István nevű olvasónk nem magyarázza meg, miért érdeklődik, csupán célratörően kérdez:

A Toró családnév valóban a torol igéből származik?

Van, amikor a névtan biztos választ tud adni egy családnév eredetére, és van, amikor csak meglehetősen bizonytalanokat. A Toró családnév esetén ez utóbbi a helyzet. Ilyenkor azt lehet tenni, hogy számba vesszük a szakma által elfogadott analógiák alapján adódó lehetőségeket, és azokat a valószínűség szerint rangsoroljuk. Ez az, ami ebben a cikkben felvállalható. Ha ez nem elégséges, akkor általános levéltári forráskutatással, illetve az adott családot érintő genealógiai vizsgálatokkal lehet esetleg szűkíteni az opciókat. De van, hogy ez sem megoldás, mert nem biztos, hogy a felmenőket a vezetéknév kialakulásának korai időpontjáig vissza lehet követni. A Toró név esetén a „gond” éppen az, hogy egyszerű felépítéséből következően több úton is kialakulhatott, ugyanakkor nincs olyan nyilvánvaló földrajzi, lexikai vagy nyelvtörténeti adat, amely ezek közül segítene kizárni a kevésbé alkalmasakat.

A neveket alapvetően ugyanúgy kell elemeznünk, mint a közszavakat. El kell különítenünk bennük a morfémákat (elemi nyelvi összetevőket), azaz a szótöveket és a képzőket, meg kell állapítani, hogy ezeknek kialakulhatott-e az adott hangalakja, illetve adott módon kapcsolódhatnak-e egymással. A válaszadásban az analógia segít, azaz találnunk kell hasonló összetevőkből, hasonló körülmények közt kialakult más neveket.

Az elemzést – az újságolvasáshoz hasonlóan – gyakran érdemes a végéről kezdeni. Ezt a megközelítést választva általánosságban megállapítható, hogy a magyar nevek esetén az -ó végződés eredete négyféle lehet: (1) alkothatja a szótő részét, (2) lehet a régi magyar -ó/-ő kicsinyítő képző (önmagában vagy az előtte álló más elemekkel együtt), (3) megegyezhet az -ó/-ő igenévképzővel, illetve (4) idegen eredetű nevekből honosodott alakokban is megjelenhet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Elválaszthatatlan

A fenti lehetőségek közül az első mintapéldája a Cakó (Czakó) vezetéknév lehetne, amelyről tudjuk, hogy a régi, illetve nyelvjárási cakó ’gólya’ köznévvel azonos. Ebben az esetben tehát puszta közszó lett családnévvé, így a történeti és nyelvjárási szótárakat kell fellapoznunk, hogy ezt a lehetőséget igazoljuk. A tarló nem a tarol igéből képzett, hanem valamelyik török nyelvből átvett szó, eredeti jelentése ’szántóföld’. (A szerk.) Egyedül az Új magyar tájszótárban találtam idevonható alakokat: a tóró a köznyelvi túró ’tejtermék’ szó csángó nyelvjárási változata, míg a toró a tarló ’learatott gabonaföld’ köznév vasi alakja, a tóró ~ torró~ toru pedig ennek további dunántúli formái.

Mind a Túró, mind a Tarló köznyelvi formájából lett vezetéknév, így jelentéstani oldalról megengedhető ez az etimológia. A Túró esetén a termelőt, a kereskedőt vagy a szívesen fogyasztót illethették elsőként ilyen névvel, a Tarló pedig a földművelést elhanyagolót jelző ragadványnevek körébe tartozik a Bojtorján, a Parlag stb. nevekkel együtt. Ezt az etimológiát gyöngíti azonban az, hogy a köznyelvi szavak nyelvjárási formái nehezen válnak családnévvé: ezért hiányzik pl. írásban a Nímöt, holott van, ahol így ejtik a Német(h) vezetéknévvel egyező népnevet. Egy másik szükséges feltétel az, hogy a nevet helyileg az adott nyelvjáráshoz lehessen kötni. A RadixIndexen kirajzolódó kép nem egyértelmű. Keleti (erdélyi) centrumúnak tűnik ugyan, de nem annyira keletinek, hogy a csángó kötődés egyértelmű legyen. Előfordul Dunántúlon is, de ez esetinek látszik, így a beköltözés sem zárható ki.

Visszavezethetőnek látszik tehát a Toró mintegy foglalkozásnévként a túró szó csángó vagy a tarló szó dunántúli nyelvjárási formájára, bár ehhez pontosabban igazolni kellene, hogy az adott esetben ezekről a területekről származott el a nevet kapott felmenő.

Becéző

A magyar névtan egyik legnagyobb összegző műve Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára: XIV–XVII. század c. műve. Az ehhez külön készített névvégmutató segédlet rendszerezése szerint a magyar családnevek motivációs rétegei a gyakoriságuk szerint az alábbiak: 1. hellyel való kapcsolatra utaló (47,6%), 2. személyekkel való, származási kapcsolatra utaló (21,6%, ezen belül apanévi 19,7%), 3. társadalmi szerepre, helyzetre utaló (16%), 4. egyéni tulajdonságokra utaló (11,1%), 5. ismeretlen motivációjú (1,6%), 6. kétrészes (1,3%), 7. néppel, nemzetiséggel, népcsoporttal való kapcsolatra utaló (0,5%), 8. eseményre utaló (0,3%).

A 2. esettel a névtan fő sodrába kerültünk, mert ez a típus a magyar családnevek egyik legjelentősebb rétegének, az apaneveknek (illetve anyaneveknek) a része. Az ilyen nevek úgy keletkeztek, hogy a leszármazottak (gyerekek, unokák) az egy-két generációval korábbi, ismert felmenőjük személynevét kapták meg megkülönböztető névül. Ide nemcsak a Mikófi típusú vezetéknevek tartoznak, hanem maga a Mikó is, ahol a felmenő személyneve minden további toldalék nélkül lett családnév. Ahhoz, tehát, hogy a Toró nevet ebbe a csoportba sorolhassuk be, az kell, hogy ilyen alakú régi személynevet leljünk, illetve az is elég, ha a feltételezhető –ó kicsinyítő nélküli névtőre példát találunk önmagában, illetve más kicsinyítő képzővel kapcsolódva.

Ilyenformán a régi Toró személynévre nem találtam adatot, de az Árpád-kori személynévtár ismeri a Tor alapnevet pl. egy 1229. évi oklevélbejegyzésben: „In villa Keccha superiori [habet] Symon … CCC iugera … Ibidem Tor de Furtvn II vineas”, azaz ’Felső-Keccha faluban Simonnak [van] … 300 holdja … Ugyanott a Furtvn-i Tor-nak 2 szőleje’. Megtaláljuk más kicsinyítő képzőkkel alkotott formáit is, pl. 1258: „Cosmas et Banus de Dyuek … cum duobis servis Torcha et Horbas nominatis”, vagyis ’A divéki [Divék nembeli?] Kozma és Bán … Torcsa és Horbas nevezetű két szolgával’, 1229: „In villa Vrs … Torca habet II mancipia et terram ad II aratra”, azaz ’Örs faluban … Torka-nak van 2 [rab]szolgája és 2 ekényi földje’.

Fehértói Katalin, az Árpád-kori személynévtár összeállítója ezt a Tor névtövet nem különbözteti meg a Tar névtőtől, amelyet az is igazolhat, hogy a személynévi eredetű Tarcsa településneveinknek máig van egy Torcs (ma Dunajská Lužná része, Szlovákia) párja. Ha ezt az összefüggést elfogadjuk, akkor a Torónak megfelelhető Taró személynévnek is van adata, vö. 1283: „nobilis domina Anna … filia Farcasij filij Tharo filij Ladislai filij Stephani de Alfalw alio nomine Arus [in Comitatu de Poson]”, vagyis ’nemes Anna asszony … [aki] a másként Árusnak nevezett [Pozsony vármegyebeli] alfalui István fia László fia Taró fia Farkas lánya’.

Vagyis nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy a mai Toró családnév keletkezhetett az Árpád-kori Tor (Tar) világi személynév –ó kicsinyítő képzős származékából apanévi motivációval. Kérdés lehet ennek a Tor személynévnek az etimológiája. Ebben nincs megállapodás, a következő lehetőség merülnek fel: (1a) a tor ’lakoma’ főnév, (1b) a torok szó tor- töve, illetve (2a) a tar ’kopasz, csupasz’ melléknév, (2b) a tarka ~ régi tarcsa ’tarka’ szó tar- töve, (2c) a tarja ’lapocka feletti hús’ ~ tarkó ’nyakszirt’ főnevek tar- töve, valamint (3a) a szláv turъ ’őstulok’ szóból lett személynév és (3b) a török turdï ’megállt, megmaradt’ vagy a szláv tvrda ’kemény’ névből eredő magyar Torda (> Tardos) név továbbrövidült töve.

Tevő-vevő

A kérdező eredeti felvetése a harmadik opciót tételezi, miszerint a névvégi -ó a folyamatos-cselekvő melléknévi igenév képzője. Ekkor ezelőtt igetőnek kellene állnia, azonban míg a tor szónak a fentiek szerint több névszói jelentése volt, igei használatáról nem tudunk. Egy lehetőség azonban felvethető: a XII. sz.-tól létrejön egy sajátos társadalmi csoport, az elhunyt uruk lelkéért az egyház részére bizonyos szolgáltatásokra kötelezett – részben felszabadított – szolgák rétege, amelynek tagjait rendszerint a szláv eredetű dusnok szóval jelölik, és egy-két forrásban a XIII. sz.-ban megjelenik a magyar képzésű nevük is: torló. Ez valóban a torol ige igeneve még annak eredeti ’ünnepi étkezést tart’ jelentésében – az elhunyt üdvére évenként misét és tort kellett tartaniuk.

Az első etimológiánál már előkerült a hasonló hangalakú tarló ’learatott gabonaföld’ szó, amelyhez adatolt a nyelvjárási tarró > taró ~ toró forma. Ennek analógiájára végül is elképzelhetünk egy torló > *torró > *toró alakulást, amellyel összeköthetjük a kérdezett nevet a torol igével.

Tehát nem lehet kizárni, hogy a XIII. sz.-i torló jogállási név személynévi használatban megélte a családnevek kialakulásának a korát, és Toró alakban vezetéknév lett. Azonban ezt mindenképpen másodlagos, kisebb valószínűségű lehetőségként kell számba vennünk. Ugyanis a csoport elsődleges neve a dusnok volt: ez megőrződött a Dusnok településnevekben, míg *Torló helynév nincs. Azaz, az utóbbi a ritka volta miatt egyedi névként sem igen volt használatos. Továbbá míg a tarló szó esetén adatolt az eredetin túlmenően a tarró (és talló) köztes alak, addig a Toró név mellől hiányoznak az eredetibbnek vélt *Torró, *Torló (ill. *Tolló) formák.

Jövevény

Ennél a névnél kevésbé jöhet szóba a külföldi eredet, különösen annak tipikus formája, amely a környező népekből, nyelvekből merít. Mégis azonban a teljesség kedvéért meg kell említeni az olasz Toro családnevet, amely az olasz toro ’bika; (átv.) robosztus ember’ köznévvel azonos. Szórványosan ugyan, de többször érkeztek Magyarországra olasz telepesek, és a családnévkincsen ők is a nyomukat hagyhatták.

Felhasznált irodalom:

Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000–1301).

Zaicz Gábor (főszerk.): Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. 

Benkő Lóránt (főszerk.): Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Második, javított és bővített kiadás.

Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára: XIV–XVII. század

Farkas Tamás (szerk): Régi magyar családnevek névvégmutató szótára: XIV-XVII. század

B. Lőrinczy Éva (főszerk.): Új magyar tájszótár

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése