-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Erre végképp nem éri meg reagálni. Te egy kétlábon járó bullshitgenerá...2024. 10. 28, 21:15 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
ganajtúrós bukta: Jó pár nagyszerű mesterséges nyelvet készítettek, de sajnos az angollal nem igazán tud ver...2024. 10. 28, 20:59 Lekörözik az angolt a mesterséges nyelvek?
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: Milyen és valószínűleg mikori ősi kultúrákra utalhatnak az alábbi mondatok, ame...2024. 10. 28, 19:52 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @ganajtúrós bukta: Van az a sokat ismételt állítás, hogy az angolok nem értik Shakespeare-...2024. 10. 27, 21:54 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
ganajtúrós bukta: Elolvastam a cikket... Igazából megcáfolja az állítólagos tévhitek a szerző, de úgy hogy ő...2024. 10. 27, 21:05 Hat tévhit a magyar nyelvről
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
„Hogy vagyunk?” „Nyissuk ki a füzetünket!” – A többes szám első személyt sokszor használjuk „indokolatlanul”. Miért?
Senki sem tud kibújni a bőréből. A személyi szám azonosít minket, az általunk használt kifejezések pedig sok mindenről árulkodnak életmódunkat, foglalkozásunkat illetően is. Akár az általunk használt nyelvtani szám-személy is. Gondoljunk csak például arra, hogy kik azok, akik beszédükben feltűnően sokat használják a többes szám első személyű névmást, a mit, és a vele egyező igealakokat.
Bár lehetnek egyéni hajlandóságok is erre, vannak bizonyos tipikus helyzetek, amelyekben szinte szabályszerűen használják az emberek a többes szám első személyt olyan esetekben, amikor egyáltalán nem lenne erre szükség. Az alábbiakban ezeket fogjuk áttekinteni.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Először legyünk túl az első, igen lapos poénon: mi, a nyestnél is ezt a szám-személyt használjuk, például ebben a mondatban is. Nem mintha mindig vagy akár rendszeresen több szerző készítené a cikkeket. De akkor miért használjuk a többes elsőt? – Nagyon egyszerű: az újságoknál, az ismeretterjesztő, de akár a tudományos műfajoknál is meg kell hozni egy döntést: mennyire akarunk személyesen fogalmazni, illetve: mennyire tudjuk elkerülni a személyességet.
A csupán hírt közlő sajtótermékeknek viszonylag egyszerű dolguk van, ők könnyen tudják tartani a személytelenséget. Ilyenkor a híríró személye tökéletesen lényegtelen. Ha pedig hivatkozik valamilyen értesülésre, könnyű szerrel harmadik személyben is utalhat akár a saját szervezetére is, például így:
Az MTI értesülései szerint...
Az Index tudósítója szerint...
Az ennél kevésbé tényszerű műfajoknál azonban állandóan felmerül, hogy az író személye igenis az előtérbe tolakszik, és bizonyos állításokat véleményként, személyesen fogalmaz meg. Ilyenkor bizony dönteni kell: megpróbáljuk fenntartani a személytelenség látszatát, bevállaljuk a személyességet, és egyes szám első személyben fogalmazunk (kockáztatva ezzel azt, hogy az olvasók érdeklődését elveszítjük), vagy középutas megoldást választunk, használjuk a többes elsőt, ami nem is túl személyes, de nem is személytelen. A legtöbb dolgot mindhárom módon meg tudjuk fogalmazni:
A fentiekből jól látható, hogy...
A fentiekben megmutattam, hogy...
A fentiekben megmutattuk, hogy...
Az már inkább kérdéses, melyik megfogalmazásnak mi a plusz hozadéka, milyen asszociációkat, milyen képzeteket kelt az olvasóban. A többes szám első személy az újságírás esetében azt jelenti, hogy nem egyedi álláspontról, hanem szerkesztőségi véleményről, az egyéni beszámolóknál általánosabb, ezért nagyobb érdeklődésre számot tartó dologról van szó.
Lássuk, kik küzdenek még – rajtunk kívül – a nyelvtani szám és személy problémájával. És akik rögtön eszünkbe juthatnak: az orvosok. Az igazi „esztéká-nyelv” kelléke a többes szám első személy gyakori használata:
Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
Mikor megyünk az ultrahangvizsgálatra?
Ebből szedjünk napi 3x5-öt, és minden a legnagyobb rendben lesz.
Volt székletünk?
Ezek a megfogalmazások persze szerencsétlenek, és így, a szövegkörnyezetből kiragadva nevetségesek is, de ha elképzeljük a helyzetet, inkább megejtőek. Mert mit akar kifejezni az orvos a többes szám első személlyel? Természetesen nem azt, hogy ő maga is eljönne velünk az ultrahangra, vagy hogy maga is bevenné velünk a napi 3x5 darab pirulát. Hanem azzal, hogy – nyelvtanilag azonosítja magát velünk – az együttérzését akarja kifejezni. Paradox módon azonban, mivel nagyon sok orvos rutinszerűen így fogalmaz, valójában nem érződik az együttérzés gesztusa. Inkább gondoljuk, hogy törődnek velünk, ha valaki épp ezt a sematikus megfogalmazást elhagyva beszél velünk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Davidmartindel)
Ugyanez az effektus figyelhető meg a kisgyerekes szülőknél, valamint a kutyatartóknál. Nevezzük ezt a fajta regisztert játszótéri nyelvnek:
Már bilibe pisilünk!
Már póráz nélkül sétálunk!
Szopiztunk, aztán büfikéztünk most meg alszunk.
Voltunk oltáson, és mert jól viselkedtünk, kaptunk jutalomfalatot.
Mi történik a játszótéri nyelvben? Miért használják a szülők és a gazdik ilyen furcsán a többes szám első személyt? Természetesen ők sem azért, hogy pontosan leírják a valóságot, azaz a szülő nem pisil bilibe a gyerekével, nem szopikázik stb., és a gazda sem kap jutalomfalatot az állatorvosnál, ha a kutyája ügyesen tűri az oltást. Inkább arról van szó, hogy a kisgyerek és a házikedvenc igenis személy (vagy valami hasonló), viszont nem tud beszélni. És így a szülő mintegy a gyerek helyett, a gazda mintegy a kutya helyett meséli el a sorfordító történéseket hasonszőrű ismerőseinek a játszótéren.
(Forrás: Wikimedia Commons / Peter / CC-BY 2.0)
A fenti esetekben a többes szám első személy használata az azonosulás. Kérdés, hogy a tanári nyelvhasználat esetében is az-e. Ugyanis a következő helyzet, ahol gyakran használják „indokolatlanul” ezt a nyelvtani szám-személyt, az az osztályterem, illetve a tornaterem (fitneszterem):
Akkor most nyissuk ki a tankönyvet a 148. oldalon!
Elteszünk mindent az asztalról, előveszünk egy tollat és egy papírt: röpdolgozat!
Emeljük magasabbra (a lábunkat)!
Lélegezzünk mélyeket!
A tan- és a tornaterem esetében a helyzet más, mint az eddigiekben. Ezekben a helyzetekben egy ember kommunikál egyszerre több partnerrel – jellemzően úgy, hogy utasítja őket valamire, többnyire felszólító módban. A felszólítás miatt persze nehezen is kerülhető el ebben a helyzetben a személyes megfogalmazás, bár egy radikálisan nominális, igéket nem tartalmazó stílusú iskola is elképzelhető:
Munkafüzet, 45. oldal!
Lábemelés, nyolcszor!
De ez valóban nem a legszerencsésebb megfogalmazás. Elképzelhető lenne még az egyes szám második személy használata, de ez sem lenne sokkal szerencsésebb – bár időről időre vannak tanárok és edzők, akik ezt találják jónak a személyessége miatt. Valójában azonban célt tévesztenek, mert egy tömeggel szemben az egyes szám használata nem tud személyes lenni. Paradox módon a legszemélyesebb és legjobb felszólítás a többes szám második személy volna:
Nyissátok ki...
Emeljétek fel...
De ez valahogy ritkább, mint az előbbi változatok. Talán éppen azért, mert ez túl személyesen utasító.