A 20. század második felében a magyar őstörténeti tudományok a történeti nyelvészet szolgálóleányaiként működtek. Legalább is azt hitték. Valójában a nyelvészek egyik történeti elképzelését próbálták igazolni. Arra kerestek bizonyítékokat, hogy a finnugor alapnyelvet beszélő ősnépesség egy viszonylag kis területről, a finnugor őshazából vándorolt szét. Arra gondoltak – teljesen jogosan –, hogy ez az ősnépesség kultúrájában és antropológiai vonásaiban is egységes volt. Tehát a „rokonság” bizonyítékait keresték a saját tudományuk módszereivel. A társtudományok abban is egységesek voltak, hogy igyekeztek a nyelvészet aktuális őshaza-koncepciójához igazodni.

A régészek finnugor eredetű tárgyak és temetkezési rítusok után kutattak a honfoglalók haló porában, a folkloristák pedig a magyar táltoshit finnugor gyökereit próbálták előásni.

Az antropológiában ezt az irányzatot Lipták Pál képviselte.

Lipták Pál antropológia munkásságának kiemelkedő eredménye az először 1969-ben megjelent Embertan, emberszármazástan című egyetemi tankönyve. Ebből a tankönyvből, magától a szerzőtől tanulták az antropológiát az ELTE régészhallgatói is. A kötetből kiemeltünk néhány alapvető tudnivalót, meghatározást.

Antropotaxonómia

Az antropotaxonómia az emberi variációk térbeli eloszlásával, vagy más szóval a földrajzi variálás kérdésével foglalkozik. A ma élő ember politipikus faj. E fajokra az jellemző, hogy földrajzilag elkülönülő és rendszertanilag a faj fogalma alá tartozó egységekre, alfajokra (subspecies) oszthatók.

Az emberi fajon belül az alábbi taxonómiai kategóriákat célszerű alkalmazni:

• nagyrassz (subspecies)
• rassz vagy fajta (microsubspecies)
• alrassz és helyi alak (forma localis)

(Lipták Pál 1971: 213–214. nyomán, részben szó szerint idézve)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Lipták Pál az 1960-as években megjelent tanulmányaiban fejtette ki nézeteit a honfoglaló magyarság antropológiai jellemzőiről. Három csoportot különített el:

1. „Ugor-magyarok” – zömmel europid–mongolid keverékek (=uráli embertani típus, lásd a mongolid/mongoloid nagyrasszban), de előfordult körükben a cromagnoid és a hosszú fejű europid típus is (mindkettőt lásd az europidoknál).
2. „Török-magyarok” – tőlük ered a honfoglaló magyarság turanid, pamíri és mediterrán komponense. Lipták Pál szerint a Káma folyó mellett török hatás érte az ugor-magyarokat és a mai Baskíria területén zajlott az ugor és török (= onogur) komponens összeolvadása.
3. Kárpát-medencei komponens – itt Lipták avar továbbélést feltételezett. Véleménye szerint az avaroknál az europid jelleg dominált, de a vezető rétegnél (az összavarság 17%-a) mongolid és mongoloid (konkrétan az europo-mongolid) típusok is előfordultak.

Lipták Pál az ugor-magyarokról

Nagyon tanulságos Lipták Pál összefoglalása a Magyar őstörténeti tanulmányok című kötetben. Címe szerint az írás az antropológiával foglalkozik (A magyar őstörténet kérdései az antropológiai kutatások alapján), de a szövegben igen kevés antropológiát találunk, helyette a társtudományok eredményeit olvashatjuk igen csak összetömörítve.

Az „ugor-magyarok” leírásában például azt olvashatjuk, hogy az ananyjinói régészeti kultúra az „ugor-magyarok” emléke, ebből következően a Káma és a Belaja folyók mellett volt a magyar őshaza, mindezt pedig az bizonyítja, hogy az egyik ananyjinói temetőből előkerült emberi csontok az uráli típusba sorolhatók. Ha ezt az állításhalmazt szétbontjuk, kialakulása úgy rekonstruálható, hogy a nyelvi, történeti és régészeti adatokból összemixelt elképzelést Lipták Pál megpróbálta a paleoantropológiai megfigyelésekkel alátámasztani.

A Káma folyó talán még Köppen végzetesen elavult és hibás Volga–kámai őshazaelméletéből keveredett ide. A Belaja folyó Julianus és az őt követő utazók nyomán került az őstörténetbe, mégpedig oly módon, hogy az említett utazók nyomán elterjedt a baskíriai magyar őshaza feltételezése, a Belaja pedig keresztülfolyik Baskírián. Ezért az írott források Etil/Atil folyóját többen azonosították vele.

Mindehhez pedig jött az ananyjinói régészeti kultúra feltárása, mely a környéken sokáig az egyetlen ismert vaskori emlékcsoport volt, és a nyelvi-történeti állításokra, valamint a távoli régészeti párhuzamokra alapozva rá lehetett fogni, hogy az ősmagyarok emléke. A fentiek mellett Lipták elméletében felismerhető a Bartucz–Nemeskéri vonal folytatása is a Volga–Káma–Belaja melléki ugor őshazáról (lásd az előző cikkben).

Lipták Pál gondolatmenete az úgynevezett kevert érvelés klasszikus esete. Ez akkoriban általánosan elfogadott volt: László Gyula kettőshonfoglalás-elmélete sincs bizonyítva tisztán egyetlen tudományra alapozva, helyette valami kevert régészeti-nyelvi-történeti katyvaszt kapunk. Manapság az ilyen érvelést nem fogadják el a felsorolt tudományokban (sem).

Az europid (és europoid) nagyrassz felosztása

Cromagnoid csoport

• Cromagnoid-A (protoeurópai, dáli v. fáli)
• Cromagnoid-B (kelet-balti, kelet-europid, preszláv)
• Cromagnoid-C

Nordoid csoport

• Protonordikus
• Északi (nordikus)

Mediterrán csoport

• Protomediterrán (paleomediterrán)
• Nyugati mediterrán (atlanto-mediterrán, atlanto-pontusi)
• Gracilis mediterrán (klasszikus mediterrán, ibero-insularis)
• Keleti mediterrán (orientalo-indid)

Sötét színkomplexiójú rövidfejűek

• Lappid
• Alpi
• Dinári (adriai)
• Elő-ázsiai (armenoid)
• Pamíri

Meghatározatlan (mixomorf) elemek

• Polinezid

(Lipták Pál 1971: 218–226.)

Lipták Pál a török-magyarokról

A török-magyarok kialakulásáról megfogalmazott koncepció szintén a társtudományokra és nem az antropológiai adatokra alapozva keresi a török-magyar érintkezés színhelyét. A Volga menti volgai bolgár temetők régészeti emlékanyaga valóban közel áll a honfoglalók emlékeihez, a Volga említése tehát jogos lenne. De miért a Káma? Talán nemcsak az „ugor-magyar”, hanem a „török-magyar” csoport is az ananyjinói kultúra népességéből ered? A török-magyarokkal kapcsolatban is felbukkan Baskíria. Szerepeltetésének nincs semmiféle antropológiai alapja, csak a már említett történeti adatok.

Ide kapcsolható Lipták Pál azon állítása, hogy a honfoglalók különböző társadalmi rétegei különböző antropológiai jegyekkel bírnak. Véleménye szerint a vezető réteg turanid, uráli és pamíri, a középréteg gracilis mediterrán, nordoid és pamíri, a köznép pedig nordoid, mediterrán és cromagnoid A, illetve B jellegű volt. A vezető rétegben tehát domináltak az europo-mongolid típusok.

A mongolid (és mongoloid) nagyrassz

A tulajdonképpeni mongolidok

• Bajkáli (paleoszibériai – mosonszentjánosi avar temető, hunok?)
• Szinid (északkínai)
• Alacsony arcú vagy széles arcú mongolid (szajáni, tungid – üllői avar temető)
• Belső-ázsiai mongolidok
• Dél-mongolidok

Europo-mongolid (mixomorf) csoport

• Uráli (uralo-altaji, ugor, europo-szibirid – honfoglaló magyarok, hantik, manysik)
• Turanid (dél-szibériai – kazahok, kirgizek, honfoglalók vezető rétege
• Jenyiszeji (amerikanoid)

Meghatározatlan (mixomorf) csoport

• Eszkimid

(Lipták Pál 1971: 226–236.)

Lipták Pál másokról

A Magyar őstörténeti tanulmányokban megjelent cikkében Lipták Pál név nélkül bírált mindenféle antropológusokat, akik nem átallnak sok-sok adatot mérni honfoglaló koponyákon, s azokat statisztikailag elemzik, nem törődve a társtudományok eredményeivel. Hogy kik lehetnek ezek az elvetemült tudósok, akik az antropológiai adatokat antropológiai módszerekkel értékelik, kizárásos alapon sejthetjük meg: a szerző cikkében több antropológus kollégáját említi, de Tóth Tibort nem. Éry Kinga neve ugyan lábjegyzetben többször felbukkan, de úgy tűnik, hogy a bírálat másik címzettje ő lehet („Lehetséges … egyoldalúan csak statisztikai eljárásokat alkalmazni … csupán 10 kvantitatív metrikus adat alapján, a morfológiai jellegeket teljesen elhanyagolva, minden széria »hasonlíthat« a többire.”)

Tóth Tibor a magyar koponyák őshazájáról

Az 1960-as években Tóth Tibor, a Nemzeti Múzeum antropológusa két konferencián ismertette eredményeit: 1965-ben Helsinkiben a finnugristák előtt, és 1968-ban Dusanbéban a Közép-Ázsia-kutatók konferenciáján. A honfoglalók embertani jellegzetességei után kutatva 50 koponyasorozatot elemzett. A sorozatok 3000 éves időtartamot fogtak át. Megállapításai a következők:

1. A honfoglaló magyarság antropológiai vonásai eltérnek az obi-ugorok (tehát a legközelebbi nyelvrokonaink) jellemzőitől.
2. A honfoglaló magyarság embertani kialakulása a Kaszpi-tó északi mellékén zajlott.
3. A honfoglaló magyarság antropológiai arculata az I. e. I. évezredben alakult ki.
4. Elképzelhető, hogy az ősmagyarság észak–északkelet (tehát nyugat-Szibéria) felől érkezett erre a területre.

Tóth Tibor tehát bármiféle prekoncepciótól mentesen elvégezte a maga vizsgálatait, majd utána szétnézett, hogy megállapítsa, eredményei szinkronizálhatók-e valamelyik őstörténeti állítással. Úgy találta, hogy teljes mértékben. A nyelvészek szerint az ugor nyelvi egység felbomlása az I. e. 1. évezred közepén történt meg. Az önállósuló ősmagyarság délebbre húzódott, más etnikumokkal keveredett, vagyis nemcsak kulturális, hanem antropológiai értelemben is ekkor vált önálló néppé. Tóth Tibor szintézise szerint a magyar őshaza nem a Volga–Káma–Belaja folyók mentén volt, hanem attól délebbre, a sztyeppövezetben.

„A rasszok megjelölésére kerülni kell az etnikai megnevezéseket […] , helyettük megfelelőbb földrajzi neveket alkalmazni. A magyar embertani irodalomban meghonosodott a rassz elnevezéseknél az -id végződés alkalmazása. (pl. turanid, szinid stb.) […] Elfogadott eljárás továbbá nálunk, hogy az egy-egy rasszra emlékeztető, de azzal nem feltétlenül genetikus kapcsolatban álló formákra az -oid végződést alkalmazzuk (pl. nordoid).”

(Lipták Pál 1971: 215.)

Éry Kinga méricskél

Az 1960-as évektől szaporodó Kárpát-medencei régészeti leletanyagot antropológusok hada elemezte (Farkas Gyula, Marcsik Antónia, K Zoffman Zsuzsa stb). A honfoglaló magyarság antropológiai vonásait Éry Kinga összefoglaló tanulmányaiból ismerhetjük meg. 1970-ben az Összehasonlító biometriai vizsgálatok VI-XII. századi Közép-Duna-medencei népességek között című tanulmányában úgy vélte, hogy az általa összehasonlított koponyasorozatok között nincs hasonlóság. Később azonban a leletanyag szaporodásával új következtetésekre nyílt lehetősége. 1978-ban értekezett először arról, hogy a Kárpát-medencében a honfoglalók antropológiai leletanyaga területi csoportokba rendezhető (Regionális különbségek a magyarság X. századi embertani anyagában).

A magyar őstörténet kutatói 1982-ben megjelent közleményéből ismerhették meg részletesen kutatási módszereit és eredményeit. Éry Kinga ebben a tanulmányában is a 6-12.század közti leletanyag értékelésével foglalkozott. Ez számunkra azért sokat ígérő, mert két kérdésünkre is választ remélhetünk – nevezetesen arra, hogy miből s mivé lettek a honfoglalók?

A Kárpát-medencei antropológiai anyagot Éry Kinga nyugat-európai és keleti mintákkal is összevetette. A keleti minták az i. e. 1500-tól i. sz. 1300-ig terjedő időszakot ölelték át időben, térben pedig a Minuszinszki-medencétől a Kárpátokig (K–NY), illetve a Kámától a Pamír-hegységig (É–D) terjedtek ki.

A koponyasorozatokon 10 méretet vett föl (Penrose-módszer), a minták közötti eltérés nagyságát Rahman módszerével számította ki.

Éry Kinga szerint az avarok

Az avar sorozatok közül 20 keleti eredetű volt, 2 pedig helyi, Kárpát-medencei. A keletről jött avarok között voltak belső-ázsiaiak, közép-ázsiaiak, a Dnyepertől Közép-Ázsia keleti részéig terjedő övezetből származók és a kelet-európai lombos erdő és a sztyepp határvidékéről eredeztethető csoportok is. Talán ez utóbbi a legérdekesebb: a zsélyi (Želovce, Szlovákia) avarok Éry Kinga szerint az Alsó-Káma mellől jött finnugorok voltak! Szerencsétlenek jól eltévedtek.

Úgy tűnik, hogy az avarok különböző csoportjai a számukra legmegfelelőbb vidéket szállták meg. Akik a Dnyepertől keletre lévő sztyepp vidékéről érkeztek, azok a Nagyalföldön nomadizáltak, akik pedig erdős-ligetes tájakról jöttek, azok a Dunántúlon vagy a Kárpát-medence északnyugati csücskében telepedtek le.

Éry Kinga szerint a honfoglalók

1982-ben a honfoglaló magyarok négy etnikai csoportját sikerült elkülöníteni (később egy ötödiket is). Éry Kinga e csoportok kialakulási helyét is meghatározta. A honfoglaló csoportok is a származási helyüknek megfelelő földrajzi környezetet keresték a Kárpát-medencében.

• A csoport: europo-mongolid jellegű, azon belül főleg turanid vagy turanoid. A keleti párhuzamok alapján ez a népesség Kazahsztán és Dél-Szibéria határán alakult ki.
• B csoport: főleg europid, de 31%-ban europo-mongolid (azon belül 46%-ban uráli, de jelentős a turanid elem is). Ez a népesség a Dnyeper és az Urál déli oldala között alakult ki.
• C csoport: europid, 5%-ban europo-mongolid. Őshazája a Fekete-tengertől északra volt, benyúlt az erdős sztyepp övezetébe is.
• D csoport: europid, 17%-ban europo-mongolid. Ennek a csoportnak nem sikerült keleti analógiáit megtalálni. Feltehetőleg szintén a Dnyepertől keletre elterülő sztyepp vidékéről származik.

Éry Kinga szerint az Árpád-kori népesség

Az Árpád-kori népesség antropológiai vonásai egységesebbek, mint a honfoglalókéi. Ugyanonnan származnak csoportjai is, de már a Kárpát-medencében nem az eredeti lakóhelyüknek megfelelő földrajzi környezetben éltek. Öt csoportjuk különül el, mindegyikre europid vonások jellemzőek:

1. Körös-Maros csoport
2. Duna–Tisza közi csoport
3. Kelet-dunántúli csoport
4. Nyugat-dunántúli csoport
5. Északnyugati csoport

Etnogenezis a klasszikus antropológia szerint

Éry Kinga 1982-ben a következő képet vázolta föl:

A honfoglalók kialakulási helye az új vizsgálati eredmények szerint is ott volt, ahová Tóth Tibor helyezte. Ezen a területen az ősmagyarok már az i. e. 4-3. században jelen voltak, ide azonban valahonnan máshonnan költöztek. Az ugor őshaza egyelőre nem lokalizálható az antropológiai adatokból, de annyi már látható, hogy nem az Urál-hegység európai oldalán keresendő.

A Duna–Tisza köze az avar korban, a honfoglalás idején és az Árpád-korban is újra települt, kontinuitás itt nem igazolható. A Dunántúlon és a Kárpát-medence északnyugati részén az avar eredetű népesség fennmaradt a 12. századig. Az Árpád-kori népesség főleg a honfoglalás előtt már helyben élők leszármazottja volt. A honfoglalók és a helyiek keveredése a C csoportban indult meg.

A társadalmi rétegek antropológiailag nem választhatók szét, Lipták helytelenül gyűjtötte össze a vizsgálandó anyagot.

1994-ben a honfoglalás millecententenáriumának tiszteletére megjelent Honfoglalás és régészet című kötetben Éry Kinga némi módosításokkal ismét összefoglalta kutatási eredményeit. Ezúttal az egész nyugat-dunántúli avar népességgel kapcsolatban Volga–Káma vidéki gyökereket említett!

A honfoglalókat öt csoportra osztotta. Az újonnan elkülönített E csoport a Vág folyó és Nyitra közti térségben élt. Az öt csoport két népességre osztható. Az A+B+E etnikai egység körében az europo-mongolidok aránya 40% volt. A C betűvel jelölt népesség csak 6%-nyi europo-mongolid elemet foglalt magába. A D csoport, melynek keleti ősei egyelőre ismeretlenek, az újabb antropológiai leletek szerint a C csoporthoz volt hasonló. AZ A+B+E népesség a Dontól keletre lévő sztyeppövezetből érkezhetett, míg a C csoport a Dontól nyugatra és a Fekete-tengertől északra lévő tájakról. Két temető alapján Éry Kinga megkockáztatta azt a feltételezést, hogy a C csoport népessége alá volt rendelve az A+B+E népnek, arra azonban nem vállalkozott, hogy a két népesség közül az egyiket magyarnak, a másikat pedig nem magyarnak nevezze.

Az újabb leletek immár elég alapot adnak annak megállapítására, hogy a honfoglalók nem szenvedtek nőhiányban, tehát cáfolható az a történészi állítás, hogy az etelközi besenyő támadás a magyar asszonyok és gyermekek pusztulásával járt volna. A honfoglaló férfiak átlagos testmagassága 169 cm volt, vagyis nem voltak kifejezetten alacsonyak, amint azt korábban vélték.

A következő rész tartalmából

A fizikai antropológia magyar őstörténeti eredményeinek bemutatását lezártuk. A következő 1(?)-2(?) részben a genetika népességtörténeti térhódítását tárgyaljuk majd.

Felhasznált irodalom

K. Éry Kinga 1970: Összehasonlító biometriai vizsgálatok VI-XII. századi Közép-Duna-medencei népességek között. Anthropológiai Közlemények 14: 7–34.

K. Éry Kinga 1978: Regionális különbségek a magyarság X. századi embertani anyagában. Anthropológiai Közlemények 22: 77–86.

K. Éry Kinga 1982: Újabb összehasonlító statisztikai vizsgálatok a Kárpát-medence 6-12. századi népességeinek embertanához. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16: 35–118.

Éry Kinga 1994: A Kárpát-medence embertani képe a honfoglalás korában. In: Honfoglalás és nyelvészet. Bp. 217–224.

Lipták Pál 1971: Embertan, emberszármazástan. Bp. (2. kiadás)

Lipták Pál 1977: A magyar őstörténet kérdései az antropológiai kutatások alapján. In: Magyar őstörténeti tanulmányok. Bp. 231–242.

Tóth Tibor 1965: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémái. Anthropológiai Közlemények 9: 139–149.

Tóth Tibor 1969: Az ősmagyarok genezisének szarmata kori etapjáról. MTA II. Osztályának Közleményei 18: 85–95.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése