János nevű olvasónk igencsak különös tapasztalatáról számol be:

Egy furcsaságba botlottunk. Kollegáimmal a "kérd" szó helyesírásán tanakodunk. Pl ebben a szövegkörnyezetben: "Kérd az ajándékodat!" Gondoltuk megnézzük az mta oldalán: megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az egy d-s alakot kijelentő módnak veszi és a felszólító módban "kérdd" formában kell írni. Ugyanazt az indoklást adja, mint a "mond/mondd", "küld/küldd" szavak esetében, holott a "kér" nem d-re végződik, így nem indokolja semmi a felszólító módú két d-s verziót. Jól gondoljuk?

Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy az az oldal, amelyre János hivatkozik, nem egyszerűen „az MTA oldala”. Az oldalt valóban a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Nyelvtechnológiai és Alkalmazott Nyelvészeti Osztálya által készített és üzemeltetett automatizált helyesírási tanácsadó rendszer. A rendszer mögött egy olyan morfológiai elemző áll, mint a böngészőkben vagy szövegszerkesztőkben működő helyesírás-ellenőrzőkben. A különbség mindössze annyi, hogy ez a helyesírási tanácsadó nem csak azt mondja meg, hogy a szó helyes szóalak-e vagy sem, hanem azt is, hogy milyen szabályok vonatkoznak az írására. Ez tehát egy program által kiköpött eredmény, nem pedig az MTA bármely szervének állásfoglalása a kérdéssel kapcsolatban.

Azt pedig jól tudjuk, hogy a helyesírás-ellenőrzők sem tökéletesek. A helyesírás-ellenőrző csak annyit mondana, hogy a kérd helyes alak (nem húzná alá), és úgy gondolnánk, hogy tökéletesen működik. Az online helyesírási tanácsadó azonban tovább okoskodik, és ezzel leleplezi saját magát.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

János kifogása az, hogy a kér igét az elemző úgy kezeli, mint a mond vagy küld igéket, pedig a kér nem is d-re végződik. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy János rendkívül figyelmetlen, hiszen már abból, amit leír, fel kellene tűnnie, hogy itt a program nem a kér, hanem a kérd igéről beszél. Ráadásul egyértelműen ki is írja:

Ő kérd [valamit].

A kérd ’kérdez’ egyébként igen furcsa, úgynevezett defektív paradigmájú ige, azaz nincsen meg minden olyan alakja, amilyen egy igének lenni szokott. Nem használjuk – ma már – pl. múlt időben (*kérdett, *kérdettem, *kérdettél,  *kérdetted stb.), kissé furcsák, régiesnek tűnhetnek egyes feltételes módú alakjai (^?kérdene), mások viszont egészen természetesnek tűnnek (kérdeném). A kérd általában szabadon felcserélhető a kérdez ige megfelelő alakjával, de a gyakorlatban igen különböző arányban használjuk őket. Pl. a Google adatai szerint a kérdezném kb. tízszer olyan gyakori, mint a kérdeném, de a kérdezi csak kb. kétszer olyan gyakori, mint a kérdi.

Ami igazán érdekes, hogy a rendszer ezt a kissé furcsán viselkedő igét jól kezeli, legalábbis ha eltekintünk az olyan furcsaságoktól hogy helyesnek mondja a *kérdett alakot is, holott ez aligha tekinthető a mai magyar nyelvben helyesnek. (Tárgyas ragozású megfelelőjét, a *kérdette formát sem helyesnek, sem helytelennek nem mondja, az egyértelműen hibásnak tűnő *kérdet – ’kérdeztet’? – alakot viszont elfogadja.) Ugyanakkor a kér szó rövid felszólító módú tárgyas alakját nem ismeri fel, vagy legalábbis nem jelzi, hogy a kérd formát ekként azonosítaná. Mivel a kér különböző alakjait (kér, kéri, kérje, kérjed stb.) a program láthatóan felismeri, és más igék hasonló alakjait (várd, írd, verd) is jól azonosítja, feltehetően nem a morfológiai elemzővel van a baj, hanem a tanácsadó program leragad a kérd ige alakjánál, és elfeledkezik arról, hogy a kér ige alakját is figyelembe vegye. (Még furcsább dolgok történnek a merd és a mérd alakokkal. Arról nem is szólva, hogy szinte bármilyen alakot adunk meg, az elemző az AkH. 17–94. pontját ajánlja, ami nevetséges: igaz, feleslegesen túlbonyolított a magyar helyesírás, de aligha van olyan szó, melynek leírásához ilyen sok szabályt kellene figyelembe venni.)

Kérd(d) a ... ?
(Forrás: Wikimedia Commons / Andy Mabbett / CC BY-SA 3.0)

Sajnos azt kell megállapítanunk, hogy az online automatikus helyesírási tanácsadónak már az ötlete is hatalmas szakmai melléfogás. Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy a morfológiai elemzők működése is egy csomó kényszerű buktatót rejt magában (elég a korábban már bemutatott anyósom példájára gondolni). Másodszor is: a helyesírási szabályzat rendkívül kaotikus, és a morfológiai elemzők nem is a szabályzat, hanem egészen más szabályok alapján működnek. Éppen ezért ha a morfológiai elemző jól működik, akkor is nehéz meghatározni, hogy a helyesírási szabályzat melyik pontja vonatkozik az adott szó helyesírására. Harmadszor: az MTA szoftvere az esetek többségében megelégszik azzal, hogy közli, hogy a szóalak helyes – holott ez nem sokat segít pl. a helység és a helyiség, a fáradság és a fáradtság megkülönböztetésében. Korábban a program semmi ilyesmit nem tudott, azóta e téren sokat fejlődött (az itt említett megkülönböztetésekben pl. segít), de ezeket a feladatokat nem lehet programozással megoldani, egyesével kell bevinni őket, és a legügyesebb szakemberek sem gondolhatnak mindenre – amint azt János esete is mutatja.

A negyedik, és talán a legfontosabb dolog, amelyről az ötletgazdák megfeledkeztek, hogy akik az ilyen programok fő felhasználói lennének, nem nyelvészek. Minél kevésbé járatosak nyelvi kérdésekben, annál kevésbé fognak tudni mit kezdeni a számítógép által adott helytelen (vagy akár helyes) válaszokkal. Nem biztos például, hogy mindenki tudni fogja, mi az a felszólító mód.

János esete azért is sokatmondó, mert nyilvánvaló, hogy János tudja, mi az a felszólító mód, és azt is tudja, hogyan és miért írjuk a szóban forgó igék alakjait úgy, ahogy. A gép adta válaszon mégsem tud kiigazodni, mert nincs tapasztalata abban, hogy hogyan működnek az ilyen programok. Azt kell megállapítanunk, hogy ezek a programok nem segítenek azokon, akiknek fogalmuk sincs a helyesírásról; nem segítenek azokon, akiknek ugyan van fogalmuk a helyesírásról, de nem konyítanak a számítógépes nyelvészethez; végül nem segítenek azoknak sem, akik mindezekben járatosak – hiszen ők nem szorulnak segítségre. Érdekes módon ezt a legkönnyebben azok látják be, akik maguk sem szakemberek – a nyelvtechnológusok viszont vagy nem képesek, vagy nem akarják ezt észrevenni.