Októberben mi is beszámoltunk Kornai Andrásnak, az MTA SZTAKI munkatársának tanulmányáról. A PlosOne online tudományos folyóiratban megjelent cikk, a Digital Language Death (szó szerint kb. Digitális nyelvhalál) azt vizsgálta, hogy hány nyelvnek van esélye túlélni a digitális korban – azaz hány nyelv jelenik meg az interneten. A cikkre most felfigyelt az amerikai The Washington Post című napilap is. 

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A cikk elmondja, hogy Kornai eredményei szerint a világon beszélt közel 8000 nyelv alig öt százaléka jelenik meg a neten. Úgy véli, az interneten nem használt nyelvek sorsa előre látható: a beszélői először megszűnnek használni olyan gyakorlati célokra, mint például a reklám; ezután a fiatalabb beszélők elhagyják a nyelv szóbeli használatát is; majd a legfiatalabb generációk elfelejtik – ill. meg sem tanulják – a nyelvet.

A The Washington Post Kornai cikkéből a norvég példát ragadja ki. A norvégnak két változata van, a többség által – főként városokban – használt, erpős dán hatást tükröző bokmål (’könyvnyelv’), illetve a norvég „népnyelv”, a nynorsk (’újnorvég’). A norvég állam mindkettőt támogatja, ám Kornai kutatásai rámutattak: csak egy elenyésző kisebbség használja a nynorskot az interneten, a blogok és tweetek szinte kizárólag a bokmål változaton születnek.

A norvég önkormányzatok megválaszthatják, melyik változatot használják hivatalos nyelvként (kék: nynorsk, piros: bokmål, szürke: semleges).
(Forrás: Wikimedia Commons / Pajast / CC BY-SA 2.5, 2.0, 1.0)

Bár a Wikipédián egy sor kis nyelvnek van saját enciklopédiája, Kornai szerint ezeknek csak akkor lehet jelentőségük, ha létezik „a digitális fanatikusoknak egy magja”, akik moderátorként, app-fejlesztőként működnek közre. De hiába van egy veszélyeztetett nyelvnek remek enciklopédiája, ha a Google-kereső nem képes keresni benne, vagy ha nem tudunk facebookozni az adott nyelven.

A The Washington Post azzal zárja a cikkét, hogy száz év alatt sok minden történhet – megváltozhat az internet is, az interneten megfigyelhető nyelvhasználati szokások is változhatnak. Egyedül az a biztos, hogy száz év múlva jóval kevesebb nyelv lesz, mint ma.

Mi ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy bár a Kornai által felvázolt kép összességében reális, bizonyos szociolingvisztikai tényekkel nem számol. Az egyik az, hogy lehetnek társadalmak, melyekhez – vagy bizonyos rétegeikhez – egyáltalán nem jut el az internet, és egyáltalán nem befolyásolja nyelvhasználatukat. Ha arra gondolunk, hogy a hagyományos – különösen a nem ultrarövid-hullámú – rádiózás mára lényegében elavult technológiának tekinthető, de a világ jelentős részein még ma sem vált a mindennapok természetes részévé, természetesnek tűnik arra gondolni, hogy a világ bizonyos részei az internet áldásaiból is kimaradhatnak. Egy másik fontos tényező, hogy a társadalmak jelentős része többnyelvű, és a nyelvek között feladatmegosztás is létrejöhet. Lehetséges, hogy egy társadalomban írásban (illetve digitálisan) az egyik nyelv dominál, ám szóban egy másik. Természetesen ehhez a kulturális körülmények közrejátszása is szükséges, és nem alakul így minden nyelv sorsa. Az azonban könnyen elképzelhető, hogy például azok az indiai nyelvek, melyeket milliók, esetenként tízmilliók beszélnek, ám a neten alig jelennek meg, továbbra is hasonló helyzetben élnak majd tovább.