Idézek a 17. 5. szakaszomból: "Most már abbahagyom a elméleti szóépítést és visszatérek a valósághoz.

Azt nézem meg, hogy egyáltalán milyen héber szavak vannak az XRN vázzal?

160. oldal a könyvemben magyar szvak és a lehetséges héber rokonszavaik:

óren = fenyőfa: Áron - erani = éber: Ernő, erani = éber - irón, Irán, Irén, arón = koporsó: urna. XRNy, az Ny=N-i/j:

arnáv = nyúl, kinyúlik - árnyék, óren = fenyőfa - ernyő, óren-arnáv - irány, erani = élénk , erech = érték - arany-erény, ironi = városi - írnok. S az orin = Tóra (Mózes 5) szónak nincs magyar rokona.

Végszó: az ősember még nem tudta, hogy a fény 3-százezer, satöbbi. Azt se tudta, hogy mi a rosseb az a fény? NEM VOLT fény-fogalma!

TŰNEK, vagy nyalábnak, de ha ligetben volt, akkor a lombokon átvilágító pontoknak, foltoknak tartotta. Tehát a nyelvekben nem Einstein fényfogalmát kell keresgélni, mert az nem lesz meg.

A válasz tehát: áttértem a praktikumra: mi található a héberben, és az mihez hasonlítható a magyarban? Végeredményben a L-őrinc = L-őrin-tesz is magas. Vagy a testmegassága, vagy a tudománya.

@Krizsa: Ez egy úgynevezett "vicces jelenet" volt a Holló színháztól, amit idéztem. Ne is foglalkozz vele!

Erre viszont még mindig várom a választ, de úgy tűnik hiába:

"Továbbra se értem, hogy ha mindkettő xRxN alakú, sőt az Ő-t visszavezetted Ó-ra, tehát még a kezdő magánhangzóban is egybeesnek ("órin" és "oren"), akkor miért nem az "Óren"-nel rokonítod mindkettőt.

Pedig tényleg próbálom megérteni, mi indokolja, hogy az egyiket az "erani"-hoz próbálod kötni..."

.@Avatar: Melyik szótárról van szó? Mert az összehasonlító gyöknyelvészet, definiciiószerűen, minmum kettővel (ajánlatos, ha többel) dolgozik.

S mit tesz isten, a héber pin = tű, fog, pecek. Azalatt meg

pen! = nehogy! (pl. nehogy rám fenje a fogát).

A finn pinkka = csomó, köteg, halom (asszem fenyőtű lesz). Azalatt mi van? Pinkoa = rohan, fut (másodpercentként, stb.)

F hangjuk a finneknek nincs, tehát a "fény alatt" se lehet nekik semmi.

Még szerencse, hogy a magyarnak meg a hébernek már megvan a P/F változó párosa is, nemcsak az ősi P.

Jó, akkor mi van a magyar fény-fenyő - fölött?

A FEN (kést) és a FENE - egye meg, az a ronda dög meg akar harapni!

Az etimológia egy kicsit bonyolultabb dolog, mint kikiáltani azt, hogy a finn P a magyarban F-re szokott változni. Nem is mindig szokott, csak ha ahhoz volt kedve. A héberben ugyancsak. De a finnben nem változhatott, mert ott sose volt F.

Ennyiben áll a finn-magyar "nyelvrokonság".

Mert ahol megvan a P is meg az F is, azok mind boldogan csereberélik őket. Meg az összes többi változó hangot. A saját önnön nyelvükön belül is felcserélhetik, meg egymás között is.

@Krizsa: "Ha tehát a héberhez hasonlítom a Lőrinc nevet, csak O hangot kereshetek: órin. Most már abbahagyom a elméleti szóépítést és visszatérek a valósághoz. Azt nézem meg, hogy egyáltalán milyen héber szavak vannak (ha vannak) az XRN vázzal?"

Továbbra se értem, hogy ha mindkettő xRxN alakú, sőt az Ő-t visszavezetted Ó-ra, tehát még a kezdő magánhangzóban is egybeesnek ("órin" és "oren"), akkor miért nem az "Óren"-nel rokonítod mindkettőt.

Pedig tényleg próbálom megérteni, mi indokolja, hogy az egyiket az "erani"-hoz próbálod kötni...

Ezt ismered?

“G: A fenyőfával kapcsolatban meg az az érdekes adat, hogy másodpercenként háromszázezer kilométert tesz meg.

K: A fenyőfa? Másodpercenként háromszázezer kilométert?

G; Nem! Ezeket mindig összekeverem, mer’ egymás után vannak a lexikonban.

K: Micsodák?

G: Hát a fenyő, meg a fény.”

www.youtube.com/watch?v=j_TB5QGH-dk

;)

@Avatar: Fogtam az összes L-lel kezdődő magyar szót és láttam, hogy nem mind, de elég sok egyáltalán nem rokonítható a héberrel. Távolabbi értelemmel sem, sehogy – semmi nem jön össze. Feltételeztem, hogy ilyenkor az L előrag (értelme: -ra, -nak, -hoz, -ig, -NI) lehet az ok, ami véglegesen felragadt az „Európába szakadt” szavak elejére, de eredetileg nem tartozott a szóhoz. Eddig világosan magyaráztam el, és értetted is.

L-orand, L-őrinc. L nélkül „oran-id”, „őrin-tesz” marad. Ezek már magánhangzóval kezdődő szóképződmények. A magánhangzóval kezdődő szavak „vezérszava” (gyökszava) csak az első mássalhangzóig tart. (Mindig, kivétel nélkül.)

A héber or = fény (lágy o-val), or = bőr (torokhangú o-val). Ér = éber, élénk. Az -xn képző kozmopolita jelentése: állandóan, jellemzően olyan, mint amit az alapszó jelent.

Ott tartunk, hogy „orán” és „őrin”. Ö nagyon sok nyelvben – a héberben sincs. Azt azonban tudjuk, hogy az Ö az O hang utóélete (abból differenciálódott).

Ha tehát a héberhez hasonlítom a Lőrinc nevet, csak O hangot kereshetek: órin. Most már abbahagyom a elméleti szóépítést és visszatérek a valósághoz. Azt nézem meg, hogy egyáltalán milyen héber szavak vannak (ha vannak) az XRN vázzal? Mert ha nincsenek, vagy nincs semmiféle értelmi rokonság, akkor rossz úton járunk.

1. Erani = éber, élénk. Ez a fénnyel lesz kapcsolatos? Igen. Az Ny= Ni/j. Az erani-ból nagy valószínűséggel rokoníthatom a magyar „arani / aranj” szót. Mivel a héber mindent flektál, a szavak etimologizálásánál a magánhangzók váltakozásának (nem éppen nulla, de) alárendelt a jelentőségük.

2. Óren=fenyőfa, arón=szekrény, koporsó, orin=Tóra (Mózes 5 könyve). Szóbajöhet a fenyőfa, ami kimagaslik – és elvont értelemben az ókorban „magas tudományúnak” tekintett ember is (aki tanulmányozta a vallási iratokat). S akkor inkább az utóbbi, a „magas tudományt tesző” ember? Lehet, csak nem akartam ennyire bonyolítani.

A hivatalos név-etimológiák kritikája: az hogy a Lőrinc név Laurenticum tartományból való férfit jelent – blabla. Még az is lehet, hogy igaz, de... minden hasonló néveredet / magyarázat tudománytalan. Így csak megkerülik a kérdést, mert most meg azt nem mondják meg, hogy mit jelentett a tartomány neve.

Aha. Szóval nem elég, hogy kidogozok valami kompakt rendszert, meg is kell tudnom magyarázni. De nem éveken át (ami alatt én kiötlöttem), hanem néhány közérthető mondatban. Még ma nekifutok.

@Krizsa: A kérdésre még csak érintőlegesen se válaszoltál.

Eldobod az L-et az elejéről, azt értem.

Marad "oRáNT", és "őRiNC".

Az "oRáN"-t miért nem az "óReN"-nel rokonítod, miért az "eRaNi"-val?

Vagy az "őRiN"-t miért nem az "eRaNi"-val?

Lehet, hogy könnyű összetéveszteni, de megjegyezni sem atomfizika.

@Avatar: Nagyon örülök a kérdésnek, mert alapvető dologra irányítja a figyelmet.

A magánhangzóval kezdődő szavak első gyöke csak egyetlen mássalhangzót tartalmazhat. (Kivétel nincs.) Az N tehát nem tartozik a vezető-, a gyökszóhoz, hanem már képző (volt).

Hogyan jöttem rá, hogy az első mássalhangzót mégis le kell venni?

Először azt vettem észre, hogy az L-lel kezdődő szavaknak nagy része furcsán viselkedik, vagyis nem tudom rokonítani őket.

Mi lehet az ok? Nyilván az, hogy az L egy általános héber előrag. Persze, hiszen a magyar szavakat sem lehet az gekötővel együtt elemezni. Így jöttem rá, hogy pl. az L-CSOPORTTAL másképp kell bánni. (Más afro-sémi előragok esetén is van ilyen probléma.)

Feltételezhető joggal, hogy a Lo/óránd névnek azért van t-re végződő változata is, mert a németben a szó(tag)végi obstruensek csak fortis alakjuk van és ezt az alakot is átvettük a másikkal párhuzamosan?

@Krizsa: Azt miből állapítottad meg, hogy a Lorándban lévő RN élénk színű, míg a Lőrincben lévő RN fenyőfa?

@baloch: :-). Pontosítok, de a lényeg ugyanaz: A zöngétlen T őshang a zöngés D-re is és a sziszegő S/Sz-re is változott, majd sokkal később Zs/Z-re. Tehát a T/D, a T/S, T/Sz majd a T/Z, S/Sz–Zs/Z időben változó hangok sorozata.

A H szerepe nem jelentős, mert gyakran leesett, pl. a héber „ha- = a, az„ a magyarban „a, az” névelőt.

Igen, a Loránd névhez a babárkoszorús eredet a nyerő. Az arany héber rokonszava az erani = élénk (színű). A L multifunkcionális sémi előrag, ami leginkább a főnévi igenév -ni képző értelmét adva hozzá, gyakran felragadt a szavakra.

L-erani: élénk lenni, arany lenni. S a kozmopolita -xd képző állandó tulajdonságúvá változtatja az alapszó értelmét.

A Lőrinc eredete más, de az értelme, hogy „érdemes, magas színvonalú”, ugyanaz. A héber óren = fenyőfa (felfelé „árad”). Az összetett hang, a C=T/Sz, aminek gyakran önálló értelmet lehet tulajdonítani: TESZ. (Ezt a hatalmas héber szóbokor igazolja vissza: osze, aszá, tusz! táasze! (tesz-tette, menj már! tedd! csináld!).

L-őrinc tehát L-őrin-tesz: „fenyőfaként-tesz”, magas színvonalú.

@Sultanus Constantinus: imenyi lenyina ☺

@Roland2: "Egyébként már gyerekkorom óta feltűnt és zavar, h. általában (tisztelet a kivételnek ) az 50 év feletti korosztály tagjai nem tudják rendesen kiejteni a nevemet,'Róland'-ot vagy 'Rolland'-ot mondanak, egyik tanárom meg Rolánd-nak hívott :)"

Ezen kár rugózni. :)

A leírt jelenség teljesen természetes, normális. Az volna természetellenes, 50 év alatt és felett egyaránt, ha nem így volna...

Különben úgy tűnik, a régi latin elnevezésekben divat volt mindent túlmagyarázni: szerintem a "nominata" tök felesleges a végére, ahogy magyarul sem mondunk soha olyan, hogy "X.Y.-ról *elnevezett* Egyetem"...