Örömteli tény, hogy hazánkban is egyre többen beszélnek valamilyen idegen nyelvet, és egyre jobban eligazodnak a nagyvilágban harmadik személy segítsége nélkül. De vannak, akik valamilyen ok miatt nem tanulnak meg más nyelvet, vagy azt mondják, hogy képtelenek bármilyen idegen nyelvet elsajátítani. Ezek az emberek talán irigykedve is tekintenek azokra, akik ismert személyiségek – köztük politikusok – mellett állva vagy egy kabinnak nevezett kuckóban ücsörögve igyekeznek átadni az előadó mondanivalóját. Az MTI-Press ebbe, a tolmácsok világába igyekezett bepillantani Sós Évának a segítségével, aki harminchat éve szinkrontolmácsol a világ számos pontján.

MTI-Press: Mióta tanul idegen nyelvet?

Sós Éva: Gyermekkoromat szüleimmel Dél-Amerikában töltöttem, ezért a spanyol volt az első idegen nyelv, amelyet elsajátítottam. Talán ezért számolok jobban spanyolul mind a mai napig. Az iskolában angolt tanultam, ami ott kötelező volt. Magyartudásomat tízéves koromtól, a család végleges hazatérése után szilárdítottam meg.

MTI-Press: Milyen célból kezdett el tolmácsolni?

SÉ: Az egyetem mellett szerettem volna kiegészítő jövedelemre szert tenni. Megjegyzem, akkor még nem tanították a szakmát, az ember egyszerűen belenőtt, és aki meg tudott tapadni, az ilyen-olyan okok miatt elkezdte a szakmát űzni.

MTI-Press: Ez már szinkrontolmácsolás volt?

SÉ: Nem. Különböző, főleg ifjúsági rendezvényeken vállaltam követőtolmácsolásokat. A szinkrontolmácsolásra a kényszer vitt rá, mert olyannak kellett fordítanom, aki egyszerűen képtelen volt kivárni a fordítást. Két lehetőségem volt: vagy tiltakozom, vagy felveszem a ritmust. Nos, én először tiltakoztam, de később fel kellett vennem a ritmust.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

MTI-Press: Mióta létezik tolmácsképzés Magyarországon?

SÉ: 1973-ban kezdődött az ELTE Fordító és Tolmácsképző Csoportja néven. Itt posztgraduálisan képezték az egyetemet végzett és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezőket. A képzés a későbbiek folyamán „megfordult” a Ménesi úton, majd újra az ELTE-n belül kapott helyet.

MTI-Press: Mikor kezdett el a mostani szakmájával „komolyabban” foglalkozni?

SÉ: Először az ELTE keretein belüli tolmácsiskolában tanítottam mintegy hat éven keresztül, majd a BME Idegen-nyelvi Központjában tanítottam, szintén hat évig.

MTI-Press: Az előzőekben beszéltünk a biztos nyelvtudás alapvető szükségességéről, amit ön szinte az anyatejjel szívott magába: mennyire volt ez meghatározó az ön életében?

SÉ: Valóban van családi indíttatás is benne, hiszen édesapám is nagyon sok nyelvet beszélt. Én spanyolul, angolul, portugálul beszélek és tolmácsolok, úgymond hivatalosan. Ezek mellett több nyelven meg tudom magam értetni, tehát mondjuk ha egy fiú nagyon jóképű, akkor még olaszul is képes vagyok megszólalni...

MTI-Press: Több évtizedes tapasztalata alapján mit gondol, mi szükséges még a nyelvtudáson kívül?

SÉ: Nagyon sok minden kell még. Fontossági sorrendben talán a stressztűrő képesség áll az első helyen. A második a magas fokú empátia, ugyanis meg kell értenünk a beszélő mondanivalóját, még ha azt nem is sikerül kifejezésre juttatnia. Bele kell éreznünk, hogy mit is akar mondani. Ismernünk kell a tolmácsolt nyelvek kultúráját, mivel nekünk a kultúrák közti közvetítés is szerepünk, és azt is közvetítenünk kell, ami az információ környezetét jelenti. Félve mondom ki: ezeket a képességeket műveltségnek nevezzük.

MTI-Press: Mi a véleménye a mai tolmácsokról, illetve a szakma megítéléséről?

SÉ: Mára a szakma nagyon átértékelődött. Az előttem lévő nagy nemzedékek, mint például amilyen Lomb Katóéké volt, és talán az én kezdeti időmben a tolmácsolás művészi munkának számított, erre a fajta kreativitásra mindannyian büszkék voltunk. Mindez mára, főleg az EU-belépést követően egyfajta tolmácsipari szakmunkává alakult át: sok szakmai szó és kifejezés birtokában nem az a lényeg, hogy szépen, hanem hogy a legpontosabban fejezd ki magad.

MTI-Press: A szinkrontolmácsok munkája nagy idegfeszültséggel és terheléssel jár, ezért gyakori a váltás a kabinokban.

SÉ: Én azt szoktam mondani a tanítványaimnak: a legnehezebb azt megállni, hogy nem rohanhatunk ki megfojtani az előadót, aki akadályoz minket a munkánk végzésében. Komolyabbra fordítva a szót, a legnagyobb feszültség az, hogy jól értjük-e az előadó mondanivalóját. Ez nem csak nyelvi, hanem fizikai kérdés is: nem mindegy, hogy jól hallottad-e a „nem”-et a beszédben. Ezért jó, ha ketten hallják a szöveget, és segíthetnek egymásnak. Amennyiben többnyelves tolmácsolás folyik, akkor a többiek átveszik a hibádat, és a „vezérnyelvről” történő továbbtolmácsolással mindez sokszorozódik. Nem is beszélve arról, amikor orvosi beavatkozáskor valaki félretolmácsol, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Röviden: nagy a tét, és mindennek a tolmács az oka.

MTI-Press: Sokan irigylik is önöket, hiszen az átlagosnál többet keresnek és talán kiváltságokban is részesülhetnek...

SÉ: Sok mindenkivel találkozhat az ember – és itt most nem kifejezetten a politikusokra gondolok –, akikkel egyébként is szívesen találkozna.

MTI-Press: Kire vagy mire gondol?

SÉ: Mondjuk Gabriella Sabatinire. Gyönyörű nő, csodálatos személyiség, akivel élmény volt beszélgetni. De említhetném a Buena Vista Social Club nevű kubai együttest, amelynek tagjai olyan emberi dimenziókat mutattak, amelyeket most nem is tudok kifejezni. De vannak olyan helyek is, ahova egyébként nem juthattam volna el, és itt nem a földrajzra gondolok. Nem tudom, ki járt ipari kémény tetején, bánya mélyén vagy elefánt hátán, és még sorolhatnám napestig.

MTI-Press: Az ön szakmája bizalmi állásnak számít.

SÉ: Rendszeresen és minden alkalommal alá kell írnom titoktartási nyilatkozatot, függetlenül attól, hogy a Polgári Törvénykönyv rólunk ugyanúgy rendelkezik, mint a jogászi vagy az orvosi hivatásról. A régi rendszerben több magas szintű tolmácsolás alkalmával azt is alá kellett írnom, hogy az információ kiszivárogtatásával hazaárulást követek el, és akár halálbüntetéssel is sújtható vagyok. Mostanára ez finomodott, de a legkeményebbé az üzleti világ vált, hiszen a tolmács minden szükséges pénzügyi információ birtokába jut.

MTI-Press: Ön idegen nyelvről is tolmácsol idegen nyelvre: honnan jött ez az elhatározása?

SÉ: Ez adódott, egyszerűen el akartam végezni a feladatomat, és egyszer csak kiderült, hogy megy nekem. Elindultam ezen az úton, és elkezdtem magamat fejleszteni. A tolmácsoknak egyébként is fejleszteniük kell magukat, ha úgy tetszik, a szakma befejezéséig. Manapság az internet világában könnyebb a felkészülés, de korántsem pótol sok, máshonnan gyűjtött információt.

MTI-Press: Mi jelenti önnek a legnagyobb gondot?

SÉ: Általánosságban azt tudom mondani, hogy nagyon sok ügyfelünk nem ismeri a szakmánkat, és ezért nem igazán teszi lehetővé, hogy jól végezzük a munkánkat. Nem az Európai Unióra gondolok, ahol már régóta folyik tolmácsolás. Az ottani felszólalók tisztában vannak a tolmácsok munkájával, és ezért segítik, hogy mondanivalójuk jól és helyesen kerüljön át egy másik nyelvre. Főleg nálunk, a piacon jelennek meg a fő gondok, amikor a tolmácsot nem tartják csapattagnak, nem érzik szükségét a felkészítésének. Sokan olyan módon beszélnek, hogy mondanivalójuk nem szerkesztett, befejezetlen, pongyola és trehány. Az esetek 95 százalékában találkozunk olyan nyelvi megoldásokkal, amelyek a tolmács számára egyszerűen kihámozhatatlan.

Szinkrontolmácsok
(Forrás: Wikimedia Commons)

MTI-Press: Egy tolmácsnak pontosan szó szerint azt kell lefordítania, ami elhangzik - az előbb említett esetekben mit tudnak tenni?

SÉ: Nincs más megoldás: szerkesztenünk kell, ami az egyik csapdája a szakmának. Sok más csapdáról is tudnék beszélni, akár egy előadásra is futná belőlük. Magyarországon sokan alkalmaznak olyan metaforákat, amelyeket például az ideérkező politikus nem ismer. Nem hallott Deákról, Kossuthról, és így tovább. Nem kell és nem szabad engedni, hogy a tolmács másszon ki ezekből a helyzetekből, mert javarészt nem is lehet. A magyarok nagyon kedvelik a szólásokat és a képekben való beszédet. Több esetben létezik megfelelő idegen nyelvi kifejezés ezekre, de akkor van az igazi probléma, amikor az előadó visszatér a korábbi szólására. Itt van például a kecske vagy káposzta esete. Nyilván a stílusosan lefordított szólásban nem lesz benne a kecske és a káposzta, de ha a beszélő visszatér rá, a tolmácsnak vissza kell „rohanni”, és az egészet elmagyarázni.

MTI-Press: Hogyan látja a tolmács szakma jövőjét?

SÉ: Úgy hiszem, mindig szükség lesz tolmácsokra, de kevesebbre, és más jellegű feladatokra, mint mostanság. Régebben a magyarok többsége nem beszélt idegen nyelvet. Most már egy cég vezérigazgatója beszél angolul, és nincs szüksége tolmácsra. Szerintem egyre inkább a szakmai konferenciák felé lesz elmozdulás. Ez mindaddig így lesz, amíg nem fogunk egy nyelvet használni. Persze most is előfordul, hogy az egy nyelvet beszélők sem értik egymást.