Mrs. Malaprop egészen valóság közeli szereplő, emberi lény, Richard Brinsley Sheridan (1751-1816) angol drámaíró A riválisok (The Rivals) című színdarabjának egyik szereplője. Az író sok helytelenül használt szót, kifejezést ad szereplője ajkára, ezzel érzékeltetve a szereplő félművelt mivoltát. Már a hősnő neve is sejtet valamit: az angol malapropos szó jelentése ’alkalmatlan’ vagy ’alkalmatlanul’, a jelenség innen kapta a nevét: malapropizmus (angolul malapropism). A szavak helytelen használata itt konkrétan azt jelenti, hogy egy helyes hangalakkal ejtett (vagy helyesen írt) szót nem a megfelelő szövegkörnyezetben használ valaki, mert más jelentést tulajdonít neki. A tévesen használt szó általában ritkábban előforduló idegen szó, amelynek a hangalakja hasonlít ugyan a kontextusba illő szóéhoz, jelentésbeli kapcsolat azonban nincs a két szó között. Egy példa erre, amikor Mrs Malaprop azt mondja valakire: „olyan konok, mint egy allegória a Nílus partján” (alligátor helyett).

Dogberryism-nek is nevezik még ezt a jelenséget, William Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiájának szereplőjére (Constable Dogberry) utalva, akinek szájába hasonló tévesztéseket adott a szerző.

Mrs Malaprop szerepében: Mary Louise Wilson

A malapropizmus mint megakadásjelenség

Egyik korábbi cikkünkben már foglalkoztunk részletesebben egy megakadásjelenséggel, a freudi elszólással, amely ugyanúgy, mint a malapropizmus, a beszédtervezés fogalmi szintjén jön létre (Levelt modellje szerint, 1989). Míg azonban a freudi elszólásnál a beszélő tudatában van baklövésének, addig a malapropizmus esetében ez egyáltalán nincs így. A hallgató az, aki a hibát észleli, és esetleg felhívja rá a beszélő figyelmét. A beszélő maga tehát nem javítja a megakadást.

A hiba ilyenkor abból ered, hogy a beszélő egy szónak más jelentést tulajdonít, mint ami annak valójában a jelentése. Például nem mindegy, hogy valaki a tőkéjét likvidálni akarja vagy likviddé tenni. Ugyancsak jó példa, ha valaki azt mondja: az orvosok konferenciát hívtak össze, konzílium helyett, vagy valaki mániákus depressziót említ mániás depresszió helyett. Ugyanez igaz a kisebbségi komplexumra (komplexus helyett) vagy a szuvenír államra (szuverén helyett).

A valódi malapropizmus nem valódi nyelvbotlás

Egy első látásra a malapropizmussal rokonítható megakadásjelenség-típus a téves szótalálás. Mentális lexikonnak nevezzük agyunknak azt a feltételezett raktárát, amelyben a már megtanult szavakat tároljuk. A beszédtervezés során a fogalmi tervezésnek megfelelő szavak kiválasztása ebből a lexikonból történik. Amikor ez a kiválasztási szakasz (a lexikális kiválasztás szintje, ami nem egyezik meg a fogalmi szinttel) nem zajlik le zavartalanul, akkor produkálunk téves szótalálásokat. Sok esetben már a szó elejének kimondásakor felismerjük, hogy nem ezt a szót „akartuk” mondani. A hiba tudatosodása után aztán vagy javítunk, vagy nem.

Ha viszont nem kerül javításra a hiba, akkor hogyan tudjuk megkülönböztetni a téves szótalálást a másik jelenségtől? Nem könnyen. Ugyanis a hiba javítatlansága nem azonosítja kimerítően a malapropizmust. Viszont ha valakinél ugyanaz a tévesztés többször is előfordul hasonló kontextusokban, akkor malapropizmust sejthetünk. A szavak összekeverése ilyenkor már akkor megtörtént, amikor azokat a beszélő elsajátította. Ez olyan ritkábban használt, elvont fogalmakra alkotott szavak esetében szokott előfordulni, amik jelentésének elsajátításához csak a szövegkörnyezetből vonhat le információkat a beszélő. Ez nem mindig vezet helyes eredményre, mert a rendelkezésre álló információ lehet, hogy nem elégséges a pontos jelentés leszűréséhez. Mivel a hiba nem igazán a spontán beszédprodukcióban keletkezik, hanem már a szó megtanulásában gyökerezik, valamint megismétlődhet, sok pszicholingvista nem is tekinti valódi nyelvbotlásnak a malapropizmust.

Az sem segít eloszlatni a jelenség kategorizálása körüli bizonytalanságokat, hogy a pszicholingvisztika nemzetközi irodalmában sokszor a téves szótalálást is malapropizmusnak nevezik. A valódi malapropizmus viszont nem egyszerűen a lexikon szavainak a felcserélése, hibás szó aktiválása, hanem adott szó jelentésének nem megfelelő elsajátításából következő hibázás.

A rosszul használt szavak alapjánáltalában negatívan ítéli meg a társadalom a beszélőt, gyakran használják rá a félművelt szót, de előfordulnak a műveletlen, dilettáns és hasonló jelzők is. A szépirodalomban éppen ezért a nevetségessé tevés egyik eszközeként használják a szereplők mondandójába fűzött malapropizmusokat (pl. Molière vagy Goldoni komédiáiban).

A jószándékú, ám kissé stresszes maci: Zummi

Zummi, a stresszes gumimaci

Zummi (ejtsd: zami) maci az utolsó gumimacik egyike, nem az a tipikus emberi kategória, hanem egészében kitalált lény. Állati a külseje, de emberi tulajdonságai és emberfeletti képességei vannak. És mindenekelőtt: úgy kommunikál, úgy beszél, mint egy ember. Azonban van egy mindent összekuszáló szokása: Zummi maci sokszor felcseréli a szavak kezdőbetűjét. A többi gumimaci tolerálja ezt, de sokszor kerekedik belőle számukra veszélyes és drámai, a mi szemszögünkből pedig komikus helyzet abból, hogy egy ilyen hiba miatt rosszul sül el egy varázslat.

Ez nagy ötlet volt a mesesorozat írói részéről, ugyanis igen szórakoztató. Egy idő után már nem érdekesek a jól sikerült varázslatok: ilyenből már sokat láttunk a tévében. Sokkal izgalmasabb az, hogyan fordítják jóra a macik egy rosszul elsült varázslat negatív következményeit.

Mi a benyomásunk a sokszor tévesztő maciról? Hogy szórakozott, szétszórt. Ezt a többi gumimaci is megjegyzi a történetben, s nem különben maga a folyton tévesztő. Nyelvbotlásainak van egy teljesen emberi oka is: akkor is felcseréli a kezdőbetűket a maci, ha stresszel, mert valami drámai dolog történt. És nem csak a varázsigék kimondásakor. (Bizony a varázstehetségnek is súlya van, és az ettől stresszelő maci nyelve megbotlik a fontos pillanatokban. És néha még memóriazavarral is küzd ráadásul.)

A megakadásjelenségek (egyszerűsítve: a hezitációs jelenségek és „tartalmas” nyelvbotlások) előfordulását, főként, ha valakinek a beszédében olyan sűrűn előfordulnak, hogy már zavaró a hallgatóságnak és a beszédpartnereknek, a szórakozottság, szétszórtság mutatójának tekintik – ez az általános vélekedés. Az alkotók valószínűleg ezt az általános vélekedést vették alapul, amikor kitalálták, hogy ezzel a „verbális defektussal” ruházzák fel a kissé szétszórt és feszült gumimacit. S mint már korábbi cikkeinkben is megemlítettük, a stressz egy olyan állapot, amely hatására gyakrabban produkálunk spontán beszédünkben megakadásjelenségeket.

És az egész gumimaci család

A Zummi maci beszédében is sokszor előforduló jelenséget angolul spoonerism-nak hívják, ennek magyarosított változata a szpúnerizmus. A jelenség William Archibald Spooner (1844-1930) anglikán lelkészről kapta a nevét, aki a 20. század elején az Oxfordi Egyetem Új Kollégiumának igazgatója volt. A lelkészről az a szóbeszéd járta, hogy spontán beszéd közben gyakran követett el hasonló nyelvbotlásokat.

A szavakon átívelő hangfelcserélést metatézisnek is nevezik. Ilyen például a kutyaszarapást hőrével mondása a kutyaharapást szőrével helyett vagy a láttam és már varón karjút mondás a láttam én már karón varjút helyett. A hangfelcserélés megtörténhet a szavak belsejében is (Tajrándölögd a Taljándörögd helyett), de a toldalékok is helyet cserélhetnek a szavak végén, valamint egész szótagok is helyet cserélhetnek egymással.

A szpúnerizmus, a kezdőbetűk felcserélése nyelvi játék is lehet, mert ugye nem mindegy, hogy tanya a Bakonyban vagy banya a takonyban. Természetesen ez már szándékolt, és nem véletlen nyelvbotlás. A nyelvi játékként felfogott szpúnerizmust egyébként durva vélemények finomítására is fel szokták használni. Íme egy egyszerű angol példa: nucking futs a fucking nuts helyett. (A magyarban némileg hasonló a pengős ruca vagy rengős puca esete.)

Jellemrajz nyelvbotlásokkal?

A kérdés, hogy van-e egyáltalán összefüggés egyes megakadásjelenségek gyakori előfordulása és a különféle jellemvonások között, az nagyon körültekintő választ kíván. Lehet, hogy nincs is értelme feltenni a kérdést, mert ilyen összefüggés keresése nyelvészeti szempontból nem releváns. Vannak ugyan egyes emberekre jellemzőbb megakadásjelenségek, főleg hezitációs jelenségek: míg az egyik ember inkább öö-zik; addig a másik inkább hátozik, ígyezik, tehátozik; egy harmadikra pedig a szavak utolsó magánhangzójának megnyújtása a jellemző – de jellemre vonatkozó messzemenő következtetéseket ebből nem lehet levonni. Ha valaki bizonytalan, határozatlan ember, nagy eséllyel bizonytalan, gyakorlatlan beszélő is, gyakori hezitációs jelenségekkel. Ugyanakkor ennek a fordítottja is igaz lehet: ha valakinek a spontán beszédében sok a hezitációs jelenség, akkor arra következtethetünk, hogy az az ember bizonytalan, gyakorlatlan beszélő. Természetesen nem lehet azonban csak ennek alapján ítélkezni, mert a megakadásjelenségek gyakorisága sok tényezőtől függ, például a témától, a beszédhelyzettől.

Források:

Gósy Mária: A spontán magyar beszéd megakadásainak hallás alapú gyűjteménye. In: Beszédkutatás 2004. 6-18.

Gósy Mária: Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Huszár Ágnes: A gondolattól a szóig. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2005.

http://en.wikipedia.org/wiki/Malapropism

http://en.wikipedia.org/wiki/Spoonerism