Julianus és három társa, mindannyian domonkos rendi szerzetesek 1236 tavaszán indultak útnak, hogy a keleti magyarokat megkeressék. Eleinte úri dolguk volt:

…szerzetesi ruhájukat világival váltották fel, szakállukat és hajukat pogány módra megnövesztették, majd Aszen Bulgáriáján és Rumélián keresztül – Béla úrnak, Magyarország mostani királyának kíséretével és költségén – Konstantinápolyba érkeztek. Itt tengerre szálltak, és harminchárom nap alatt eljutottak a Zíkiának nevezett földre, Matrika nevű városba… Az Isten pedig kegyelmes volt hozzájuk egy úrasszony személyében… amennyiben ez csodálatos szeretettel fogadta őket, és minden szükségletükről gondoskodott.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Azonban az úrasszony csodálatos szeretete sem feledtette velük, hogy nekik tovább kellene menniük:

…tizenhárom nap alatt átkeltek a sivatagon, ahol sem házat, sem embert nem találtak. Itt elérkeztek az Alániának nevezett földre, ahol keresztények és pogányok vegyesen laktak.

Hoppá, helyben vagyunk: Alánia a Kaukázusban található.

Előzmények

A domonkos rend a 13. század elején jött létre. A rend tagjai aktív igehirdető és térítő tevékenységet folytattak. Magyarországra érkezvén feladatot kerestek maguknak. Hamarosan a Balkánon megerősödött eretnek mozgalmak ellen, valamint a kunok megtérítése érdekében kezdtek el szervezkedni. A trónörökös, Béla herceg, aki az ország keleti részeit kormányozta, a kunok megtérítése által az ország határainak kiterjesztését remélte. Sőt, még a kunoknál is messzebbre tekintett: arra gondolt, hogy meg kellene keresni a keleti magyarokat, egyesíteni a két országot, s ezáltal ő trónra lépésekor már egy Nagyon-nagy-Magyarország ura lehetne. A domonkosok és Béla érdekei szerencsésen találkoztak. Igen ám, de hol kell keresni keleti testvéreinket? Merre induljanak a magyar királyság követei? Az utazás előtt a szerzetesek fölkeresték a legközelebbi könyvtárat:

A keresztény Magyarok Történetében azt találták, hogy van egy másik, Nagyobb Magyarország, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött… A domonkos barátok … megszánták a magyarokat, akiktől származtak, hogy mind az ideig hitetlenségben tévelyegnek. … Annyit tudtak a régiek írásaiból, hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették.

A fenti idézet az úgynevezett Riccardus-jelentésből való. A jelentés egy másik részletéből arra gondolhatunk, hogy a barátok által olvasott könyv Anonymus Gesta Hungaroruma volt („elérkeztek arra a földre, melyet most Magyarországnak neveznek, akkor pedig a rómaiak legelőjének mondottak”). Ugyanakkor Anonymus nem utal arra, hogy keleten is maradtak volna magyarok, tehát valamely más művet is olvashattak a nagy utazásra készülő szerzetesek.

A szakirodalom tanulmányozása után fölszerelték és útnak indították az első felderítő expedíciót, Ottót és három társát. Ottóék útjáról ennyit találunk a már idézett jelentésben:

Az említett szerzetesek, akiket kiküldtek, sok fáradságnak kitéve magukat tengeren és szárazföldön, több mint három esztendeig keresték őket, de az utak sok veszedelme miatt nem tudtak nyomukra akadni, kivéve közülük egy papot, Ottó nevűt… Ő egy pogány országban talált néhány azon nyelven [tehát magyarul] beszélőt, akik révén megbizonyosodott afelől, hogy mely vidéken laknak, de tartományukba nem jutott el. Visszatért hát Magyarországra, hogy több barátot vegyen maga mellé… De a sok fáradságban eltörődve, visszaérkezése után nyolcadnapra, miután megkeresésük minden útját-módját elmagyarázta, Krisztushoz költözött.

Julianus és társai tehát Ottó útmutatásait követve mentek Alániába.

Alánia és az alánok

Az előzmények tárgyalása után nézzük, merre is lehetett Alánia. A legutóbbi írásomban közölt térképre ismét rápillantva láthatjuk, hogy az alán jellegű régészeti leletek egyik csoportja a Kaukázus központi részéről ismert.

Egy kicsit korábbi időszakot feltüntető térkép szerint az alánok a Kaukázus fő vonulatát birtokolták. Vagyis az átjárók ellenőrzése révén kulcspozícióban voltak.

A kaukázusi alánok mai utódai az oszétek. Észak- és Dél-Oszétia a Kaukázus központi részén található.

Az alánok Bizánc, Perzsia, valamint az arabok és a kazárok között lavírozva sokáig meg tudták őrizni függetlenségüket – míg a mongol támadás szét nem forgácsolta őket. A menekülő alánokból jutott Magyarországra is: a jászok a 13. század második felében, a kunokkal egy időben telepedtek le nálunk. A Kaukázus legmagasabb hegyei közé felhúzódott alán csoportok azonban a mongolok számára is megközelíthetetlenek voltak.

Julianus expedíciója idején még virágzott Alánia, habár a történészek éppen a magyar szerzetes beszámolójára alapozzák azt a véleményüket, hogy az ország a feudális széttagolódás állapotában lehetett:

Ahány falu, annyi a fejedelem, s egyikőjük sem tekinti magát alávetve a másiknak. Örökös harcban van fejedelem fejedelem ellen és falu falu ellen.

A kaukázusi kudarc

A domonkos szerzetesek senki magyart nem találtak Alániában, pedig hat hónapot töltöttek ott. Ennivalójuk nem igen akadt, a továbbutazáshoz kísérőt sem találtak, így hát két szerzetes vissza is indult Magyarországra. A hamarosan egyedül maradó Julianus – mint tudjuk – eljutott a volgai bolgárok földjére, s végül sikerrel járt: egy magyar asszony útmutatásait követve rátalált a Káma mellett élő magyarokra.

A kaukázusi bolyongás tanulságai a következőképpen foglalhatók össze:

1. Az 1230-as években Magyarország és a keleti magyarság már nem volt kapcsolatban egymással, a Kárpát-medencei magyarok nem tudták, hogy hol keressék testvéreiket.
2. Keleten járva Ottó olyan információhoz jutott, hogy a magyarokat a Kaukázusban kell keresni.
3. Julianus és társai a kaukázusi alánok földjén nem találták meg a keleti magyarokat.
4. Amennyiben Ottó helyes információt kapott (pl. nem akarták őt szándékosan félrevezetni), akkor valószínűleg a szavárd magyarokról kapott hírt. A Kaukázus fő hegyvonulata és a Kaszpi-tenger közötti földsáv Derbent városánál csupán 3 km széles. E város egy időben Perzsia északi határa volt (neve is perzsa eredetű). Tehát a Kaukázusban egykor volt Alánia területe nevezhető Perzsia határvidékének (ahol Konstantín szerint a szavárd magyarok éltek).
5. Julianusék félre is érthették Ottó tájékoztatását. Lehet, hogy Ottó informátorai csak annyit mondtak, hogy a keleti magyarok egy nagy hegység lábánál laknak. De nem a Kaukázusra gondoltak. Hanem pl. az Urálra. Ottó viszont a Kaukázusra értette. Európában nagyon sokáig keverték ezt a két hegyvonulatot.
6. Amennyiben Ottó helyes információt kapott, s azt nem értette félre, abban az esetben Julianus expedíciója azért volt sikertelen, mert a szavárd magyarok már nem éltek Alániában. Talán már Ottó idején sem voltak ott. Erről azonban Ottó informátorai még nem tudtak. A mongolok és az alánok között az 1220-as években kezdődtek az összecsapások. Elképzelhető, hogy ezek a csatározások okozták a szavárd magyarok eltűnését (felmorzsolódtak, elmenekültek vagy a mongolok máshová hurcolták őket).

A kaukázusi magyar saga második részének végén eljutottunk odáig, hogy valószínűleg egykor élhettek kisebb létszámú magyar töredékcsoportok – a szavárd magyarok leszármazottai – a Kaukázusban. Az 1230-as évekre azonban eltűntek. Ez így kerek, így szép. Egy tudományos mértéktartással fölvezetett, tudományosan elemezhető, vitatható, akár meg is cáfolható elképzelés. Na de ha elvesztek a régmúlt homályában, akkor honnan bújtak elő megint? Kik azok a kaukázusi magyarok, akik Julianus útja után alig fél évszázaddal fölbukkannak a történeti forrásokban, és akik nyomát megtalálták a 18-19. századi utazók? Folyt. köv.

Felhasznált irodalom:

Bendefy László: Az ismeretlen Juliánusz. Bp. 1936.

Julianus barát és napkelet fölfedezése. Vál., bev. és jegyz. Györffy György. Bp. 1986.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése