Ön már hallott róla, hogy mi történt tegnap? Szinte hihetetlen, erre aztán senki sem számított! Persze mi nem voltunk ott, csak hallottuk valakitől, aki hallotta valakitől, aki állítólag szemtanúja volt az eseménynek... Így terjednek a pletykák. Sokan tapasztalhatják, hogy néha tényleg nehéz ellenállni annak, hogy az ember ne kezdjen bele valami hasonlóan érdekes történetbe... De miért csináljuk ezt? Mi a pletykálkodás pszichológiai magyarázata? – Nemrégiben közölt erről izgalmas összeállítást a The Week magazin.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Egy új tanulmány szerint azért szeretjük annyira a mendemondákat, a pletykákat és a célozgatásokat, mert ezek mind-mind rólunk szólnak. Ezekben a társas környezetünk szociális hierarchiáját értékeljük, ami elsősorban azért fontos számunkra, mert a saját helyünket meghatározhatjuk, megerősíthetjük általa. „A pletykákban pozitív és negatív információkat kapunk arról a csoportról, amelyhez magunk is tartozunk. Ezek az értékelések segítenek megvédeni, kialakítani és fejleszteni az énünket” – mondja a kutatás egyik vezetője, Elena Martinescu, a groningeni egyetem kutatója. Arról van tehát szó, hogy ahhoz, hogy értékelni tudjuk magunkat, másokról szóló értékelésekre van szükségünk.

A kutatók ezeket a következtetéseket két vizsgálat lefolytatása után állapították meg. Az első kísérletben 178 egyetemi hallgató vett részt, akik korábban már jártak együtt valamilyen kurzusra legalább a csoport másik négy tagjával. A résztvevőket arra kérték, hogy idézzenek föl egy olyan esetet, amelyben valaki a csoporttagok közül megosztott velük egy akár pozitív, akár negatív információt egy harmadik csoporttag megbízhatóságával kapcsolatosan. Nyolcvanöten kaptak pozitív, kilencvenhárman pedig negatív értékelést. Ezek után pedig különböző állításokról kellett megállapítaniuk, hogy mennyire értenek egyet azokkal. Ezek közül néhány azt mérte, hogy mennyiben hatott a pletyka az illető személyiségfejlődésére; például ilyen állításokat kaptak: „Amit megtudtam, elgondolkodtatott azon, hogy többet tanulhatnék X-től”. Más állításokban azt mérték, hogy a pletyka hogyan hat az illetők „önreklámozására”; például: „Amit megtudtam, megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy én jobban csinálom X-nél”. Voltak olyan állítások is, amelyek a pletyka aggálykeltő hatását mérték: „Amit megtudtam, elgondolkodtatott azon, hogy meg kéne védenem magam ebben a csoportban”.

A pletykálkodás jót tesz!
(Forrás: Wikimedia Commons / Serge Melki / CC BY 2.0)

A második kísérletben 122 egyetemista vett részt; a feladatuk az volt, hogy képzeljék magukat egy nagyobb vállalatnál dolgozó értékesítési ügynök szerepébe. Mindenki kapott egy hírt az egyik kollégájától arról, hogy valamelyik kolléga nagyon jól, vagy éppen nagyon rosszul végezte a munkáját. Ezek után kikérdezték őket arról, hogy a kapott információ milyen érzéseket váltott ki belőlük. Majd nekik is ki kellett tölteniük ugyanazt a kérdőívet, mint a másik vizsgálatban résztvevőknek.

Mindkét kísérletben azt találták, hogy mind a pozitív, mind pedig a negatív tartalmú pletykáknak személyes jelentőségük van, de különböző okokból. A pozitív információknak énfejlesztő hatásaik vannak: egy példaértékűen viselkedő csoporttag minta lehet az önfejlesztéshez. A negatív pletykák pedig az önigazolást, az önreklámozást segítik elő, ami büszkeséghez vezet, és elégedettséget okoz. A negatív pletykák lényege tehát nem a másik ember befeketítése, bántása – ahogyan sokan gondolhatják, hanem a saját személyünk megerősítése, pozitív fényben való feltüntetése. Persze az, akiről a negatív pletykák terjedni kezdenek, félhet, hogy a hírneve csorbát szenved. A félelem persze nem egy egy kellemes érzés, de ez is felerősítheti a fejlődés iránti igényt.

Mára ezek a jó híreink vannak a pletykálkodással kapcsolatosan. Ezt nyugodtan továbbadhatják!

Forrás

Why we gossip, according to science