Félek, kezdek nagyon unalmassá válni, amikor sokadszor is elmondom, hogy a hagyományosan „irodalminak” nevezett normarendszer, amit például a kissé konzervatív iskolai nyelvhasználatban (tankönyvek), valamint a kissé emelkedett írott nyelvhasználatban (előre megírt beszédek) találunk meg, csak egyike a sokféle nyelvi normának, és nem azonosítható valamiféle „helyességgel”.

Nemrég például egy újságba szánt írásomat korrektúrázva csodálkozva láttam, hogy a lap korrektora minden ami tövet amely-re javított, mintha valami helyesírási hibáról lett volna szó. Pedig ez nem helyesírási kérdés. A szövegemet nem annak a bizonyos konzervatív irodalmi normának megfelelően fogalmaztam, hanem abban a hétköznapi nyelvhasználatban, amelyik éppen úgy nem ismeri, nem alkalmazza az amely tövet, ahogy mondjuk az alkalmasint vagy a mindazonáltal szót sem.

Ha tehát valaki eltér az „irodalmi” normától, az nem „helytelen”. Ezenkívül a Föld nyelveiben egyáltalán nem ismeretlen, sőt nagyon gyakori, talán elkerülhetetlen is, hogy a különböző normák változnak: az „irodalmi” normára nagyon jellemző, hogy a hétköznapi beszélt nyelvből egyre több vonást vesz át, jó nagy elmaradással, de követi azt. Így nem kell csodálkoznunk azon, hogy például a médiában egyre több olyan fordulatot használnak, amit korábban csak az utcán, hétköznapi társalgásban hallhattunk, vagy hogy a parlamenti felszólalások már nem követik szigorúan az irodalmi normát. Ez természetes és ártalmatlan változás.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Vannak szélsőséges esetek, és a mi európai történelmünkben többször is megfigyelhettünk ilyet. Például a görög iskolákban a grammatika nevű tárgyat úgy tanították, hogy még az i. e. 1. században is azt az ógörög nyelvet tekintették irodalmi normának, ami a tanulók számára, még a görög anyanyelvűek számára is idegen nyelvnek minősült. Mintha a mi iskoláinkban ómagyar nyelven kellene fogalmazniuk a gyerekeknek. És (ugyanennek a hagyománynak a következtében) hasonló történt a középkor iskoláiban is a latinnal. Igaz, ezekben az időszakokban már csak az iskolákban sulykolták a nagy írók műveinek archaikus nyelvhasználatát, például az írott dokumentumokban már nagy mértékben eltértek ettől. Talán nem voltak olyan szigorú korrektorok, mint manapság.

Több olvasónk kérdésére a válasz nagyjából benne van a fentiekben. Például S. Imréné ezt írja:

Mi a véleménye a média szereplők körében elterjedt merthogy képződményről? Engem rettenetesen zavar.

Másik, hivatalos szövegekben, cikkekben stb. előforduló jelenség (pl.): Mivel egész nap nem ettem, ezért éhes vagyok. – szerintem ez helytelen, helyesen: Egész nap nem ettem, ezért éhes vagyok, vagy Mivel egész nap nem ettem, éhes vagyok.

Olvasónk természetesen nem „helyességre” és „helytelenségre” gondol (bár ezeket a szavakat használja), hanem arra, hogy mi a szokás az „irodalmi” norma szerint. Azt hiszem, a merthogy esetében nincs igaza, mert ez a szó nagyon régen része az irodalmi normának (én Vajda János és Móra Ferenc irodalmi műveiben is találkoztam vele). Ha az utóbbi időkben esetleg gyakoribbá vált, és ezt érzékelte S. Imréné, akkor sem normasértés történik, mert a norma nem írja elő, hogy mennyire kell egy-egy kifejezésnek gyakorinak lennie. De a stílusbeli szokások is változnak a nyelvben, és talán ilyesmi történik itt is.

A mivel ... ezért esetében teljesen igaza van olvasónknak, hiszen az irodalmi norma szerint nem úgynevezett páros kötőszóról van szó, tehát vagy csak a mivel, vagy csak az ezért használata felel meg a normának. Itt tehát maga a norma lehet változóban, feltéve, hogy az idézet olyan szövegből származik, amelyik szándéka szerint meg szeretne felelni az irodalmi normának.

Vannak urtak, ahol egyesek szerint járnunk kellene – és vannak utak, ahol járunk
(Forrás: Wikimedia Commons / FanzaR / CC BY-SA 3.0)

Zoltán nevű olvasónk egy olyan kifejezést kifogásol, amelyiknek a létezését már a múlt században is sokan fájlalták, amiből arra következtethetünk, hogy a köznyelvben már akkor is elterjedt volt:

Véleményét szeretném kérni, egy mondat nyelvhelyességével kapcsolatban. A mondat a következő: Sok energiát fektetett a szervezésbe a Főrendező, hogy minél optimálisabb legyen a megvalósítás. A keresőbe beírva a minél optimálisabb legyen több ezer találatot ad, többek között az Országos Doktori Tanács is használja ezt a kifejezést. Viszont van olyan ismerősöm, aki szerint helytelen ez a kifejezés, én nem tudom eldönteni, ezért írtam Önöknek.

Megint ki kell javítanom a „helytelen” szót, ahogy az előző kérdés esetében is. Nehéz eldönteni, hogy az irodalmi normába beletartozik-e az optimálisabb szó, mert a történeti korpuszban nem fordul ugyan elő, de ott maga az optimális tő is inkább csak a 20. század második feléből származó szövegekben található meg.

Akik ezt a kifejezést kifogásolták, általában azzal a tudálékos érveléssel tették, hogy az a latin szó, amiből ered, már eleve egy felsőfokú melléknevet tartalmaz (az optimus melléknevet, ami a bonus ’jó’ melléknév nagyon rendhagyó felsőfokú alakja). Ez körülbelül olyan okoskodás, mintha azt mondanánk, hogy az Itt vannak a fóliák „helytelen”, mert a fólia egy többes számú latin szóalakból származik (a folium ’növény levele’ többes számából), és ezért azt kellene mondani, hogy *Itt vannak a fólia. Hát nem. Az ilyen etimológiai alapú okoskodásnak a nyelv rendszerének vizsgálatában semmi helye nincs. A kifejezések eredetének semmi köze ahhoz, hogy a nyelvszokás milyen használatot szentesít, márpedig csak a nyelvszokás szentesíthet bármilyen kifejezést vagy szerkezetet.