Ha az oroszországi kisebbségek képviselőit halljuk beszélni, és rendelkezünk valamennyi orosztudással, könnyen megérthetünk néhány kifejezést, ugyanis vannak olyan orosz szavak, amelyeket a kisebbségi nyelvek beszélői anyanyelvi hátterüktől függetlenül átvesznek, beillesztenek a beszédükbe. Ez természetes jelenség, megfigyelhető például olyan bevándorlóknál is, akik a befogadó ország nyelvét ugyan még csak kevéssé ismerik, mégis használnak már bizonyos formulákat. A nyelvtanulók esetében is van egy olyan fázis, amikor az elsajátítandó nyelvet viszonylag alacsony szinten bírják, és az általuk ismert kifejezéseket, főleg ha nagyobb presztízzsel rendelkező nyelvről van szó, átültetik még alapvetően az anyanyelv szabályai szerint szerkesztett mondataikba (vagy megnyilatkozásaikba).

A szakirodalom kódváltásnak nevezi, amikor beszéd közben a beszélő nyelvet vált
(Forrás: GNU FDL (Audriusa))

A nyelvtudás kialakulásának kezdeti szakaszában a beszélő nem minden esetben képes elemekre tagolni az átvett kifejezést, így születnek a „csikidám” típusú kölcsönszavak vagy például az amerikai magyar bevándorlók ájdunker (I don't care) jövevényeleme.
Az oroszországi finnugor kisebbségek nyelvében jellemző tehát az ún. a kódváltás jelensége, vagyis két nyelv elemeinek megjelenése egy diskurzuson belül. Bár én elsősorban az erza-mordvinról rendelkezem adatokkal, a jelenség általánosabb jellegét számos kutatás igazolja, természetesen nemcsak az uráli nyelvekben. Mordoviában felismerte a jelenségben rejlő identitásképző lehetőséget az ajándékgyártó ipar is, számos használati tárgyat (pólót, öngyújtót) lehet kapni a Vszjo bugyet pek vadrja! (Minden nagyon jó lesz!) kétnyelvű felirattal, amelynek első két eleme az orosz, az utolsó kettő az erza nyelvből származik.

Az egy másik kérdés, hogy maguk a beszélők hogyan viszonyulnak a kódváltásos beszédmódhoz. Mivel a jelenségnek alapvetően negatív a megítélése, hiszen az eloroszosodás jelét látják benne sok esetben, ezt sugalmazza többek között az iskolai oktatás is, sokan inkább az orosz nyelv irányába hajlanak, amikor arról kell dönteniük, milyen nyelvet választanak gyermekük anyanyelveként. Pedig általában szó sincs arról, hogy ezek az emberek ne rendelkeznének elegendő kompetenciával az erza nyelvben ahhoz, hogy otthoni nyelvként alkalmazhassák. Megítélésem és tapasztalataim szerint több beszélőt vesztett az erza nyelvi közösség azért, mert a nyelvészek, tanárok stb. túl erős nyelvvédő szemléletet igyekeztek belesulykolni a beszélőkbe. Ez persze kétélű dolog, mert ha nem folytatnának ilyen purista és ezzel karöltve nyelvújító tevékenységet ezek az emberek, a nyelvvesztés, illetve a nyelvhalál felé vezető tendenciák üteme még gyorsabb lenne.
Az is probléma, hogy a beszélők nincsenek tisztában azzal, milyen előnyöket jelenthet a kétnyelvűség, és hogy a kódváltásnak különböző típusai lehetnek. Tehát a legintenzívebb kódváltás, amely a laikus számára a leginkább nyilvánvaló kevert beszédet jelenti, éppen azoknál a beszélőknél jelenik meg, akik viszonylag kiegyensúlyozott kétnyelvűek, vagyis a két nyelven azonos mértékű kompetenciával rendelkeznek, és mindkét nyelvükkel azonosulnak. Ha egy hosszabb beszélgetés után megkérdezünk egy ilyen beszélőt arról, milyen nyelvet használt az előbbi párbeszédben, valószínűleg azt mondja majd, hogy csak erzául, mivel a váltások olyannyira simán mennek végbe, hogy csak utólagos elemzéssel lehet kiszűrni őket. A jelenségben még az az érdekes, hogy a kódváltásos beszédmód az alapértelmezett kommunikációs forma, bizonyos kifejezések (talán, lehet, mindegy) a nyelvújítási folyamatot nem szorosan követő beszélők nem is feltétlenül ismerik.
A magyar nyelv története során is végbement az a folyamat, amelynek során a hónapok belső elnevezéseit jövevényszavak váltották fel. A mordvin nyelvekben hasonló jelenséget tapasztalhatunk, mind a hét napjaira, mind a hónapok neveire vonatkozóan. A beszélt nyelvben az évszámok is leginkább oroszul hangzanak el, az egyjegyű számok esetén jellemző már csak az erza megfelelők használata.