Korábban már olvashattunk a hazai sajtó kezdeteiről, a magyar történelem első hazai sajtóorgánumáról, a Mercurius Hungaricusról. E latin nyelvű újságot a 18. században továbbiak is követték, ám egészen 1780-ig kellett várni, míg az első magyar nyelvű sajtótermék is megjelent.

Az ötletgazda, a német felmenőkkel rendelkező győri evangélikus lelkész Rát Mátyás (1749-1810) magyarországi tanulmányai alatt megismerkedik Bél Mátyás Nova Posoniensia (1721-1722) című latin nyelvű lapjának könyvtárban fellelhető számaival. Németországban további tanulmányai során pedig az is látja, hogy Nyugat-Európában a sajtó nemzeti nyelveken jelenik meg. Meggyőződésévé válik, hogy Magyarországon is szükség van magyar nyelvű sajtótermékre.

A Magyar Hírmondó első száma (levele!)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A sajtó a tudatlanság ellenszere

A Magyar Hírmondó anyagaiból 1981-ben válogatás jelent meg a Gondolat kiadónál. Az alábbiakban az idézetek ennek a válogatásnak az oldalszámaira utalnak.

Rát Mátyás 1779 nyarán „előre való tudakozással” fordul a leendő olvasókhoz: megkísérli felmérni, hányan is lennének szerte a hazában, akik potenciális olvasóként anyagilag is támogatnák egy magyar nyelvű újság megszületését. Felhívásában a sajtó (és ezzel összefüggésben: az ismeretek) hiányára is felhívja a figyelmet:

„Ugyanis ez a többi között az oka, hogy nemcsak az egyéb világgal, hanem saját hazánkkal is oly szertelen esméretlenségben úgy élünk, mint a féreg a dióban, azt sem tudván, hogy ami körülöttünk történik, s minket legközlebbről illet. Innét vagyon, hogy sokan, akik valami jót mívelhettenek volna, a jó hírtől s dícsérettől nem öszönöztetvén, éktelen tunyasággal és munkátlansággal töltötték idejüket.” (41. oldal)

Az elmaradottság e szigorú ostorozásával egy időben Rátnak sikerül Mária Terézia támogatását is megnyernie ötletéhez. Az uralkodónőtől 10 évre kizárólagos jogot szerez magyarországi magyar nyelvű lap indítására. Ezt azonban a Helytartótanácsnál cenzúráztatnia kell. A Magyar Hírmondó első száma 1780. január 1-jén jelenik meg Pozsonyban, Patzkó Ferenc Ágoston nyomdájában. A hetente kétszer megjelenő számokban (ezeket leveleknek nevezték) a hírek eleinte Rát Mátyás szerkesztésében látnak napvilágot.  Rát elképzelése az volt, hogy míg a külföldi híreket jobbára más újságokból veszi át, szerkesztői megjegyzésekkel látja el – már amennyire ez a cenzúra ezt megengedi. A belföldi híreket illetően pedig szerkesztői köszöntőjében egyenesen arra kéri előfizetőit (levelezőit), hogy ne habozzanak tudósításokkal bombázni a szerkesztőséget az ország minden tájáról. Az első évfolyamra 320 előfizető jelentkezett az ország 208 településéről (és Bécsből is); jobbára a birtokos nemesség, a papság és a tisztviselő- és hivatalnokréteg soraiból.

A felvilágosodást programként vállaló lap a tudatlanságot és elmaradottságot számtalan alkalommal ostorozza írásaiban. 1780-ban pl. egy olyan hír szerepel az újság lapjain, mely szerint Sáros megye egy településén a helybeliek a sírból kiásni és megégetni készülnek egy holtat, ki éjjelente a sírból kikelve zaklatja őket (!). Az újság a babonaságot elítélve ekként fogalmaz:

„Már jó ideje, hogy hazánkban is az asszonyok békével megöregedhetnek, az emberek az ördöggel nem cimborálhatnak, az ijesztő látások senkit nem háborgatnak, sem a megholtak az élőket nem nyomorgatják. Mert a babonaságnak setétes fellege eloszlott. [...] Ezeken a szegény embereken talám valamely borbély, ha eret vágna, legkönnyebben segéthetne.” (88. oldal)

„Kloska legelőbb is talpától fogva tetéig (fejéig) kerékkel megtöretvén, nem érdemlett életét iszonyú vájj (jajj) szók között végzette; Hóra pedig sokkal kegyelmesebben; mivel egy kerékkel való ütés után, mely néki jobb szára csontját eltörte, legottan egy kegyelmes ütést nyervén mellyére, [...] testéből lelke [...] legottan kifüstölgött.
(Forrás: Wikimedia Commons)

Bár az újság naturalisztikus részletekkel ad hírt az 1784-es erdélyi román parasztfelkelés vezetőinek, Horiának és Cloşcának kerékbetöréséről, a felvilágosodás előnyomulása a büntetések (és a nők helyzete) terén is feltaróztathatlan. A kora újkorban (és azt megelőzően) a büntetés lényege a bűnössel szembeni fizikai retorzió volt: a bűnös teste elleni intézkedésekkel (verés, csonkítás, kínzás, kivégzés) törték meg a bűnöst és semmisítették meg a bűnt. Ezen túlmenően a nyilvános kivégzések is a főhatalom élet-halál fölötti abszolút jellegét voltak hivatva demonstrálni a tömeg számára. Horia és Cloşca kínhalála még ebbe a sorba illeszkedik, ám az az intézkedés, hogy a nőkkel szembeni testi fenyítésben már enyhítés tapasztalható (kétágú helyett „csak” egyágú korbács használata), lassan-lassan előremutat a modern kor büntetéskoncepciója felé, ahol a testi fenyítés apránként háttérbe szorul. (Ld. Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Gondolat, Budapest, 1990.) Egy 1781-es rövidhír így tájékoztat bennünket:

„Minapában kihirdettették egész Erdélyben kemény parancsolatul, hogy az asszonyi nemből való személyek, kik korbács által való testbéli büntetést érdemelnek, ne verettessenek két, hanem csak egyágú korbáccsal.” (110. oldal)

A Magyar Hírmondó a felvilágosodás és felvilágosítás mellett elkötelezi magát a magyar nyelvújítás ügyében is: célja, hogy az alkalmas legyen a sajtóban, az irodalomban, tudományban és máshol való használatra.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvújító újság

Az ország több pontján megfordult, az egyes hazai dialektusokkal is megismerkedő Rát Mátyás még 1779-ben fogalmaz így a Magyar Hírmondóban használatos magyar nyelvvel kapcsolatban:

„Ami a magyarságot illeti, amellyel a Magyar Hírmondó élni fog, az az alföldi Tisza mellyéki, de a Duna mellyékivel és erdélyivel elegyedett lészen. Ezt tartja az író leghelyesebbnek. Magamagán mindegyik igen szűk, és azoknak a sokféle dolgoknak megírattatására, melyek itt előfordulnak, nem elégséges. – A szóknak írásán nem illő senkinek megütközni: holott [ugyanis] az eránt még semmi közönségesen bévett szokás vagy szabás nincsen. Hadd légyen nékem is szabad azt követnem, amit leghelyesebbnek tartok. [...] Külömben is valódi újság ez, amit most kezdünk: holott ezen az úton még soha magyar nem járt előttünk.” (48-49. oldal)

Rát Mátyás 1782 végén a szerkesztői feladatokat lelkészi hivatása miatt feladja. Utódai folytatják a nyelvújítás terén végzett munkáját. Az őt közvetlenül a szerkesztői székben rövid ideig követő Mátyus Péter után még 1783-ban Rát barátja, a piarista Révai Miklós (1750-1807) veszi át a lap szerkesztését, aki teljes hévvel állt ki Bessenyei György tudományos akadémia felállítását szorgalmazó ötlete mellé – Bessenyei Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című írását is Révai adja ki később. Révai lelkesedésének szemléltetésére álljon itt egy kis részlet 1784-es szerkesztői-újságírói programadó írásából:

„Rajtam már az író paroxismus [hevület]. Igenis, őnagysága vagyon már itt: az a felséges írómohóság, kinek sok szép fendolgú [fennkölt] munkákat köszönhet a világ – de sok szennyes alacsony firkálódásokat is. Igen, nem tagadhatni, ő vagyon itt. Írnom kell, hamar tollat ide! tollat! E mai napon lévő furcsa szemléléseimet írom.” (61. oldal)

Révai Miklós – mai helyesírásunkban egyebek közt neki köszönhetjük a szóelemző írásmód elvét
(Forrás: Wikimedia Commons)

Rendje azonban nem nézi sokáig jó szemmel Révai szerkesztői munkásságát, így 1784 végén kénytelen felhagyni vele. Rövid időre Barczafalvi Szabó Dávid (1752-1828) lett a szerkesztő, 1784-1786 közt pedig Szacsvay Sándor (1752-1815), majd őt követően ismét Barczafalvi (és később mások). Barczafalvi hihetetlen energiájú szógyártó volt: mai magyar nyelvünkben mintegy 100 szót neki köszönhetünk (pl. olvasmány, cikk, művész, társadalom, szerkezet). Barczafalvi invenciózus szóújításai az esetek döntő többségében olyannyira érthetetlenek voltak már a kortársak előtt is, hogy az heves tiltakozást váltott ki az olvasótáborban: az olvasók egyrészt elidegenedtek a szerkesztő nyelvújítási koncepcióját követő újságtól, másrészt a növekvő tiltakozás hatására Barczafalvi maga is revideálni volt kénytelen álláspontját, s hamarosan távozni kényszerült a szerkesztői székből.

Cenzúra

Az újság számos esemény tanúja volt: olvashatunk földrengésekről és más természeti katasztrófákról, az Uránusz felfedezéséről, Tessedik Sámuel hazai ténykedéséről, a Montgolfier testvérekről, Kempelen Farkas találmányairól stb. A felvilágosult abszolutizmus és ezen belül főként II. József uralkodása idején azonban az újság legnehezebb feladata a kül- és belpolitikai események olyan tálalása, hogy az ne ütközzön a cenzúrába.

A Montgolfier testvérek égi szekeréről szóló híradás a Magyar Hírmondóban

A fentebb már említett 1784-es erdélyi román parasztfelkelés, a forradalom felé sodródó Franciaország, az amerikai függetlenségi háború, az orosz-török háború, melybe később II. József is bekapcsolódik (kevés sikerrel), önmagukban II. József különböző rendeletei – olyan témák ezek, melyekről írni igazán nehéz a cenzúra árgus tekintete mellett. Szacsvay (aki 1787-ben önálló magyar nyelvű lapot indít Bécsben Magyar Kurír néven) nem kevés malíciával így ír 1786-ban:

„...oly boldog időben élünk most, melyben szabad az igazságot kimondani, s a verébről sem lehet mingyárt azt ítélni, hogy rossz, ha fészkibe sza...; mert ha a fészek rossz, még becsületére szolgál, ha belész...ván, ott hadja, s jobbat keres.” (76. oldal)

A kormányzat cenzúrája megvéd a valóságtól
(Forrás: Wikimedia Commons / Helodrgt / CC BY-SA 3 0)

Az idővel egyre inkább a II. József rendeleteivel és törekvéseivel szembehelyezkedő nemesség lapjává váló Magyar Hírmondó nem kevés érdeklődéssel ír az uralkodó intézkedései ellen fellázadó Osztrák Németalföld eseményeiről. 1787-ben így ír az „óstriai belgáknak” II. Józsefhez intézett panaszairól:

„...az új rendelések miatt a kereskedés fennakadott, a nemzet szegényedik, és kész hazájából kiköltözni. Melyre nézve míg őfelsége régi állapotjokat vissza nem adná, őfelségének semmi adót nem fizetne s a t.” (296. oldal)

A lap természetesen II. József atyai gondoskodásáról is szól, s így idézi a felvilágosult abszolutista uralkodó válaszát a belgáknak:

„Az jobbágyaimnak boldogsága egyedül való célom nékem, mely minden lépéseimet vezérli. Ennek minden nap hathatós bizonyságát adom én néktek.”

Az uralkodó kitüntetett figyelmét a Magyar Hírmondó is élvezhette. Az egyre kritikusabb hangnem előbb cenzúrához, majd az újság megszűnéséhez vezetett: formailag ugyan csak arról van szó, hogy Pozsonyból Pestre költözött az újság. Az első magyar nyelvű újság utóda 1788-1789-ben még Magyar Merkurius (majd Magyar Merkur) néven jelenik meg Pesten, ám azt követően ebben a formában sem létezik tovább.

Források

190 éve halt meg Szacsvay Sándor, az első jelentős magyar újságíró

A legerőszakosabb nyelvújító halála

A magyar sajtó története I. 1705-1848

Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság. Válogatás. (Sajtó alá rendezte: Kókay György), Gondolat, Budapest, 1981

Rát Mátyás Magyar Hírmondója