A nyelvstratégiával foglalkozó cikksorozatunk korábbi részeiben említettük már, hogy az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága 1995-ben tartott ülésének központi témája a nyelvstratégia volt. Az ülést két vitaindító előzte meg, melyekről korábban írtunk már. Az egyik Tolcsvai Nagy Gábor Lehetőségek és kötelességek a magyar nyelvi tervezésben, a másik Balázs Géza Egy lehetséges magyar nyelvstratégia körvonalai című munkája, mely utóbbi kísértetiesen hasonlít a MANYSI kormányrendeletben leírt feladataihoz. Ezúttal az ülés hozzászólásait nézzük meg, melyek olyan ismert nyelvészek/nyelvművelők szájából hangoztak el, mint például Grétsy László, Kemény Gábor, Deme László és még sokan mások.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Két referáló helyett egy: Tolcsvai Nagy Gábor

Az ülést Fábián Pál nyitotta meg. Miután megköszönte az érintettek megjelenését, és ismertette a vita tárgyát, a két szerzőt kérte fel vitaindítójuk kiegészítésére. Az 1995. október 9-én elhangzottak írásban rögzített változatát a Magyar Nyelvőr 1996-os számában közölték. Ennek tanúsága szerint a két szerző közül csupán Tolcsvai Nagy Gábor kívánta kiegészíteni munkáját néhány gondolattal.

Tolcsvai Nagy Gábor
(Forrás: mta.hu)

Elsőként a referátuma témáját szögezte le. Itt már felsejlik az a gondolat, amelyet több hozzászólásnál is megfigyelhetünk:

A nyelvművelésnek, illetve nyelvi tervezésnek (ez utóbbi kifejezést szívesebben használom, mert összetettebb, és nagy szakirodalma van, igen jól használható definíciókkal) mi a jövője magyar nyelvterületen, a Kárpát-medencében?

A nyelvművelés kifejezésnél Tolcsvai Nagy jobban szereti a nyelvi tervezés kifejezést használni. Vitaindító írása alapján ezzel nála nem is lenne probléma, hiszen az írása alapján ő a deskriptív szemléletű „nyelvművelés” híve. Nem mindenki van ezzel azonban így, ezt majd a későbbi vitahozzászólásokból látni fogjuk.

Tolcsvai Nagy Gábor a továbbiakban a nyelvművelés szükségességével kapcsolatban három álláspontot említ. Az egyik, hogy nincs rá egyáltalán szükség, a másik, hogy van, végül pedig a harmadik a kettő közötti megoldás, vagyis hogy némely területeken van, míg más területeken nincs rá szükség. Majd egy igen fontos megjegyzést tesz:

Az volt ennek az ülésnek az alapgondolata, hogy jó lenne egyszer a nyelvművelő iskolákat, elgondolásokat szembesíteni egymással, és szakmai vitában megnézni, hogy ki mit mond, lehetséges-e konszenzus stb.

Ebben egyet kell értenünk a szerzővel, a nézetek ütköztetése, megvitatása valóban kulcsfontosságú. Hogy ez milyen mértékben valósult meg a vita során, az egyes hozzászólók gondolataiból, felvetéseiből kiderül...

Megszüntetni és megőrizni: Kemény Gábor hozzászólása

A Nyelvművelő kéziszótár egyik szerkesztője, Kemény Gábor önmagához és a Grétsy Lászlóval szerkesztett kéziszótárhoz hűen (ám annak szelleménél jóval mérsékeltebben) foglalt állást. Öt pontot vázol fel a téma kapcsán, amelyek elsősorban reflexiók a két vitaindító írásra. Ezek közül az elsőben a nyelvművelésről és annak helyzetéről szól, egyetértve a fentebb említett két szerző gondolatával:

Egyetértek a két előterjesztőnek azzal a törekvésével, hogy a nyelvművelő tevékenység(ek)et új fogalmi, terminológiai és intézményi keretbe ágyazva, úgyszólván „megszüntetve megőrizve” vigyék tovább. A nyelvi tervezés mint átfogó kategória használhatónak látszik; ezen belül kaphatna helyet a szűkebb értelemben vett nyelvművelés mint a „napi tanácsadó, nyelvfejlesztő munka”.

Hogy mi lehet az a „napi tanácsadó, nyelvfejlesztő munka”, kissé homályos, bár a Nyelvművelő kéziszótár alapján azért lehet sejteni. Vélhetőleg aligha állhat egy nyelvileg pluralista, az additív módszert követő nyelvi tanácsadás és ismeretterjesztés a gondolatsor mögött. Mindenesetre a javaslat(ok) lényege, hogy a nyelvi tervezésbe beleágyazva működjön a nyelvművelés. Ennek kapcsán a „megszüntetve megőrizve” olybá tűnik, hogy kifejtve annyit tesz: „megszüntetve a megnevezést (nyelvművelés terminus), megőrizni a tevékenységet (nyelvművelés)”.

A nyelv azé, aki megműveli
(Forrás: Wikimedia Commons / Ion Chibzii)

A további pontokban Kemény Gábor a státusztervezés (amit ő státustervezés-nek írt volna) és korpusztervezés fogalompárjáról, a központi és regionális sztenderd viszonyáról, valamint egy számítógépes nyelvhelyességi adatbank létrehozásáról ír. Végezetül a Balázs Géza által javasolt nyelvművelő intézményre (Nyelvunió) tér ki, amit ekképpen zár:

Egyelőre azonban nem új intézmények felállítása a közvetlen feladat, hanem a még meglévő akadémiai intézeti osztály, egyetemi tantárgy, médiabizottság, újságrovat, rádióműsor stb. életben tartása. Hogy egy-két év múlva ne kelljen majd – magyar módra – mindent elölről kezdeni.

A Nyelvtudomány Intézet Mai magyar nyelvi Osztálya ekkor (1994-től) a Nyelvművelő Osztály nevet vette fel, erre utal Kemény Gábor. Ebből kikövetkeztethető, hogy a felsoroltak a nyelvművelés életben tartásának a szolgálatában állnak. Így elmondható, hogy az óhaj teljesült, nem kellett mindent elölről kezdeni, hiszen a nyelvművelés még ma is él.

„A nyelvtudomány nem nyelvművelés, és a nyelvművelés nem nyelvtudomány” – hozzászólás Horváth Tibortól

Horváth Tibor már a hozzászólása első sorában leszögezi, hogy ő nincs benne a körben (feltehetően a magyarországi nyelvművelők körében), és a problémának a lényegét, múltját nem ismeri. Talán ezért is kölcsönzi, Laziczius Gyula sokszor emlegetett, az alcímben szereplő szavait, melyeket szerinte alapelvként kell tekinteni. Hogy miért, azt a következőképpen magyarázza:

A nyelvtudomány figyeli, hogy mi történik, azaz regisztrálja azt, de végeredményben a nyelv megy a maga útján. Úgy gondolom, itt a határ a nyelvtudomány és a nyelvművelés között.

Ez így önmagában egy tudományosan helytálló elgondolás, akár a deskriptív nyelvészeti szemlélet jelmondata is lehetne. Csakhogy a hozzászóló így nyilatkozik a későbbiekben:

Foglalkoztunk a szaknyelvek problémáival, hogy tele vannak idegen szavakkal, hogy nem tudjuk kiirtani a fájl-t és társait, s most olvasom szt-vel a sztenderd-et. […] mi az ördögöt akarunk akkor mi, ha a nyelvtudomány stílusa így néz ki?

Nem tudjuk kiirtani a fájlt és társait
(Forrás: Jánk István)

Pár sorral később pedig:

A terpeszkedő kifejezések (kerül, nyer + cselekvésnév) például az igeragozás nyelvtani szerkezetét verik szét. […] Ezek nem nyelvjárási jelenségek! A rádió és a televízió terjeszti, és nagyon rövid időn belül a legkisebb tanyán is ez a stílus uralkodik el. Pedig ez már a magyar nyelvtant veri szét, a nyelvszerkezetet.

A fenti két idézetből jól látszik, hogy Horváth Tibornál a klasszikus értelemben vett nyelvművelés, a preskriptív szemlélet jelei mutatkoznak. Erről a felsorolt nyelvi formák (fájl, úgynevezett terpeszkedő kifejezések – pl. megrendezésre kerül, fölavatást nyer) üldözendőnek, megbélyegzettnek titulálása árulkodik. Ezen felül találunk tőle még egy klasszikus nyelvművelői kijelentést: „Ezek nem nyelvjárási jelenségek!” Ebből az következik, hogy míg a nyelvjárási jelenségek teljesen elfogadhatónak minősülnek, addig a rétegnyelvek egyes elemei már közel sem. Vagyis a dialektusok értéküket tekintve a szociolektusok fölé helyeződnek. A probléma csak az, hogy a modern nyelvészetben a nyelvek és a nyelvváltozatok között nem lehet és nem is szükséges rangsort felállítani.

A vita ezzel nem ért véget, még jó páran hozzászóltak a témához. A cikksorozat következő részében már a szóbeli hozzászólásokról lesz szó.

Felhasznált irodalom

Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész: Tájékoztató; Hozzászólások (1996), Magyar Nyelvőr 120/4, 380–402.