Archaizmus vagy újítás?

B. Lajos nagyon érdekes kérdést feszeget, kár, hogy nem értek a tárgyhoz, ismerőseim se tudtak sokat segíteni, és irodalmat se találtam róla. A kérdés a következő:

,,gyakran járok Erdélyben, ismerem az ottani dialektusok egy részét. Éppen ezért mindig elgondolkoztatott, amikor itthon az Erdélyben beszélt dialektusokra az archaikus jelzőt aggatják — úgy érzem, ez a minősítés nem feltétlenül igaz.''

Székelykapus ház Zetelakán
(Forrás: T. Asztalos Zoltán/MTI)

Példaképpen ,,rövidülésekre'', ,,egyszerűsödésekre'' hivatkozik, például az és kötőszó s alakváltozatának gyakori használatára, a kötőszó összevonására más szavakkal (pl. 'sasztán). Történeti magyarázatkísérletet is megkockáztat: ,,a három részre szakadt Magyarország többi részén 150 évig nem fejlődhetett úgy a magyar nyelv, mint Erdélyben.''

Mint mondtam, nem értek ehhez, sem az erdélyi nyelvváltozatok jellegzetességeihez, se ahhoz, hogy lehet-e ilyen különbségeket a leírt történelmi tényekkel magyarázni. Azt azonban tudom, hogy egy-egy nyelvváltozatot nem nagyon lehet ,,úgy általában'' archaikusabbnak vagy újítóbbnak nevezni, mint egy másikat. A különböző nyelvváltozatok egymástól viszonylag függetlenül élnek és változnak; ami az egyikben változik, a másikban megmarad, és fordítva. Ezért a nyelvváltozatok közötti különbség általában archaizmusok és újítások tömegével jár együtt, statisztikai kérdés lenne, hogy melyik a domináns, de ehhez meg kellene tudnunk számolni a különbségeket, és erre nincs jó módszerünk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Például az a benyomásom, hogy az amerikai angol inkább archaikusabb, a brit angol inkább újító, de számokkal ezt nem tudnám igazolni. (Például gondoljunk arra, hogy a legtöbb amerikai nyelvváltozatban kiejtik a szótagvégi r-t, míg a legtöbb brit dialektusban nem: a board szó az amerikaiban általában bórd-nak, a britben általában bód-nak hangzik. Ez bizonyára archaizmus az amerikai változatokban, ugyanakkor nyilván újítások is szép számmal vannak Amerikában.)

És rengeteg olyan különbség van, amelyeket megfelelő számú adat hiányában vagy más okból mégcsak be sem tudunk sorolni, nem tudjuk, hogy archaizmusnak vagy újításnak minősülnek-e. Például azt mondja nekem valaki, hogy lehet archaizmus ,,a Mezőség egy részén, illetve Gyergyó és Udvarhelyszék környékén előforduló [β]'' (vagyis a két ajak közelítésével ejtett v-szerű hang), de nem tudhatjuk biztosan, hogy az-e. Szintén tőle tudom, hogy ,,a Mezőségben szórványosan a köznyelvi ty-nek és gy-nek van cs és dzs ejtése; kérdés, hogy — főleg az utóbbi — újítás-e vagy archaizmus, de talán inkább újítás).'' Vagy: ,,Mezőségben és Székelyföldön egyaránt előfordul a -ni, -nitt családi helyhatározó, pl. Józsini 'Józsihoz', Józsinitt 'Józsi(ék)nál' (ez archaizmus, ami megvan pl. palóc területen is).''

Tehát archaikus és újító vonások is biztosan nagy számban vannak az erdélyi nyelvváltozatokban, ezért B. Lajosnak mindenképpen igaza van: nem lehet őket egyszerűen ,,archaikusnak'' minősíteni. Ráadásul a román hatás is sok mindenben érvényesül, bár ezt csak a szókincsben lehet könnyen bizonyítani. Mindenesetre a kötőmód el kell menjek típusú használatát a román nyelv hatásával szokták magyarázni.

Szabadna vagy nem lenne szabad?

Eszternek, aki magát ,,kis nyelvésznek'' mondja, ,,nagyon nem tetszett'' az én szóhasználatom, amikor többször is a szabadna alakot használtam. Azt kérdezi: ,,A szabadna szó értelmezésemben a szabad melléknévből származik. Ebből hogyan lett szabadna??? Egyszer csak igésítettük a melléknevet, majd feltételes módba tettük? Ilyet ér? Nem úgy lenne inkább helyes, hogy szabad lenne?''

Szabadna vagy nem szabadna?

Mindenekelőtt: úgy helyes, ahogy magyar anyanyelvűek használják, márpedig a szabadna alakot használják (például én). Másrészt: ér vagy nem ér, úgy történt, ahogy ,,a kis nyelvész'' leírja. Méghozzá jó régen, ahogy az alábbi példák mutatják (a Nyelvtudományi Intézet történeti korpuszából):

,,S nem bünli a természet tettöket. / Mért nem szabadna hát embernek is, / Ha éhet érez, enni?'' (Garay János: Országh Ilona. 1837)

,,És ha lehet, szabadna-e sajtó alá bocsátanom?'' (Sárosi Gyula: Pulszky Ferencnek. 1841)

,,az emberi nyelv is élő dolog, a szavaknak sem szabadna felcserélődniök.'' (Babits Mihály: Bergson filozófiája. 1910)

,,a tagoknak nem szabadott egymást ismerni'' (Orbán Balázs, 1870)

,,Elvünkként, beszélni sehol sem szabadott, csak a jelmeznek megfelelő zűrhangokat hallatni.'' (Tersánszky Józsi Jenő, 1921)

,,Ugy van, ez az, amit elfelejtettem. Nem szabadott volna.'' (Karinthy Frigyes, 1923)

,,nem szükség itt bővebben fejtegetnem; csak annyit szabadjon itt mondanom, ...'' (Schöpf-Merei Ágoston, 1847)

,,Téged 's erényid' elfoglallak itt, / Szabadjon fölvennem, mit eldobának.'' (Vörösmarty Mihály: Lear király. 1854)

Mint látható, nemcsak a szabadna, hanem a szabadott és a szabadjon is használatos (vagy használatos volt), sőt, mint a Karinthy-idézet (és még két másik találat) mutatja, még a szabadott volna is előfordult. Mivel a szabad, ha igeként használjuk, személytelen, csak egyes szám harmadik személyben létezhet, és úgy látszik, ez az alakja minden időben és módban előfordul. Tényleg érdekes, hogyan lett melléknévből ige. Talán azért történhetett ez meg, mert a jelen idejű melléknévi állítmánynak nincs toldaléka, akárcsak az igéknek, és a legtöbb hasonló használatú személytelen állítmány igei toldalékolású: lehet, kell. Az is érdekes, hogy a többi hasonló szerepű melléknévnek miért nem alakultak (még) ki más idejű-módú igei alakjai, vagyis miért nincs például *muszájt, *muszájna, *tilosna. Talán, mert a muszáj és a tilos ritkábbak. A fordítottja is előfordul, vagyis a lehet, kell stb. igéknek nyelvjárásokban van olyan használatuk, mintha melléknevek lennének: lehet lesz, kell lesz.

Szerszám, számszeríj

W. Zoltán azt kérdezi: ,,Melyik nyelvből vettük át a szerszám, és melyikből a számszeríj szót?'' Nos, ezeket véletlenül tudom, de megnéztem A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát is, és így nagyjából összeállt a kép.

Számszeríj

A szerszám szó nem átvétel, egy ősi uráli (finnugor) szó, a szer és egy ótörök jövevényszó, a szám összetételéből keletkezett. A szer olyasmit jelentett, hogy 'sor, sorozat', és az összetétel tapadással keletkezett, ami azt jelenti, hogy gyakran fordult elő a két szó egymás mellett, végül egyetlen szóvá olvadt össze. Ma is használunk egy kifejezést, amelyben egymás mellett vannak: se szeri, se száma (vagy se szere, se száma). Létezett egy szere-száma kifejezés is, azt jelentette, hogy 'sokasága'. Ebből lett a szerszám, ami eredetileg összetartozó eszközök csoportját jelölte, majd később azt is, hogy 'felszerelés' (ugyanez lejátszódott az angol kit és set szavak esetében is), majd még később egyszerűen egyetlen 'eszközre' is utalhatott.

Egészen más, és a szerszámétól teljesen független a története a számszer(íj) szónak. Ez ugyanis annak a gyakori folyamatnak a terméke, amelyet a nyelvészek népetimológiának neveznek, ami azt jelenti, hogy a jövevényszavakat kicsit átformáljuk úgy, hogy magyarul is ,,legyen értelmük''. Így lett például tubarózsa a latin tuberosa 'gümős' szóból vagy kárókatona a török kara katna 'fekete madár' kifejezésből. A számszer(íj) valamelyik szláv nyelv samostrel 'önlövő, magától lövő szavából lett. Egyébként több olyan szláv szó is van, amelyben a samo- 'ön-' előtag azt jelöli, hogy valami magától, mintegy önműködően csinál valamit. A magyarból is ismert lehet ezek közül a szamovár, a szamorodni, meg a szamizdat. A magyarban hasonló felépítésű összetételek az öngyújtó, az önindító és társai.