-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Jártak-e őseink a Kaukázus szent bércein? Avagy később vetődtek csak arra a tájékra? Mikor és kik alapították Madzsar városát? Ezt nyomozzuk több folytatásban.
Kr. u. 950-ben Bizáncban járván, Bulcsu és Termacsu (Tormás) magyar vezérek azzal kábították a császári udvart, hogy élnek magyarok Perzsia határvidékein is. A birodalom kormányzása (De administrando imperio) című könyve 38. fejezetében a császár (Bíborbanszületett Konstantín) a két magyar meséjét így jegyezte le:
Amikor a türkök [=magyarok] és az akkor kangarnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szávartü ászfalünak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre.
A leírás szerint a Levédiában élő magyarság szakadt ketté, s csak egy részük ment Etelközbe. No igen, de vajh, mit jelent az, hogy „Perzsia vidékén”? A Kr. u. 9. században a Bagdadi kalifátus már kezdett részeire hullani. Nagyjából az egykori Perzsia területén a Számánida-dinasztia uralkodott, lényegében Bagdadtól függetlenül. A számánidák uralmuk alatt tartották Khorezm és Szogdiana vidékeit (lásd az 1. térképen). Ugyanakkor a Kaszpi-tenger nyugati partvidékének a Kaukázusig terjedő részét nem. Márpedig valaha ez a vidék szintén Perzsiához tartozott. Vagyis a Perzsia vidékén élő magyarokat leginkább Khorezmtől északra, az Aral-tó fölötti füves zónában kereshetjük, de Perzsia egykori határait figyelembe véve talán a Kaukázustól északra elterülő tájakon is.
(Forrás: készült a Wikipédia térképének felhasználásával)
Az ősmagyarok mindkét tájegység népeivel kapcsolatban álltak. Ebben semmi különös nincsen, mert ez a két vidék környezetének kulturális központja volt. Az itt élő népek rendkívüli hatást gyakoroltak a sztyeppi nomádok kultúrájára és művészetére.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A honfoglaló magyarok tárgyi emlékeiben mind a kaukázusi, mind a közép-ázsiai hatás kimutatható. A kérdés csupán az, hogy az ősmagyarok kapcsolata ezekkel a vidékekkel közvetlen vagy közvetett volt-e. A magyar lakóterület határos volt-e valamelyik vidékkel, vagy csak kereskedelmi kapcsolatok léteztek a magyarok és a Kaukázus, a magyarok és Khorezm, valamint Szogdiana népei között?
Az 1930-as években Zakharov és Arendt szovjet tudósok úgy vélték, hogy a szaltovói régészeti kultúra az ősmagyarok emléke. Magyarországon megjelent könyvükben a szaltovói temetőből közöltek olyan leleteket, mint amilyenek a honfoglaló magyarok tárgyi emlékei között is találhatók (Zakharov, A. –Arendt, V.: Studia Levedica. Régészeti adatok a magyarság IX. századi történetéhez. Archaeologia Hungarica 16. Bp. 1935.). A két szerző kétségtelenül a szaltovói kultúra legmagyarosabb leleteit ismertette meg a magyar régészekkel. Csakhogy a szakemberek már jó ideje sejtették, hogy a Zakharov és Arendt által magyarnak vélt leletek az alán néphez köthetők. Az alánok az arab támadás miatt menekültek el a 8. században kaukázusi hazájukból a Don és a Donyec mellékére. A kaukázusi alán temetőkben ugyanúgy található a honfoglalókéval összevethető leletanyag, mint a doni alánoknál (Vinogradov, V. B.: Altungarische paralellen zu einigen Gräbern des Alanischen Gräberfeldes bei Martan-ču. Acta Archaeologica, 1983. 211–220.).
Nézzük például a szablyákat:
(Forrás: A honf. magy., Zakharov-Arendt, Vinogradov, Halikova)
A sorozatban balról jobbra látható egy Kárpát medencei magyar, egy szaltovói alán, egy kaukázusi alán és egy Magna Hungária-beli (lelőhely: Bolsije Tigani) magyar sírból származó fegyver.
A két alán szablya amúgy jobban hasonlít a keleti magyar, mint a Kárpát-medencei példányra. A szaltovói alán szablya markolatán az ujjakat elválasztó tüskéket láthatunk. Ezeket a tüskéket idézik a kaukázusi alán szablya és a Magna Hungáriából származó szablya markolatán látható kis fémlemezkék. A szaltovói szablya markolatának végén lévő gomb a Bolsije Tiganiban talált szablya markolatgombjával rokonítható.
A kaukázusi alán temetőkben a szablyák mellett más olyan tárgyakat is találunk, amelyek a honfoglaló magyarságra is rendkívül jellemzőek. Ilyenek például a gömbsorcsüngős fülbevaló, a veretes tarsoly és a négydudoros gyűrű.
A Kaukázus egyébként nemcsak a honfoglaló magyarsággal hozható kapcsolatba, hanem a Kárpát-medencébe korábban beköltözött avarokkal is. Az erre vonatkozó történeti adatok Czeglédi Károly könyvében olvashatók (IV-IX. századi népmozgalmak a steppén. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 84. Bp. 1954.). Így, aki a kettős honfoglalásban hívő ember, az duplán is a Kaukázusból eredeztetheti a magyarokat. Persze nem szabad elhamarkodottan ítélni. Ami a régészeti leletekből látható, azt már korábban leírtam: a Kaukázus népei rendkívüli hatást gyakoroltak a sztyeppi nomádok kultúrájára és művészetére. Így a magyarokra is – éspedig a magyarság vezető rétegére. Azért csak rájuk, mert egy díszes szablya, egy veretes öv vagy egy lemezzel díszített tarsoly igen drága dolog volt, azt csak a leggazdagabbak tudták megszerezni. Ők akartak kérkedni a legdivatosabb és legértékesebb tárgyak birtoklásával. Az ilyeneket pedig a kaukázusi vagy közép-ázsiai műhelyekből lehetett beszerezni. Ezért a magyarok kaukázusi kapcsolata inkább kulturális – ha úgy tetszik, divat jellegűnek tűnik.
Volt a magyar őstörténet-tudományban olyan időszak, amikor komolyan számoltak azzal a lehetőséggel, hogy az ősmagyarok a honfoglalás előtt huzamosabb ideig tartózkodtak TranszKaukáziában, vagyis a Kaukázus északi előterében. Ezt a nézetet azonban nemcsak az eddig felsorolt szórványos adatok táplálták, hanem a magyarság kaukázusi jelenlétéről szóló későbbi híradások is. Majd ha eljön az ideje, kitérek ezekre az adatokra és a belőlük merítő nézetre is. A második térképen jelöltem TranszKaukáziát. Egyébként ennek területén volt egykor Madzsar városa is.
(Forrás: készült Pletnyova térképének felhasználásával)
A besenyő támadás miatt Perzsia vidékére költözött magyarokkal a kapcsolat a honfoglalás után ötven évvel még fennállt. Konstantín ezt írja (ugyancsak a 38. fejezetben):
A türköknek amaz előbb említett népéhez, amely kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó, előbb említett türkök mostanáig küldenek ügynököket, és meglátogatják őket és gyakran hoznak választ tőlük ezeknek.
Lassacskán azonban feledésbe merültek a Perzsia határán élő magyarok: a 12. század végén krónikát író Anonymus már nem hallott róluk, s nem tudják a 13. század első felében útra kelő domonkos szerzetesek sem, hogy hol keressék keleti testvéreiket.
Hogy merre járt, s kit hogyan talált meg a keleti magyarokat kereső első szerzetes, Ottó, és merre bolyongott Julianus, míg rálelt a helyes útra, arról majd legközelebb.
Felhasznált irodalom:
- Halikova, E. A.: Ősmagyar temető a Káma mentén. (Magna Hungaria kérdéséhez.) Archaeológiai Értesítő103. (1976) 53–78.
- A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Szerk. Fodor István. Bp. 1996.
- A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Györffy György. Bp. 1975.
- Pletnyova, Sz. A.: Ot kocsevij k gorodam. Moszkva, 1967.
- Vinogradov, V. B.: Altungarische paralellen zu einigen Gräbern des Alanischen Gräberfeldes bei Martan-ču. Acta Archaeologica. Bp. 1983. 211–220.
- Zakharov, A. –Arendt, V.: Studia Levedica. Régészeti adatok a magyarság IX. századi történetéhez. Archaeologia Hungarica 16. Bp. 1935.