A legendás karjalai nép, ami még a 18. század végi magyar irodalmat is megihlette, több évszázados orosz és svéd uralom után most részekre szakadva él, és próbálja megőrizni nyelvét és kultúráját. A baj az, hogy ezt eddig nem nagyon hagyták neki. Cikkünkben annak járunk utána, hogy milyen hatalmak és békekötések alakították nyelvrokonaink sorsát, hogyan kaptak észbe a múlt század végén, és kezdték el menteni a menthetőt. Szerencsére sikerrel.

A karjalaiak egyik büszkesége: a sör
(Forrás: Wikimedia Commons)

A Karél Köztársaság megnevezés megtévesztő lehet számunkra, ugyanis nyelvrokonaink, a karjalaiak (más néven karélok) csak névleg független állam – valójában köztársaságuk az „autonómia bizonyos formáit élvező közigazgatási egység”. Habár lélekszámuk alapján ők a harmadik legnagyobb balti-finn nép (a finnek és az észtek után), mégis veszélyben forog a nyelvük. Finnország és Oroszország határán, két külön csoportra szakadva élnek, és a finn területen élő karjalaiakat már nem is tekintik külön népnek: a finntől alig eltérő nyelvükkel beolvadtak, mondhatni elfinnesedtek.

Mi vezetett idáig? – Karjala, az állandó háborúk színtere

A 12. században, az első keresztes háborúkkal kezdődött meg a karjalaiak kézről-kézre adása: hol a svédek, hol az oroszok tekintették Karjalát sajátjuknak. A történelem folyamán összesen tizenkét békekötés döntött a nép sorsáról, és kilenc esetben a határok is megváltoztak. 1323-ban osztották fel először Karjalát, ekkor húzták meg rajta keresztül a Novgorodi Fejedelemség és a Svéd Királyság határát. Ekkor került a karjalaiak egy része Svédország keleti tartományába, vagyis a mai Finnország területére. Amint említettük, a finnországi karjalaiak az elmúlt évszázadok alatt fokozatosan beleolvadtak a finnségbe, és ma már finn nyelvjárásokat beszélnek. Néhány határ menti falu számít csak hagyományosan karjalainak, valamint két finn megye, Dél- Karjala és Észak- Karjala őrzi a valamikor független és egységes nép emlékét.

Az oroszországi karjalai lakosság két különálló részre oszlik. Az 1617-es sztolbovói békekötés eredményeképp Svédország kiterjesztette határait a Karjalai földszorosra, valamint a Ladoga-tóra. Az ezekre a területekre kivetett súlyos adók és erőszakos lutheránus térítés miatt a karjalaiak egy része menekülni kényszerült, egészen Tver városának környékéig, ahol aztán évszázadokon keresztül őrizték nyelvüket és kultúrájukat. A második csoport a Karjalai Köztársaság területén él, északon, a Fehér-tenger partján, valamint a Ladoga- és az Onyega-tó vidékén.

Veszélyben a finnugor nyelvek

Sajnálatos tény, hogy néhány finnugor nyelv esetében a kihalás veszélye áll fent, sőt a merját és a muromát ma már senki sem beszéli. A mordvin, mari, komi és az udmurt nyelvek potenciálisan veszélyeztetettek, a lívet pedig az 1989-es népszámlálás eredményei szerint mindössze nyolcan beszélték, de ők is szétszóródva éltek Lettország területén.

Az biztos, hogy a finnugor népek száma az említett népszámlálás óta radikálisan csökkent. Pusztay János becslése szerint 2093-ra felére csökken az uráli és vele a finnugor népek létszáma.

Az 1989-es adatok szerint Karjala lakosságának mindösszesen tíz százaléka vallotta magát karjalainak, belőlük pedig ötven százalék vallotta anyanyelvének a karjalait. Ennek több oka is lehet; például az asszimilációt erőltető szovjet nemzetiségi politika, és emiatt a félelem a diszkriminációtól. A hatalmas Oroszországban nagyon kicsinek tűnik Karjala: a fiatal generáció inkább az oroszt beszéli, és azt is vallja anyanyelvének.

A Karél Köztársaság címere
(Forrás: Wikimedia Commons)

A karjalai nyelv védelmében

Akárcsak az észt, a karjalai nyelv is igen közeli rokonságban áll a finnel, habár annak 19-20. századi változásait nem nagyon követte. Nem könnyű a helyzet, ugyanis a karjalai földszorosban beszélt nyelvjárásokat a finnekéhez sorolják, pedig akárcsak a finn nyelvjárások, ezek is sokban különböznek egymástól. A ténylegesen karjalainak nevezett nyelvjárásokat a Karjalai Köztársaság északi részén beszélik. A hittérítés következtében elmenekült, Tver környéki karjalaiak nyelvileg a tényleges karjalai lakosság déli részéhez tartoznak, de mivel földrajzilag ennyire messze és elszigetelten élnek, külön népnek tekintik magukat.

Meg kell jegyezni, hogy a Karjalai Köztársaságnak sokáig csak a finn és az orosz voltak nemzeti nyelvei, a karjalai csak 2004-ben kapott hivatalos státuszt, Finnországban pedig tavaly. Noha ez nem azt jelenti, hogy a karjalai egyenlő rangú lenne a nemzeti nyelvekkel, az intézkedés mégis lehetővé teszi, hogy a nyelv megmaradásáért és felélesztéséért indított programok pénzt nyerhessenek.

Érdekesség

A finnek híres eposza, a Kalevala Elias Lönnrot gyűjtőmunkájának eredménye. Azt viszont kevesen tudják, hogy a gyűjtés elsősorban karjalai területen történt, így az eposz származását tekintve karjalai, Finnországban mégis sokkal nagyobb hatást gyakorolt.

Megfogyva bár...

Tetszhalott népük feltámasztására a karjalaiak 1989-ben alapították meg a Karjalai Nép Szövetségét, amely politikai és kulturális szerepet egyaránt betölt. Legfontosabb feladatuknak az anyanyelvi oktatás bevezetését, tanárok képzését és a karjalai nyelv írott formájának megteremtését tekintették. A nyelvművelő munka eredményeként két nyelvjáráson, az észak-karjalain és az aunuszin jelennek meg tankönyvek, folyóiratok és szótárak. Lasan annak is itt az ideje, hogy újra megteremtsék a karjalai nyelv írott formáját.

A kulturális élet helyzete is szépen javul. A fővárosban (Petroskoi, oroszul Petrozavodszk) tudományos kutatás folyik az egyetemen és a főiskolán, a színházban vannak karjalai nyelvű előadások, valamint tévé és rádió adások is. Egyre több közösségi ünnepet rendeznek, hogy a szétszórt karjalai nép tagjai tapasztalhassák, nincsenek egyedül.

A finnek és az észtek mindig is rokonszenvvel viseltettek közeli nyelvrokonaik iránt, a nyelv kutatásának nagy hagyománya van a helsinki és a tartui egyetemen egyaránt. Kelet-Finnországban karjalai kutatóközpont is alakult. A Finn Bibliatársaság támogatásával 1995-ben hivatalosan is megkezdődött az a bibliafordító tevékenység, amelynek célja, hogy az összes finnugor nyelven elérhető legyen előbb az Újszövetség, később az Ószövetség is.

Források:

Hajdú Péter, Finnugor népek és nyelvek. Budapest: 1962.

Csepregi Márta, Finnugor kalauz, 2. javított kiadás. Szeged: 2002.

www.renhirek.blogspot.com