Budapesten már a villamos és a vonat is beszél angolul, utóbbi nyelvtudása már a C1-es szintet is megközelíti: „We apologize for the delay and the inconvenience it may have caused” (kb. „Elnézést kérünk a késésért és az esetleges kellemetlenségekért”). De az emberek sajnos nem állnak ilyen jól a nyelvtudással. Magyarország nyelvileg zárt, egynyelvű ország, a magyar ember magyarul beszél. Nagyjából ma is igaz a magyar történelem megreppelt változatából származó mondat: „Hiába beszélt Ferdinánd hat nyelvet // Ha magyar ember nem értett, csak egyet.”

De hány nyelvet fognak beszélni a gyerekeink az anyanyelvükön kívül?
És ki fogja őket megtanítani arra a közel-társalgási szintre, amit a
hazai egyetemek is el fognak várni tőlük hamarosan? – Egyelőre nem
tudjuk. Ha a közoktatás átalakításával biztosabbá, hatékonyabbá válik
az iskolai idegennyelv-oktatás, és ennek eredményeképpen a diákok
nyelvtudási szintje is javul, nyert ügyünk van. Ellenkező esetben
azonban a nyelvvizsgalobbinak és a nyelviskolákban indított
nyelvvizsgaelőkészítőknek van nyert ügyük, és mi mélyen a zsebünkbe
nyúlhatunk. Lássuk, melyik lehetőség valószínűbb!

Magyarországon sokan még ezt sem értik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Mr. Danoff's Teaching Laboratory / CC 1.0 UP)

Abban nincs vita, hogy a hazai nyelvtudás gyalázatos szintjén változtatni kéne, mert egynyelvűnek lenni nemcsak apró, technikai kellemetlenség (majdcsak továbbfejlesztik nekünk a Google Translate-et), hanem valódi hátrány. Hátrány az elhelyezkedésben, a társas- és a magánéletünkben egyaránt. Az sem kérdéses, hogy a magyarok nyelvtudásának javításában nagy szerepet kell vállalnia a közoktatásnak. A törvénytervezet bevezetőjében célkitűzésként szerepel is „az idegen nyelvek tanulásának minőségi és mennyiségi mutatókkal mérhető jelentős javulása”. Régóta a közoktatás szolgáltatásai közé tartozik egy nagyobb élő, idegen nyelv, megismertetése a tanulókkal. Angolul tudni – elvileg – olyan kellene, hogy legyen, mint ismerni a szorzótáblát, vagy Petőfi Sándort.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Persze, tegyük hozzá, az iskolán kívüli tanulásnak szintén nagyon nagy szerepe lehetne – például, ha kevesebb lenne a szinkronizált film. Utóbbi kérdés azonban nagyon messzire vezet.

Hogy mit tesz ennek elérése érdekében az oktatási kormányzat? 2011 nyarán bejelentették, új nyelvoktatási stratégiát dolgoznak ki. A dokumentumból nyáron kiszivárgott néhány részlet augusztusban nagy port kavart. Felröppent ugyanis a hír, hogy a jövőben az angol első idegen nyelvként való tanítása helyett az újlatin nyelvek tanítását részesítenék előnyben. Mindezt olyan indoklással, hogy az angol „túl könnyű”, első nyelvnek valami nehezebbet lenne érdemes tanulni. Ami után az angol persze már gyerekjáték.

Volt idő, amikor tényleg a francia volt a legfontosabb
(Forrás: Flickr / The Book of Knowlege (1919))

Cikkünk megjelenésével egyidőben vált elérhetővé a felsőoktatási törvény tervezete a nefmi portálján. A munkaanyag igazolta az előzetes információkat: a felsőoktatási felvételt a jövőben C-típusú nyelvvizsgához kötik – ennek hiányában a felvétel nem lehetséges.

A végleges stratégia azonban – ha létezik is –, a mai napig nem nyilvános. Vagy a stratégia elemei beépülnek a köznevelésről, illetve a felsőoktatásról szóló törvények koncepciójába? (Esetleg a tartalomra vonatkozó szabályozás az új Nemzeti Alaptantervbe?) Egyelőre nem tudjuk. Utóbbi feltételezésünket támasztja alá, hogy a stratégia egyik alapeleme, miszerint a jövőben a felsőfokú tanulmányok megkezdésének alapfeltétele lesz a középszintű nyelvvizsga megszerzése, a felsőoktatási törvény tervezetéből kiszivárgott részletben is szerepel. A bejelentés persze már akkor hangsúlyozta, hogy ezt a feltételt pedig a közoktatásnak kell megteremtenie, hiszen nem várható el a családoktól, hogy kifizessék a drága nyelvtanfolyamok és a nyelvvizsgák árát. Vizsgáljuk hát meg, hogy az immár nyilvános új köznevelési törvénytervezet milyen intézkedéseket tartalmaz a nyelvoktatás reformjával kapcsolatban.

A francia nyelv ismerete az EU-ban
(Forrás: Wikimedia Commons / )

Figyeljétek a kezét, csal!

Az új köznevelési törvény tervezetét ezzel a szemmel olvastuk: kiderül-e belőle, hogy milyen konkrét szabályozásokkal valósítják meg a nyelvoktatási stratégiát. Csalódnunk kellett: hiába vártuk, a csoda nem jött el. Ebben a dokumentumban ugyanis nem találtuk nyomát a nyelvoktatási stratégia elemeinek. A „közönséges” képzésben azon kívül, hogy az idegen nyelvből teendő érettségi vizsga megmaradt, nem találtunk a nyelvoktatásra való utalást.

A törvénytervezet szeptember 30-án megjelent koncepciójában kétszer térnek ki részletesebben az idegen nyelvek kiemelt tanítására. Ez pedig egyrészt a két tanítási nyelvű, illetve nyelvi előkészítő évfolyamot indító intézményekre, másrészt a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokra vonatkozó szabályozás. Mindkettőben a működés szigorítása és valamiféle minőségi elv érvényesül.

Felmenő rendszer

A „felmenő rendszerben megszűnik” azt jelenti, hogy a már elindult kéttannyelvű osztályok továbbra is kéttannyelvűként működhetnek, de új kéttannyelvű osztályok már nem indulhatnak.

A két tanítási nyelvű iskolákban kötelező lesz idegen nyelvi lektort alkalmazni. Ezen kívül a tanulók legalább 90%-ának kell majd ötös emelt szintű nyelvi, illetve legalább két négyes idegen nyelven tett más tantárgyú érettségit tennie. Ha ezeket a követelményeket nem teljesítik, akkor az iskolában felmenő rendszerben megszűnik a két tannyelvű képzés. Ami egyben ezeknek az iskoláknak a fennmaradását is veszélyezteti.

„Gimnáziumok és szakközépiskolák egyes osztályokban, illetve évfolyamokon előkészítő tanévvel bővített két tannyelvű oktatást is folytathatnak. Erre a képzési formára szigorú minőségi követelmények vonatkoznak. Feltétele célnyelvű lektor alkalmazása, valamint a kétnyelvű képzésben részt vevő tanulók legalább 90%-ának jeles eredményű célnyelvi magasabb követelmények szerinti érettségi vizsgája, valamint 90%-ának legalább két jó eredményű célnyelvű tantárgyi érettségi vizsgája. A tanulók számára e teljesítmény egyúttal államilag elismert felsőfokú komplex nyelvvizsgával egyenértékű.

[…]

A fenti kritériumok teljesítése három év átlagában értendő. A megfelelést a kormányhivatalok ellenőrzik, először a 2012-13-as tanévben. A kritériumokat nem teljesítő iskolákban a két tannyelvű képzés felmenő rendszerben megszűnik.” (A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója, 6. melléklet)

„A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumban az általánosan kötelező két idegen nyelv mellett egy harmadik idegen nyelv tanulásának megkezdése is kötelező az utolsó két évben. A nyolc évfolyamos gimnáziumban meg kell teremteni a feltételeket a negyedik idegen nyelv fakultatív tanulásához, vagy valamely tantárgy elmélyült tanulásához.” (A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója, 5. melléklet)

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknál hasonló a helyzet: különböző minőségi kritériumoknak kell majd megfelelniük a következő tanévtől ahhoz, hogy tovább működhessenek. Ezeknek az intézményeknek az egyik különlegessége, hogy a diákok eleve magasabb óraszámban tanulnak, leterheltebbek. A kötelező két idegen nyelv tanulása mellé az utolsó két évfolyamon egy harmadik nyelv tanulása is kötelező lesz. Sőt, ha ez nem lenne elég, a nyolcosztályos gimnáziumban lehetőséget kell adni egy negyedik idegen nyelv tanulására is. (Megkockáztatjuk, hogy a tanult nyelvek számának növelése nem segíti majd elő a nyelvtudás elmélyítését egyik nyelvből sem.)

Mi áll a háttérben?

De mit jelenthet mindez az oktatási rendszer változásaira nézve? Valószínűsíthető, hogy az új törvénynek kevesebb iskola tud majd megfelelni, mint ahány most működik – akár két tannyelvűként, akár hat/nyolcosztályosként. Azok az intézmények, amelyek nem tudják teljesíteni a penzumot, bezárhatják a boltot. Azaz a mainál kevesebb olyan iskola lesz, amelyikben kiemelten taníthatók és tanítandók az idegen nyelvek.

Viszont az a kevés, a jobb tanulókat és a tehetségesebbeket ma is lefölöző iskola, amelyik talpon marad, totálisan elit hellyé, tehetséggondozóvá válik. Márpedig az ilyen intézmények kialakítása az amúgy is szegregált oktatási rendszert még szegregáltabbá teszi. Ezekből a középiskolákból valóban egyenes út vezet majd a felsőoktatásba – még akkor is, ha felvételi követelménnyé teszik majd a nyelvvizsgát. A többi oktatási intézménybe járó, de mégis felvételizni kívánó diák szülei pedig – egyelőre úgy tűnik – továbbra is fizethetik a drága nyelvtanfolyamokat és a nyelvvizsgát – immár kötelező jelleggel.

A német nyelv ismerete az EU-ban (és Törökországban)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kisgyerekes vagy csak leendő szülőként tehát nem látjuk, hogy hogyan javulna a nyelvoktatás hatékonysága, hogy a gyerekeink generációja mitől fog majd jobban tudni angolul (vagy egye fene, németül, franciául), mint mi. Nem látjuk azt sem, hogy ha a gyerekünk tovább szeretne tanulni, hogyan is biztosítaná számára a középiskola a felsőoktatáshoz szükséges nyelvvizsga megszerzését. E helyett az körvonalazódik, hogy szülőként vagy próbáljuk valamilyen „elitképzőbe” benyomni a gyerekeinket – nem nézve egy ilyen intézmény negatív hatásait, vagy kifizetjük a különangolt, a nyelvvizsgaelőkészítő tanfolyamot, hogy a gyerek felvételizhessen.

Nem mindenki juthat be az elitképzésbe
(Forrás: Warner Brothers)

Nem látható egyelőre tehát, hogy a nyelvtanulás színvonalának növekedését hogyan segítik ezek az új szabályozások. Az azonban feltűnik, hogy a nyelvvizsga-belépő bevezetése a felsőoktatásba egybecseng a hallgatók számának csökkentésével. Ha ezen túl csak azok a diákok juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra, akiknek van nyelvvizsgájuk, és ezzel együtt a közoktatás ezt a feltételt nem biztosítja jobban, mint eddig, a felsőoktatásba kerülők száma vélhetően csökken majd. Ez pedig pontosan az a szándék, amit a felsőoktatási törvény eddig kiszivárgott részleteiből kiolvashattunk.

Eddigi utunk Európába?

Lehetséges, hogy csupán ennyi lenne a magyarázata a a nyelvoktatási stratégiáról szóló hírverésnek? – Csak reménykedünk abban, hogy nincs igazunk.

Most tegyük fel egy pillanatra, hogy nincs. Az, hogy az oktatási kormányzat stratégiával állna elő a nyelvoktatás terén, azt feltételezi, hogy a megalkotói tudják az eredménytelenség okát. Erről azonban eddig semmilyen felmérést, adatot nem találtunk. Kérdéses ugyanis, hogy a nyelvoktatás rendszerének mely részei nem működnek megfelelően. Csak néhány lehetséges ok a sok közül: Nem elegendő a nyelvóra? Nem elég jól képzettek a tanárok? Nem jó az oktatás tartalma és/vagy módszertana? A diákoknak hiányoznak más alapkészségei, amelyek szükségesek lennének a hatékony nyelvtanuláshoz? Nem illeszkednek jól a használt taneszközök, tankönyvek a vizsgakövetelményekhez? Hiányzik a motiváció? – A választ egyelőre nem tudjuk. De érdemes megvizsgálni, hogy milyen eredményeket értünk el idáig a nyelvtudás terén.

Az angol nyelv ismerete az EU-ban (és Törökországban)
(Forrás: Wokimedia Commons)

Az ezredforduló óta attól hangos a soknyelvű Európai Unió, hogy az idegen nyelvi kommunikáció fejlesztése, a nyelvtudás szintjének növelése milyen fontos (ahogy ők mondják: prioritás). A nyelvtudás ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő munkát szerezzünk, hogy képesek legyünk különböző környezetekhez alkalmazkodva, egy multikulturális közegben élni. Ennek az eszmének megfelelően alakították ki az Unió oktatáspolitikusai az ún. kulcskompetenciákat. Ezek utalnak azokra a képességekre és tudásra, amelyekre a modern embernek szüksége lehet az élete folyamán. Ezeknek a kulcskompetenciáknak egyike az idegen nyelvi kommunikáció.

A nyelv a kulcs
(Forrás: Wikimedia Commons / Pk2000 / CC BY-SA 3.0)

Az uniós elvekkel összhangban került be a 2003-ban kialakított, majd 2006-ban módosított Nemzeti alaptantervbe (NAT) kulcskompetenciaként az élő idegen nyelv tanítása. Ennek nemcsak a másik nyelven való teljes boldogulás (szóbeli és írásbeli kommunikáció) a célja, hanem a másik kultúrával, szokásrendszerrel való megismerkedés is. Nem mellesleg ennek révén fejleszthetők hatékonyan olyan alapértékek is, mint a tolerancia vagy az empátia.

Az egyelőre érvényben lévő alaptanterv arra is javaslatot tesz, hogy melyik évfolyamon milyen százalékos arányban szerepeljen az élő idegen nyelv oktatása a többi műveltségterülethez képest. (A NAT nem tantárgyakról, hanem azoknál tágabb és átfogóbb műveltségterületekről beszél.) Ebből azt láthatjuk, hogy alsóban az órák 2–6%-át, 5–10. évfolyamig az órák 12–20%-át, és az utolsó két évben pedig az órák 13%-át javasolja nyelvtanulással tölteni. Ez praktikusan a felső nyolc évfolyamon minimum heti 4, maximálisan heti 7-8 nyelvórát jelent (nem feltétlenül egy nyelvből!).

Az oktatott nyelvek megoszlása oktatási intézmények szerint
(Forrás: OM Statisztikai tájékoztató, Oktatási évkönyv 2004/2005 alapján )

Sok-e ez vagy kevés? A „tól-ig” miatt nehéz okosat mondani: ha az alsó értékeket nézzük, semmiképp nem mondhatjuk, hogy túl lennének terhelve a diákok a nyelvórákkal. Ha a felsőket nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy elegendő. Azaz nem az óraszám az oka a fiatalok gyenge nyelvtudásának. A most változások előtt álló szabályozás szerint is eddig az öt kötelező érettségi tárgy között szerepelt az idegen nyelv. (Magyarán: ez a szabályozás maradt a régiben.)

Eredmények?

Magyarország nem jelentkezett még nyelvvizsgára, így a nyelvtudásának az állapotáról pontos és friss képünk nincs. De a 2000-es évek közepéről vannak elérhető adataink a hazai nyelvtudásra vonatkozóan. Mégpedig nem túl bíztatóak: az Eurobarometer 2005-ös kutatási eredményei szerint Magyarország az európai országok közül az idegennyelv-tudás tekintetében az utolsó helyen szerepelt. Ami még ennél is elszomorítóbb, hogy Magyarország lemaradása nemcsak a fejlett országokhoz képest nagy, hanem a régió országaihoz képest is. A csehek és a lengyelek nemcsakhogy jobban tudnak nálunk angolul, de még oroszul is tud minden negyedik/ötödik ember. Na jó, ebben persze könnyebb a helyzetük, mint nekünk, szegény finnugoroknak. (Lásd bővebben a Jelentés a magyar közoktatásról című összeállítást.)

Diploma nyelvvizsga nélkül?

Sokan azért nem tudják megszerezni a diplomát, mert nem tudnak nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni. Egyesek szerint ez a kikötés egyenesen alkotmányellenes. A problémával a nyest behatóan fogalkozott, sőt, a kérdésnek külön fórumot nyitottunk, és vitaestet is szerveztünk róla. Az azóta történt fejleményekkel kapcsolatban többször is megpróbáltuk felkeresni Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárt, mindhiába.

A nyelvvizsgák számával azért jobban állunk, mint a nyelvtudás arányával. A 2000-es évek közepén a felsőoktatásba jelentkezők körülbelül fele rendelkezett már nyelvvizsgával. Ez az arány a kétszintű érettségi bevezetésével csökkenhetett valamennyivel, de nem jelentősen. Ennek ellenére ma a diplomaosztókon szinte több ideiglenes igazolást láthatunk (amit akkor kapnak a végzősök, ha tanulmányaikat befejezték, de nyelvvizsga hiányában nem bocsátható ki az oklevelük), mint valódi oklevelet.

Ha a felsőoktatási törvény terveit változtatás nélkül elfogadják, akkor ilyen kép többé nem borzaszt majd el minket: a diplomaosztókon kizárólag bőrkötéses elismeréseket adnak majd át. Kérdés azonban továbbra is, hogy kik és hányan lesznek olyan szerencsések, hogy esélyük legyen diplomásokká válni.