acquisition. Dordrecht: Springer.