Kevés dolgot ért annyi kritika az utóbbi időben, mint a szabad tankönyvpiac rendeleti megszüntetése óta megjelenő, államilag fejlesztett tankönyvek sorozatát. A tankönyveket egységesen a „kísérleti” és a „újgenerációs” jelzőkkel látják el, hibáikról pedig már a nyest is többször beszámolt.

2016. május 28-án rendezték meg az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozata és a Magyartanárok Egyesülete által közösen szervezett konferenciát, amelynek fókuszában az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által fejlesztett „kísérleti”, valamint ezek javított változata, az úgynevezett „újgenerációs” – és elsősorban az irodalom tantárgyhoz kapcsolódó – magyartankönyvek álltak. Ez utóbbiak pár héttel a konferencia előtt jelentek meg, és örvendetes hír velük kapcsolatban, hogy számos sokat kritizált részt kijavítottak a szerzők, szerkesztők.

A most kijavított kritikus pontok nagy részét mások mellett Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke és mi magunk, a nyest oldalain fogalmaztuk meg és gyűjtöttük össze – erre Arató előadása elején ekképp reagált: „szívesen!”.

Kevésbé örvendetes azonban, hogy még így is rengeteg probléma merül fel az OFI tankönyveivel kapcsolatban. Ez – többek között – annak tudható be, hogy ezek a javítások helyi kezelés gyanánt megfelelőek ugyan, ám a globális és igazán lényeges kérdéseket tekintve nem.

A hallgatóság
(Forrás: Magyartanárok Egyesülete / Facebook)

A konferencián tíz előadást hallgathattak meg az érdeklődők, a sort Nyényei Pál nyitotta, aki szerzőként részt vett az OFI kísérleti tankönyveinek – konkrétan a kilencedikes és tizedikes irodalomkönyvek – megírásában. Ezen kívül az előadásblokkokat követő vitában többször felszólalt még egy érintett, a tankönyvprojektben lektorként dolgozó Dobszay Ambrus is, aki köznevelési rezsicsökkentés megnevezéssel illette a koncepciót. És természetesen még jó néhányan megszólaltak, főként az OFI egyes produktumait élesen bíráló előadók.

Nyényei Pál elmondta: a kísérleti projektre kihívásként tekintett. Egy újféle szemlélet, hang(vétel) megformálására törekedett, ám ez nem sikerült, mivel – ahogy fogalmazott – minden irányból olyan erők mozdultak meg, amelyek a megújulás ellen hatottak. Nyényei az előadásában, illetve a vitában több igen lényeges és sokatmondó dolgot is megemlített, például hogy „nem mindig felelt meg a munka színvonala az elvártnak” vagy „számára az OFI-s munka a műfaj válságáról szólt”. Erről bővebben az mno cikkében nyilatkozik Nyényei, aki – lektor kollégájával egyetértésben – azt mondja, most már visszaállítaná a tankönyvek választásának szabadságát.

Nyényei Pál
(Forrás: Magyartanárok Egyesülete / Facebook)

Nyényei után négy, a kísérleti irodalomtankönyvekről szóló előadás következett. Kucserka Zsófia a kísérleti irodalomkönyvek tanuláselméleti és irodalomtudományi vonatkozásairól beszélt. Előadásában az OFI-s tankönyvek kapcsán egy nagyon fontos kritikát fogalmazott meg, mégpedig, hogy a felvezetésül szolgáló, illetve a „Vitassuk meg!” elnevezésű szövegekben található alapvetően érdekes tankönyvi kérdések nagyon sokszor az irodalmi szövegtől eltávolítják a tanulót, és nem közelebb hozzák ahhoz. Ezáltal azt sugallják, hogy a személyes és fontos témák épp az irodalmon kívül, nem pedig abban keresendők. Emellett az előadó másik érdemi kritikája az volt, hogy a szövegalkotási feladatok a kompetenciafejlesztés helyett az érettségi feladattípusokat gyakoroltatják.

Papp Zoltán a kísérleti tankönyveket és azok javított változatát, az újgenerációs ötödikes irodalomkönyveket vetette össze előadásában. Papp arra a következtetésre jutott, hogy habár jó pár előrelépés következett be, mégsem tekinthető kielégítőnek a változás. Például jól hangzó újdonság, hogy a tankönyv megpróbál szemiotikai fogalmi keretet érvényesíteni bizonyos olvasmányok feldolgozásakor, azonban gyakran erőltetetten, indokolatlanul vagy éppen a korosztálynak nem megfelelően teszi mindezt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Schiller Mariann a nyomtatott 7.-es irodalomtankönyv segédletéről tartott előadást: „kellemes, kézreálló, gusztusos tárgy, nagyjából ennyi a pozitívuma”. Hogy miért? Egyrészt a tankönyvhöz sem tanári kézikönyv, sem digitális tananyag nem tartozik. Másrészt a szövegértési feladatok gyakran esetlegesek és alkalmatlanok a fejlesztésre. Harmadrészt az irodalomról szóló tudnivalók közt rengeteg olyan hiba van, amelyre nem igazán van mentség. Schiller végül rámutatott egy jóval globálisabb problémára is. Nevezetesen, hogy hiába kínál fel a kerettanterv több választási lehetőséget (például, hogy melyik Jókai-művet olvassák a diákok), az állami iskolákra gyakorlatilag rákényszerített „rezsicsökkentett” könyvek a választás lehetőségét finoman szólva is korlátozzák.

A szekció utolsó előadója, Sebők Melinda az új irodalomkönyvek szemléletéről beszélt. Leginkább a Fűzfa Balázs-féle tankönyvekkel hasonlította össze a kísérleti tankönyveket. A fő különbség, hogy míg a Fűzfa-féle könyvek a régi és a kortárs szövegek harmóniájára, azok együttes értelmezésére, párbeszédük érzékeltetésére törekszik, addig a kísérleti tankönyv ezt hanyagolja. Emellett gyakran egyenetlen színvonalúak, ami – mint ahogy Nyényei beszámolójából világossá vált – jó eséllyel a több szerző összehangolatlan munkájának köszönhető.

Sebők Melinda
(Forrás: Magyartanárok Egyesülete / Facebook)

Jómagam a nyesten már sokszor tárgyalt nyelvtan tantárgyhoz kapcsolódó kísérleti tankönyvek tárgyában adtam elő, melyek kapcsán három főbb kritikai észrevételt lehet megfogalmazni: 1. a szociolingvisztikai szemfényvesztés, azaz hogy a tankönyvek csak elméleti szinten követik a korszerű szociolingvisztikai szemléletet, a gyakorlatban nem, 2. a nyelvi változatossághoz való negatív viszonyulás (ami az újgenerációs tankönyvekben már legfeljebb csak implicit módon van jelen), 3. A grammatika és kommunikáció valódi találkozásának, összekapcsolásának a hiánya.

Ezután ismét az irodalomkönyveké volt a főszerep. Molnár Gábor Tamás a modernség problémakörét járta körül. Ebben a tankönyv egyértelmű visszalépést mutat a korábbi (például a Pethőné-féle) tankönyvekhez képest. A szerkezet előtérbe helyezése a kontextuális – például a történeti – ismeretekkel szemben, illetve a kronologikusság elvének szigorú követése nem egyszer olyan súlyos problémákat szül, mint Kassák Lajos avantgárd előtti tárgyalása, illetve a világirodalom és a magyar irodalom egymástól való elkülönítése, elválása.

Zeman Csaba a gimnáziumi kísérleti irodalomkönyvek és a digitális tananyagok kapcsolatára, vagy inkább annak hiányára helyezte a hangsúlyt. Az előadó elsősorban a szövegalkotási feladatokra fókuszált, arra hívva fel a figyelmet, hogy ezek nem igazán illeszkednek az – immáron a Nemzeti Köznevelési Portálon szereplő – tananyagokhoz. Pontosabban a tankönyvek nem hivatkoznak a digitális feladatokra, a feladatok pedig nem kapcsolódnak szervesen a tankönyv aktuális egységéhez.

Forrás: Árvay Károly / kormany.hu

Hajas Zsuzsa egy kissé eltérő szempontból közelítette meg a kísérleti tankönyvek témakörét: kollégáit és diákjait kérdezte azok minőségéről és használhatóságáról. Az eredmény nem túl biztató. Összességében sem a diákok, sem a tanárok nem elégedettek az új tankönyvekkel. A megkérdezett tanulók például a legjobban sikerült résznek a fogalomtárat tartják, valamint a többségük a füzetre támaszkodik a tanulás során, mivel a tankönyv nem követhető. A tanárok jelentős része pedig nem szívesen tanítana ezen tankönyvekből a következő években.

A konferenciát a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Arató László zárta, aki előadását azzal vezette fel, hogy az új generációs tankönyvek az előző generációról szóló kritikájának egy részét semmissé tették. „Természetesen ennek mindannyian örülünk” – tette hozzá – „szívesen”. Azonban ezek – ahogy az elején már szó volt róla – nem jelentenek valódi változást, hiszen csupán felszíni kezelésről, nem pedig gyökeres problémamegoldásról van szó. A fogalomhasználat továbbra is következetlen, az egyes, Fogalmak címszó alatt megjelenő kulcsszavak nem a megfelelő fejezetben fordulnak elő, vagy a közlőszövegben egyáltalán bele sem kerülnek (Arató a tizedikes könyvben 40 ilyet számolt össze). A tankönyvi kérdéseknél továbbra sem érvényesül az az elv, hogy egy-egy mű közel(ebb) kerüljön a diákhoz, ahogy a Kitekintés nevezetű részeknél sem.

„A könyvek több tízezer gyerek elé kerültek, ezt nem hívják kísérletnek. A kísérlet kísérleti körülmények között folyik és nem egy ekkora populáción” – zárta a konferenciát Arató.