Destin, a Napról napra okosabb vloggere már gyerekkorában megtanult kerékpározni. Azonban barátja, Barney meglepte egy olyan kerékpárral, mellyel képtelen volt közlekedni. De nemcsak ő. Akárkinek adta oda a biciglit, mindenki kudarcot vallott vele: már két-három méter megtétele is túl nehéz feladatnak bizonyult.

A kerékpár csak egy dologban különbözik a többitől: ha jobbra fordítjuk a kormányát, a kerék balra fordul, ha balra fordítjuk a kormányt, a kerék jobbra fordul. Könnyű megtanulni, hogyan lehet vele haladni: az ellenkező irányba kell fordítani a kormányt, mint ahogy a kereket szeretnénk fordítani. Ne felejtsük el azonban, hogy a kerékpár kormányát nem csak akkor forgatjuk, amikor kanyarodni akarunk, hanem egyensúlyozásra is használjuk – önkéntelenül is rengeteg apró kormánymozdulatot teszünk. Nem elég tehát ésszel felfogni, hogyan kell kormányozni az új kerékpárt – agyunkat is át kell programozni.

Idegpálya-építés
(Forrás: Wikimedia Commons / Nick Richards / CC BY-SA 2.0)

Denis elhatározta, ha törik, ha szakad, ő bizony megtanulni közlekedni a különleges bicajjal. Minden nap öt percen át gyakorolt a járművével. Nyolc hónap után egyszer csak egyik napról a másikra megtanult vele haladni. Szinte érezte, ahogy egy új idegpálya nyílik meg az agyában – ám amint valami apróság elvonta a figyelmét, az agya visszaugrott a régi pályára, és ő elesett.

Ezután saját kisfiát vette rá, hogy tegyen kísérletet egy hasonló bringával. A fia már három éve kerékpározott akkor. A srác két hét alatt elérte azt az eredményt, ami az apjának csupán nyolc hónap alatt sikerült. 

De mi köze ennek a nyelvtanuláshoz? Nagyon is sok! Amikor egy nyelvet beszélünk, akkor sem tudatosan alkalmazunk szabályokat, hanem bejáratott idegpályákat aktiválunk. Gyerekkorban az ilyen idegpályák sokkal könnyebben épülnek ki, mint felnőttkorban. 

Ugyanezért van, hogy hiába magolunk be nyelvtani szabályokat, hiába bújjuk a szótárat, attól még nem fogunk egy nyelvet jól beszélni. Az egyedüli lehetőség, ha minél többet használjuk a nyelvet – méghozzá lehetőleg aktívan, azaz minél többet írunk és beszélünk. Ha pedig eljutottunk egy bizonyos szintre, akkor ahhoz hasonlóan, ahogy nem tudjuk elmagyarázni, hogyan egyensúlyozunk a kerékpáron, azt sem tudjuk megmondani, hogy miért pont úgy használunk egyes alakokat, szerkezeteket, ahogyan – még ha korábban meg is tanultuk a nyelvtani szabályt, a begyakorlás után már nem azokra támaszkodunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Denis kísérletének van még egy érdekes aspektusa. Miközben megtanult különleges járművel kerékpározni, „elfelejtette”, hogyan kell közlekedni egy közönséges kerékpárral. Ám húsz perc gyakorlás után az agya egyszer csak visszaállt a régi kerékvágásba, és olyan magabiztosan kerékpározott, hogy a jelenlevők nem akarták elhinni, hogy korábban nem csak megjátszotta magát.

Hasonló élményünk nekünk is lehet, ha egy nyelvben eljutunk egy bizonyos szintig, majd hosszú ideig nem használjuk. Amikor aztán újból azon a nyelven kell megszólalnunk, először igen nehéz lesz, érezzük, mennyi mindent elfelejtettünk – ám egyszer csak eszünkbe ötlenek olyan kifejezések, melyeket fél órával korábban nem tudtunk volna felidézni. Még hasonlóbb élményt élhetünk át, ha egy nyelv után annak közeli rokon nyelvét tanuljuk meg: úgy érezhetjük, hogy a korábban megtanult nyelvet teljesen felülírtuk, ám idővel az is visszahozható.

Egy életre bevésődik, de karban kell tartani
(Forrás: Wikimedia Commons / Safety First / CC BY 2.0)

Érdemes lenne a kísérletet folytatni: mi lenne akkor, ha Denis felváltva használná a kétféle biciglit? Feltehetően egyre könnyebben tudna váltani a kétféle kormányzási technika között. Nem lennénk azonban meglepve, ha mindkettő meglehetősen jól menne neki, de soha nem tudna tökéletes, pláne azonos biztonsággal közlekedni a kétféle kerékpáron – sőt, talán fia sem. Annak kitalálását, hogy ez miféle nyelvi jelenségekkel mutat párhuzamot, olvasóinkra bízzuk.