Széchenyi István 1825-ben ajánlotta fel egyévi jövedelmét a majdani Magyar Tudós Társaság megalapítására, mely 1830-ban meg is kezdte működését. A magyar nyelv előmozdítása, a tudományos élet hazai fejlesztése, és a kettő összekapcsolása révén a hazai tudományos élet magyar nyelven történő művelésének igénye azonban már a 18. században is felbukkan.

Borúra derű. Az MTA allegóriája
(Forrás: Wikimedia Commons / Johann Ender (1793–1854))

A Pozsonyban fölállítandó tudós társaság

Bél Mátyás talán nem véletlenül kapta halála után a megtisztelő magnum decus Hungariae (Magyarország nagy dísze) címet: számos tudományterületen alkotott maradandót. Magyarországon a 18. században szinte elsőként emel szót a hazai tudományos élet előmozdítása mellett. Ahogy azt korábban láthattuk, Bél Mátyás latin nyelven újságot is indított, kifejezetten oktatási célzattal: kezdeményezése a magyar sajtó történetében számos követőre talált. Németül, szlovákul, magyarul is beszélt, de jobbára latinul írt; így az sem meglepő, hogy 1735-ben írt, A Pozsonyban fölállítandó tudós társaság című írásában Bél Mátyás e szervezet munkanyelvét nem is jelöli meg. Az ő elképzelése a tudományos élet előmozdítását szorgalmazza:

Mivel bizonyos, hogy alig van Európában olyan ország, melyben a tudományok dolga rosszabb volna, mint Magyarországon, a haza nemesebb lelkű fiainak arra kell törekedniük, hogy a hibát minden erővel megszüntessék.

(Bél, 179. oldal)

Bél Mátyás elképzelése szerint a hazai tudományos élet előmozdítása érdekében Pozsonyban alapítandó „Tudós Társaságba mindazok egybegyűlhetnek, akik a haza szeretetét, a nép dicsőségét és a közhaszon előmozdítását szívükön viselik”. A társaság tagjai bizonyos időnként dolgozatokat nyújtanának be bizonyos témákról: az elképzelés szerint három külön tudományterület valamelyikén. Az első, az irodalmi osztályhoz lehetne benyújtani minden olyan tudományos dolgozatot, mely a „filológiára, a történelemre, a kronológiára, a földrajzra, a genealógiára, a heraldikára, a numizmatikára, az oklevéltanra, a zenére, a matézisre és ezek résztudományaira tartoznak”. A második, jogi osztály „mindenféle kánonjogi, polgári (római), hazai, a természet- és nemzetközi jogi, főképpen a magyar közjogi” témákkal foglalkozna. A harmadik, „fizikai-gazdasági osztály magába foglalja a fizikai és kémiai kísérleteket, az orvosi megfigyeléseket és szabályokat, a gazdasági eredményeket, a kereskedelmi könnyítését és hasznát, továbbá az ipar és a mesterségek előmenetelét”.

Bél Mátyás (1684–1749), magnum decus Hungariae – Magyarország nagy dísze
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ami a társaság felépítését illeti, annak elnökét a tagok választanák, „baráti és egyenlőségi” alapon. Az elnök feladata lenne meghívni a társaság tagjai közé a tudósokat és buzdítani a tagokat tudományos dolgozatok megírására, de „szabad szellemű cenzúra” után e dolgozatok kinyomtattatása is az ő feladata lenne. Utóbbi tevékenységében segítené őt egy titkár, aki a nem pozsonyi illetőségű tagokkal a levelezést is intézné. A pozsonyi tagság havonta tartana közgyűlést, ahol megvitatnák a beérkezett dolgozatokat, a tagság egésze pedig ugyancsak havi rendszerességgel tenne vállalást új dolgozatokra (ezzel elkerülve azt, hogy esetleg ketten ugyanazzal a témával foglalkozzanak). A három tudományterület minden hónapban néhány oldalas közleményt lenne köteles kiadni az alábbi címmel: „Pozsonyi megfigyelések a tudományok gyarapítására és mindenekelőtt Magyarország viszonyainak megvilágítására és javítására”. Végezetül Bél Mátyás így zárja elképzelését:

Szükséges, hogy a Társaság legfőbb törvénye Isten tisztelete, a fejedelem szolgálata, a nép és a haza dicsősége és haszna legyen.

(Bél, 181. oldal)

A tudomány hazai előmozdítása érdekében Bél Mátyás még nem jelöli meg a magyar nyelvet a tudomány nyelveként: a 18. század végén azonban a magyar nyelv kérdése összefonódik a hazai tudományos élet előmozdításának kérdésével.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Jámbor szándékok

1778-ban megjelent Magyarság című írásában Bessenyei György már egyértelműen megfogalmazza az összefüggést a magyar nyelv művelése és a tudományos élet kibontakoztatása között:

Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.

(Bessenyei, 198. oldal)

A gondolat olyan népszerű volt már ekkoriban, hogy nem meglepő, ha 1781-ben a Magyar Hírmondó című újság szerkesztője, Rát Mátyás (akinek nevével korábban már találkozhattunk), így fogalmazza meg ugyanezt a gondolatot:

Nincsen igazabb útja s módja a tudományoknak valamely országban és nemzetben való elterjedésének, mint midőn azok a nemzetnek anyai nyelvén mindenekkel közöltetnek.

(Magyar Hírmondó, 352. oldal)

A gondolatot Bessenyei Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című, 1781-ben írt, de nyomtatásban csak 1790-ben megjelent írásában fejti ki részletesen. Bessenyei e téren kifejtett gondolatait a legnagyobb nyilvánosság előtt vállalja fel a Magyar Hírmondó és annak több szerkesztője is, akik közül történetesen Révai Miklós az, aki kiadja Bessenyei ezen röpiratát 1790-ben.

Bessenyei György (1746 vagy 1747–1811)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Bessenyei írása elején a tudomány fontosságára hívja fel a figyelmet: a tudományos szemlélet és gondolkodás a lakosság legszélesebb köreiben való terjesztése a haza felemelkedésének is elemi érdeke.

Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentől közönségesebb a lakosok között, az ország is annál boldogabb.

(Bessenyei, 264. oldal)

Bessenyei állápontját írása későbbi részében tovább elemzi. Különösen megszívlelendőek alábbi gondolatai:

Azt mondják a politikusok, hogy az ország boldogsága a népnek sokaságától függ. De mit használ az a sok, ha vagy mind szegény, vagy nagyobb része tudatlan? A szegénység és a tudatlanság egy húron pendül. Sőt mindenik kiterjed a másikra. Mert amaz a testet, ez a lelket illeti: a kettő pedig mind jót, mind rosszat együttérez. És így szintolyan boldogtalan az a nép, amely tudatlan, mint amely szegény.

(Bessenyei, 274–275. oldal)

Fény az éjszakában. Az MTA épülete
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivanhoe / CC BY-SA 3.0)

Az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című írásában Bessenyei felvázolja e társaság feladatait, felépítését és működését is, és határozottan állást foglal a magyar nyelv fejlesztése és a tudomány művelése mellett.

Nyelv és tudomány

Bessenyei szerint a magyar nyelv kiművelésével alkalmassá kell azt tenni arra, hogy a tudományban is használhatóvá legyen. Nem áll meg azonban e pontnál: szerinte „a köztünk lakó németeket és tótokat is magyarokká kellene tennünk. Mert megérdemli azt ez az áldott haza az idegen nemzetektől, melyeket a maga kebelében táplál, hogy annak nyelvét és szokásait is bévegyék, valamint annak javaival és szabadságaival élni nem iszonyodnak.” (Bessenyei, 266. oldal)

A soknemzetiségű országban a magyar nyelv helyzetének ilyen jellegű erősítése a nemzetiségek rovására azonban már nem egyértelmű minden kortárs számára. Rát Mátyás a Magyar Hírmondó egy 1782-es írásában amellett foglal állást, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek is bátran tegyék alkalmassá nyelvüket a tudomány művelésére:

Nincs más egyéb hátra, hanemhogy mindegyik a maga nyelvének gyarapodásán teljes igyekezettel rajta légyen.

(Magyar Hírmondó, 378. oldal)

A két álláspont messze van ugyan egymástól, ám abban mindkettő egyezik, hogy a magyar tudományos élet és a magyar nyelv ügye hazánkban ekkoriban nem lehetséges a mindenkori uralkodó és a főrendek hathatós közreműködése nélkül. Bessenyei így fogalmaz:

Tudom, hogy ez a király megegyezése és az ország költsége nélkül meg nem készülhetne. De a hazának főrendei azt mindenikét megnyerhetnék és véghezvihetnék.

(Bessenyei, 271. oldal)

Az 1786-ban alapított Svéd Akadémia, mely az irodalmi Nobel-díj odaítéléséről is dönt, nem az első akadémia volt, mely Svédországban létrejött
(Forrás: Wikimedia Commons / Mastad / CC BY-SA 3.0)

A Magyar Hírmondó 1786-ban számol be a svéd nyelv és irodalom ápolása érdekében létrejött Svéd Akadémia (Svenska Akademien) megalapításáról. Az eseménnyel kapcsolatban az újság II. Józsefhez intézett, fohásznak beillő jámbor óhaja így szól:

Vajha az egek arra bírnák a mi javunkat annyira munkálkodó felséges uralkodónk szívét, hogy a mi édes magyar nyelvünkkel ugyanazont cselekedni kegyelmesen méltóztatna!

(Magyar Hírmondó, 433. oldal)

Bél Mátyás, Bessenyei György és a Magyar Hírmondó minden óhajára rácáfolva azonban még hosszú évtizedekig kell várni, hogy Magyarországon a tudományos élet szervezeti szinten is felzárkózzék az olyannyira vágyott és irigyelt nyugati mintákhoz.

Források

Bél Mátyás: Hungáriából Magyarország felé. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984.

Bessenyei György válogatott művei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953.

Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság. Válogatás. (Sajtó alá rendezte: Kókay György), Gondolat, Budapest, 1981.