Névjegykártyák cseréltek gazdát, régi ismeretségek elevenedtek fel, eddig nem tárgyalt szakmai problémák kaptak figyelmet, eszmecserék-viták indultak. Mindezekért biztosan érdemes volt újfent vállalnia a szervezőmunkát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyarországi Fordítóirodák Egyesülete munkatársainak.

Apró trükkök és lelemény

Az első előadás telitalálatnak bizonyult: Görög Ibolya lendületes, anekdotákkal fűszerezett beszámolója garantáltan felébresztette még azokat is, akiknek előzőleg nem volt idejük elszürcsölni szokásos reggeli kávéjukat. Az előadó, aki 12 évet töltött a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnökeként, ma pedig saját protokolltanácsadó cégét vezeti, és felnőttoktatással foglalkozik, praktikus tanácsok egész csokrával látta el a jelenlévőket a tolmácsetikettnek megfelelő megjelenésről és viselkedésről. Az apró trükkök – mint hogy például a tárgyalóasztalnál akkor sugallunk figyelmet, ha a kéz a könyöktől a kisujjig az asztalon fekszik, álló helyzetben a dossziéval nem tanácsos eltakarni a mellkast, és a zavarból fakadó billegés elkerülhető, ha egyik lábunkat előrébb helyezzük – bizonyára sokak számára egyértelműnek tűntek, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni őket.

Ezt követte Fáber András nem kevésbé érdekes beszámolója. A sokoldalú előadó, aki korábban a Filmvilág rovatvezetője, a Playboy főszerkesztője, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa egyaránt volt, ma pedig oktat, tolmácsol és fordít, a „tolmács-”, illetve a „fordítóalkat” közötti különbségre hívta fel a figyelmet. A fordítóalkat szerinte általában introvertált, magányos, monotóniát tűrő és maximalista személyiség. A tolmács ezzel szemben szociális, kommunikatív típus, aki nemcsak olyan magas fokú stressztűrő képességgel bír, mint egy agysebész vagy egy légiirányító, de meglehetősen leleményes is. „Egyszer egy francia delegációnak kellett tolmácsolnom egy erdész lelkes szavait a haris és a nemes kócsag helyzetéről. A madarak francia nevét akkor még nem tudtam, így némi habozás után megkértem az erdészt, hogy legyen szíves, mondja el a latin nevüket is” – támasztotta alá állítását az előadó.

Ezek alapján talán nem volt annyira meglepő az egyik közönségkérdés: vajon mi a jó ebben a szakmában, ha ennyire nehéz? Fáber András válasza egy elhivatott ember válasza volt: az, hogy rendkívül szórakoztató, és az olyan embereknek, akikben állandó a kíváncsiság az élet dolgai és az emberek iránt, lehetőséget ad az élethosszig tartó tanulásra, a folyamatos ismeretszerzésre.

Színjáték, fordítástámogatás és nyelvi sokszínűség

A rövid kávészünet után Nádasdy Ádám, Kovács György és Jancsi Beáta előadására került sor. Az első előadó, aki költőként, műfordítóként, az ELTE docenseként és nyelvészként is ismert, nagyszabású vállalkozásáról, Dante Isteni színjátékának fordításáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy míg elődei szépirodalmi műnek, ő inkább szakkönyvnek tekinti a Színjátékot, melynek fordítása során éppen ezért a terminológia átültetését érzi a legnagyobb kihívásnak. A közönségnek külön kivonatot („handout”) készített: ennek alapján mindenki nyomon követhette, hogyan alakult az egyes szavak – mint „virtú” és „gentile” – sorsa az angol és német fordítók munkájában. A közönségkérdésre, mely szerint miért érdemes egy műről újabb és újabb fordításokat készíteni, szemléletes hasonlattal felelt: „Ha van videokamerám és van egy szobor, miért ne próbáljam meg én is lefilmezni? Hátha találok egy olyan szemszöget, amit előttem még senki nem vett észre.”

Botticelli portréja Dantéről. Nádasdy Ádám az Isteni színjáték fordításáról tartott előadást.

Kovács György, a Language Experts Group egyik vezetője a fordítástámogató eszközök mellett sorakoztatott fel érveket, így próbálva közelíteni a fordítók és a fordítóirodák gyakran eltérő hozzáállását a kérdéshez. Kiemelte, hogy az alapvető piaci igény kielégítéséhez, vagyis a gyors, minőségi és költséghatékony fordítás létrehozásához nélkülözhetetlen a fordítástámogató eszközök használata. Érvei szerint ezek az eszközök nagy mennyiségű és több nyelvre történő fordítást tesznek lehetővé, szükség esetén segítenek a fordítás hatékony újrahasznosításában, emellett az így létrejött fordítások következetesek és ügyfélspecifikus terminológiát tartalmaznak, s megkönnyítik a különböző fájlformátumok alkalmazását.

A délelőtt utolsó előadója Jancsi Beáta volt, aki az Európai Bizottság fordítási gyakorlatáról számolt be. Elmondta, hogy a Bizottság nagy hangsúlyt fektet a nyelvi sokszínűség előmozdítására: igyekszik serkenteni a szépirodalmi művek minél több nyelvre való lefordítását, az üzleti élet képviselőit a többnyelvű szolgáltatások bevezetésére ösztönzi, támogatja az egyetemi szintű fordítói képzés létrehozását, és „Juvenas Translatores” címen fordítóversenyt rendez középiskolások számára.

Edénycsörgés és tudomány

Az elhangzottak gondolatébresztőnek bizonyultak: tanúsítja ezt az az élénk beszélgetés, melybe fél füllel belehallgatok az ebédszünet alatt. Valaki egy ismerős szinkrontolmácsról mesél, aki egy elegáns fogadáson felül öltönyben, alul farmerban jelent meg, gondolván, úgysem látja senki a kabinban, mit visel alul. Ám amikor evésre került a sor, nem bírt ellenállni a homárnak, és kimerészkedett a nem éppen az etikettnek megfelelő öltözetben. Az ebédszünet egyébként sem helyszínében, sem hangulatában nem teljesen különült el az egyik délutáni szekcióüléstől. Míg a résztvevők egyik része a konferenciateremben hallgatta meg Faragó Gábor, Michael Zwecker és Mendel Veronika eszmecseréjét a magyar fordításszolgáltatók hazai és globális helyzetéről, a közönség másik fele az ebédlőből előadóhelyszínné avanzsált tetőtérre szorult. A tányércsörömpölés, a helyszűke és az előadók egy részét eltakaró oszlopok így némileg csökkentették a szekcióülés varázsát. Ennek ellenére az előadók kitettek magukért: az Atlantisz Kiadótól érkezett Miklós Tamás a filozófiai munkák fordítási nehézségeiről beszélt, Barna Imre az Európa Kiadó képviseletében kiemelte, hogy szerinte nincs alapvető különbség a szépirodalom és más típusú munkák fordítása között, Kis Balázs, a Szak Kiadó főszerkesztője pedig megvilágította, mennyire fontos a szöveghűség és az adott kultúrához való hozzáigazítás az informatikai és műszaki szakkönyvek esetében. Laczkó Krisztina olvasószerkesztői munkájáról mesélt, végül Nádasdy Ádám a lábjegyzetek hasznosságára hívta fel a figyelmet. A téma olyannyira magával ragadta az előadókat és a közönséget, hogy felvetődött az ötlet, kellene a közeljövőben még egy hasonló tárgyú workshopot rendezni.

Bírósági határozatok, hitelesség és internet

A konferenciát egy, az előzőeknél jóval tényszerűbb előadásblokk zárta. Az itt elhangzottak a közönség hozzáértő részének bizonyára hiánypótló információkkal szolgáltak, a jelenlévők másik szeletének viszont kissé száraznak tűnhettek. Ungár Szilvia, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium munkatársa egy olyan típusú fordítói munkába engedett bepillantást, ahol a fordítói szabadság a legcsekélyebb mértékben sem létezik. Az európai bírósági határozatok fordítójaként minden egyes apró részletnek utána kell néznie az uniós jogi adatbázisban, s hogyha abban az adott rész egy fordítása már szerepel, pontosan ugyanazt kell átvennie. „Néha egyszerűbb lenne lefordítani, mint utánanézni, ezt mégsem tehetem meg, mert a végeredménynek koherensnek kell lennie a már létező uniós joganyaggal” – mutatott rá. Példaként, hogy milyen részletek fordításával kell megbirkóznia, egész vetítővásznat betöltő körmondatokat vetített.

Szappanos Géza, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda vezetője a hites fordítás és tolmácsolás lehetőségeiről beszélt. Felvázolta, nálunk hogyan zajlik a hitelesítési folyamat, s ezt összehasonlította a világ más országainak gyakorlatával. Előadásából kiderült, Magyarország viszonylag szerencsés helyzetben van azáltal, hogy önálló hivatalos szerv látja el ezt a feladatot, mindazonáltal hangsúlyozta, mennyire fontos lenne egy hites fordító- és tolmácskamara létrehozása, ahol folyamatos lehetne a vizsgáztatás és az ellenőrzés.

A nap utolsó előadója, Prószéky Gábor akkor került a mikrofonhoz, amikor a konferenciára szánt idő éppen lejárt volna. Ennek ellenére a dinamikus és érdekes előadásnak sikerült figyelemre bírnia a fészkelődőket. A MorphoLogic vezetője és a PPKE ITK egyetemi tanára és innovációs dékánhelyettese a gépi fordításról és az internet kínálta ingyenes nyelvi szolgáltatások hátteréről mesélt. Rávilágított, hogy hosszú távon csak az olyan gépi fordító szolgáltatások maradhatnak fenn (illetve végül ezek közül is csak egy), amelyeket hirdetések tartanak el. Az átlagos felhasználó ugyanis nem hajlandó fizetni olyasmiért, amit ingyen is elérhet, hiába rossz minőségű az ingyenes szolgáltatás az esetek többségében. A megoldás az előadó szerint az lehet, ha összefognak a világ nagy fordító rendszerei: ezen kísérleteznek most.

A konferencia sikerét talán jól jelzi, hogy még az utolsó, igencsak elhúzódott előadást követően is kérdésözön zúdult az előadókra. Néhány siető kivételtől eltekintve a búcsúpezsgő elfogyasztására is ott maradt a közönség, és a távozók fülében a koccintás mellett Kelemen Éva búcsúszavai is csenghettek egy ideig: jövőre veled ugyanitt.