A magyarság kaukázusi kapcsolatainak tárgyalásában elérkeztünk azon korszakhoz, melyet Bendefy László történészi tevékenységének ismertetése nélkül nem lehet tárgyalni. Ugyanis neki köszönhetjük azon levél eredetijének megtalálását, amelyben felbukkan Jeretanny/Jeretamir/Jeretany/Gyeretyan kaukázusi magyar fejedelem neve. (Sorozatunk 1. és 2. része.)

Bendefy Lászlóról

A források ismertetése előtt tekintsük át, hogyan törte rá az ajtót Bendefy a magyar őstörténet finom kis porcelánboltjában tanácstalanul tébláboló tudós urakra.

Az ambiciózus fiatalember Cholnoky Jenő tanácsára egyszerre folytatott földmérnöki és geológusi tanulmányokat a múlt század húszas éveinek második felében. Két diplomájának megszerzése után a földmérési hivatalnál elhelyezkedve felcsillant előtte a lehetőség, hogy Afrika-expedíciók résztvevője lehet. Éppen egy olasz–magyar expedíció ügyében tartózkodott Rómában, amikor a hazai jubileumi ünnepségek Julianus utazásai felé fordították a figyelmét. Az 1230-as években zajlott utazások 700. évfordulójának ünnepségei arra inspirálták Bendefyt, hogy a vatikáni levéltárban utánaolvasson a magyar szerzetesek expedícióinak. Levéltári kutatásainak eredménye 1936-ban megjelent első történeti munkája, Az ismeretlen Juliánusz.

A szerző ekkor még igen messze volt attól, hogy történésszé váljon. Első műve inkább mesekönyv, mint tudományos értekezés. Még a tudományos ismeretterjesztéstől is igen távol áll. A szövegben Bendefy nem hivatkozik forrásaira, nem választja el a fikciót a valóságtól. Ez történelmi regények esetében megbocsátható. Az ismeretlen Juliánusz történelmi regénynek viszont unalmas (akármelyik rendes ponyvaszerkesztő megállapíthatná például, hogy hiányzik belőle a szerelmi szál). Egy történelmi fikciót azonban a szerzők nem szoktak úgy beállítani, nem szoktak úgy hirdetni, mintha az maga lenne a megtörtént valóság. Márpedig Bendefy alapállása az volt, hogy ő most éppen a történelmi valót írja meg, szemben a többi buta történésszel, aki erre mostanáig nem volt képes.

Első könyve után a folyóiratokban is sorra jelentek meg Bendefy őstörténeti cikkei. Ezek jól adatolt, jegyzetekkel ellátott írások. Ugyanakkor olyan koncepciókat, a történelmi események olyan rekonstrukcióját tartalmazzák, amelyek a kevés forrás miatt nem bizonyíthatók, s nem is cáfolhatók, vagyis tudományos vitára nem alkalmasak. Bizonyíthatatlan elméleteket a többi kutató is tudott volna gyártani, csak éppen minek. A koncepciózusan féltudományos vonulatba tartoznak a szerző azon írásai is, amelyek a kaukázusi magyarokkal foglalkoznak.

Bendefy László könyvei:

• Az ismeretlen Juliánusz: a legelső magyar ázsiakutató életrajza és kritikai méltatása. Bp. 1936. Reprint: Győr, 2001.
• Kummagyaria: a kaukázusi magyarság története. Bp. 1941. Reprint: Bp. 2002.
• A magyarság kaukázusi őshazája: Gyeretyán országa. Bp. 1942. Reprint: Bp. 1999. (Bakay Kornél bevezetőjével és Bendefy László életrajzával, melyet fia, Bendefy István írt). A műnek van egy másik kiadása, szintén 1999-ből, Bálint István János válogatásában, szerkesztésében és utószavával.
• Magna Hungaria és a Liber Censuum. 1943.
• A magyarság és Középkelet. Bp. 1945. Reprint: Bp. 2000. (Berta Árpád bevezetőjével)

A címekből látható, hogy minket most a 2. és a 3. mű érdekel. A Kummagyaria összetett szó Bendefy szerint a középkori forrásokban olvasható, a Kuma folyó nevét és a magyar népnevet tartalmazza. A Kuma megtalálható a sorozat előző írásaiban már használt térképen:

Kummagyaria – a téma fölvezetése

A Kummagyaria című könyvében Bendefy még csak fölvázolja elméletét. Az első fejezet címe: A történelmi magyarság kialakulása (7–40.) Bendefy koncepciója szerint „az onogur-magyarságnak uralvidéki hazájából a kaukazusalji síkságra való költözködése a hún népmozgalmakkal karöltve történt meg”. A magyarok egy része azonban az Urál nyugati lankáin maradt. Ez a rész öt törzs Mogyeri, Jenő, Gyarmat, Tarján, Kér) töredéke volt, belőlük lettek a baskírok. (A baskír népnév jelentése öt törzs.) A Kr. u. 7. században élt Kuvrat bolgár fejedelem halála után gyermekei közül az apja területén maradt „Bat-baján gyulával az ősi magyar finnugor magból áthasonult hún-magyar törzsek tartottak ki kaukázusvidéki lakóhelyükön”.

A levédiai magyarság a besenyő támadás után kettészakadt. Csak egyik csoportjuk érte el a Kárpát-medencét. A másik csoport Kaukáziában maradt. Ez a terület valójában Levédia délkeleti része volt, a későbbi történeti forrásokban a Kuma folyó után Kummagyariának nevezték. Ez a csoport Bendefy szerint a Kr. u. 4. század 2. felétől élt Kummagyariában. Igen korán kereszténnyé vált, etnikai egységét Timur Lenk támadásáig (1390-es évek) tudta megőrizni. Eddig az első fejezet.

A mű végén található igen nagyvonalú irodalomjegyzékből kitűnik, hogy a korabeli szakirodalmat Bendefy átnézte. Koncepciója attól egyedi, hogy a sztyeppövezet történetét lényegében azonosítja a magyarok történetével. Valamiféle pánhungarista felfogás szerint a hunok, avarok, bolgárok valójában mind magyarok voltak. Egyébként ez a fajta szemlélet tükröződött a Turán című folyóiratban is. A szerzők és az olvasók elképzeléseiben ez megfért a finnugor nyelvrokonsággal, ugyanakkor kórosan és károsan túlértékelte a magyarság történelmi szerepét. A korabeli tudományos nézetektől Bendefy alapjaiban nem tért el, hiszen a Ligeti Lajos által szerkesztett, A magyarság őstörténete című kötetben is azt írta Halasi Kun Tibor, hogy Kr. u. 463–800 között a magyarság Kaukázia területén élt (73.).

Hogyan értsünk félre mindent

Bendefy igyekezete, történelmi érdeklődése azonban sajnos a források rendkívül szabad értelmezésével párosult. Szinte mindent sikerült félremagyaráznia. Légvárakra épített kártyavárakat – vagy fordítva. Bendefynél semmi sincs bizonyítva, s minden alárendelődik a koncepciónak. Különösen szembetűnő a földrajzi és személynevek szabad kezelése: nála Muageris király neve Mogyeri (18.), Kuvrat pedig Kürt. A Kuma folyó nevében a Kum rejlik, ami a hunnal azonos, ezért a folyónév jelentése: a hunok folyója (12.). Mindezen feltételezések elfogadása hit kérdése: ugyanis a történeti forrásokban szereplő nevek rengeteg torzuláson mehettek át, már addig is, míg hallomásból leírták őket, majd utána tovább torzulhattak az olykor tudálékos vagy csak figyelmetlen szövegmásolók szorgos munkája során. Bendefy szómagyarázataira építi elméletének pilléreit, s ettől lesz olyan omlatag az egész konstrukció.

A nevezetes pápai bulla

A Kummagyaria második fejezetében Bendefy a kaukázusi magyarság sorsát elemzi. Kiinduló pontja a besenyők támadása a levédiai magyarság ellen, végpontja pedig Timur Lenk végzetes támadása, Magyar (Madzsar) városának pusztulása.

E művében közli XXII. János pápa bulláját, amely utal Jeretányra, az ázsiai magyarok királyára. A bulla első rész összefoglalja az előzményeket:

Beszámoltak (ti. a pápának) az ázsiai magyarok, a malkaiták és az alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek … megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus elöljárót kért az Apostoli széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet…

Ehhez a fejezethez Bendefy semmiféle szakirodalmat nem ad, mert azt majd a Jeretány országa című, készülő művében találjuk meg. Ez a műve végül A magyarság kaukázusi őshazája: Gyeretyán országa címmel jelent meg. Lássuk hát ezt a híres őshazát!

A magyarság kaukázusi őshazája: Gyeretyán országa – a téma kifejtése

A kaukázusi Magyarországgal foglalkozó könyv XXII. János bullájának az ismertetésével indul. Kiállításának helye: Avignon, ideje: 1328. október 3. A bevezetőből megtudhatjuk azt is, hogy a keresztény hittérítők a 13. század közepétől erőteljes tevékenységet folytattak a tatárok által megszállt területeken. Bendefy szerint a kaukázusi magyarságról először IV. Ince pápa emlékezik meg egy 1253-as bullájában. A továbbiakban IV. Sándor és IV. Miklós bulláiban is találkozunk velünk (1258, 1288, 1291). Ezeket az adatokat a szerző 1942-es vatikáni tanulmányútján búvárkodta össze. Kiküldetését Hóman Bálint támogatta.

A Jeretány helyett immár Gyeretyán (Bendefy szerint ez lehetett az igazi olvasata, jelentése: gyertyán/fa/) országával foglalkozó nagy mű a már idézett pápai bulla mintaszerű közlésével indul. Utána azt bizonyítja a szerző, hogy Gyeretyán országa csakis a Kaukázusban lehetett, mert:

1. az alánok a 14. században ott éltek, a Tyerek folyó mellett,
2. a malkaiták neve a Tyerek mellékfolyója, a Malka nevéből ered (lásd az idézett bullarészletet)

A Kuma folyó (Amalov, George fotója)
(Forrás: http://www.panoramio.com/user/1110489?with_photo_id=11600035)

Muszlim geográfusok és európai utazók a „kummagyarok”-ról

A bevezető részek után találunk egy fejezetet, melynek címe: A „kummagyar” népnév. Ebben a fejezetben Bendefy összemossa azokat a szerzőket, akik a magyarokat nem türköknek, hanem magyaroknak nevezik, és azokat, akik szerinte a kummagyarokat emlegetik. Ezzel azt a látszatot kelti, mintha a kummagyarokat, tehát a kaukázusi magyarokat egész sor történeti forrás ismerné. Holott szinte egyik sem ismeri. Bendefy szerint a Plano Carpini művének különböző fennmaradt változataiban Cumae/Tymet/Tumat/Tumacht ország- vagy népnév a Kummagyar alakból ered. Így persze könnyű mindenütt kummagyarokra bukkanni.

Egy másik szerzetes-utazó, Rubruk útközben találkozott magyarokkal is. Ez Bendefynél már úgy jelenik meg, hogy Rubruk járt Kummagyariában, és ez a találkozás is ott történt. Holott erre a szövegben semmiféle utalás nincsen. Ezt Bendefy is tudja, de az elmélete kedvéért mégis erőszakot tesz forrásán. (Az eredeti úti beszámolók magyar fordítása Györffy György szerkesztésében olvasható: Julianus Barát és napkelet fölfedezése. Bp. 1986. 141., 257–258., 423., 448.)

Elhihetjük viszont a szerzőnek, hogy Abu’l-Fida 1321-ben Madzsar városát Kum-mods.ar néven említi, s ebben a változatban benne rejlik a Kuma folyó neve.

Nagyon hosszasan foglalkozik Bendefy azzal is, hogy a muszlim geográfusoknak a magyarokról szóló híradásait Kummagyariára vonatkoztassa. Fölösleges időpocsékolás, mert a korai szerzőknél ugyan láthatóan több területről és több korból származnak a magyarokra vonatkozó adatok, de azok az adatok olyan kevesek, hogy belőlük Kaukáziára következtetni lehetetlen. A muszlim geográfusok a már idézett Abu’l-Fida kivételével Kummagyaria nevét egyszer sem írták le.

Kummagyaria – fantázia vagy valóság?

Bendefy Lászlónak a magyarság kaukázusi őshazájáról szóló műve rendkívül alaposan, logikusan felépített mű. A történeti források ismertetése után tárgyalja a kaukázusi keresztény hittérítés történetét, Timur Lenk hadjáratát, majd a 18-19. századi beszámolókat Madzsar városának romjairól. Földrajztudósként természetesen jellemzi a kaukázusi magyarság lakóhelyének földtani és földrajzi viszonyait, valamint kitér a terület éghajlati adottságaira is. Mintaszerű munka.

Mi hát akkor a baj vele? Csak annyi, hogy alapkoncepcióját nem tudja bizonyítani. Azt, hogy a Kr. u. 4–14. században létezett egy kaukázusi magyar állam, Kummagyaria. Bendefy tévedése egyrészt a fentebb már vázolt hibából ered, vagyis a történelmi források túl önkényes használatából, másrészt pedig a kor hangulatából. Az országgyarapítás lázában égett a szerző is. Kummagyariáját az első lapon Teleki Pál emlékének ajánlja, és így fejezi be: Budapesten, 1941. április 12-én, Szabadka visszafoglalásának napján. A magyarság kaukázusi őshazájának megírásával Bendefy pedig az egykori Nagy-Magyarországon kívül még egy hajdani Magyarországot, Kummagyariát adta a múltba révedezőknek. Ez a történelemszemlélet és Bendefy László kapcsolatrendszere − például ismeretsége a később háborús bűnösként elítélt Hóman Bálinttal, valamint azzal a Fettich Nándorral, akitől akadémikusi címét megvonták, és a régészettől évekig távol tartották − eredményezte azt, hogy történetírói munkásságát a háború után igyekeztek semmissé tenni, agyonhallgatni. (Ebben segítségükre volt, hogy Bendefy nem folytatta történetírói tevékenységét.) Ezt a bánásmódot azonban semmiképpen sem érdemelte meg. Az 1989-es rendszerváltás után jött az újrafelfedezés. A reprintkiadásokban megnyilvánuló kritikátlan rajongást azonban Bendefy mint történész szintén nem érdemelte meg.

A kritikai megközelítésnél maradva Bendefy érdemeként említhetjük, hogy ébren tartotta, és ma is ébren tartja az érdeklődést a magyarság egykori kaukázusi kapcsolatai iránt, és ráirányította a tudomány figyelmét a magyar őstörténet egyik megoldatlan problémájára.

A műveiben felhasznált forrásokra is támaszkodva, véleményét részben átvéve, de inkább módosítva a következőképpen foglalható össze a kaukázusi magyarság története:

1. Az ősmagyarok első felbukkanásának ideje a Kaukázus északi előterében egyelőre pontosan nem datálható.
2. A levédiai magyarságot ért támadás után minden bizonnyal egy magyar csoport (a szavárd magyarság) letelepedett a Kaukázus északi előterében.
3. Ez a csoport az 1230-as években már elvesztette etnikai önállóságát, ezért nem talált rá a keleti magyarok után nyomozó Julianus.
4. A Bendefy László műveiben összegyűjtött adatok alapján feltehető, hogy kb. az 1250-es évektől ferences és domonkos szerzetesek erőteljes gondozó és hittérítő tevékenységet fejtettek ki a Kaukázus körzetében. Ekkor itt önmagát magyarként meghatározó népesség is élt.
5. A pápai bullákban szereplő Hungaria maior talán a kaukázusi magyarokra utal. Ezt az elnevezést az 1320-as évekig használták.
6. A 14. századi pápai bullákban szereplő episcopatus Maieriensis talán a Madzsar városban működött püspökségre utal, így szintén vonatkoztatható a kaukázusi magyarságra.
7. A 14. század végén – 15. század elején új elnevezés bukkan fel a pápai bullákban: episcopum Montium Caspiorum, illetve episcopum Cumuchensis, seu Comuchensis, vel Montium Caspiorum. Ezt Kaukázusi Püspökségnek, avagy Kumük Püspökségnek fordíthatjuk. Feltehetőleg erre az időszakra esik Madzsar város pusztulása és a város környékén a kumük népesség letelepedése. Az episcopum Cumuchensis/Comuchensis név nem hozható kapcsolatba a Kuma folyó nevével és a kaukázusi magyarokkal, annál inkább a kumük néppel.
8. Az 1329 után az alánok és a malkaiták közelében felbukkanó kaukázusi magyarok nyelvéről közvetlen adatunk nincs. Amennyiben igaznak tekintjük, hogy Gyeretyan tényleg a magyar királyok rokona, akkor feltehetjük, hogy ő magyarul beszélt. Ezzel szemben a Madzsar városának romjai között talált arab nyelvű sírkövek mohamedán vallású, feltehetőleg nem magyar nyelven beszélő lakosságra utalnak (ezek a sírkövek az 1300-as évek közepéről származnak).

Ha a 13. század közepétől pár évtizedig a Kaukáziában élt magyarok nem a Levédiából odamenekült szavárd magyarok leszármazottai, akkor mégis kifélék-mifélék? Legközelebb ezt elemezzük, valamint sort kerítünk a Madzsar városáról szól úti beszámolókra, legelőször is Ibn Battútáéra.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése