A "képolvasás". Képessége, úgy tűnik, csak a korai gyermekkorban sajátitható el - tehát 6 éves kor alatt. Nem nagy vicc és ettől még nem lettem valamibb, mert a vallásos zsidók 3 éves gyerekei már tanulnak irni-olvasni.

Szal apám (nem zs.) 4 éves koromban - nem betűket kezdett olvastatni velem, hanem rövid szavakat. Aztán irjam is le őket. Volt ott papir, de nekem csak a falra volt kedvem firkálni. Erre adott egy jó vastag tintaceruzát, hogy nem törjön ki folyton a hegye. Leirás közben mondta, hogy "most jön a baba-bö". A cica-cö. Azt állitotta, hogy az egész magyar ábécét, kb. 30 szó alapján KETTŐ hét alatt tanitotta meg. Még a Q-t is, de azt mondta, hogy azt csak idegen nyelvekben használjuk: pl. QUQURI-QU!

Az eredmény: egy életre képolvasó lettem. DE: csak magyarul. Ez ugyan a kifogástalanul értett egyéb, latin betűs szövegekre is működik, csak nem tudok más "latinos" nyelvet olyan jól. Oroszra, és héberre azonban nincs képolvasásom. Miért? Szerintem azért, mert túl "későn" ismerkedtem meg a betűikkel.

Mi az, hogy képolvasás? Nemcsak a betűket "nem látom" olvasáskor, hanem valójában a szavakat sem: ránézek a szövegre. Ha ÉRTEM, hogy ott miről van szó, akkor lényegében az egész (rövidebb) bekezdés értelmét fogom fel.

S kiugrik az a részlet, amit nem értek. Onnantól kezdek valójában olvasni. Kiugrik az a "tér-részlet" is a szövegben, ahol helyesirási hiba van. Amit egyelőre nem is találok, keresni kell. Mert csak az ugrik elő, hogy "arrafelé" nem stimmel valami:-)

Mire jó ez? Sebesség... behozhatatlan előny.

Tehát nagyon nagy hiba, hogy nem 3-4 éves korban kezd az átlagosan jó képességű (mint én) gyerek irni-olvasni tanulni.