-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Az angol és a magyar nem rokon nyelvek. Mégis felfedezhetünk közöttük olyan hasonlóságot, amit nem tudunk friss és egyébként is főleg a szókincset érintő kapcsolatukkal magyarázni. A mássalhangzó utáni [j]-t vizsgáljuk.
Az angol mássalhangzó+[j] kapcsolatokat vizsgálva megfigyeltük, hogy tájszólástól függően mássalhangzók különböző csoportjai után tűnik el vagy olvad velük össze a [j]. Ezúttal kiderül, hogy ezek a csoportok korántsem véletlenszerűek, sőt nem is csak az angolban találhatók meg. A magyarban, ha nem is azonos, de megdöbbentően hasonló a mássalhangzó utáni [j] eloszlása.
(Forrás: Wikimedia Commons / Capt. John Severns, U.S. Air Force)
Természetes osztály
Amikor egy hangtani jelenséget megragadunk, mindig arra számítunk, hogy a hangoknak egy természetes osztálya vesz benne részt. Egy természetes osztály dolgoknak (esetünkben hangoknak) egy olyan csoportja, amelyeknek egyrészt van egy vagy több közös tulajdonsága, másrészt csak nekik van ez a tulajdonságuk vagy vannak ezek a tulajdonságaik. A magyarban például a [p], [b], [m], [f], [v] hangok együtt egy természetes osztályt alkotnak: mind ajakhang. Ez azonban nem elég, ezek csak azért alkotnak természetes osztályt, mert több ajakhang a magyarban nincs. A [b], [m], [f] hármas például nem természetes osztály a magyarban, mert nem tudunk olyan tulajdonságokat megadni, amelyek ezekre és csak ezekre áll. De például a klasszikus arabban már természetes osztályt alkotnak, mert ott nincs más ajakhang az igazi mássalhangzók között. (A szintén ajakhang [w] nem igazi mássalhangzó, hanem siklóhang.)
Hogy ne kelljen átmenni, ideidézzük a [j] eloszlásáról szóló cikk egyik táblázatát.
| mi után? | öreg brit | fiatal brit | amerikai |
|---|---|---|---|
| [p], [b], [m], [f] | [j] | [j] | [j] |
| [t], [d] | [j] | [cs], [dzs] | — |
| [n] | [j] | [j] | — |
| [l] | [j] | — | — |
| [sz], [z] | [j] | — | — |
| [cs], [dzs], [s], [r] | — | — | — |
| [k], [g], [h] | [j] | [j] | [j] |
Egy mássalhangzó akkor folyamatos, ha a képzése közben a szájüregben nincs olyan zár, amin a levegő nem tud áthatolni. Ilyenek a réshangok (pl. [f], [v], [sz], [z]) és a közelítőhangok (pl. [l], [r], [j]). Nem folyamatosak a zárhangok (pl. [p], [b], [t], [d], [k], [g]) és az orrhangok (pl. [m], [n]).
Figyeljük meg, hogy azok a mássalhangzók, amelyek után nincs [j] természetes osztályokat alkotnak: az „öreg britek” csak a szájpadlásnál képzett (palatális) mássalhangzók ([cs], [dzs], [s], [zs], [r]) után hagyják el (pl. chew [csú] ’rág’, Jew [dzsú] ’zsidó’), a „fiatal britek” a folyamatos foghangok ([l], [sz], [z]) után is (pl. lewd ’buja’, sewer [szúa] ’csatorna’; az „öregeknél” ezek még [ljúd], illetve [szjúa]). Az „amerikaiak” viszont csak az ajakhangok ([p], [b], [m], [f], [v]) és a – nevezzük így – torokhangok ([k], [g], [h]) után ejtik a [j]-t. A két csoport közé eső fog- és szájpadláshangokat együtt koronálisoknak szokás nevezni, ezek sok más jelenség esetén is egységesen viselkednek. Az „amerikai” angolban tehát minden koronális hang után kimarad a [j] (pl. new [nú], vö. brit [njú] ’új’; duke [dúk], vö. „öreg brit” [djúk], „fiatal brit” [dzsúk] ’herceg’).
Jóslunk
A tudományban megfigyelünk jelenségeket és ebből általánosítunk. Ha sikeres az általánosításunk, akkor helyesen tudjuk megjósolni, hogy milyen jelenségekre számíthatunk és milyenekre nem a világban – esetünkben a világ nyelveiben. A hangok természetes osztályaira vonatkozó megfigyelésünkből az következik, hogy olyan tájszólása nem lesz az angolnak, amelyben csak a – mondjuk – [p], [z], [l] után ejtjük – vagy nem ejtjük – a [j]-t. Ez valóban így van.
(Forrás: Wikimedia Commons / Michelangelo Merisi da Caravaggio)
Sőt semmilyen nyelvben, semmilyen hangtani jelenség résztvevője nem lehet csak ez a három mássalhangzó. Ezt természetesen lehetetlen bizonyítani, hiszen nem ismerjük a világ összes valaha volt, most létező és a jövőben kialakuló emberi nyelvét. Azonban az általánosításunkat addig fenntarthatjuk, amíg valaki nem cáfolja, azaz nem mutat olyan jelenséget, amely ezt a három hangot érinti. Persze mindez csak olyan nyelvekre áll, amelyben megvan ez a három mássalhangzó és vannak továbbiak is, ugyanis ilyenkor ezek nem alkotnak természetes osztályt.
A magyar jé
A magyarban is van [j] hang . Az eloszlása némileg különbözik az angolétól, például előfordulhat mássalhangzó előtt (sajt) és szó végén is (tej, vaj). Most azonban a mássalhangzó utáni előfordulásait vizsgáljuk, ahogy azt korábban az angollal is tettük.
![Példák nem magánhangzó előtti [j]-re](/media/peldak-nem-maganhangzo-elotti-j-re.jpg?large)
(Forrás: Wikimedia Commons / Maria / CC BY-SA 2.0)
[pj]: gyapjú, kopja[bj]: objekt-, szubjekt-
[fj]: ifjú, fjord
[mj]: szomj, tömjén
[vj]: szovjet
Mássalhangzó után a magyarban [j] főleg úgy fordul elő, ha egy összetett szó második tagjának (sípjel) vagy egy toldaléknak az elején áll (sípja). Tövön belül is előfordul mássalhangzó utáni [j], azonban jóval ritkábban. (Az egyszerűség kedvéért eltekintünk az idegen nevektől, mint pl. Zaporozsje, Vászja stb.) A dobozban felsoroljuk a j betűvel írt példák közül azokat, amelyekben nem [rj] van. Ez utóbbiak nem férnének a dobozba, több tucat példát találunk: árja, bojtorján, borjú, cserje, erjed stb., sőt [r] utáni [j] még szó végén is előfordul egy tőn belül: fürj, sarj stb. Ezek szerint [j] a magyarban tövön belül csak ajakhang, [r] és természetesen [j] után fordul elő (pl. lejjebb, ujj), már amennyiben ezt két [j]-nek és nem egyetlen hosszú [j]-nek tekintjük.
Meglepő, hogy néhány kivételtől eltekintve megjósolható egy szón belüli mássalhangzó+[j] kapcsolat [j] tagjának a helyesírása: p, f, v, r után mindig j, míg k, g, sz után mindig ly. A b és az m után mindkettő: objekt-, szubjekt-, gereblye, göblyök, szablya, szomj, tömjén, zsemlye.
A mai standard magyarban további mássalhangzók után is van [j], azonban ezeket mindig ly-nal írjuk, vagyis ezeknek a [j]-nek történetileg más a forrása. (Már az angol esetében is láttuk: a helyesírás a nyelv történetének tükre.) Ly-nal írt [j]-t találunk [b] (gereblye, szablya), [g] (boglya, máglya stb.), [k] (béklyó, csáklya stb.) és még [sz] után is, egyetlen szóban: csoroszlya. Itt is lehet [j] utáni [j]: pl. gally, süllyed.
Tő belsejében tehát nincsen [j] a [t], [d], [n], [ty], [gy], [ny], [z], [s], [zs], [c], [cs], [l] és a [h] után. Az utolsóként felsorolt [h]-n kívül az összes többi mássalhangzó koronális hang, a [r] és a [j] a két koronális, ami után állhat [j]. Azt, hogy az angolban nincs, a magyarban van [j] az [r] után, azzal magyarázhatjuk, hogy az angol [r] képzési helye hátrább van, a [s], [zs], [cs] és [dzs] környékén, a magyaré viszont előbb, a [t d n] környékén, továbbá a többi koronális hanggal a magyarban össze tud olvadni a [j], a [r]-vel nem. A [j] utáni [j] pedig azért lehetséges a magyarban, mert vannak hosszú mássalhangzók (szakszóval gemináták), az angolban ilyenek nincsenek. A magyarban a [h] ügyesen elkerüli, hogy [j] elé kerüljön: kehely : kelyhek. Nézzük, mi történik a toldalék [j]-je előtt, hiszen koronális mássalhangzóra végződő tő rengeteg van.
A névszó nem mindig nyúlik
A magyarban több toldalék is kezdődik [j]-vel. Ilyen például a harmadik személyű birtokjel egyes (kalapja) és többes számban (kalapjuk), a jelen idejű határozott igei személyragok közül az E3 és az összes többes számú rag hátulképzett – azaz mély – változata (kapja, kapjuk, kapjátok, kapják), az elölképzett – azaz magas – változatok közül csak a T1 (tépjük), valamint a felszólító módú alakok (kapjak, kapjam, tépjek, tépjem stb).
(Forrás: iStockphoto)
A „nem koronális”-t nem kötőjellel kell írni az AkH. szerint, viszont úgy a mondat kétértelmű. Ezért itt eltérünk a szabályzattól.
Ha ilyen toldalék előtt nem-koronális hang vagy [r] áll, nem történik semmi: lopja, dobja, nyomja, döfje, szívja, rakja, dugja, sahja, tőrje. Ha más koronális mássalhangzóra végződik a tő, akkor több minden is történhet. A főnevek és melléknevek – közös nevük névszó – ilyenkor a birtokjelnek a [j] nélküli változatát vehetik fel, ez történik [sz], [z], [s], [zs], [c] [cs] [dzs] és a [j] után: ásza, méze, vasa, rizse, léce, rácsa, college-a [kolidzsa], vaja. Csábító lehetőségnek tűnik, hogy azt mondjuk, itt a [j]-t hagyjuk ki, ahogy az az angolban is történik. Csakhogy a birtokjelnek nem koronálisok után is előfordul a [j]-telen változata: képe, lába, nyoma, öve, foka, világa, ezért valószínűbb, hogy itt kötelezően ezt a toldalékváltozatot választjuk.
A másik lehetőség, hogy a tővégi mássalhangzót egy neki megfelelő, a szájpadlásnál képzett hosszú mássalhangzóval, azaz palatális geminátával cseréljük fel (az iskolában úgy mondtuk, a [j] összeolvad az előző mássalhangzóval): botja [bottya], hídja [híggya] (itt is választhatjuk a [j]-telen toldalékot: hida, de akkor a tőmagánhangzó is rövidül!), szánja [szánnya], bálja [bájja]. Ha a tő eleve szájpadláshanggal végződött, akkor ritka a kettőzés, szinte csak kötött – önmagukban szóként nem használt – töveknél fordul elő: öccse (vö. öcsém), bátyja [báttya] (vö. bátyám), anyja [annya] (vö. anyám). Kivételes ilyen szempontból a nagyja [naggya], hiszen a nagy szabad tő, esetleg a ramaty, de hogy ez ramatya vagy ramatyja [ramattya], sőt esetleg ramatyája, arról megoszlanak a vélemények. Soha nincs kettőzés akkor sem, ha a szóvégi mássalhangzó előtt egy másik mássalhangzó áll: boltja [boltya], rendje [rengye], konszernje [konszernye], de ez minden más esetben is így van: bolttal [boltal], combból [combol] stb.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az ige nyúlik
A már említett -ja :-i, -játok : -itek, -ják : -ik esetében ugyan van [j]-s és [j]-tlen változat, de ezek hangrendileg is különböznek. A főnévi -ja : -a, -je : -e viszont nem.
A [j]-vel kezdődő igei toldalékoknak nincsen azonos hangrendű [j] nélküli változata. Ezért ilyenkor az igető végi [sz z s gy ny] is mindig nyúlik: ússza, nézze, mossa, hagyja [haggya], hányja [hánnya], viszont a foghangok ([sz], [z]) nem válnak szájpadláshanggá (nem ússa, nézzse). (Az igetővégi [c] és [dz] mindig hosszú, azok tovább nem nyúlnak: játszik [jáccik] : játssza [jácca], edz [eddz] : eddze – régiesen edzze – [eddze].) Mindebből következik, hogy egy szótő és a következő toldalék határán sem állhat elő a [r]-n és [j]-n kívüli koronális+[j] kapcsolat. A jobb áttekinthetőség kedvéért ismét táblázatba foglaljuk az adatokat. (Mint már említettük, a hosszúnak jelölt mássalhangzók csak akkor hosszúak, ha előttük magánhangzó áll: botja [bottya], de boltja [boltya]. Az „X” az első oszlop hangjait képviseli.)
| mi után? | tőn belül | névszó | ige kij. | ige felsz. |
|---|---|---|---|---|
| [p], [b], [m], [f], [v], [k], [g], [h], [r] |
[Xj] | |||
| [j] | [jj] | — | [jj] | |
| [l] | — | [jj] | ||
| [t] | — | [tty] | [ccs]/[ss] | |
| [d], [n] | — | [ggy], [nny] | ||
| [sz], [z], [s], [c], [dz], [gy], [ny] |
— | [ssz], [zz], [ss], [cc], [ddz], [ggy], [nny] |
||
| [zs], [cs], [dzs], [ty] | — | nincs ilyen ige | ||
Láthatjuk, hogy másképp viselkednek a névszók és az igék, az utóbbin belül a kijelentő és a felszólító mód között is akad egy apró, de jól ismert különbség. Az úgy nevezett suksükölő változatok annyival egyszerűbbek, hogy ott a [t] végű igéknél sem különbözik az utolsó két alak. A standard és a suksükölő nyelvjárás közötti különbséget szürkítéssel jelöltük. Figyeljük meg, hogy az igazán logikus az volna, ha tyuktyükölnénk: Látjuk meg! De a táblázatban ábrázoltnál még a suksükölés is „logikusabb” rendszert alkot. Az utolsó két sor csak azért van külön, mert bizonyos ritkább mássalhangzókra nem végződnek igetövek.
A névszói és az igei toldalékolás a [t], [d], [n] és [l] esetében hosszú szájpadláshangot eredményez, egyéb esetekben ([sz], [z], [s], [c], [dz], [gy], [ny] és [j]) viszont csak az igékre jellemző a nyúlás (igaz, a [c] és a [dz] eleve mindig hosszú), névszóknál ritka: ússza : husza, nézze : méze, mossa : kosa, játssza [jácca] : akáca, hagyja [haggya] : agya, hányja [hánnya] : lánya, vájja : bája). A táblázat eltekint attól, hogy néhány [ty]-re, [ny]-re vagy [cs]-re végződő kötött névszói tőben is tapasztalunk nyúlást: bátyja [báttya], öccse (vö. öcsém), anyja [annya] (vö. anya), sőt a szabad nagy [gy]-je is nyúlik: nagyja [naggya]. Eltekintünk továbbá a kivételesen [szj]-t tartalmazó csoroszlya tőtől is.
(Forrás: iStockphoto)
Ez nem véletlen
A mássalhangzó utáni [j] eloszlásában az angol és a magyar a véletlenszerűnél jóval nagyobb hasonlóságot mutat. Az eltérések egy része is jól megindokolható: (a) a magyarban vannak hosszú mássalhangzók, az angolban nincsenek, (b) a magyarban van a szájpadlásnál képzett orrhang is ([ny]), az angolban csak a [cs], [dzs], [j], ilyen (viszont az [r] is ide tartozik!), (c) az angol [r] képzési helye hátrébb van – közelebb a szájpadláshoz –, mint a magyaré. Mindebből az következik, hogy az emberi nyelvek hangrendszerét nem teljesen önkényes szabályok irányítják.
A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönet Rebrus Péternek.