Érdekes kísérletről számol be reklámfilmjében a Dove. Azt vizsgálták, hogy vajon szebbnek vagy csúnyábbnak látják-e magukat a nők, mint amilyenek valójában. Az erről beszámoló kisfilm látszólag részletesen leírja a kísérlet körülményeit, hogy meggyőzzön bennünket: a konklúzó hiteles.

A kísérlet főszereplője egy fantomképrajzoló. Ő arcokat rajzol egy elfüggönyözött széken ülő személy leírása alapján – valójában tehát sosem látja senkinek az arcát. A rajzoló először azt kéri mindenkitől, hogy írják le magukat részletesen – a válaszok alapján megrajzolja, hogyan néznek ki a kísérleti alanyok. Ezután egy másik kísérleti alany lép be: ő nemrég barátkozott össze az előbbi kísérleti alannyal. Ő erre a kísérleti alanyra vonatkozóan kap kérdéseket. Ugyanarról a személyről tehát két kép készült: egy a saját, egy egy másik ember leírása alapján.

Ezután megmutatták a képeket a kísérleti alanyoknak. A kísérleti alanyok véleménye egybehangzóan az volt, hogy a kívülállók szebbnek, szimpatikusabbnak látták őket, mint ők saját magukat. A videó üzenete: szebb vagy, mint gondolnád!

A nyest olvasói már sokat olvashattak a kutatásmódszertanról, tudhatják, hogyan kell megtervezni egy kísérletet, milyen következtetéseket lehet az eredményekből levonni, milyen buktatókra kell odafigyelni. Itt az ideje, hogy kipróbálják magukat! Gondolják végig, mennyire támasztja alá a kísérlet a végkövetkeztetést, illetve mit lehetett volna tenni annak érdekében, hogy az eredmény meggyőzőbb legyen! (Az ajánló alatt eláruljuk – amíg nem gondolta végig, ne görgessen!)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Természetesen nem egy helyes megoldás van. Bennünk többféle kétely is felmerült, csak a legfontosabbakat jelezzük.

A legkézenfekvőbb kifogás az lehet, hogy nyilvánvalóan kevés a kísérleti alany, és nem tudjuk, miként válogatták ki őket. Az egészen biztos, hogy 30 és 50 közötti, feltehetően viszonylag jómódú (de semmiképpen nem szegény) nőkről van szó. Ők még saját városuk népességét sem reprezentálják: bármi legyen is a végkövetkeztetés, az csak egy nagyon szűk társadalmi csoportra lesz érvényes.

A kísérlet másik gyenge pontja maga a rajzoló. A videó úgy állítja be, hogy a rajzoló teljesen objektív, csupán egy eszköz, melyen keresztül papírra kerül a kísérleti alanyok fejében élő kép. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy mit tudott a rajzoló a kísérletről. A legrosszabb persze az az eset, ha előre tudta a várt eredményt. Arra azonban a kísérlet közben is rájöhet, hogy az egész arról szól, mennyire látja magát másképp valaki, mint egy kívülálló. A videón nem látszik, de az sem zárható ki, hogy a rajzoló el sem tette az első képet, miközben a másikon dolgozott – de ha eltette, akkor is élénken emlékezhetett rá. Az eredmények hitelesebbek lettek volna, ha a rajzoló nem tudja, melyik leírást készíti a az illető saját, melyiket más leírása alapján; ha a leírások sorrendje változik; ha több rajzoló dolgozik valamiféle rotációs rendszerben.

Tükröm, trükköm...
(Forrás: Wikimedia Commons / Brian Boulos / CC BY 2.0)

A kísérlet további gyenge pontja, hogy a leírt és a leíró személyek összeismertetése nyilvánvalóan úgy történt, hogy az illetők szimpatikusak legyenek egymás számára. (1:00-nál a kísérleti alany azt mondja, hogy kifejezetten utasították, hogy legyen barátságos – to get friendly – az éppen megismert másik, később őt leíró kísérleti alannyal.) Nyilvánvaló, hogy a másik ember iránti attitűdünket, így azt is, hogy mennyire látjuk szépnek vagy csúnyának, befolyásolhatja az is, hogy mennyire szimpatikus a viselkedése. Mi több, a rajzolót is befolyásolhatja az, hogy ugyanazon méret vagy forma leírásánál a kísérleti alany szépnek vagy csúnyának minősíti-e az adott testrészt, vagy akár az is, hogy milyen hangszínben beszél róla.

Ebből következik, hogy a konklúzió levonása is elsietett: legfeljebb annyi lehetne, hogy azok, akik kedvelnek, szebbnek látnak. Ráadásul a konklúzió levonásakor nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a kísérleti alany nem feltétlenül azért írja le magát kevésbé szépnek, mert úgy látja magát, hanem esetleg a kulturális konvenciók miatt: a szerénység képzelt vagy valós elvárásának akar megfelelni. Hasonlóképpen a másik kísérleti alany is érezheti úgy, hogy az az elvárás, hogy az imént megismert személyről pozitívan nyilatkozzon.

Nem véletlen, hogy a filmnek paródiája is készült: ebben férfiak szerepelnek, és az eredmény éppen az ellenkezője. A férfiak szépnek tartják magukat, más férfiak viszont seggfejnek gondolják őket, és ennek megfelelő személyleírás is adnak.

Ebben a verzióban a rajzoló azt is elmondja magáról, hogy egy kéthetes nyári művészeti tábor elvégzése után kapta fantomképrajzolói állását. A férfiak használhatatlan leírást adnak magukról („a szemöldököm két sötét szőrvonal”), és a nevetségességig hiúan fogalmaznak magukról („olyan a szakállam, amilyet minden férfi szeretne magának”, „gyönyörű szemek, melyeket az emberek szeretnek órákon át bámulni”). A másikat viszont pöcsnek (douche) nevezik, bandzsának, hüllőnek vagy ragadozómadárnak, csorba fogazatúnak látják.

Természetesen a tanulság az, hogy nem vagy olyan szép, mint gondolnád – az egyik kísérleti alany a fejéhez is vágja a rajzolónak, hogy nem is tud rajzolni. Itt a rajzokból is egyértelmű, hogy a jobb oldaliakat szándékosan torznak rajzolták.

A videó rámutat az eredeti reklámfilm további problémájára is: tényleg igaz az az állítás, hogy minden nő csúnyábbnak látja magát, mint amilyen? Természetesen ahogyan  nem minden férfi gondolja magát szebbnek, mint amilyen, nyilvánvalóan a nők körében sem gondolja magát mindenki csúnyábbnak. (Biztosak vagyunk benne, hogy minden olvasónknak van legalább egy nőismerőse, aki nyilvánvalóan jobb nőnek tartja magát, mint amilyen valójában.) Tulajdonképpen még az sem biztos, hogy az emberek többségének irreális képe van a saját külsejéről. Az azonban egészen biztos, hogy egy valódi kísérlet nem járhatott volna olyan egyoldalú eredménnyel, mint a fenti esetben.

Egy másik videó még messzebbre megy: ebben a férfiaknak a golyóikról kell beszélni, majd ezután egy imént megismert személy írja le a golyóikat. Az, hogy az illető milyen körülmények között szemlélhette meg a szóban forgó testrészt, homályban marad.

Érdemes megfigyelni a sírásig meghatódott férfiakat, akik most szembesülnek azzal, hogy valójában milyen szépek a golyóik, és nem is tűnnek annyira magányosnak, mint ők gondolták. Mindez, akárcsak az eredeti videóban a nőknek, önbizalmat ad nekik az élethez. Ez pedig a humoron keresztül megkérdőjelezi az eredeti videónak azt az állítását is, melyről eddig még nem szóltunk: tényleg akkora szerepe van a saját külsőnkről alkotott képnek abban, hogy mekkora az önbizalmunk, illetve mennyire leszünk sikeresek az életben?