A magyarok baskíriai őshazájával több szempontból is foglalkozott a Rénhírek. Lássuk, mit olvashattunk korábban:

Baskíria területén a kusnarenkovói régészeti kultúra az ősmagyarokhoz köthető. Ez a kultúra az i. sz. 6. század közepén alakult ki, létrehozói Nyugat-Szibériából, az ún. szargatkai kultúra területéről költöztek ide. (Baskírok és magyarok: közelítés a régészet felől)

Visszafelé nyomozva a magyar őstörténetben, vagyis alkalmazva a László Gyula által oly kedvelt retrospektív módszert, most a szargatkai kultúrának kell utánajárnunk.

Az adatokat Mogilnyikovtól, minden régészek legrégészebbikétől (a mogilnyik temetőt jelent) kölcsönözve, íme a tudnivalók:

A szargatkai kultúra feltárása az 1880-as években kezdődött. Nemcsak helyi műkedvelők, de a finn Otto Heikel is ásott itt. A kultúra neve Levasova régésznőtől származik, aki 1927-ben Szargatszkoje települése mellett végzett ásatásokat. A lelőhelyek a Tobol, Isim és Irtis (nem Irtisz!) folyók mellékén, az erdő- és sztyeppövezet határán találhatók. A kultúrát egyes kutatók szargatkai kulturális egységnek nevezik, amelyet gorohovói és szargatkai kultúrára osztanak.

Korjakova szerint a kultúra négy fázisa figyelhető meg:

• Előszargatkai: i. e. 7–5. század
• Szargatka–gorohovói: i. e. 4–3. század
• Szargatkai: i. e. 2. sz. – i. sz. 2-3. század
• Későszargatkai: i. sz. 3–5. század

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szargatkai kultúrának nyitott és erődített településeit is föltárták már. A telepek erdők közelében, korábbi kultúrák rétegein helyezkedtek el. Ennek alapján feltehető a szargatkai népesség helyi eredete. A szögletes alaprajzú lakóházak félig földbeásottak voltak, több helyiségből álltak.

A temetők folyók magas partján létesültek. A szargatkaiak halomsírokba temetkeztek, igen változatos módon: egyes esetekben megfigyelték a központi sír fölé emelt tető nyomait; az elhunytakat gyakran kivájt fatörzsbe, koporsóba helyezték; néhány kurgánban tűznyomokat is találtak, melyek feltehetőleg a temetkezési szertartás emlékei.

A kultúra legnevezetesebb leletcsoportja a szidorovkai vezéri sír (1. kurgán/2. sír). A magas rangú elhunyt mellé teljes fegyverzetét is a sírba tették: a vaspáncélt, kopját, nyílvesszőket, íjat íjtegezben, kardot és tőrt. Volt ékszere is bőven: aranydíszítményekkel ékesített fejdísz, nyakperec, fülbevaló, díszruha és -öv arany- és ezüstlemezekkel, arany cipőcsatok. Ennivalót és főzőfelszerelést is raktak mellé: a fejénél kerámiaedény és ezüstcsésze, a lábánál kondérok voltak.

És most jön a legérdekesebb. Nem mi találtuk ki, Habsburg-bérenc finnugristák, hanem a szargatkai kultúrát föltáró régészek. Mogilnyikov véleménye szerint a szargatkai kultúra és a tőle nyugatra lévő gorohovói egyetlen egységként szemlélhető, melyet ugorok alkottak. E kultúrák az i. e. 7-6. században alakultak ki. A szargatkai népesség a sztyepp és az erdő határán élt északi csoportból, valamint egy sztyeppvidéki déli csoportból állt. A gorohovóiak egy sztyeppi és egy Aral-tó melléki alcsoportra oszthatók. A szargatkai egységet az i. e. 5-4. században erős szauromata, szarmata, szaka hatás érte. Az i. e. 3-2. századtól kapcsolatba került az ősszamojéd Kulaj kultúrával. Ugyanebben az időben hun hatás is érte. A szargatkaiak a hunoktól vették át a reflexíj használatát. A szargatkai népesség kevert europid-mongoloid jellegű volt, a kultúra különböző csoportjai antropológiai vonásaikban is eltértek egymástól. A szargatkai kultúra élete az i. sz. 3-4. századig tartott. E korszak után nincsenek régészeti leletek erről a területről. Föltehetőleg a népesség elvándorolt. Egyes szargatkai csoportok az Isim–Tobol vidék északi erdősebb részén az ősszamojéd potcsevasi kultúrában éltek tovább, míg más csoportok nyugatra menve a szilvai és a kusnarenkovói kultúra kialakulásában vettek részt. Az etnikai interpretációk szokásos káoszából csak a legvalószínűbbeket kiemelve: a szilvai kultúra ugor vagy permi volt, a kusnarenkovói pedig baskír vagy magyar.

Óvatos és mértéktartó őstörténészek számára tehát kirajzolódik az ősmagyarság vándorlásának útvonala:

• Nyugat-Szibéria (Szargatkai kultúra) →
• Baskíria (kusnarenkovói kultúra) →
• Magna Hungaria (Baskíriától kicsit nyugatra, lásd Bolsije Tigani) →
• A Volga és a Don találkozásának vidéke (Szaltovói kultúra) →
• Levédia (valahol a Szaltovói kultúra peremén) →
• Etelköz (Dnyeper, Dnyeszter, Prut folyók vidéke) →
• Kárpát-medence (itt, ahol vagyunk).

Ez az útvonal kielégíti azt a nyelvészeti igényt, hogy az ősmagyarok valamikor más finnugor nyelvű etnikai csoportok közelében éltek, nyelvük önállósodása idején pedig az obi-ugorok elődeinek szomszédságában.

A szargatkai kultúra ugorsága körül azonban vannak problémák. Az 1920-as években P. A. Dmitrijev a kultúrát még a szarmatákhoz sorolta. Az 1950-es években V. N. Csernyecov sorolta elsőként az Irtis középső folyása mentén föltárt vaskori kurgánokat az ugorokhoz. Ez az elképzelés évtizedekre meggyökeresedett. Az 1960-as években támogatta K. V. Szalnyikov, majd pedig a Káma melléki magyar temetőt feltáró Je. A. Halikova is úgy vélte, hogy az ősmagyarokhoz kapcsolt kusnarenkovói kultúra a szargatkaiból alakult ki. Ez az irányzat Mogilnyikov 1992-ből származó, már idézett véleménye idejére némileg defenzívába szorult. K. F. Szmirnov már 1964-ben úgy vélte, hogy a szargatkai kultúra polietnikus jellegű volt, s ehhez a véleményhez a múlt század végén mind többen csatlakoztak (N. P. Matvejeva, L. N. Korjakova stb.). A kultúra alapjának valamiféle ősiráni népességet tartanak, amely fokozatosan hatása alá vonta a környezetében élő ugor és szamojéd csoportokat, ha úgy tetszik, iranizálta őket. Fölmerült az a lehetőség is, hogy a szargatkaiak a hunok etnogenezisében is szerepet játszottak.

Ez a polietnikus kavalkád kiválóan magyarázhatja a honfoglaló magyarság többrétegű kulturális kötődését. Több kutató igyekszik is ilyen jellegű közegből származtatni a honfoglalókat, feltételezve azt is, hogy őseink egyáltalán nem jártak a Volga–Káma találkozásának vidékén.

Régóta létező elképzelés, hogy a Kazár birodalom vonzáskörében – talán a Don mellékén, talán Kaukáziában – élt ősmagyarok nem a Volga–Káma vidékéről, Magna Hungáriából vándoroltak dél felé, hanem kelet felől érkeztek oda. Ha vándorlásuk során e vidéket nem ejtették útba, akkor hogy kerültek Magna Hungáriába Julianus magyarjai? E nézet szerint oda csak egy részük vándorolt a Don mellékéről, mikor a többiek nyugat felé indultak tovább. Az utóbbi években ehhez az elképzeléshez tért vissza például Erdélyi István.

Ha így történt, vajon érkezhettek-e a Don mellé ősmagyarok a szargatkai kultúra területéről? Mogilnyikov idézett tanulmánya szerint a szargatkaiak egy része az Urál-hegység európai oldalára vándorolt. Ha ők ősmagyarok voltak, akkor ez a vándorlás a tudományban leginkább elfogadott etnogenezis-modellt támogatja. Gondolhatunk azonban arra is, hogy a másik szargatkai csoport volt ősmagyar, az, amelyik Mogilnyikov szerint az ősszamojéd potcsevasi kultúrába olvadt be. Ez így nem stimmel. Viszont végre mondhatjuk azt, hogy az átkos finnugor vidékeket messze elkerülve érkeztek őseink a kazár birodalom szomszédságába. Sok kérdés még nem tisztázott a szargatkai kultúrával kapcsolatban. A további kutatásoktól várható a kultúra csoportjainak pontosabb meghatározása, akár egyes csoportok önálló kultúraként történő újradefiniálása is. Talán egyszer majd pontosan tudni fogjuk, hogy ki, hová vándorolt erről a vidékről a Kr. utáni 4. század környékén. Az mindenesetre bizonyosnak tekinthető, hogy a magyar őstörténet szempontjából a szargatkai kultúra alapvető jelentőségű.

A kultúráról főleg orosz nyelvű, nem túl részletes ismertetők (1, 2, 3) találhatók az interneten. A képek forrásaként jelzett Korjakova−Jepimahov könyvből a Google  részleteket mutat, ugyanezen könyv papíralapú és e-book változata is megrendelhető az interneten. Az angol nyelvű keresés alapján (Sargat culture) pedig a kultúra népességének genetikai vizsgálatáról tájékozódhatunk.

Felhasznált irodalom:

• Koryakova, L. – Epimakhov, A. V.: The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Ages. Cambridge World Archaeology. Cambridge, 2007.
• Mogilnyikov, V. A.: Szargatszkaja kultura. In: Sztyepnaja polosza Aziatszkoj csasztyi SzSzSzR v szkifo-szarmatszkoje vremja. Moszkva, 1992. 292–311.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése