-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Ezópus, Ezópusz vagy Ezopusz?
A cikkíró sosem lehet elég óvatos, az olvasó pedig se így, se úgy nem lesz elégedett. Egy névnek jártunk utána, melynek számtalan írott formája él...
Nemrégiben egy reklám kapcsán egy ókori mesét idéztünk fel. Szerzőnk igyekezett óvatos lenni, és rögtön kétféleképpen is feltüntette a szerző nevét: Aiszóposz és Aesopus formában – viszont az általa linkelt művén Aisopos alakban szerepel. Mindez azonban nem volt elég: az egyik olvasónk azonnal az Ezópusz formát ajánlotta – a magyar wikipédia viszont azt írja, hogy „magyaros formában Ezopusz” (kurziválás – nyest.hu). A magyar helyesírás szabályainak szótári része nem tartalmazza, ellenben az Osiris Kiadó Helyesírás című kötetében (OH.) szerepel: Ezópus alakban (az Aiszóposz mellett)! A szóvégi s talán kicsit meglepő, és gondolhatjuk, hogy a szótár szerzői [s]-végűként ismerik a szót (ez nem olyan meglepő, rengeteg -us végű latin szót ejtünk [s]-végűként: konfliktus, mágus, szimbolizmus stb.) – ám a szótár készítői kifejezetten jelölik, hogy a név ejtése [ezópusz].
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Mi az oka ennek a sokféleségnek, és melyik a helyes forma? A meseíró görög volt, és a görög nevek átírásának eleve két bevett módja van: ezeket tudományosnak, illetve népszerűnek nevezik. Értelemszerűen a tudományos átírást tudományos, elsősorban persze klasszika-filológiai művekben használják. Minden máshol inkább a népszerű átírás használata indokolt – még olyan tudományos művekben is, ahol nem az antikvitás kérdéseivel foglalkozunk, a történelmi vagy mitológiai vonatkozások csak mellékesen merülnek fel.
A görög betűkről korábban már írtunk, így most elsősorban arról szólunk, mi a különbség a két átírás között. A fő különbség az, hogy a görög [sz] hangot a népszerű átírásban magyarosan sz-szel írjuk át, míg a tudományos átírásban latinosan s-sel. Ez két betűt érint: a szigmát (Σ, σ, ς): népszerű átírása sz, a tudományos viszont s; illetve a pszít (Ψ, ψ): ennek népszerű átírása psz, illetve ps. A kszí (Ξ, ξ) átírása viszont mindkét átírásban x. A mássalhangzók közül ezeken kívül csak a khí (Χ, χ) átírása tér el: a népszerűben kh, a tudományosban viszont ch. A magánhangzók között csak egy esetben van különbség: az üpszilon (Υ, γ) átírása a népszerű változatban ü, a tudományosban y. Jól látható, hogy a népszerű átírás a kiejtéshez közelít, ám nem azt tükrözi: Phaidra nevét például [fédra]-ként ejtjük, ám erre egyik átírás sem utal. Másfelől a tudományos átírásban is alkalmazunk a latin írásmódtól eltérő elemeket, például az éta (Η, η) átírása mindig é, az omegáé (Ω, ω) mindig ó. Más magánhangzóra viszont sosem teszünk ékezetet.
De akkor miért fordul elő az Aesopus átírás is? Nos, ez a név latinos alakja. A görög meseíró ugyan időszámításunk előtt 620 körül született (már ha valós személy volt – vannak, akik ezt is vitatják), de prózában írt meséit időszámításunk kezdete környékén Phaedrus ([fédrusz]!) verses formában latinra fordította. A későbbiekben a latin szövegek hagyományozódtak tovább, de más a középkori, újkori latinban is megjelentek az alternatív írásmódok, pl. az Esopus. Ebben a formában szerepel Pesti Gábornál is.
Egészen természetes, hogy bizonyos neveknek vannak meggyökeresedett „magyaros” alakjai: gondoljunk például Kolumbusz Kristóf vagy Jellasics nevére (utóbbira nemsokára egy olvasói kérdés nyomán vissza fogunk térni). Egészen természetesnek vehetjük tehát az Ezópusz alakot, mely a kiejtést tükrözi. Az Ezópus vagy Ezopusz alakokkal viszont már kevésbé tudunk egyetérteni, különösen, ha a szó vég s nem a kiejtést tükrözi.
Végül lássuk a medvét! A Google segítségével megkerestük, melyik alak milyen gyakori a neten. A biztonság kedvéért csak magyar oldalakon és csak a toldalékolatlan formákra kerestünk. Íme a gyakorisági lista:
1. | Aiszóposz | 40000 |
2. | Ezópus | 12400 |
3. | Aesopus | 9760 |
4. | Esopus | 8430 |
5. | Ezopus | 6470 |
6. | Ezopusz | 4280 |
7. | Ezópusz | 2700 |
8. | Aisópos | 262 |
9. | Aesopos | 186 |
Be kell tehát látnunk, hogy az OH. helyesen rögzíti azt a szokást, hogy a meseíró nevét magyarosan legtöbbször az Ezópus formában használjuk (bár természetesen az sem zárható ki, hogy ennek gyakorisága részben az OH.-nak is köszönhető). Azt is láthatjuk, hogy a wikipédiás Ezopusz alak is viszonylag gyakori, de az eddig nem említett Ezopus változat még többször fordul elő. Az Esopus változat gyakorisága azonban megtévesztő lehet: ez leginkább Pesti Gábor könyvével kapcsolatban bukkan fel, tehát nem a mai írásszokást tükrözi. A magyar kiejtést pontosan tükröző Ezópusz változat viszont viszonylag ritka. A tudományos átírás Aisóposának ritkasága annyira nem meglepő, hiszen ezt eleve csak szűk környezetben használják – az viszont kissé váratlan, hogy a nem igazán indokolt latin-görög kevert forma, az Aesopos is majdnem ennyire sűrűn előfordul.
Eredményhirdetésként tehát azt mondhatjuk, hogy a nyelvszokásnak megfelelően használjuk nyugodtan akár az Aiszóposz, akár az Ezópus, akár az Aesopus alakot, sőt, bátran ajánljuk az Ezópusz forma használatát is. Ha azonban olvasóink klasszika-filológiai kérdések boncolására vetemednének, feltétlenül az Aisópos formát ajánljuk nekik.
Aiszóposz (vagy Aesopus)