Nehéz megmondani, hogyan került be a szakmai köztudatba a volgai köztes alapnyelv megléte. Az biztos, hogy a 20. század elején Setälä úgy tartotta, hogy a mari és a mordvin nem állt közelebbi rokonságban. Igaz, korábban mind Budenz, mind Donner közelebbi kapcsolatot feltételezett (Budenz ábrája később egészében tévesnek bizonyult). E feltételezésnek aligha volt több alapja, mint hogy e nyelvterület földrajzilag közel esik egymáshoz, és különben is, a családfán többször rendeződnek párokba a nyelvek: obi-ugor (hanti és manysi), permi (komi és udmurt) – minden bizonnyal ilyen csoportot alkot a mari és a mordvin is, nevezzük ezt tehát a közeli jelentős folyóról volgainak. Alighanem az alábbihoz hasonló népszerűsítő képeslapok is hozzájárultak ahhoz, hogy a köztudatban (már amennyire a családfát illetően köztudatról lehet beszélni) még ma is él a mordvin és mari nyelvek szorosabb kapcsolatának hite.

Bár ez a vélekedés már régen, a hatvanas években megdőlt, a tévedés megmaradásáben nagy szerepet játszik, hogy az iskolai tankönyvekben még mindig ez szerepel. Ha azt nem is tudjuk pontosan megmondani, hogy a volgai ágra vonatkozó elképzelés milyen alapon született, azt jól nyomon tudjuk követni, hogyan cáfolták meg.

Korábban már írtunk arról, hogy mi szól amellett, hogy igenis volt ugor, illetve obi-ugor alapnyelv. Nem meglepő módon az érvek a mari és a mordvin esetében is nagyon hasonlóak lesznek, csak éppen ellenkező előjellel: míg ott bizonyos nyomok megléte szólt a közös alapnyelv megléte mellett, itt éppen a hiányuk miatt nem feltételezhetünk közös alapnyelvet. (Közös alapnyelven itt most olyan alapnyelvet fogunk érteni, melyből kizárólag a nevezett nyelvek, azaz esetünkben a mari és a mordvin származnak.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A cikk szomorú aktualitást adja az is, hogy időközben elhunyt Bereczki Gábor, aki igen fontos szerepet játszott a kérdés tisztázásában. Sajnos azok a cikkek, amelyek alapvető szerepet játszottak a szakmai közvélemény nézeteinek megváltozásában, ma már csak nehezen férhetőek hozzá, és akkor is német, illetve orosz nyelven – ennek következtében a kezdő finnugor szakos hallgatók sem ismerik őket. Mindenképpen érdemes tehát magyarul is összefoglalni a legfontosabb érveket.

A szókincs

Alapesetben azt várnánk, hogy a közelebbi rokon nyelvekben több közös eredetű szó van, mint a távolabbiakban. Ha A és B közelebbi rokonai egymásnak, mint C-nek, az azt jelenti, hogy a valamikori nyelvközösség először A és B közös ősére oszlott és C-re oszlott, és az előbbi csak később oszlott A-ra és B-re. Azok a szavak, melyek A és B külön életében vesztek ki, éppúgy csökkentik A és B közös szavainak számát, mint A és C, illetve B és C közös szavainak számát. Amelyek viszont csak C-ből vesztek ki, csak A és C, illetve B és C közös szavainak számát csökkentik, A és B közös szavainak számát nem. Ráadásul a közös AB alapnyelv idejében (tehát C kiválása után) született vagy átvett szavak úgy növelik A és B közös szavainak számát, hogy közben A és C, illetve B és C közös szavainak számát nem emelik.

A hatvanas években a nyugati (ide értve a magyart) finnugrisztikában még egységes mordvin és mari nyelvről beszéltek, melyeknek az erza és a moksa, illetve a hegyi és a mezei csupán nyelvjárása. Ebben a cikkben az egyszerűség kedvéért mi is ezt a felfogást követjük.

Abban az esetben, ha volt a marinak és a mordvinnak egy olyan korszaka, amikor még nem váltak ketté, de a permi nyelvektől már elváltak, azt várjuk, hogy a marinak és a mordvinnak több közös szava legyen egymással, mint külön-külön a mordvin és a permi nyelvek, illetve a mari és a permi nyelvek között. Bereczki azonban a következőt találta: a mariban 694 finnugor eredetű szó van. Ezek közül 549 olyan, melynek vagy a mordvinban, vagy a permi nyelvekben megvan a megfelelője. (A maradéknak nyilvánvalóan van megfelelője az ugor nyelvekben: ellenkező esetben nem lehetne őket finnugor eredetűnek tartani. Emellett lehet megfelelőjük a finnségi és a számi (lapp) nyelvekben is.) Ezen 549 közös eredetű szó közül 283-nak van megfelelője a mordvinban, 346-nak a komiban, és 324-nek az udmurtban. A szókincs tehát azt mutatja, hogy a permi nyelvek közelebb állnak a marihoz, mint a mordvin.

Mordvin (moksa) nők Zubu faluból
(Forrás: Wikimedia Commons / Ivan Duasov)

Bereczki 100 olyan finnugor eredetű szót talált, mely megvan ugyan vagy a mordvinban, vagy a mariban, de nincs meg egyik permi nyelvben sem. A komiban 185, az udmurtban 161 olyan finnugor eredetű szó van, melyeknek van megfelelőjük a mariban, de nincs a mordvinban. Ez azt mutatja, hogy csak e négy nyelvet vizsgálva is azt találjuk, hogy a permi nyelvek és a mari nagyobb közös eredetű szókincset osztanak meg, mint a mari és a mordvin.

Van továbbá 93 olyan mari szó, melynek csak a mordvinban vagy a permi nyelvekben van megfelelője, más finnugor nyelvben nincs. Ezek közül 18 csak a mordvinban fordul elő, azonban 60-nak van megfelelője kizárólag a permi nyelvekben (46-nak a komiban, 47-nek az udmurtban).  Könnyen kiszámolható, hogy van még 15 szó, melynek mordvin és permi megfelelője is van, de más finnugor nyelvben ilyen nem fordul elő. Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a permi nyelvek és a mari között szorosabb a kapcsolat, mint a mari és a mordvin között.

Mari férfiak
(Forrás: Wikimedia Commons / M.-L. Tiihonen)

Emellett számolni kell azzal is, hogy a 18 közös mari-mordvin szó között lehet olyan is, mely egy harmadik nyelvből került mindkét nyelvbe, vagy egymás között kölcsönözték őket. A 18. század végéig ugyanis a marik délnyugati csoportjai érintkeztek a mordvinokkal. De ha el is fogadjuk, hogy mind a 18 szó azonos eredetű, ez akkor is kevés ahhoz, hogy mari-mordvin alapnyelvet feltételezzünk. Emlékezzünk: a magyarban például 144 olyan szó van, melynek  csak a manysiban, és 127 olyan, melynek csak a hantiban van megfelelője (l. Honti László cikkének 11. oldalát!).

A hangtan

A közös alapnyelvről árulkodna, ha találnánk olyan hangváltozásokat, amelyek a mariban és a mordvinban egyaránt végbementek: ezek azt valószínűsítenék, hogy a hangváltozások a közös alapnyelv korában mentek végbe.

Nos, ilyet nem sokat találunk. Az egyetlen említésre méltó eset az lenne, hogy a magánhangzók között álló finnugor *k a mariban és a mordvinban egyaránt j-vé válhatott – ez azonban máshol is előfordul, például a komiban vagy a manysiban. Itt is valószínűbb, hogy párhuzamos fejlődésről van szó, azaz a közös alapnyelv feltételezése nem indokolt.

Mordvin nő. Ábrázolás a 19. sz. elejéről
(Forrás: Wikimedia Commons )

A nyelvtan

Hasonló a helyzet a nyelvtanban is. Csak nagyon kevés olyan elemet találunk, ami a mariban és a mordvinban megvan, de más rokon nyelvekben nincs, és más nyelvek hatásának sem tulajdonítható. Bereczki két olyan elemet említ, melyet közös eredetűnek szoktak tartani, de ezek szerinte csak véletlen egybeesésnek köszönhetően hasonlítanak.

Az egyik a mari -sek [szek] végződés, mely kb. ’-ig’ jelentéssel bír – egyes vélemények szerint ez azonos eredetű a mordvin -śek [szʲek], -ćek [cʲek] ’-val, -vel’ végződésekkel. Bereczki szerint nem csupán az ébreszt kételyeket, hogy a két toldalék jelentése nehezen egyeztethető össze, hanem az is, hogy a mari hegyi nyelvjárásában a toldalék -šen [sen], -sen [szen] alakban fordul elő. Ez pedig azt sugallja, hogy a toldalék a mariban viszonylag későn alakult ki, egy -s/š/ś- alakú melléknévképző és egy másik (a mezeiben -k, a hegyiben -n) toldalék összekapcsolódásával.

Marik. Ábrázolás a 19. sz. közepéről
(Forrás: Wikimedia Commons )

A másik gyanúba keveredett toldalék a mariban -nek, -ńek [nyek] alakú, többféle jelentésben használatos: pl. előfordul ’mind-’ (olyasmi szerkezetekben, hogy ’mindkettő’), és ’-tól/-től’ jelentésben is (pl. ’kiskorától’). Hasonlóképpen hangzik a mordvin -ńek [nyek], melynek jelentése a -śek, -ćek-hez hasonlóan ’-val, -vel’. A két toldalék jelentésbeli különbsége ez esetben áthidalható, de a mari toldalékra vonatkozó kutatások azt állapították meg, hogy valószínűleg az -n ’-nál/-nél’ és az -ok nyomatékosító szócska kapcsolatából keletkezett.

A mordvin és a finnségi nyelvek

Bereczki nem tér ki arra, milyen a számi (lapp) nyelv(ek) helyzete a többi között. Elképzelhető, hogy egyszerűen a finnségi nyelvek közé sorolta őket, de az is lehet, hogy egyszerűen nem foglalkozott vele a vizsgálat során.

A mari és a mordvin szorosabb kapcsolata ellen szól az is, hogy a mordvin nagyon sok olyan vonásában egyezik meg a finnségi (balti-finn) nyelvekkel, melyekben a mari nem. Bereczki úgy találta, hogy a finn etimológiai szótár (Suomen kielen etymologinen sanakirja) addig megjelent négy kötetében 91 olyan szó van, melynek csak a finnségi nyelvekben és a mordvinban van megfelelője. Úgy becsülte, hogy ha az ötödik kötet is megjelenik, a tljes szótárban kb. 110-115 ilyen szó lesz. Láthatjuk, hogy ez messze több, mint a mordvin és a mari által megosztott 18 szó, és sokkal közelebb áll a magyar és a manysi (144), illetve a magyar és a hanti (127) közös szókincsének nagyságához.

A mordvin és a finnségi hangtörténetben sok hasonló vonást tudunk kimutatni, különösen a magánhangzók területén. Míg a finnugor korra rekonstruált azonos minőségű, de hosszúságukban eltérő magánhangzók a mariban hasonlóan fejlődtek, addig a mordvinban és a finnségiben különbözőképpen.

Párhuzamok figyelhetőek meg a morfológiában is: néhány esetvégződés megvan a mordvinban és a finnségi nyelvekben, de nincs meg a mariban. Van példa arra is, hogy ugyanaz az esetvégződés megvan ugyan mind a finnségiben, mind a mordvinban, mind a mariban, de bizonyos funkcióban csak a finnségiben és a mordvinban használatos. A *k jel, mely különböző finnugor nyelvekben különböző funkciókban fordul elő, és eredetileg talán a jelen idő jele lehetett, egyedül a finnségiben és a mordvinban jelenik meg a tagadó igealakokban. A tiltásban pedig a mordvinban az iľa [ilʲa] ’ne’ szócska használatos, mely a finn älä [ele] ’ne’ szócskának felel meg – más finnugor nyelvekben ezeknek sincs megfelelőjük. A mordvin óhajtó mód -ks- jele pedig minden bizonnyal összefügg az észt, vót és lív -ks- feltételesmódjellel – mondanunk sem kell, ennek sincs máshol nyoma.

A mari és a balti-finn nyelvek között azonban nem találunk hasonló közös vonásokat. Mindez arra utal, hogy a mordvin és a balti-finn nyelveknek volt egy közös elődjük, amely a marinak már nem elődje: erre a korszakra a mari már kivált e közösségből. Márpedig ha ez így van, az azt is jelenti, hogy a marinak és a mordvinnak nem lehetett közös alapnyelve (mely a finnséginek nem alapnyelve).

A legősibb finnugor nyelv?

Bereczkiéhez hasonló méréseket végzett Janurik Tamás is, immáron a teljes családfán, az azóta megjelent uráli etimológiai szótár (Uralisches Etymologisches Wörterbuch) alapján. Ő azt állapította meg, hogy a mari nem csupán a mordvintól áll távol, de egyben az a nyelv, mely az összes többi nyelvtől a legtávolabb áll. Janurik szerint a mari a permi nyelvekkel egy időben, kb. négyezer éve vált el a mordvin és a finnségi nyelvek elődjétől. Míg azonban a permi nyelvek tovább bomlottak komira és udmurtra, és két fiatal nyelv született, a mari egységes maradt, tehát ez a legősibb finnugor nyelv. 

Hegyi mari népi együttes
(Forrás: Wikimedia Commons / T.Kuzmina / GNU-FDL 1.2)

Természetesen könnyű észrevenni a kikacsintást: a nyelv „ősisége” ilyen értelemben semmit nem jelent. Elég csupán úgy tekintenünk, hogy a hegyi és a mezei mari két külön nyelv, és a legősibb nyelv címe helyett máris ketten versenyeznek a legfiatalabb nyelv címéért. Pláne nem jelent ez semmit a nyelv tulajdonságai szempontjából: Janurik is kiemeli, hogy a mari külön élete során hosszan érintkezett török nyelvekkel, éppen ezért egyben a „legtörökösebb” finnugor nyelv is.

Források

Bereczki Gábor: Сушествовала ли праволжская общность финно-угров? In: Ünnepi könyv Bereczki Gábor 70. születésnapjára (Eredetileg: Acta Linguistica Hungarica 24.)

Erdélyi, István: Neuere Forschungen zur Urgeschichte der Wolgafinnen. Ural-Altaische Jahrbücher 41.

Janurik Tamás: A cseremisz a legősibb uráli nyelv?