Az alábbi kérdést egy Ildikó nevű olvasónktól kaptuk, de a kisragadozó kicsit tanácstalan vele kapcsolatban.

Adott mondat: eddig tart a felolvasott szöveg (ige, stb.) Nekem nagyon sérti, „karcolja” a fülemet. A „felolvasott” befejezett melléknévi igenév. Arról -szerintem- nem logikus állítani azt, hogy tartott. A felolvasás tarthat. Többször is hallom, szóvá is tettem, de nem igazán érzik, hogy valami baj lenne vele. akkor, hogy van?

Kedves Ildikó, egy páran megbeszéltük egymással a kérdését, és be kell ismernünk, mi sem érezzük, hogy valami baj lenne ezzel a mondattal. Megpróbálom szétszálazni, miről lehet szó, de bevallom, sötétben tapogatózom.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kezdjük a mondat elemzésével. Eddig tart a felolvasott szöveg – ez a mondat három nagyobb szerkezeti egységből áll: a ragozott igéből (tart), a hozzá kötődő eddig határozóból, és a szintén hozzá tartozó alanyból: ezt az a felolvasott szöveg alanyesetű névszói szerkezet fejezi ki. Bár az iskolában azt tanítják, hogy az alany csak a szöveg szó, de ez nagyon félrevezető, hiszen a szöveg főnév előtt álló, módosító szerepű igenév, a felolvasott, és az azt megelőző a határozott névelő együtt töltik be azt a szerepet, amit (nyelvtani) alanynak szoktak nevezni. Az egyik elterjedt elemzés szerint ennek a szerkezetnek az ún. alaptagja, feje a szöveg szó, ennek a szófaja (főnévi) és esete (alanyeset) jelzi az egész szerkezet mondattani szerepét. (Egy másik elemzés szerint inkább a névelő tekinthető alaptagnak, de ezt a vitát itt nincs értelme ismertetni.)

Most hogy így elemeztük azaz darabokra szedtük a mondatot, térjünk rá arra, hogy mi tartja össze a darabokat, mi adja az egységét. A hagyományos elképzelés szerint a főige, azaz a tart áll a mondat középpontjában, mint az atom középpontjában az atommag, és hozzá kapcsolódnak a bővítmények, mint az elektronok. Ennek megfelelően a szótárakban a tart igénél megtalálhatjuk azt a vonzatkeretet, vagyis azokat a tarttal gyakran és sajátos funkcióban előforduló bővítményeket, amelyek ebben a mondatban is kísérik, valahogy így: „⟨valami⟩ tart ⟨valameddig⟩”. A magyar nyelv értelmező szótárában (a hétkötetes ÉrtSz.-ban) az V. számú jelentése, használata ez a tart igének. Ezen belül az ÉrtSz. két aljelentést különít el:

1. ⟨cselekvés, állapot⟩ valamennyi ideig folyik, ill. érvényben van, pl. Semmi sem tart örökké;
2. ⟨térbeli dolog⟩ valamilyen helyig terjed, pl. Az út csak a patak partjáig tart.

Valamilyen rejtélyes okból az ÉrtSz. a 2. használathoz a „ritka” minősítést fűzi; én nem érzem ezt ritkábbnak, mint az 1. használatot. Másrészt általában a helyre vonatkozó használatot szokták elsődlegesnek tekinteni, és az első helyre tenni a szótárak, hiszen a hely sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb, könnyebben érzékelhető, mint az idő. Ezért azt, amit itt az ÉrtSz. 1. használatként tüntet fel, azt akár „átvitt” használatnak is tekinthetnénk, hiszen egy térbeli viszony jelölését alkalmazunk időbeli jelenségekre, a fordítottja nem szokott előfordulni.

Út a partig
(Forrás: Wikimedia Commons / Roder Roberts / CC BY-SA 2.0)

De ha már az értelmező szótárnál tartunk, van egy nagyobb probléma is: Ildikó mondata egyik használatba sem sorolható be, hiszen abban az alany szerepét egy szöveg játssza, amit ebben a mondatban valószínűleg sem nem térbeli dologként értjük (nem a nyomtatott formájára gondolunk), sem nem cselekvésként vagy állapotként. Lehet, hogy Ildikó kérdése erre vonatkozik? Lehet, hogy az a baj, hogy a mondatba nem illik bele a tart igének az ÉrtSz.-ban leírt egyik használata sem?

Ha erről lenne szó, akkor nem értenék egyet Ildikóval, szerintem a mondat ennek ellenére nagyon is jó így. Ha valamivel baj van, akkor az ÉrtSz. az, hiszen a tart igének ez az elég gyakori használata nem fér bele a leírásába. De az a gyanúm, hogy Ildikónak nem a tart bővítményeivel gyűlt meg a baja, hiszen az alanyban szereplő módosítóra, a felolvasottra utal, márpedig annak ehhez semmi köze sincs. Ő azt írja, hogy a felolvasottról „nem logikus állítani azt, hogy tartott” csak „a felolvasás tarthat”. De hiszen a mondat nem is a felolvasottról állítja, hogy eddig tartott (igaz, nem is a felolvasásról), hanem a szövegről.

Talán segítek Ildikónak azzal, ha megpróbálom tisztázni, hogy milyen értelemben tarthat valameddig egy szöveg. A szakirodalomban kétféleképpen magyarázzák a tartnak ezt a használatát:

1. Az első lehetőség az, hogy metonímiának tekintjük, ami nagyjából azt jelenti, hogy hiányos kifejezésként fogjuk fel, amibe „beleértjük” a nyíltan meg nem jelölt cselekvést, állapotot stb.: Eddig tart a felolvasott szöveg [elmondása, meghallgatása, felolvasása stb.];
2. A második lehetőség az, hogy metaforának tekintjük, vagyis ugyanolyan „átvitt” értelműnek, mint a tart időre vonatkozó használatát, csak éppen a térbeli viszonyt jelölő kifejezést itt nem időbelire „visszük át”, hanem szövegbelire. A szöveg egyik vége az első mondat eleje, a másik pedig az utolsó mondat vége, tehát „elvont” kiterjedéssel rendelkezik (nemcsak az igazi térbeli értelemben, amikor leírva jelenik meg, és nem csak időben, ahogy leírjuk vagy elhangzik). Ezért alkalmazható rá az „eredetileg” térbeli vagy időbeli kiterjedésre utaló tart.

A felolvasott módosító ehhez csak annyiban járul hozzá, hogy a mondat szerint az egész szöveg esetleg még tovább is tartott, de az a része, amit felolvastak (hiszen az alany az egész szövegnek csak erre a részérMe utal), az csak eddig. És persze az eddig sem térbeli helyre utal (nem úgy értelmezzük például, hogy ’eddig az oldalig’), és nem is időbelire (nem úgy értelmezzük, hogy ’eddig a percig’), hanem szövegbeli helyre (például ’ennek a mondatnak a végéig’).

Meddig tart a felolvasott szöveg?
(Forrás: Wikimedia Commons / Library of Congress, Sergey Prokudin-Gorsky (1863–1944))

Nem tudom, hogy sikerült-e Ildikónak valamennyit segítenem, de ha nem, talán akkor is mondtam érdekeset. És akkor hadd fűzzek hozzá még egy érdekességet. A magam részéről nem tartom meggyőzőnek az atommag–elektron hasonlatot, vagyis nem látok okot arra, hogy éppen a főigét állítsuk a szerkezet középpontjába. Arról van szó, hogy szerkezetek egész családját kell jellemezzünk, amelyekben a tart helyén más igék is szerepelhetnek (pl. terjed, húzódik vagy akár megy, van), bár ezek közül az igék közül nyilván nem mindegyik alkalmazható egyforma természetességgel hely-, idő- és más viszonyokra. (Helyviszony esetén például számtalanféle ige szerepelhet az ilyen szerkezetben: Az út a patakpartig kanyarog.)

Ezt a szerkezetcsaládot (a nyelvészetben az ilyen családokat konstrukcióknak nevezik) valahogy így jellemezhetjük: „⟨kiterjedéssel rendelkező dologra utaló kifejezés⟩ ⟨kiterjedésre utaló ige⟩ ⟨kiterjedésre utaló kifejezés⟩”. Ebben a kifejezéscsaládban tehát az igének nincsen kitüntetett szerepe. Igaz, hogy kevesebbféle ige állhat az ilyen szerkezetekben, mint ahányféle alanyról vagy kiterjedésről beszélhetünk, de önmagában ettől még nem kell az igét tekintenünk kitüntetett elemnek bennük. És persze a szerkezet elemeinek kölcsönösen összhangban kell állniuk egymással ahhoz, hogy az egész kifejezést értelmezni tudjuk: nem párosíthatunk például térbeli dologra utaló alanyt időbeli kiterjedéssel. És ez vonatkozik a szerkezet tagjain belüli elemekre is. Például a kiterjedésre utaló kifejezésnek olyannak kell lennie, ami a megfelelő (térbeli, időbeli stb.) viszony kifejezésével összhangban van: a tárgyeset utalhat időbeli kiterjedésre (Az előadás egy órát tartott), de térbelire sokkal kevésbé (^?A futásunk tíz kilométert tartott), szövegbeli egységre pedig egyáltalán nem (*A felolvasás négy mondatot tartott).