2015. május 18-án 14.00 órától várják az érdeklődőket az MTA Székház első emeleti Felolvasótermébe. A rendezvényt Kollár László, a Műszaki Tudományok Osztályának elnökhelyettese nyitja meg, a rendezvény házigazdája Becker Gábor, az Építészeti Tudományos Bizottság elnöke lesz. Az előadások rövid összefoglalója az alábbiakban olvashatóak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kemény Mária:
Az Akadémia Székházának építéstörténete

A Magyar Tudományos Akadémia épülete az első jelentős hazai építészeti vita tárgya volt. Az abszolutizmus korának korlátozott közéleti mozgásterében a magyar kultúra új fellegvára valódi közüggyé vált. Mivel az építkezés fedezetét közadakozásból teremtették meg, az akkori közvélemény joggal érezhette sajátjának a palota sorsát. A vita mindenekelőtt arról zajlott, milyen stílusban épüljön meg.

Kemény Mária művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének oktatója a 19. század építészettörténetével foglalkozik. Dolgozott a Hild–Ybl Alapítványban, monográfiát írt a Szent István-bazilikáról, az Akadémia palotájáról szóló monográfiája megjelenés előtt áll.

Előadásában tudományos kutatásai alapján mutatja be az MTA Székház keletkezési körülményeit, tervezése és építése folyamatát, valamint az épület egyes szárnyainak és termeinek művészettörténeti érdekességeit. Azt az épületet, amelynek szinte minden köve hazánk legjelesebbjeinek életéhez, életművéhez kapcsolódik. A Díszterem hosszanti terének kazettás tükörboltozatát Schickedanz Albert tervezte, akiben a Hősök tere megalkotóját és a Szépművészeti Múzeum építészét is tisztelhetjük. Homlokfalain Lotz Károly két hármasképe látható. Az építés egyik vezetője Ybl Miklós volt. Az épületben találhatók azok a szobák is, amelyeket egykoron Arany János, Bartók Béla és Kodály Zoltán is használt.

Az előadásból számos érdekességre derül fény az épület azon részleteiről is, amelyek a nagyközönség előtt nagyrészt rejtve maradnak.

Lotz Károly egyik hármasképe
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

Winkler Gábor:
Az MTA Székház – mint műemlék

Az MTA Székház sokak szerint hazánk második legjelentősebb középülete. Winkler Gábor építész, az MTA doktora a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, akinek kutatási témája többek között a 19–20. század építészettörténete és műemlékvédelme.

Előadásából számos érdekességet tudhatunk meg a székházépület műemléki jelentőségéről és műemléki kezelésének múltjáról. Az MTA Székház, Budapest első neoreneszánsz épülete a historizmus jegyében valósult meg, mely irányzat a mai napig döntően meghatározza a város képét (pl. Halászbástya, budai Várpalota). A historizmus Magyarországon a klasszicizmust követően – a romantikus építészettel párhuzamosan –, az 1860-as évek elején jelentkezett: elsőként a neoreneszánsz jegyeivel, amely mellé aztán felzárkóztak a neogótikus, neoromán és neobarokk építészet művelői is.

Minél jobban megismerjük az MTA 1865-ben átadott székházépületét, annál inkább rá kell ébrednünk, hogy az időszak legelső épületeként is már olyan építészeti értékek hordozója, amelyek a korszak később létrejött emlékei sorában is a legnagyobbak közé emelik.

A székház a 19. század végén
(Forrás: Wikimedia Commons / Adam Slowikowski)

Koszorú Lajos:
Az épület a városban

Amikor a székházépületet építeni kezdték, a pesti Duna-part még korántsem volt úgy beépítve, mint ma. A Dunához közeli területek még feltöltéses ártérnek számítottak, s csak a 19. század közepén kezdődött meg a dunai rakpartok kiépítése – nem függetlenül az 1838-as nagy pesti árvíz tanulságaitól.

Az elkészült épület előtti mai burkolt térnek akkoriban még nyoma sem volt. Igen nagy képzelőerőre volt hozzá szükség, hogy valaki ide álmodja meg a magyar tudomány fellegvárát. Régi képeken látható, hogy az előtte lévő téren egy ideig még az épület elkészültét követően is a sáros földön hajtottak át a konflisok, sétáltak a pesti polgárok, tolták talicskájukat a piaci árusok.

Az eltelt 150 év igazolta eleink akkori döntését: az Akadémia és a Lánchíd előtti tér a város szívévé vált, a Duna partját végig benőtte a város, és az épület kialakította maga körül az őt megillető környezetet. Ezt a folyamatot is felidézi előadásában Koszorú Lajos építész, a Város-Teampannon Kft. ügyvezetője, aki történeti összefüggéseiben mutatja be az épület városban elfoglalt helyének fejlődését.

A székház napjainkban
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivanhoe / CC BY-SA 3.0)

Márton Eszter, B. Terbe Erzsébet, Reith András:
Mi dolgunk a Székházzal?

Múlt–jelen–jövő: mindhárom kihagyhatatlanul fontos egy jelentős épület értékelésében. Ha azt szeretnénk, hogy az MTA Székház még hosszú ideig szolgálja a hazai tudományt, már ma foglalkoznunk kell a jövőjével. Nem csupán az értékmegőrzéssel, hanem a jövő kihívásaira való felkészítéssel is. E szempontból is vizsgálták az épületet a közelmúltban a Mérték Építészeti Stúdió Kft. építészei, akik már számos jelentős fővárosi középület felújítását tervezték meg.

Vizsgálatuk középpontjában a rendszerszemléletű értékelés állt, amellyel az egyes szerkezeti részelemeknek nem egyszerűen az értékmegtartására és -növelésére irányult a figyelmük, hanem az épület egészében elfoglalt szerepük összefüggéseiben is elemezték őket. E munka legfontosabb megállapításairól, tanulságairól szól az előadás.

A székház a Duna felől
(Forrás: Wikimedia Commons / Yelkrokoyade / CC BY-SA 3.0)

Bakonyi Dániel, Dobszay Gergely:
A Székház ablakairól

A történeti épületek felújítása során kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a ház „szemei” – az ablakok – hogyan kelnek új életre. Nem csupán azért, mert bár ezen épületszerkezetek az időjárás viszontagságai miatt igen gyakran jelentős károsodást szenvednek, a felújításuknak mégis a műemléki értékek megőrzésével kell történnie, hanem azért is, mert a modern kor követelményei – pl. a fokozott hővédelem, a közlekedési zajok kiszűrése – új, az eredetinél magasabb igényeket támasztanak a felújítás tervezőivel szemben. Az előadók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületszerkezettani Tanszékének oktatói, akik nemrégiben behatóan foglalkoztak azzal, milyen módon kell felújítani az MTA székházépületének ablakait ahhoz, hogy a jövő kihívásainak remélhetőleg újabb 150 évig megfeleljenek.